Tavaly júniusban egy 18 éves fiú eltörte egy féléves kölyökkutya lábát, amiért többször is bement annak a háznak az udvarára, ahol a fiatal férfi lakott. A Salgótarjáni Járási Ügyészség vádat emelt fiatal férfi ellen állatkínzás bűntette miatt.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja Gál Kingát választotta meg a magyar néppárti delegáció elnökének Szájer József lemondása miatt megüresedett tisztségére. A felszabadult képviselői mandátumot Schaller-Baross Ernő tölti be - tájékoztatott Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának vezetője közleményében kedden.
Hiába a kemény macsó külső, az ismertség, a híres apukákat kislányaik pillanatok alatt az ujjuk köré csavarják. Nézd meg szívmelengető apa-lánya galériánkat!
Mind a taxitársaságokat, mind a taxis egyéni vállalkozókat jelentősen megfogta a koronavírus. A szektor 2016 óta egységesen bíztató jeleket mutatott, mind a szereplők száma, mind az ágazat árbevétele növekedőben volt 2019 végéig. 2020
Kétfordulós miniszterelnökjelölt-választás, a pártlisták megmérettetése és előválasztás mind a 106 egyéni jelöltről - erre tett javaslatot a Civil Választási Bizottság az ellenzéki előválasztás kapcsán. Fekete-Győr András a Startban az ötlet mellett érvelt, szerinte így lehetne tisztább képet kapni az ellenzéki erőviszonyokról. A DK és a Jobbik vis
Emellett azt is elárulták, hogy nem fogják újracastingolni Chadwick Boseman karakterét a Fekete párduc 2-ben. Hamarosan megérkezik a Disney+-ra a Marvel Cinematic Universe első olyan sorozata, ami direkt módon kapcsolódik a mozifilmekhez, nem csak ugyanabban a világban játszódik, ez a Skarlát boszorkányt és Víziót felvonultató WandaVision.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2021/01/12/3007/
Miután a koronavírus korábbinál sokkal fertőzőbb változata már legalább három francia városban megjelent, a kormány elővigyázatosságból újabb szigorításokat fontolgat az oltási program felgyorsítása mellett. A döntést szerdai ülésén hozza meg a védelmi tanács, s csütörtökön jelenti be a miniszterelnök - jelezték kormányzati források.
Nagyjából a harmadát, mintegy 34 százalékot adtak ki 2019-ben az uniós áramelőállításban a megújulók – ez főleg víz- és szélenergiából származott. Magyarország a lista végén kullog.
Még az is lehet, hogy nyáron az egész királyi család egymás nyakába borul. A királynő mindenesetre meghívta a születésnapi ünnepségére Harryt és Meghant.
Legkésőbb jövő hét végétől minden héten tömeges tesztelésre kerül sor Szlovákiában. Az első hétvégén a tesztelés az összes járásra kiterjed majd. A tömeges szűrés az egyes járásokban addig fog ismétlődni, amíg a fertőzöttségi arány az adott régióban nem csökken 0,5 százalék alá. A kijárási tilalom alól csak az kaphatna kivételt, akinek van negatív
Az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) előzetes tárgyalásokat folytat a koronavírus elleni orosz vakcina, a Szputnyik V gyártójával - közölte Stefan De Keersmaecker, az Európai Bizottság illetékes szóvivője kedden.
A Mi Hazánk szerint a „milliárdosok megadóztatása” azért is „indokolt és igazságos”, mert a társadalmi olló egyre jobban nyílik szét a szegények és gazdagok közt, a társadalmi mobilitás csökken.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) idén is elkészíti a személyijövedelemadó(szja)-bevallási tervezeteket, amelyeket március közepétől érhetnek el az adózók a NAV eSZJA oldalán.
A Nemzeti Védelmi Szolgálatot bízták meg a feladattal, akik eddig például a korrupt rendőröket üldözték. Továbbra is kérdés, működhet-e hálapénz nélkül a szabad orvosválasztás.
Jelentősen csökkent a nagy német autógyártók értékesítése tavaly, miután a koronavírus-járvány kirobbanása és a terjedését fékező intézkedések gyakorlatilag hónapokra megbénították a világgazdaságot, és bezárni kényszerültek egyebek között az autószalonok is.
A Momentum szerint az unió növeli a helyhatóságok súlyát, az önkormányzati szövetség vezetője azonban óvatosabban fogalmazott. Budapest brüsszeli irodájának vezetője azt mondta híradónknak: nincsenek jó emlékeik a kormánnyal való egyeztetésekről. A Miniszterelnökség válaszában úgy fogalmazott: eddig közel 600 partnert vontak be az uniós források kö
A koronavírus-járvány miatti korlátozások ideje alatt csak ritkán, vagy szinte egyáltalán nincs alkalmunk arra, hogy huzamosabb időt töltsünk együtt a barátainkkal. Mégis, ha alkalom adódik rá, illik őket várni valamivel, erre pedig remek választás a hiper gyorsan elkészíthető, ugyanakkor isteni kecskesajtos hasé. Pontosabban kecskesajtos,
A Fidesz-KDNP európai parlamenti (EP-) képviselőcsoportja Gál Kingát választotta meg a magyar néppárti delegáció elnökének Szájer József lemondása miatt megüresedett tisztségére. A felszabadult képviselői mandátumot Schaller-Baross Ernő tölti be - tájékoztatott Deutsch Tamás, a Fidesz EP-delegációjának vezetője közleményében kedden.
A tajszámmal összekötött, háziorvosok által is használt Egészségügyi Elektronikus Szolgáltatási Tér (EESZT) nevű rendszerben automatizáltan lekérdezhető, ki szenved krónikus betegségben – mondta Rékassy Balázs egészségügyi közgazdász az RTL Híradónak.
Meghalt egy férfi a pécsi főtéren álló megyeházán, miután mintegy háromemeletnyi magasságból lezuhant az épület lépcsőházában kedd délután - tette közzé a Pécs Aktuál.
2022-től megháromszorozza a kormány a vidékfejlesztésre jutó forrásokat, a következő hét évben több mint 4000 milliárd forint jut majd a magyar vidéknek.