Lemond tisztségéről a Színház- és Filmművészeti Egyetem Hallgatói Önkormányzatának elnöke, Csernai Mihály – tudatta a hallgatói önkormányzat Facebook-oldalán.
Maszkkal letakart plakátok, színésznővel forgatott karanténvideó és kampány a Google fűnyíró kecskéivel. Többek között ilyen projektekkel neveztek a magyar cégek a marketingszakma egyik legrangosabb versenyére, a Marketing Diamond Awardsra.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/01/18/3062/
Budapest idén is az állami költségvetés legnagyobb haszonélvezője, ami helyes, hiszen a nemzet fővárosa, a legnagyobb magyar város, egy hárommilliós várostérség központja, 1,7 millió ember otthona, és rengeteg embernek biztosít munkát, tanulási lehetőséget vidékről is - írta a Miniszterelnökség Budapest és a fővárosi agglomeráció fejlesztéséért fel
Kiderült, hogyan kell védekeznie annak, aki már mindkét vakcinaadagot megkapta, és mi lesz a további oltásokkal, ha valaki az első beadása után megbetegszik. A héten újabb oltóanyag-szállítmány érkezik.
Hamarosan sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, ahol a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy hogyan halad az országos oltás, az oltóanyag milyen forrásból és mennyiségben lesz majd elérhető a következő hónapokban.
Akár 3,5 millió magyar is megfertőződhetett már a koronavírussal, legalábbis a szakértők szerint a valós fertőzöttek száma akár tízszerese is lehet az azonosított betegekének. Most, hogy belátható időn belül megkezdődik a tömeges
Ha nézed a Netflix új sikersorozatát, fogadjunk, hogy te is eljátszottál már a gondolattal Most utána is járhatsz, melyik női hőst játszhatnád el a Bridgertonból!
Ma látszólag semmi sem tudja felvidítani a tőzsdéket, sem a jó kínai növekedési számok, sem a politikai stabilitásról árulkodó német pártelnöki választás. Az eső európai indexekhez a BUX is csatlakozott, főleg a Mol húzza le. Az euró/forint kerülgeti a 360-as határt. Gyorsjelentések tucatjai és sok más esemény jön a héten. Új trónkövetelő a kriptod
Az elmúlt évek során többször is előkerült a narratíva, miszerint a bitcoin a bűnözők pénze, annak ellenére, hogy mára már rengeteget tanultak a bűnüldöző szervek a területről, még mindig előfordulnak bűnügyek, amik során szerepet kapnak kriptopénzek. Az azonban ritka, hogy…
Hamarosan sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, ahol a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy hogyan halad az országos oltás, az oltóanyag milyen forrásból és mennyiségben lesz majd elérhető a következő hónapokban.
Eladni nem lehet a befektetést, de azt sem lehet tudni, mikorra léphet tőzsdére a cég. A nemzetközi befektetőknek úgy ül a pénze a bizniszben, hogy még pereskedni se nagyon van esélyük.
Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készülnek Washingtonban Joe Biden megválasztott elnök szerdai beiktatási ceremóniájára. A fokozott aggodalmakat az indokolja, hogy január 6-án Donald Trump leköszönő elnök hívei megostromolták a Capitolium épületét, és a zavargásokban több ember meghalt.
Sajtótájékoztatót tart az operatív törzs, ahol a legfontosabb kérdés továbbra is az, hogy hogyan halad az országos oltás, az oltóanyag milyen forrásból és mennyiségben lesz majd elérhető a következő hónapokban.
Az első zárás utáni, szeptember 29-i közzétételt követően a GLP, most azt közölte, hogy további mintegy 500 millió eurónyi forrást vont be páneurópai logisztikai alapjába, a GLP Europe Income Partners II-be. Az extra tőkeemelésre európai, közel-keleti és ázsiai intézményi befektető partnerek révén került sor - szerepel a cég közleményében.
A várakozásokat meghaladva nőtt a kínai ipar decemberben, ám a kereslet helyreállása hosszabb időt vesz igénybe a koronavírus-járvány okozta bizonytalanságok miatt.
A Moszkvába hazatérésekor őrizetbe vett Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus azonnali szabadon bocsátását követelték vasárnap európai vezetők és Joe Biden hivatalba lépő amerikai elnök leendő nemzetbiztonsági tanácsadója is.
Sajtótájékoztatót tartott az operatív törzs, ahol a legfontosabb kérdés továbbra is az volt, hogy hogyan halad az országos oltás, az oltóanyag milyen forrásból és mennyiségben lesz majd elérhető a következő hónapokban.
Az országos tiszti főorvos szerint egyelőre nem észlelik, hogy megsokszorozná a brit mutáció a hazai fertőzöttek számát, azonban számítani kell arra, hogy Magyarországon is nagyobb mértékben fognak fertőzni ezek a variánsok.
Idén is folytatódik az építőipar technológiai korszerűsítésére és hatékonyságának növelésére irányuló támogatási program, amelyben az ágazatban tevékenykedő mikro-, kis-, és közepes vállalkozások vehetnek részt, amelyek február 15-én reggel 8 órától adhatják be támogatási kérelmeiket az Építő-5 programra - mondta az Innovációs és Technológiai Minis
VV Fru teljesen összeomlott és könnyek között búcsúzott szerelmétől, Dani elbizonytalanodott, a srácok pedig elszabadultak a buliban! VICCES: VV Vivi belelendült a fitneszbe! Gábor nem igazán szimpatizált a mélabús lánnyal, így hatalmas öröm volt számára, hogy Vivi ismét a régi önmaga. Hasznos tanácsokkal is ellátta barátnőjét. VV Fru cserben h
Az FBI szerint a Capitolium ostromához hasonló erőszakos tüntetések, zavargások lehetnek Donald Trump utolsó elnökségi napjain és Joe Biden beiktatásakor is.
A dél-koreai óriást apja megbetegedése óta de facto irányító Li Jedzsong (Lee Yae-jong) azonnal megkezdte büntetése letöltését, miután korábbi megvesztegetési ügyét újratárgyalták.
Egy dél-koreai bírósági döntés értelmében a Samsung csoport örökösére, Jay Y. Leere két és fél év börtönbüntetés vár, amelyből másfél évet kell valóban letöltenie egy korábbi vesztegetési ügy kapcsán. Ezzel pedig kitolódhat az elektronikai óriás örökösödési huzavonája is, mivel Lee édesapja és korábbi cégvezér Lee Kun-hee még októberben elhunyt. A
Németországban Észak-Rajna-Vesztfália tartomány miniszterelnökét választották a kormányzó Kereszténydemokrata Unió, a CDU új elnökévé. Az online kongresszuson a merkeli politika folytatását hirdető Armin Laschet kapta a legtöbb szavazatot. Techet Péter Németország-szakértő értékelte a fejleményeket.
A kormány újabb kétmilliárd forintos eszközbeszerzéssel támogatta a koronavírus-járvány elleni védekezést az Egészséges Budapest Program keretében - jelentette be az emberi erőforrások minisztere hétfői online sajtótájékoztatóján.
Tavaly márciusban mutatkozott be a McLaren hagyományos modellsorozatának új csúcsmodellje, a 765LT első példányai pedig megérkeztek a tulajdonosokhoz. Köztük Brooks Weisblathoz, aki rögtön világrekordot állított fel vele.