Az elmúlt öt évben kétszeresére nőtt az informatikusok iránti kereslet Magyarországon: a munkáltatók 44 ezer digitális szakembert vehetnének fel a következő két évben, ha nem kellene számolniuk az évről évre növekvő szakemberhiánnyal, 2015-ben ez a szám még csak 22 ezer volt – közölte az Informatikai, Távközlési és Elektronikai Vállalkozások Szövet
A Crown Equipment Corporation a világ egyik legnagyobb anyagmozgató gépeket gyártó vállalata, amely híres a díjnyertes terméktervezés, a fejlett mérnöki és technológiai innovációk valamint kiváló aftersales szolgáltatások terén. A Crown az anyagmozgató gépek széles skálája mellett automatizálási és flottamenedzsment megoldásokat is kínál. A vállal
Agárdi Szilvi, a Voice egykori látássérült tehetsége Weisz Fanni édesanyjáról mesélt egy interjúban. Elég kemény kritikát fogalmazott meg vele kapcsolatban.
Egy év alatt 664 ezer tonna cseresznyét termeltek Törökországban, ezzel egyértelműen világelsők, ugyanis a második Egyesült Államokban kevesebb mint fele ennyi, csupán 321 ezer tonnányi termést szüreteltek le. Az Európai Unió tagállamai közül Spanyolország szerepelt a legjobban a globális rangsorban, a hatodik helyet szerezték meg. Magyarországon 1
Az adóhatóság adatai szerint 2019-ben a bruttó 295 ezer forintos átlagos havi munkaviszonyból származó jövedelem nettó havi 200 ezer forintot jelentett. Településtípusonként ettől jelentős eltérést mértek, Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a havi nettó kereset - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
A Nemzetközi Gabonatanács (IGC) kissé rontotta a 2020/21-es szezonra vonatkozó globális gabonatermés-várakozását novemberi előrejelzéséhez képest, de a mennyiség így is rekordszintű lehet.
Az Elemző közgazdász videósorozatunk több részében foglalkoztunk a verseny jelentőségével. Vannak azonban olyan területek, ahol egyszerűen nem alakulhat ki gazdasági verseny, ám a közgazdászoknak itt is lehet tennivalója. A hálózatos iparágak, mint például a villamosenergia-szektor körültekintő szabályozást igényel annak érdekében, hogy versengő ré
"Nekem is narancsbőrös a combom, striás a fenekem, szabálytalan a fogam" - A gyönyörű modell felvállalta azt, amit sokan nem mernek. Íme a nyers valóság!
Oroszországban és Ukrajnában is egyre drágábbak a gabonák a Moszkva által tervezett exportadó-emelés miatt. Az orosz búza exportárai a múlt héten meredeken emelkedtek a világ egyik legnagyobb búzaexportőre által február közepétől bevezetett új exportadó előtt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/19/3070/
Az adóhatóság adatai szerint 2019-ben a bruttó 295 ezer forintos átlagos havi munkaviszonyból származó jövedelem nettó havi 200 ezer forintot jelentett. Településtípusonként ettől jelentős eltérést mértek, Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a havi nettó kereset - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt.
Donald Trump amerikai elnök január 26-án feloldaná a tavaly márciusban bevezetett beutazási korlátozásokat Európával és Brazíliával szemben. A rossz hír az, hogy ő már csak holnapig az USA elnöke, Joe Biden szóvivője pedig leszögezte: egyelőre nem akarnak lazítani a jelenlegi szabályokon, vagyis marad a teljes tilalom.
Az adóhatóság adatai szerint 2019-ben a bruttó 295 ezer forintos átlagos havi munkaviszonyból származó jövedelem nettó havi 200 ezer forintot jelentett. Településtípusonként ettől jelentős eltérést mértek, Magyarország 19 megyéjéből 14-ben az országos átlag alatt volt a havi nettó kereset - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. az MTI-vel.
A CES 2021 kiállításon az LG Electronics (LG) elnöke és technológiai vezetője, Dr. I.P. Park és az Element AI vezérigazgatója, Jean-François Gagné bemutatták az AIX Exchange nevű projektet: a digitális platform a mesterséges intelligencia (MI) és a felhasználói élmény jövőjébe nyújt betekintést. A digitális felület az MI, a fogyasztóvédelem, a diz
Lionel Messi, az FC Barcelona argentin csapatkapitánya akár tizenkét mérkőzésre szóló eltiltást is kaphat, miután a spanyol Szuperkupa vasárnap esti döntőjében kiállították.
A Galaxy S21 mobilokon mutatkozott be a Samsung felhasználói felületének legújabb verzióra a One UI 3.1. A szoftver Android 11 alapokra épült és a dél-koreai gyártó más mobiljaira is meg fog jelenni. Ebben a cikkben összegyűjtöttük, hogy melyik Samsung mobilok azok, amik biztosan frissülni fognak One UI 3.1-re. Ha valaki lemaradt volna a Galaxy S21
Az otthonfelújításhoz kapcsolódó, a költségek 50 százalékát fedező, de legfeljebb 3 millió forint összegű állami támogatás sokak fantáziáját megmozgatja. A kérdés az, hogy mindezt miből célszerű finanszírozni. A támogatás utólagos, vagyis előre ki kell fizetni a költségeket, ráadásul ezen túlmenően is több millió forint saját erő kell hozzá. Vagyis
Ismét itt van a téli depresszió tüneteinek megjelenési ideje. Vannak, akik pontosan tudják, hogy minden évben a tél közeledtével nehezebb hónapok elé néznek, de a legtöbb ember csak azt hangoztatja, hogy viszolyog a téltől. Valaki messze, meleg tájakra vágyik, néhányan viszont el is kezdik megszervezni az egzotikus utazást.
A Johns Hopkins Egyetem legfrissebb adatai szerint a világon több, mint 95,5 millió ember fertőződött meg koronavírussal, a halálos áldozatok száma átlépte a 2 milliót, míg a gyógyultaké az 52,6 milliót. A különböző országok a járvány különböző fázisában tartanak, vannak olyan országok, ahol újabb lazításokról döntöttek, de olyanok is, amelyek még
Az év végéhez közeledve a hazai patikák nagymértékű, csaknem 48 milliárd forintos vényköteles gyógyszereladást produkáltak novemberben. A koronavírus-járvány őszi hulláma és a novemberben bevezetett korlátozó intézkedések éreztették a hatásukat ezen a piacon is.
Döbbenetes adatok: a világban 95 544 853-ra emelkedett a koronavírus-fertőzöttek, 2 039 947-re a halálos áldozatok és 52 617 324-re a gyógyultak száma a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem kedd reggeli adatai szerint.
Az idén január elejétől az OTP Bank csoportszinten integrálta a befektetési szolgáltatási és privát banki szolgáltatásait, így az OTP Global Markets Igazgatóság felel a treasury ügyletek, a letétkezelési és tőkepiaci műveletek, a privát banki szolgáltatások, valamint a csoportszintű befektetési szolgáltatási irányítási tevékenységért is - közölte a
A techóriások “rendszerszintű visszaélései” miatt mára összehívta a Digitális Szabadság Bizottságot Varga Judit igazságügyminiszter, aki a Hír Tv-ben arra, hogy egyfajta ellencenzúráról van-e szó, kijelentette: “egyelőre mi a Facebook-cenzúrának a szabályrendszerét vizsgáljuk”.
A műanyaghulladék globális probléma – és megoldani is csak akkor tudjuk, ha mindannyian összefogunk, nagyvállalatoktól a fogyasztókig. A Coca-Cola folyamatosan dolgozik a megoldáson is: fenntarthatósági vállalásai között szerepel, hogy az egész világon csökkenti a gyártásban felhasznált új műanyag mennyiségét, és tíz éven belül minden PET palackja
Az igazságügyi miniszter összehívta a Digitális Szabadság Bizottság rendkívüli ülését a techcégek “rendszerszintű visszaélései” miatt. Varga Judit a Facebook-oldalán azt írta: az “árnyék tiltás” vagy “shadowban” azt jelenti, hogy a közösségimédia-szolgáltatók titokban, politikai céllal úgy korlátozzák egy felhasználói profil láthatóságát, elérését,
Az idei évet legfőképpen a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos intézkedések, korlátozások uralták. A vállalatoknak hirtelen kellett reagálnia a kialakult helyzetre, a fizikai kontaktust virtuálisra váltani, a folyamataikat online irányba terelni. 2020 – még ha a kényszerhelyzet szülte is – a digitális átalakulás éve. A Dell Technologies 2016 óta min
A Bosch, az Astrobotic, a WiBotic és a Washingtoni Egyetem ultragyors töltést fejleszt űrkutatással kapcsolatos kutatások támogatására. A robotoknak energiára van szükségük, még a Holdon is. Az elektromos áramot általában fedélzeti napelemekből nyerik, ám a kisebb méretű robotoknak kiegészítő áramforrásra is szükségük van. Ehhez két új technológiát
Schaller-Baross Ernő megerősítette, hogy az uniós parlamentben a jogi és a foglalkoztatási szakbizottságok tagja lesz, és előbbiben például folytatják a munkát azzal a céllal, hogy az uniós intézmények ne lépjék át a működésük jogi kereteit.
A Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatói (akik az őszi félévben oktattak) közleményükben amellett álltak ki, hogy ne utólag, a tavaszi félév során írják jóvá a Neptunban a diákok kreditjeit.
Angol szintfelmérővel indult az Önfejlesztés hete a Villában. Kiderült, hogy ki mennyire tud angolul, aztán a saját szemetükben turkáltak, illemtan órán pedig a csúnya szavakat igyekeztek helyettesíteni a villalakók. A zeneórán zeneszerzőket kellett felismerniük kép alapján, míg jógaórán mozgáskultúrájukat csillogtathatták meg a villalakók. Az an