2021. január 10. vasárnap

jan. 10
13:03
5 milliárd marad a zsebekben, ingyenesen intézhetünk több ügyet is (Privátbankár)
Január 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé, idéntől ugyanis illetékmentesek az elsőfokú közigazgatási eljárások - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.
jan. 10
13:06
Új idők járnak: 5+1 pénzügyi alapvetés, amit jócskán felülírt a járvány (Pénzcentrum)
A járvány szinte mindent átrendezet, amit eddig a pénzügyeinkről tudtunk: rengeteg régi ökölszabály dőlt meg pillanatok alatt, és váltották fel őket új alapvetések. Összeszedtük, mi az, amit 2021-ben már nem érdemes betartani,
jan. 10
13:06
Hamarosan az amerikai katonák is vadi új fegyvereket kapnak (Portfolio)
Folyamatosan dolgozik az Egyesült Államok azon, hogy haderejének felszerelését modernizálja, 2017 óta több nagyszabású program is indult a hadsereg gyalogsági felszerelési elemeinek megújítására. A Military.com összeszedett 5 olyan fegyvert, felszerelési elemet, melyet néhány éven belül kézhez vehetnek az amerikai katonák.
jan. 10
13:06
Már az alapkő is megvan, 700 milliós fejlesztés Tihanyban (TőzsdeFórum)
Megújulnak a teraszkertek, valamint az apátsági lépcső.
jan. 10
13:06
Egyre népszerűbbek újra a fürdőkádak (Life)
Újra divatba jön a fürdőkád, közülük is pedig leginkább a térben álló kádak hódítanak. Így érdemes választani.
jan. 10
13:06
Az évtized 10 legrosszabb vígjátéka nem a nevetés miatt csal könnyeket a szemekbe - Film-zene-szórakozás 2021. január 10. 13:01 (Hírstart Robot podcast)
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2021/01/10/2976/
jan. 10
13:08
Döbbenetes! Egy kutatás szerint a koronavírus delíriumot okozhat a fertőzötteknél (Life)
Több alkalommal is számoltak be arról orvosok és kórházi ápolók, hogy a koronavírus-fertőzöttek delíriumba estek.
jan. 10
13:09
Ingyenes lett több ügy intézése - 5 milliárd marad így a zsebekben (Menedzsment Fórum)
Január 1-től évi másfél millió államigazgatási ügy intézése vált ingyenessé, idéntől ugyanis illetékmentesek az elsőfokú közigazgatási eljárások - közölte Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára az MTI-vel.
jan. 10
13:12
Dugó a magyar-osztrák határon (Portfolio)
A koronavírus miatt már karácsony előtt bevezetett ausztriai beutazási korlátozások miatt vasárnap délelőtt megnőtt a várakozási idő a magyar-osztrák határátkelőkön.
jan. 10
13:12
Rekordszámú súlyos koronavírusos beteget ápolnak az izraeli kórházakban (ATV)
Rekordszámú súlyos Covid-beteget ápolnak az izraeli kórházakban, de már a lakosság ötöde hozzájutott a védőoltás első dózisához - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
jan. 10
13:12
"Minden lazítás halálos lehet", figyelmeztet a brit egészségügyi miniszter (444.hu)
A szakértők szerint most sokkal súlyosabb a járványhelyzet, mint tavasszal volt. Pedig Nagy-Britanniában már az első hullám is nagyon súlyos volt.
jan. 10
13:12
Bangóné és a megakadt lemez: tesztelni, tesztelni, tesztelni (Demokrata)
Szerinte a tünetmentes fertőzötteket csak úgy lehet kiszűrni, ha folyamatosan „tesztelnek, tesztelnek, tesztelnek”.
jan. 10
13:18
Szervezett provokáció volt a Capitolium ostroma (HírTV)
Szervezett provokáció volt a Capitolium ostroma - erre hívta fel a figyelmet Földi László a Kossuth Rádióban.
jan. 10
13:18
Több száz koronavírusos tűnt elő a semmiből Kínában, lezártak két metropliszt (Portfolio)
Háromszáznyolcvannégy koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az észak-kínai Hopej tartomány két, pénteken lezárt nagyvárosában, miután szombatra a teljes lakosságot letesztelték - jelentették a helyi egészségügyi hatóságok vasárnap.
jan. 10
13:18
Másfél-két órát is várakozhatnak a határnál az Ausztriába utazók (ATV)
A koronavírus miatt már karácsony előtt bevezetett ausztriai beutazási korlátozások miatt vasárnap délelőtt megnőtt a várakozási idő a magyar-osztrák határátkelőkön.
jan. 10
13:18
Meglepő dolgokkal készül idén a Drága Örökösök sztárja (Promotions)
A széria polgármesterét alakító Haagen Imre a több éves forgatás után, pihenés helyett, máris tele van tervekkel, komoly célokkal indította az újévet.
jan. 10
13:18
Újabb képeken az iQOO7, a Vivo első Snapdragon 888 processzoros mobilja (GSMring)
Két új kép is kiszivárgott a Vivo hamarosan érkező gamer mobiljáról az iQOO 7-ről és megerősítést nyert az eddig csak pletykaszinten említett BMW Edition is. Egy ideje már tudjuk, hogy holnap fog debütálni a Vivo első Qualcomm Snapdragon 888 lapkával ellátott mobilja az iQOO 7. A kínai cég pár évvel ezelőtt indította ezt a sorozatot
jan. 10
13:24
Barack Obama szerint hiába megy Trump, Orbán és mások még itt maradnak (SzMo)
A volt amerikai elnök Magyarországot a Fülöp-szigetekkel és más ázsiai és afrikai országokkal említette egy lapon, és figyelmeztetett, hogy vannak még hierarchikus rendszerek a világban.
jan. 10
13:24
Több száz fertőzöttet azonosítottak két lezárt nagyvárosban (Demokrata)
A két lezárt város lakói csak indokolt esetben hagyhatják el lakhelyeiket.
jan. 10
13:26
Hitlertől idézett beszédében egy republikánus képviselőnő, a lemondását követelik (SzMo)
Mary Miller szerint ő mindössze felhívta a figyelmet a fiatalok befolyásolhatóságára.
jan. 10
13:30
Megszűnt a Romániába utazó magyarok karanténkötelezettsége (Infostart)
A romániai Országos Vészhelyzeti Bizottság frissítette a magas járványügyi kockázatot jelentő országok jegyzékét.
jan. 10
13:30
MSZP: a teszteléseket folytatni kell, amíg a lakosság nem rendelkezik a megfelelő átoltottsággal (ATV)
Az MSZP továbbra is azt követeli a kormánytól és Orbán Viktor kormányfőtől, hogy folyamatosan teszteljék a magyarokat, történjen meg a kontaktkutatás, addig amíg a lakosság nem rendelkezik a megfelelő átoltottsággal - mondta Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője vasárnap online sajtótájékoztatóján.
jan. 10
13:30
A japánok többsége az idén sem szeretne olimpiát (Demokrata)
Az olimpiára eredetileg tavaly július 24. és augusztus 9. között került volna sor.
jan. 10
13:36
Heti holdnaptár (január 11-17.): A szorgos munka gyorsan megtérül (Life)
A szerda reggeli Újholdat követően növekedésnek indul a Hold, így a hét második felében nagy mozgalmasságra lehet számítani. A szorgos munka gyorsan megtérül, energiaforrásaink kiapadhatatlanok, s ezt ajánlott építő jellegű dolgokra felhasználni. Számos rég várt eredményt lehet bezsebelni, a bátraké a szerencse! Ki kell hozni a pillanatnyi lehetősé
jan. 10
13:36
Pszichológiai útikalauz 2021-re (Hamu és Gyémánt)
2020 stresszes év volt, ránk fér néhány jó tanács. A Psychologytoday cikkében összegyűjtött néhány olyan útmutatót, melyek kutatásokon alapszanak. Mindenki meríthet magának belőlük az újévre:Fiatalabb korunkban nem voltunk boldogabbak.Az új év kezdete gyakran eszünkbe juttatja a tényt, hogy öregszünk. Ám tegyük fel, hogy ebben az évben elé
jan. 10
13:36
Rekordszámú súlyos Covid-beteg az izraeli kórházakban (Demokrata)
Jeruzsálem legfertőzöttebb ultraortodox negyedében mégis kinyitották az iskolákat.
jan. 10
13:38
Falatnyi bikiniben pózol a Dancing with the Stars szexi táncosa (Life)
Horváth Tamás énekes oldalán ismerhették meg a nézők a gyönyörű táncoslányt, Sipos Viktóriát a Dancing with the Starsban.
jan. 10
13:42
Bekacsinthat a -20 fok jövő hétvégén (Háziállat)
Bekeményít a tél a jövő hét második felében, hétvégén a havas, derült tájakon éjszakánként -15 fok alá hűlhet a levegő.
jan. 10
13:42
Schobert Norbi nagyon kiakadt egy posztra (ATV)
“70 kg alatt nincs jó Nő! A csontokat a kutyáknak! A húst a férfiaknak!” – címmel kering a közösségi oldalon egy poszt, amely olyannyira kiakasztotta a fitneszgurut, hogy egy hosszas Facebook-bejegyzésben értekezik a jó nő fogalmán, ám a férfiakról is van pár megjegyzése.
jan. 10
13:48
Balog Zoltán: Nemcsak szabad, de közelező is politizálni, “csak másként” (ATV)
Amikor megkérdezik tőlem, hogy szabad-e a papnak vagy lelkésznek politizálnia, azt szoktam mondani, nemcsak szabad, hanem kötelező is, csak másként - mondta Balog Zoltán a Mandinernek adott újévi nagyinterjújában. A Szájer-ügy kapcsán szerinte az a lecke: kevesebb álszentségre és képmutatásra, és több önvizsgálatra van szükség.
jan. 10
13:54
Közel 400 fertőzöttet azonosítottak két lezárt kínai nagyvárosban (ATV)
Háromszáznyolcvannégy koronavírus-fertőzöttet azonosítottak az észak-kínai Hopej tartomány két, pénteken lezárt nagyvárosában, miután szombatra a teljes lakosságot letesztelték - jelentették a helyi egészségügyi hatóságok vasárnap.
jan. 10
14:06
Miért veszélyes az orrcseppfüggőség? (WebBeteg)
Számos olyan megbetegedés létezik, melynek gyógyulását jelentősen meggyorsítják a különböző, recept nélkül kapható, ún. lohasztó orrcseppek. Ezek az orrcseppek jók és hasznosak! Azonban csínján kell bánni velük, mivel tartós használatuk esetén, számos nem kívánt mellékhatás léphet fel.
jan. 10
14:06
Rekordszámú súlyos koronavírusos beteget ápolnak az izraeli kórházakban (ATV)
Rekordszámú súlyos Covid-beteget ápolnak az izraeli kórházakban, de már a lakosság ötöde hozzájutott a védőoltás első dózisához - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
jan. 10
14:06
Vajon joggal tiltották be ezt a Yaris reklámot Ausztráliában? (Autónavigátor)
A reklámfilm története szerint három testvér próbál eljutni a szüleik 30. házassági évfordulójára, akiknek véletlenül épp a háromféle Yaris-változatból van
jan. 10
14:06
Rekordszámú súlyos Covid-beteg van a kórházakban, de már a lakosság ötödét beoltották Izraelben (SzMo)
Lelassult a kritikus esetek számának növekedése, a szakemberek szerint az idősek és a veszélyeztetett csoportok elmúlt hetekben történt gyors beoltása miatt.
jan. 10
14:12
Elhunyt Michael Apted (Infostart)
A világ nem elég című Bond-film, valamint az évtizedeken átívelő filmes munkája az Up című dokumentumfilmsorozat rendezője 79 éves volt.
jan. 10
14:18
A szántóföldeken zöldell az őszi vetés, megeredtek a kiskertekben az ősszel elvetett magok (Agroinform)
Az időben elvetett búza és az őszi vetések jó állapotban vannak. Nagyobb gondot okoz a folyamatos eső, ami miatt a belvíz már megjelent a mélyen fekvő területeken.
jan. 10
14:18
VV10: VV Merci nem bírta visszafogni magát az ágyban – 18+ (Promotions)
Ahogy leszállt az éj, VV Merci úgy éledt fel. Először csak nyúlkálni kezdett Moh felé, amit a fiú elég meglepő módon viszonzott.
jan. 10
14:21
A japánok többsége idén sem akar olimpiát (Menedzsment Fórum)
A japánok mintegy nyolcvan százaléka úgy véli, hogy az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát törölni kellene, vagy ismét el kellene halasztani.
jan. 10
14:21
A trópusi fajok és a felmelegedés miatt nyakunkon a Földközi-tenger ökológiai összeomlása (Infostart)
Egy osztrák kutatók vezetésével végzett vizsgálat szerint a fajok nem tudják tartani a lépést a víz erőteljes felmelegedésével, Izrael partjainál a sekély vizekben honos fajok mintegy 95 százaléka már eltűnt.
jan. 10
14:24
Orbán Viktor új államtitkára korábban Szdsz alkalmazott volt (ATV)
"Bóka János lett Orbán Viktor miniszterelnök európai uniós kérdésekért felelős államtitkára. Az ifjú államtitkár kormany.hu honlapon olvasható szakmai életrajza minden tekintetben részletesnek mondható, csupán egy apró, mondhatni kicsinyke mozzanat maradt ki belőle." - olvasható a hirklikk.hu-n.
jan. 10
14:27
Idén is halasztanák vagy törölnék az olimpiát a japánok (Privátbankár)
A japánok mintegy nyolcvan százaléka úgy véli, hogy az idén nyárra halasztott tokiói olimpiát és paralimpiát törölni kellene, vagy ismét el kellene halasztani.
jan. 10
14:30
4 dolog, ami segít, hogy még motiváltabb legyél 2021-ben! (Joy)
Runner's World írása: Sokakat kiver a víz az újévi fogadalmaktól, hiszen edzeni nem csak most kell, és az sem jó, ha pár hétig tart a fellángolás. Ám a fogadalmak mégis hasznosak - ha jól bánsz velük, segítenek motiváltnak maradni. A következőket érdemes megfogadni!
jan. 10
14:30
Megint megtelt a Kékestető, nincs szabad parkolóhely a hegyen (444.hu)
Pedig a legtöbb hó most nem az északi, hanem a délnyugati országrészben esett.
jan. 10
14:30
Szlávik János elárulta, milyen érzés volt megkapni a koronavírus-vakcinát (Life)
Szlávik János, infektológus, a Dél-Pesti Centrumkórház osztályvezető főorvosa megkapta a koronavírus elleni védőoltást. Tapasztalatairól és a legfontosabb tudnivalókról számolt be.
jan. 10
14:36
Rekordszinten a súlyos esetek száma Izraelben, új szakaszban az oltási kampány (Infostart)
Jeruzsálem legfertőzöttebb ultraortodox negyedében a tiltás ellenére kinyitották az iskolákat.
jan. 10
14:36
Rekordszámú a súlyos Covid-beteg Izraelben (ProfitLine)
Rekordszámú súlyos Covid-beteget ápolnak az izraeli kórházakban, de már a lakosság ötöde hozzájutott a védőoltás első dózisához - jelentette a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet vasárnap.
jan. 10
14:36
Jövő héten beköszönt az extrém hideg tél: -20 fok is lehet Magyarországon (Portfolio)
A jövő hét második felében a havas, derült tájakon éjszakánként -15 fok alá hűlhet a levegő, sőt, egyes derültebb, kevésbé szeles, hóval borított tájakon -20 fok is lehet - írja az időkép.
jan. 10
14:36
Életünk rosszul végződő meséi - A hét könyve: Mély levegő (Glamour)
Halász Rita figyelemre méltó debütálása
jan. 10
14:36
Online tartják meg a 22. SzólóDuó Nemzetközi Tánc Fesztivált (Hamu és Gyémánt)
A fesztivált január 13. és 16. között, az Orkesztika Alapítvány Youtube-csatornáján és a SzólóDuó Facebook-oldalán közvetítik majd. A szervezők által az MTI-hez elküldött közleményből kiderül, hogy az idei esemény január 13-án vendégelőadásokkal veszi kezdetét. Az idei fesztiválra is négy jelölőkörön keresztül kerülhettek be az előadások:

Keresés