Mindössze két márka tudta növelni az eladásai számát, de még így is nagyot zuhant az okostelefonok piaca. Az okostelefonok értékesítése tavaly közel kilenc százalékot zuhant a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállások következtében – derül ki a Digitimes Research elemzéséből.A legmeredekebb csökkenést 2020 első három hónapjában regisz
Varga Judit igazságügyi miniszter a Gazdasági Versenyhivatal elnökével, Rigó Csabával egyeztetett a nemzetközi digitális vállalatok visszás kereskedelmi gyakorlatáról kedden.
A Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) üdvözli, hogy a Klebelsberg Központtal folytatott hosszas tárgyalásai eredményeként kifizetik a középiskolai felvételiben közreműködő tanárok szombati munkáját.
A FedEx gyorsposta szolgáltató vállalat a holland TNT akvizíciójával az elkövetkező években több ezerrel csökkenti alkalmazottai számát Európában az amerikai tőzsdefelügyeletnek benyújtott jelentés alapján.
Ha a nagy hidegben lehűl a szervezetünk, a kórokozók könnyebben ledöntenek minket a lábunkról. Ilyenkor fokozottan oda kell figyelnünk immunrendszerünk erősítésére, ebben segíthet a helyes étrend. Tévhit azonban, hogy télen nehezebb ételekre van szükségünk.
A Budapest Airport az elmúlt két évben 167 millió euró értékben valósított meg beruházásokat a Liszt Ferenc nemzetközi repülőtéren, csak 2020-ban 74 millió eurót fektetett a fejlesztésekbe, több esetben előre hozva olyan projekteket, amelyek kivitelezésének kedvezett az alacsony utasforgalom - közölte a Budapest Airport kedden az MTI-vel.
2021 január 1-től a központi költségvetésből vissza nem térítendő lakáscélú állami támogatásként otthonfelújítási támogatás vehető igénybe. Cikksorozatunkban a Magyar Államkincstár hivatalos tájékoztatásait felhasználva igyekszünk segítséget nyújtani olvasóinknak. Ki igényleheti a támogatást, mik az igénylés feltételei?
Hamarosan elérkezik a pillanat, amelyre rengeteg DC rajongó vár, a Zack Snyder-féle Igazság Ligája idén tavasszal debütál az HBO Maxon, van itt azonban egy aprócska változtatás a játékidőt illetően. Mondjuk a részleteket! Noha az elmúlt hónapokban több alkalommal is beszámoltunk arról, hogy Snyder egy igencsak epikus produkciót hozott össze. A köze
A Volkswagen AG tavaly év végén nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy több gyártót is bevonjon egy olyan társulásba, ami a szén-dioxid kibocsátási határérték meghaladásáért fizetendő bírságok elkerülését segítené.
Bár Magyarországon az újautó-piac csaknem 19 százalékot esett tavaly, a BMW megközelítette előző évi eredményeit, és a prémium szegmensben 33,3 százalékos piaci részesedést ért el - közölte Maciej Galant, a BMW Group Magyarország ügyvezető igazgatója, a márka évértékelő online sajtótájékoztatóján, kedden.
Palik László nem várt bejelentéssel kezdte a Jutalomjátékot: A sorsfordító szavak mindenkit lesújtottak EXATLON HUNGARY – ÖSSZEFOGLALÓ CIKK Egy fejezet lezárult: Nagy Dani számára szerte foszlott az Exatlon álma https://tv2.hu/exatlon/359424_egy-fejezet-lezarult-nagy-dani-s.html EXATLON HUNGARY – EXTRA VIDEÓ Nagy Dani teljesen összezuhant: ˝Ez mo
Okos autókban használt technológiák fejlesztésén fog együtt dolgozni a kínai Geely autógyártó és a Tencent kínai internetes óriásvállalat. A két vállalat a digitalizáció, az okos műszerfalak, az önvezető technológiák és az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó fejlesztések területein folytat majd stratégiai együttműködést egy új megállapodás alapj
A HMS Networks bemutatta a CAN hálózatok adatgyűjtőjeként, hálózati hídjaként és jelerősítőjeként használható rugalmas Ixxat® CANnector megoldást. A meglévő CAN@net NT és CANbridge NT sorozatok kiegészítéseként a CANnector újabb interfészeket és funkciókat, valamint adatnaplózási funkciókat tartalmaz. Mivel kompatibilis a CAN@net NT és a CANbridge
Hosszas kényszerünet után hamarosan megkezdődnek a Birmingham bandája hatodik évadának munkálatai, ám úgy néz ki, hogy ez lesz majd az utolsó felvonás a Shelby család történetében. Cillian Murphy főszereplésével a BAFTA-díjas széria nyolc évvel ezelőtt rajtolt el a BBC Two csatornán, az elmaradhatatlan siker után a sorozat a BBC One műsorkínálatába
A koronavírus-járvány súlyos gazdasági következményeként meredeken, az előző évhez képest 84,1 százalékkal csökkent a Ciprusra látogató turisták száma tavaly.
Az évek óta a hibrid nagykövetként tevékenykedő Király Viktor után újabb elismert hírességgel erősít a Toyota: a többszörösen díjazott, és több televíziós műsorban való szereplésével országos ismertséget és népszerűséget szerző, legutóbb pedig a TV2 nagysikerű műsora, a Dancing with the Stars zsűritagjaként a nézők szívébe magát belopó Molnár Andi
A dán szélenergia-óriás, a Vestas az utóbbi időkben látványos eredményeket ért el, a sikerekben pedig a szélturbinák monstrumjának, a közel 74 méter hosszú lapátokkal ellátott V150-nek is komoly szerep jutott.
2019-ben 200 ezer forint volt a nettó átlagkereset hazánkban a GKI szerint. Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt maradtak a nettó keresetek. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium híradónk kérdésére azt írta, hogy 2010 óta kimagasló mértékben emelkedtek a bérek itthon. Az MSZP szerint viszont csak papíron magasak az átlagke
Visszavonta a járvány miatti korlátozások feloldásával kapcsolatos, a tagjainak kiküldött tájékoztatóját a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (Mszész). A szervet arról tájékoztatta tagjait, hogy pünkösdig nem várható a koronavírus-járvány miatt elrendelt szigorítások feloldása.
Okos autókban használt technológiák fejlesztésén fog együtt dolgozni a kínai Geely autógyártó és a Tencent kínai internetes óriásvállalat – jelentette be a Geely egy kedden, az internetes oldalán közzétett közleményben. A két vállalat a digitalizáció, az okos műszerfalak, az önvezető technológiák és az alacsony szén-dioxid-kibocsátást célzó fejlesz
Amikor helyi idő szerint ma délben beiktatják Joe Bident, az Egyesült Államok 46. elnökét, a volt szenátor és alelnök egy mély gazdasági válságban lévő ország vezetését örökli meg. Ez a 2020 tavaszán kezdődött koronavírus-járvány, illetve a járvány elrontott kezelésének a következménye. A válság előtt kifejezetten jónak tűnt az amerikai gazdasági h
Nagyon megjárták a magyar autóvásárlók a forint pokoljárását: a járvány előtt, tavaly év elején még az imporőrök sem számítottak rá, hogy az euró 30-40 forintot is drágulhat a magyar fizetőeszközhöz képest. Többek között ezért
Míg Szerbiában megkezdődött a tömeges oltási program, Magyarországon kevés a koronavírus elleni oltóanyag. Az illetékes szakhatóság munkatársai Kína után Oroszországban is ellenőrzik a lehetséges vakcinák gyártási folyamatait. Az Operatív Törzs tájékoztatása szerint, ha elegendő mennyiségű oltás lenne az országban, egy hétvége alatt akár egymillió
Kiből lehet sikeres startupper? Milyen lépései vannak egy startup felépítésének? Hogyan bánnak a startupperek a szellemi tulajdonnal? A szellemitulajdon-elemek üzleti hasznosítására szakosodott Danubia IP Kft. szakértőivel, dr. Molnár István ügyvezető igazgatóval és Pethő Levente szellemitulajdon-kezelési tanácsadó partnerrel beszélgettünk. Az át
Megkezdődött a koronavírus elleni oltás beadása a 70 éven felülieknek az Egyesült Királyságban. Itt eddig több mint 3,8 millióan kapták meg a vakcina első dózisát. Németországban a szigorú korlátozások hatására mérséklődött az új fertőzöttek és az intenzív ápolásra szoruló betegek száma.
Mihalik Enikő munkához való hozzáállásának egyik alapelvét osztotta meg velünk. A világhírű szupermodellel és ügynökével, Kajdi Csabával a Hamu és Gyémánt magazin téli címlapanyagában beszélgettünk. Tökéletes termék megfelelő energiabefektetéssel Hamu és Gyémánt„A csalódásokból nekem elég sok jutott. Ezzel a módszerrel viszont megtörténhet a
Továbbra is bizonytalan a fesztiválok tervezhetősége, valószínűleg a tavaszi és nyár eleji rendezvények elmaradnak, vagy később tartják meg őket – mondta az InfoRádiónak Márta István, a Magyar Fesztiválszövetség elnöke. A VOLT Fesztivál és a Balaton Sound társalapító-főszervezője szerint egyelőre mindenki kivár, és nem veri költségekbe magát a rekl