Az LG Electronics (LG) jelentős összeget fektet a televíziós adatelemzés egyik vezető vállalatába, az Alphonsoba. A megközelítőleg 80 millió dolláros invesztícióval az LG az Alphonso Inc. legnagyobb részvényesévé válik, ötven százalék feletti irányító részesedéssel. Az LG a digitális átalakítási stratégiájának egyik legjelentősebb része a vásárlói
Az emberek egészsége és a bolygónk védelme érdekében a Bosch számos AIoT-megoldást is alkalmaz. Ez azt jelenti, hogy a vállalatcsoport a mesterséges intelligencia (artificial intelligence, MI) és a dolgok internete (IoT) által kínált lehetőségeket ötvözi, hogy technikai újdonságaival segítse az embert és a környezetet. „Az AIoT alkalmazásával növel
Azután, hogy a kormány hivatalosan is február elsejéig meghosszabbította a kijárási tilalmat, kérdéseinkkel megkerestük Metál Zoltánt, az Országos Taxis Szövetség elnökét.
A leköszönő amerikai elnök közben arról beszélt, hogy a 25. alkotmánykiegészítés "nulla veszélyt" jelent rá, vissza fog térni és kísérteni fogja Joe Bident.
Londoni makrogazdasági elemzők szerint valószínűleg túlságosan derűlátók voltak az euróövezeti gazdaság idei fellendülésre adott eddigi előrejelzések, mivel a korábbi változatoknál sokkal fertőzőképesebb koronavírus-variánsok terjedése miatt elhúzódhat a korlátozások feloldása.
Az érettségi vizsgákig még csaknem négy hónap van hátra, de a kormány nem tervez változtatni az érettségi szabályain és időpontján sem - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért felelős államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs keddi online sajtótájékoztatóján.
Változott szerdán az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a gázolaj literenkénti átlagára 3 forinttal nőtt, míg a benzin ára 7 forinttal emelkedett. Ekkor mértékű benzinár-emelkedésre tavaly július óta nem volt példa.
December végén megérkezett hazánkba az első adag vakcinaszállítmány. Az Európában elsőként engedélyezett Pfizer/BioNTech-oltóanyaggal megkezdődött az egészségügyben dolgozók oltása. Az első tapasztalatokról Berkiné dr. Bősze Györgyi gyógyszerészt kérdeztük.
Kim Dzsongun észak-koreai vezető országa katonai képességeinek kiépítését és nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján - közölte szerdán a KCNA állami hírügynökség.
Már elérhető a nagyobb hazai kábelszolgáltatók kínálatában a ViacomCBS Networks International tulajdonába tartozó Nickelodeon márkacsalád legújabb tévécsatornája. A TeenNick elsősorban a tinédzsereknek kínál felhőtlen szórakoztatást. A Nickelodeon márka legjobb élőszereplős vígjáték- és tini drámasorozataival startolt a TeenNick. A csatorna műsorán
A Wing után egy újabb különleges mobillal áll elő az LG. A kisebbik dél-koreai gyártó feltekerhető kijelzős készülékéről már hónapok óta pletykálnak és most az is kiderült, hogy pontosan miként kell elképzelnünk egy ilyen eszközt. Egyelőre nem tudni mikor mutatkozik be hivatalosan a készülék, az LG most csak néhány képet és egy mozgóképet osztott m
2021. január 16-án 07:00 órától 16:00 óráig a Budapesti Erdőgazdaság Zrt. Lovasberényi Erdészeti Igazgatósága kezelésébe tartozó erdőterületeken intenzív vadászat folyik – írja a Berek.hu.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/13/3009/
Más tüdőgyulladásokkal összehasonlítva az új típusú koronavírus okozta tüdőgyulladás súlyos komplikációit a betegség hosszú lefolyása okozhatja, nem pedig az, hogy egy jóval súlyosabb betegségről van szó - vélik az amerikai Északnyugati Egyetem kutatói.
Az amerikai képviselőház kedden este határozatban szólította fel Mike Pence alelnököt Donald Trump republikánus párti elnök elmozdítására az alkotmány 25. kiegészítése alapján. A határozatot 223 szavazattal fogadták el 205 ellenében a demokrata párti többségű képviselőházban.
Pár héttel azután, hogy fény derült rá, kivel jár most Brian Austin Green színész, már fel is vállalta új kapcsolatát, méghozzá egy csókolózós fotóval az Instán!
Újabb részletek derültek ki a kegyetelen karcagi emberölésről. A gyilkos több mint egy napig tárolta kocsija csomagtartójába exe holttestét - írta a Bors.
A Fogjunkössze.hu még karácsony előtt indította kezdeményezését azzal a céllal, hogy január végéig a COVID osztályokon dolgozóknak és családjaiknak gyűjtsön anyagi támogatást, illetve olyan felajánlásokat, amelyek megkönnyítik mindennapjaikat. Eddig közel 700 család támogatása vált biztosítottá, de több tízezer családon szeretnének még segíteni.
Hackerek mintegy hetven terabyte-nyit lemásoltak az amerikai kongresszus előző heti ostromának megszervezésére is használt, Parler nevű közösségi oldal tartalmaiból – írta a Cybernews internetes szakportál. A cikk szerint a hétfő reggel óta elérhetetlen platformról felhasználói információkat, bejegyzéseket, videókat, képeket másoltak le. Az egyik h
Adrian Newey a Forma–1 legutóbbi három évtizedének legeredményesebb tervezőmérnöke. Rajta kívül senki sem nyert még 10 konstruktőri világbajnoki címet, ráadásul mindezt három csapat (Williams, McLaren és Red Bull) alkalmazásában, és hat különböző pilóta révén sikerült elérnie.
Vámkötelessé váltak a Nagy-Britanniából érkező és az oda tartó termékek, mivel az Egyesült Királyság 2020. február 1-jén kilépett az Európai Unióból, január elsején pedig elhagyta az EU vámunióját is - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) keddi, MTI-nek küldött közleményében.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető országa katonai képességeinek kiépítését és nagyobb nukleáris elrettentést sürgetett a Koreai Munkapárt VIII. kongresszusának zárónapján - közölte szerdán a KCNA állami hírügynökség.
Nem ér sokat az a pénz, ami felett nem rendelkezünk. Egy amerikai programozónak 220 millió dollárnyi semmit nem érő pénze van. Ez a méreg, nem az, ami a Kincs, ami nincsben van.
A farsang a karácsonyt követő tréfás, mulatságokkal teli időszak, amelynek eredete egészen a pogány korig nyúlik vissza. De mi is az a farsang, mettől meddig tart és milyen szokások kapcsolódnak hozzá?
David Ehrlich filmkritikus videója minden évben valóságos eseményszámban van, annyira hatásos videókat szerkeszt. David Ehrlich, aki jelenleg az IndieWire filmkritikusa, pár éve sima listázás helyett inkább csinált egy lélegzetelállító videós montázst az év emlékezetes filmes pillanataival és legjobb alkotásaival. Akkora sikere lett, hogy a
A hétfői mínuszok után kedden enyhe emelkedésre futotta az amerikai tőzsdéknek, a Nasdaq és a Dow Jones is feljebb került, miközben az S&P 500 inkább stagnált. A befektetők újabb pénzügyi stimulusra számítanak a demokrata törvényhozástól, másfelől azonban aggódnak az emelkedő kötvényhozamok miatt. Az ázsiai tőzsdék vegyesen teljesítenek, míg a hatá