2021. január 16. szombat

jan. 16
9:06
Mortal Kombat: Befutottak az első hivatalos fotók (Mafab)
Hollywood idén újból nekifut az árkád videojáték franchise adaptációjának. Megérkeztek a Mortal Kombat első hivatalos jelenetfotói. Az Entertainment Weekly jóvoltából befutottak az idén érkező Mortal Kombat videojáték adaptáció első fotói, melyeket a fenti galériában nézhettek meg. A produkció idén áprilisban debütál a mozikban és az HBO Maxon, í
jan. 16
9:06
Szentesi Éva: 36 dolog, amit 36 éves koromra a testemről megtanultam (WMN)
„Nem volt könnyű ezeket összeszedni és leírni [] És azt se higgyétek, hogy egy súlyos betegségből kis eséllyel felgyógyulni csupa hála és örömkönny. Mert nem az. Újratanulni a tested se diadalmenet. Vannak benne a mai napig kőkemény ébredések, és hatalmas sírások. Viszont minden, amit teszek, én vagyok, így, ezzel a csomaggal együtt.” Szentesi szül
jan. 16
9:06
A védelem fokozatai (Demokrata)
Ha valaki arra vár, hogy a társadalom átoltottsága majd megvédi, de ő maga visszautasítja a vakcinát, pórul járhat.
jan. 16
9:12
Csődöt jelentett az amerikai fegyverszövetség, Texasba menekülne a New York-i ügyészség elől (444.hu)
A vád szerint a vezetőik dollármilliókat loptak el. Ezzel a lépéssel megúszhatják, hogy feloszlassák őket.
jan. 16
9:12
ByeAlex és a Halott Pénz közös dala azokhoz szól, akiket fojtogatnak a szürke hétköznapok (Promotions)
Egy igazán fülbemászó zenével támadnak ByeAlexék.
jan. 16
9:18
1438 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma, 87 koronavírusos beteg hunyt el (Pénzcentrum)
1438 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 350 587 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Elhunyt 87 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma
jan. 16
9:18
Hétvégén újabb idősotthonokban folytatódik a védőoltások beadása (ATV)
Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-t.
jan. 16
9:18
Ónos eső és hó miatt adott ki figyelmeztetést az Omsz (Háziállat)
Ónos eső, havazás és az erős szél veszélye miatt is figyelmeztetéseket adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).
jan. 16
9:18
20 dolog, amit biztosan nem tudtál a Szex és New York sorozatról (Glamour)
1998-ban indult az egyik legnépszerűbb széria
jan. 16
9:20
Ezt a diétás csokitortát ki kell próbálnod! (Glamour)
Végre egy süti, amit könnyedén beilleszthető a diétádba!
jan. 16
9:21
Megjelentek a szombati koronavírus-adatok (Piac és Profit)
Ezúttal 1438 magyarnál mutatták ki a fertőzést.
jan. 16
9:24
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét (Infostart)
Vasárnap kezdődik az ökumenikus imahét, amelynek országos nyitó istentiszteletét a budapesti Szent István-bazilikában tartják - közölte a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsa (MEÖT).
jan. 16
9:24
Elkészült Koós János végső nyughelye: méltó síremléket kapott (Life)
Napvilágra került a hír, mely szerint elkészült Koós János síremléke. Az énekes földi maradványait a Farkasréti temetőben őrzik.
jan. 16
9:24
Hétvégén újabb idősotthonokban folytatódik a védőoltások beadása (Demokrata)
Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban.
jan. 16
9:24
Végrehajtották a Trump-kormányzat alatti utolsó, szövetségi kivégzést (Demokrata)
Joe Biden azt ígérte, hogy megválasztása esetén eltörölteti a szövetségi szintű halálbüntetést.
jan. 16
9:30
Lemond az amerikai egészségügyi miniszter a Capitolium elleni támadás miatt. (HírTV)
A tárcavezető méltatta a Trump-kormányzat eredményeit, köztük a koronavírus elleni oltóanyag gyors kifejlesztését is.
jan. 16
9:30
Hófúvás veszélyére figyelmeztetnek északnyugaton (Háziállat)
A Dunántúlon szombaton napközben még viharos közeli lökések kísérik az északi szelet, emiatt az éjszaka lehullott hóból hófúvások képződhetnek.
jan. 16
9:36
Feladta az Atlanti-óceán átevezését Rakonczay Gábor (Infostart)
Hat napja indult el a különleges expedícióra.
jan. 16
9:36
Koronavírus: Törökország néhány nap alatt 600 ezer embert oltott be egy kínai vakcinával (Portfolio)
Törökországban az elmúlt huszonnégy órában 8 314 ember szervezetében azonosították a SARS-CoV-2 koronavírust - közölte péntek este a török egészségügyi minisztérium, beszámolva arról is, hogy a csütörtökön megkezdett tömeges oltás keretében 607 174 embernek már beadták a védőoltást.
jan. 16
9:36
Két kutya szorult a sávokat elválasztó betonfalak közé az M0-ason (ATV)
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai mentették ki az állatokat.
jan. 16
9:36
Koronavírus: 87 ember halt meg, 1438-an fertőződtek meg egy nap alatt Magyarországon (SzMo)
4408 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 328-an vannak lélegeztetőgépen.
jan. 16
9:36
Összeomlott a 15 éves Gergely keringése – nála is kiderült, ez egy korábbi koronavírus-fertőzés szövődménye (SzMo)
Hét napig otthon próbálták gyógyítani, hallucinációi voltak, mire rájöttek, nagy a baj. Napokig volt az intenzíven, akárcsak a 12 éves pécsi kisfiú, Abony.
jan. 16
9:36
A fertőzöttek száma 93,8 millió (Demokrata)
A világban 93 819 952-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma.
jan. 16
9:38
A hétvégén idősotthonokban fognak oltatni (Portfolio)
Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.
jan. 16
9:38
Lemond az amerikai egészségügyi miniszter (Demokrata)
Lemond az amerikai egészségügyi miniszter a Capitolium elleni támadás miatt.
jan. 16
9:39
Utoljára november elején szorultak ilyen kevesen lélegeztetőgépre (Menedzsment Fórum)
De még mindig magas az aktív fertőzöttek száma, és ettől függ, hogy mikor oldják fel a korlátozásokat.
jan. 16
9:39
Ha lassan is, de haladunk a korlátozások feloldása felé (Privátbankár)
Több járványadat is biztatóan alakul, de hátradőlni még nem lehet.
jan. 16
9:40
A chip-hiány már a magyarországi autógyártást veszélyezteti - Hiába indul újra, szinte azonnal leállítják a Mercedes-gyárat (Portfolio)
A globális chip-hiány immár a magyar autógyártásban is fennakadásokat okoz, a kecskeméti Mercedes-gyár ugyan egy hónapos leállást követően újraindítja termelését vasárnap, de jövő szerdán újra leállítja azt a félvezetők hiánya miatt. Az alkatrészhiány megállíthatatlanul söpör végig a világon, amennyiben a probléma nem oldódik meg rövidtávon, akár a
jan. 16
9:42
Hétvégén újabb idősotthonokban folytatódik a védőoltások beadása (WebBeteg)
Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-t.
jan. 16
9:42
Will Smith Budapesten húzott be egy nagyot a Bosszúállók: Végjáték sztárjának (Promotions)
Szegény Anthony Mackie azt se tudta, hogy mi van.
jan. 16
9:48
A capitoliumi ostrom újabb szereplőjéről derült ki, hogy BLM-aktivista (HírTV)
Élőben közvetítette, ahogy hergeli az embereket az ostrom alatt. Saját bátyja jelentette fel az FBI-nál.
jan. 16
9:48
"Legalább most próbáljanak meg javítani a helyzeten!" - Szabó Tímea kiakadt, javaslatot nyújtott be az oltásokkal kapcsolatban (ATV)
A Párbeszéd társelnöke szerint a magyar emberek egy jó része már az Európai Unió által jóváhagyott és Amerikában is használt vakcinában sem bízik, ezért nem érti, miből gondolja a miniszterelnök, hogy a kínai oltóanyagot többen adatnák be maguknak.
jan. 16
9:48
12 apróság, amitől azonnal teljesen felizgul a pasi (Glamour)
Kis trükkök, amik működnek
jan. 16
9:48
"Azt mondták, óráim vannak hátra" - a koronavírusos tévésztár nem hitte, hogy túléli (Life)
Koronavírus miatt került kórházba a Bazi nagy roma lagzi című műsor egyik sztárja.
jan. 16
9:50
GlamDrop: A Jo Malone London újdonsága lesz a kedvenc tavaszi illatod! (Glamour)
Mutatjuk az elmúlt időszak legizgalmasabb beauty-bevezetéseit!
jan. 16
9:54
A kézilabda-vb "magyar szünnapján" sem szegényes a kínálat - sport a tévében (Infostart)
Medencében a Ferencváros vízilabdacsapata, pályán a Lipcse focistái és más topligák is jönnek.
jan. 16
9:54
Sinkovits Imre, a nemzet színésze húsz éve hunyt el (Demokrata)
Húsz éve, 2001. január 18-án halt meg Sinkovits Imre Kossuth-díjas színész, a nemzet színésze.
jan. 16
10:00
Újabb fiatal áldozata van itthon a koronavírusnak (ATV)
A friss adatok szerint az elmúlt 24 órában 1438 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést és elhunyt 87 beteg.
jan. 16
10:00
Európa legrégebbi kórházának majdnem minden dolgozója beoltatta már magát (Demokrata)
A nővér december végétől megállás nélkül adja be a dózisokat, naponta akár százhúsz adagot is.
jan. 16
10:00
Debrecentől Győrig több lakásba tört be két férfi, elfogták őket (Demokrata)
A betörők úgynevezett zárfésűt használva jutottak be a lakásokba.
jan. 16
10:03
Néhány nappal Donald Trump távozása előtt lemondott az egészségügyi minisztere (Menedzsment Fórum)
A Capitolium ostromával indokolta döntését.
jan. 16
10:03
Egymás után mondanak fel Trump miniszterei (Privátbankár)
Most az egészségügyi miniszter nyújtotta be lemondását.
jan. 16
10:06
Történelmi mélyponton a román alapkamat (ProfitLine)
A Román Nemzeti Bank igazgatótanácsa pénteki monetáris politikai ülésén újabb történelmi mélypontra, 1,25 százalékra mérsékelte a román alapkamatot.
jan. 16
10:06
Koronavírus Magyarországon: íme, ezek lesznek az év legfontosabb ábrái (Portfolio)
Az, hogy tényleges vakcinaverseny dúl a világban, az elmúlt napok híráramlása is világosan jelezte, amikor a magyar kormány odamondogatott a brüsszeli közös beszerzési stratégiának és milliószámra akar gyorsan behozni kínai vakcinát. Éppen ezért megnéztük, hogy jelenleg hogyan áll a beoltottság felfutása idehaza, ez a lakosság arányában mit jelent
jan. 16
10:06
Rakonczay hat nap után feladta a rekordkísérletét, mentőhelikopterrel vitték szárazföldre (SzMo)
Teljesen egyedül, kísérőhajó nélkül próbálta meg egy állva hajtott deszkával átszelni az Atlanti-óceánt.
jan. 16
10:06
Nem mindegy, mikor csókolsz meg egy vörös hajút! (Life)
Igaz, hogy a nemzetközi csókolj meg egy vöröset nap január 12-én volt, de már most érdemes készülni a következő évre. Főleg akkor, ha idén lemaradtál róla.
jan. 16
10:06
Így készítsd el a tökéletes sült krumplit! Még a mekisnél is jobb (Hamu és Gyémánt)
Van, aki egy életen át próbálkozik a tökéletes sült krumpli receptjével, és kitűzött célja, hogy legalább olyat alkosson, mint amilyet a mekiben kapni. Tagadhatjuk, de a gyorsétterem-láncban kínált hasábburgonya amilyen egészségtelen, olyannyira népszerű szerte a világon. Ez után a recept után azonban nem kell tovább kutatnod. Süssük olajba
jan. 16
10:08
A hétvégén tovább folytatódik a védőoltás beadása az idősotthonokban (Life)
Az oltási tervnek megfelelően ezen a hétvégén is folytatódik a koronavírus elleni védőoltások beadása az idősotthonokban - tájékoztatta a Koronavírus Sajtóközpont szombaton az MTI-t.
jan. 16
10:12
Egy országban már működik az oltásigazolási rendszer, mutatjuk, hogy néz ki (Portfolio)
Izraelben folyik a világ egyik leghatékonyabb koronavírus-oltási kampánya: a lakosság 20%-át már immunizálták és élesedett az oltásigazolási rendszer is.
jan. 16
10:12
Fogcsikorgató hideggel nyitott a hétvége (Háziállat)
-15 fokig süllyedt a hőmérséklet hajnalra a Mátra lábánál.

Keresés