Katasztrofálisan végződött a legújabb dizájnnal rendelkező PlayStation 5 konzolok piacra dobási kísérlete. A gyártók kénytelen voltak felfüggeszteni a folyamatokat, hiszen életveszélyes fenyegetéseket kaptak azoktól a felháborodott felhasználóktól, akiknek nem jutott a legújabb készülékekből – számolt be róla a VGC. A vállalat – az
2020. decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál, az adat nem okozott meglepetést, az elemzők 2,7-2,8%-os áremelkedést vártak. Az elmúlt egy évben a szeszes italok, dohányáruk és az élelmiszerek ára emelkedett jelentős mértékben. A fogyasztói árak egy hónap alatt átlagosan 0,3, 2020 egészében pedig az
Meghalt a király, éljen a király! – valami ilyesmi, de a történet most árnyaltabb egyel. Leköszön a Honda HR-V, amelytől másfél éve turbómotoros kivitelben vehettünk búcsút. Hogy mi jön a helyére?
Csütörtök reggelre hótakaró borítja a tájat. A gyorsforgalmi, valamint a fő- és mellékutak szinte mindenütt sónedvesek. Napközben elszórtan, de a keleti tájakon egy összeáramlás mentén akár tartósabban is számíthatunk hózáporra, havazásra.
Az utóbbi öt évben a világ legnépszerűbb jelszavai az „123456” és a „password” (jelszó). A kiberbiztonsági és a digitális adatvédelmi szakértők folyamatos emlékeztetése ellenére a legtöbb ember továbbra is gyenge és könnyen feltörhető jelszavakat hoz létre. Ezek a megállapítások a NordPass szoftvercégtől származnak, amely évente közzé teszi a 200
Már több mint 92 millió koronavírus-fertőzöttet és közel 1,98 millió elhunytat tartanak számon. Magyarországon 1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 118 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 066 főre eme
„Nem szabad hagynunk, hogy a halálozási statisztikák egyszerű adatokká váljanak számunkra, hiszen minden adat mögött megtört életek vannak. De éppen az áldozatok emléke, és az életek mentése követeli meg tőlünk, hogy tisztán lássuk a járvány tényeit!” – fogalmaz Facebook-bejegyzésében a főpolgármester.
Az időjárási káresemények mellett a gazdasági és piaci jellegű kockázatoknak is kitett mezőgazdasági termelők számára mezőgazdasági krízisbiztosítási rendszer néven egy új kockázatkezelési eszközt vezet be az Agrárminisztérium.
1 926 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 347 636 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
A vendéglátás és idegenforgalom kivételével már minden iparágban annyi kölcsönzött munkavállaló dolgozik Magyarországon, mint a koronavírus-járvány kezdetén, számuk januárban ismét elérte a 180 ezret a Magyar Munkaerő-kölcsönzők Országos Szövetségének (MMOSZ) adatai szerint. A kölcsönzött munkavállalók száma áprilisban a járvány miatt 120 ezer alá
Helytállni a munkában, fejben tartani és intézni a gyerekekkel kapcsolatos összes tennivalót, vinni a háztartást – és közben lehetőleg nem megbolondulni… Ha anyaként néha Ön is úgy érzi, szétrobban a feje a rengeteg feladattól és a vállára nehezedő stressztől, akkor jobb, ha tudja, hogy egyáltalán nincs egyedül. Miért is fontos szülőként, hogy a na
Mundruczó Kornél kilencedik nagyjátékfilmje – a magyar film történetében először – rögtön a streaming-óriás Netflix kínálatára készült, ami már nemcsak az európai művészfilmes körökben, hanem az amerikai piacon is áttörést hozhat. Az Oscar-gyanús Pieces of a Woman, a kisbabáját elvesztő pár megható története a velencei világpremieren szerezte első
2020 novemberében az építőipari termelés volumene a koronavírus-járvány második hulláma ellenére a nyers adatok szerint 5%-kal haladta meg az egy évvel korábbit, írja a KSH. Mindkét építményfőcsoport termelése emelkedett: az épületeké 7,7, az egyéb építményeké 2,2%-kal. A szezonálisan és munkanaphatással kiigazított indexek alapján az építőipar ter
13 222 ember ellen van érvényben elfogatóparancs Magyarországon. Az Országos Rendőr-főkapitányság adatai szerint az abszolút csúcstartó egy somogyzsitfai férfi, akinek 2016-ban 31 körözést sikerült felhalmoznia. Az Országos
Tavaly decemberben a fogyasztói árak átlagosan 2,7 százalékkal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál és 0,3 százalékkal az előző havinál; 2020-ban az előző évhez képest átlagosan 3,3 százalékkal nőttek az árak - közölte csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az acélgyártó reményei szerint, hogy szerződött beszállítója lehet a Teslának. Az ArcelorMittal acéllemezekkel látná el a Grünheide-ben épülő Gigafactory 4-et.
Mérsékelt emelkedés várható a nyitásban a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), ismét a 45 ezer pontos ellenállás áttörésével próbálkozhat a BUX index szerdán az Equilor Befektetési Zrt. elemzője szerint.
Megérkeztek a közép-kínai Vuhanba az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi, a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott szakértői csütörtökön.
A szuperbank felállításához kapcsolódóan kötelező nyilvános vételi ajánlatot tettek az MKB Bank és a Takarék Jelzálogbank többségi tulajdonosai a kisebbségi tulajdonosok részvényeire. A vételi ajánlat a Takarék Jelzálogbank esetében 14,00 százaléknyi, az MKB Bank esetében 2,81 százaléknyi részvényt érint, az ajánlatok elfogadása az MNB jóváhagyását
Elhunyt Tom Bogert amerikai basszusgitáros, a hatvanas-hetvenes évek rockszínterének egyik fontos szereplője, aki a Vanilla Fudge-ban, a Cactusban, valamint a Beck, Bogert & Appice-ben is játszott, 76 évesen rákbetegségben halt meg szerdán.
A Vodafone és a Mozaik Kiadó március óta azon dolgozik, hogy támogassa a diákokat és pedagógusokat a digitális oktatásra való átállásban. A két cég most újabb segítő intézkedést jelentett be: a tanév végéig ingyenes mozaBook hozzáférést és 5 szabadon választható digitális könyvet biztosít a Vodafone Digitális Iskola Programjában résztvevő mintegy 4
Nagy Dani súlyos sérülést szenvedett a Joker játék alatt, ami miatt kórházba is vitték, és csapattársai attól félnek, emiatt nem is tudja már folytatni a versenyt.
Az egyetlen adaggal védettséget kialakító oltás biztonságos, ígéretes immunválaszt vált ki - hamarosan 45 ezer fő bevonásával kezdik meg klinikai tesztelésének harmadik fázisát.
Átalakítja a vagyonos ügyfelek pénzét kezelő üzletágát a Citigroup, a tervek szerint a privát és prémium banki ügyfeleket kiszolgáló egységeket vonnák össze – számol be a hírről a The Wall Street Journal.
Fontos beépíteni a helyi tapasztalatokat a megújuló Nemzeti Állatvédelmi Programba – hangsúlyozta a program megújításáért és végrehajtásáért felelős miniszteri biztos az idei év első kerekasztal-beszélgetését követő sajtótájékoztatón, Győrben.
Megérkeztek a közép-kínai Vuhanba az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi, a koronavírus eredetének felkutatásával megbízott szakértői csütörtökön - adta hírül a CGTN kínai székhelyű, nemzetközi hírcsatorna.
Ha van olyan mozis franchise, amiből végtelen sok videojátékot lehetne készíteni, akkor az a Star Wars. És bizony ezt a különféle játékfejlesztők évtizedek óta igyekeznek is teljesíteni több-kevesebb sikerrel. Ezek felett sokáig a LucasArts stúdió bábáskodott, de mikor 2013-ban a Disney felvásárolta, lényegében be is zárta kapuit. Ekkor a világ egy
Közel 150 millió forintos európai uniós támogatással Vizek háza néven élménypark, bemutatóterem és tanösvény is létesül Siófok-Törekiben. A Dunántúli Regionális Vízmű Zrt. (DRV Zrt.) vízbázisvédelem és tudatos vízfelhasználás a klímaváltozás korában címmel, a szemléletformálás érdekében indított projektet. A projekt célja, hogy a DRV Zrt. megismert