2020. szeptember 6. vasárnap

szept. 6
19:54
Ősszel tovább apadhatnak az albérletárak a vidéki városokban (Piac és Profit)
Budapesten már ötödével csökkentek a lakásbérleti díjak, persze nem mindegyik kerületben. Még jócskán maradt olyan vidéki nagyváros, ahol az átlagárak nem akartak megindulni a lejtőn, de már látszik, hogy ősszel erre is sor kerül.
szept. 6
20:00
Oroszország már nagy falat volt a magyar csapatnak (Sport365)
Marco Rossi csapata háromgólos hátrányba került, melyet már nem tudott ledolgozni.
szept. 6
20:00
A Vidnyánszky-féle kuratórium szerint őket nem értesítették, hogy az SZFE elhalasztja a tanévkezdést (SzMo)
„A döntéssel nem értünk egyet, és arra kérjük rektorhelyettes urat, hogy indokolja a döntését és tájékoztasson minket annak jogi megalapozottságáról” - közölte a kuratórium.
szept. 6
20:06
Merkely: nagyjából százezer fertőzött lehet Magyarországon (ATV)
A SOTE rektora a Heti Naplóban, élőben beszélgetett Sváby Andrással az aktuális vírushelyzetről. Elmondta, hogy nagyjából húszszor több lehet a valódi betegszám, mint az igazolt fertőzöttek száma.
szept. 6
20:06
3-2-re kikapott a magyar labdarúgó-válogatott Oroszországtól a Puskás Arénában (ATV)
A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Oroszországtól vasárnap a Puskás Ferenc Stadionban a Nemzetek Ligája második fordulójában.
szept. 6
20:06
Orosz győzelem a Puskás Arénában (HírTV)
A magyarok a sorozat következő mérkőzését október 11-én Szerbiában játsszák.
szept. 6
20:06
Ez a hidegfront sem tünteti el a nyarat, Donald Trump esete a Coviddal, levelet kapott Palkovics - Friss hírek 2020. szeptember 06. 19:51 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/06/1604/
szept. 6
20:12
Stafétalánc az SZFE-től a Parlamentig! – ismét tüntettek a Színház- és Filmművészeti Egyetemért (SzMo)
Vasárnapra élőláncot hirdettek a diákok.
szept. 6
20:12
Ismét tüntettek az SZFE hallgatói (Demokrata)
Élőlánccal tiltakoztak a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltása ellen az intézmény hallgatói.
szept. 6
20:18
Egymás kezét fogták a tüntetők – rengetegen csatlakoztak az SZFE-s diákok élőláncos vonulásához (SzMo)
Útközben több helyen zenés, táncos produkciókkal szórakoztatták a tömeget, ők pedig tapssal jutalmazzák az előadókat.
szept. 6
20:18
A második félidőre ébredtek fel a mieink, maradt a 2-3 az oroszok ellen (Promotions)
Három nullás hátrányból rázta fel magát a magyar labdarúgó-válogatott, akik már nem tudták döntetlenre hozni a meccset.
szept. 6
20:18
Küzdeni tudásból jelesre vizsgázott a válogatott (Demokrata)
A magyar labdarúgó-válogatott 3-2-re kikapott Oroszországtól vasárnap a Nemzetek Ligája második fordulójában.
szept. 6
20:24
„Bazi nagy koronás lagzi”: közel 150 fertőzött és 3 halott köthető egyetlen esküvőhöz az Egyesült Államokban (SzMo)
Közben kiderült, hogy az esküvőn megszegték a létszámlimitre vonatkozó szabályokat.
szept. 6
20:24
Kiemelt figyelem irányul az iskolákra és óvodákra (Demokrata)
A kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan figyeli a vírushelyzetet, kiemelten az óvodák, iskolák adatait.
szept. 6
20:36
Nem kér fizetést a Schalke új szerzeménye (Sport365)
Példaértékű Vedad Ibisevic hozzáállása.
szept. 6
20:39
Koronavírus-fertőzés miatt napokig nem lesz tanítás a balatonfüredi református iskolában (Alternatív Energia)
Egy alkalmazott még augusztusban lett fertőzött, tünetmentesen otthon van, de három napra az épületben lévő óvoda is bezár. Mindenkit tesztelnek.
szept. 6
20:42
Harry hercegék a Netflixtől kapott pénzből törleszthetnek a brit adófizetőknek (SzMo)
A parlament egyik tagja szerint itt az ideje, hogy a hercegi pár végre törlesszen, főleg így, hogy milliárdok ütik éppen a markukat.
szept. 6
20:42
Iskola 3D-ben (Demokrata)
A tavaszi karantén és a nyári szünidő után újra kell építeni az iskolai közösségeket.
szept. 6
20:48
A vírustagadásról is beszél a Piac & Profit legfrissebb számában dr. Jakab Ferenc virológus (Privátbankár)
Dr. Jakab Ferenc az egyik legnagyobb veszélyt a vírustagadásban látja, amikor hozzá nem értő emberek osztják az igét a koronavírusról, amely az influenzánál jóval több szövődményt tud okozni.
szept. 6
21:06
Így alakult az építőipar az elmúlt két évtizedben - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
volumenindex, előző év azonos időszaka egyenlő 100
szept. 6
21:06
A Nob óvatosan fogalmaz Tokióval kapcsolatban (Sport365)
A játékokért felelős ügyvezető szerint optimisták az olimpiát illetően, de tudják ebben a helyzetben semmi sem biztos.
szept. 6
21:12
„Csak együtt vagyunk erősek” (Spa Trend Online)
Az eddigi legnagyobb demonstrációt tartották színművészeti egyetem védelmében. A Parlamentig érő élőláncban tízezres tömeg vett részt.
szept. 6
21:12
Kiadták a riasztást: érkezik a vihar (SzMo)
Hétfőn is több helyen lehet zápor, zivatar.
szept. 6
21:18
Merkely szerint nagyjából százezer koronavírusos lehet Magyarországon - 10 nap alatt többen fertőződtek meg, mint a járvány első szakaszában (Portfolio)
Merkely Béla az aktuális vírushelyzetről beszélgetett Sváby Andrással a Heti Napló vendégeként. A Semmelweis Egyetem rektora többek között elmondta, hogy nagyjából húszszorosa lehet az igazolt fertőzötteknek a valódi betegszám.
szept. 6
21:30
6 koronabiztos praktika, ami a szakértők szerint fölösleges (SzMo)
Mindegyik elterjedt a köztudatban, ám az epidemiológusok egybehangzóan állítják, hogy csak időpocsékolás.
szept. 6
21:36
"Itt ülök a konyhámban és sírok." - Babos Tímea (Sport365)
A magyar teniszező szerint borzasztóan igazságtalan a kizárásuk.
szept. 6
21:54
Álarcos énekes: Fluor Tomi esett ki elsőként (Promotions)
Elindult az Álarcos énekes 2. évada, aminek első adásában a Süti esett ki, aki Fluor Tomi volt.
szept. 6
22:00
Lelepleződött az első álarcos énekes, csak Istenes Bence ismerte fel (SzMo)
A Süti búcsúzott először a műsortól.
szept. 6
22:06
Egy hatodik és egy hetedik helyet szerzett Sebestyén Peti (Sport365)
Mindkét futamon a 10. helyről zárkózott fel.
szept. 6
22:15
Több ezren csatlakoztak az SZFE mellett kiálló élőlánchoz (videó) (Spa Trend Online)
Becslések szerint tízezernél is többen voltak vasárnap délután az egyetem autonómiájáért tiltakozó hallgatók demonstrációján. Több kilométeren át juttatták el a Parlamenthez a követeléseiket összefoglaló chartát.
szept. 6
22:36
Rossi: Balszerencsések voltunk, de elégedettek lehetünk. (Sport365)
A magyar válogatott szövetségi kapitánya a vereség ellenére elégedett volt a csapattal.
szept. 6
22:42
Ez a US Open az eltiltásokról lesz híres (Sport365)
Leléptették Novak Djokovicsot.
szept. 6
22:42
Sztárban sztár: Pálmai Anna esett ki, Tilla nagyon elszomorodott (SzMo)
Pálmai Anna ezúttal Madonna bőrébe bújt, de végül nem sikerült továbbjutnia a 3. élő showba.
szept. 6
22:48
Többnyire a járvány miatt elmaradt időközi önkormányzati voksolásokat tartottak vasárnap országszerte (Alternatív Energia)
Hét megye öt településén polgármestereket, kettőben pedig képviselőket választhattak a helyiek. Taroltak a függetlenek.
szept. 6
23:00
Más szemében a szálkát (Demokrata)
A végtelenségig lehetne szemlézni a németországi antiszemita incidenseket, a német külügyi államtitkár mégis Magyarországot vádolja antiszemitizmussal.
szept. 6
23:06
Sikeresen visszatért Kína újrahasznosítható kísérleti űrhajója (ProfitLine)
Sikeresen visszatért a Földre vasárnap Kína újrahasznosítható kísérleti űrhajója.
szept. 6
23:06
A finnek és a walesiek is egy góllal győzték le ellenfelüket (Sport365)
Mindkét mérkőzésen a 2. félidőben született a győztes találat.
szept. 6
23:18
Koronavírus: ha kell, azonnal intézkedik a kormány (Portfolio)
A kormány, az operatív törzs és a járványügyi hatóság folyamatosan figyeli a vírushelyzetet, kiemelten az óvodák, iskolák adatait és ha kell, azonnal intézkednek - mondta Szentkirályi Alexandra.
szept. 6
23:24
A Telekom Veszprém esélyt sem adott ellenfelének a Seha Liga döntőjében (Sport365)
A veszprémiek magabiztosan győzték le a Szkopjét.
szept. 6
23:30
Még nagyobb gazdaságélénkítésben gondolkozik Trump (Portfolio)
További, de célzott gazdaságélénkítést, újabb pénzügyi csomagot sürgetett az amerikai pénzügyminiszter a Fox televíziónak adott interjújában vasárnap.
szept. 6
23:30
Mi történik a US Openen? - Djokovicsot leléptették (Sport365)
Leléptették Novak Djokovicsot.

2020. szeptember 7. hétfő

szept. 7
0:06
Ezrek tüntettek ismét a Színház- és Filmművészeti Egyetem átalakítása ellen (Infostart)
Stafétaláncot alkotva, kézről kézre adva próbálták eljuttatni a résztvevők az egyetemfoglaló diákok nyílt levelét az Országházba.
szept. 7
0:06
Nem lassít a járvány Ukrajnában (Infostart)
Az elmúlt 24 órában ismét több mint 2100 koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a járvány kezdete óta azonosított esetek száma ezzel megközelítette a 136 ezret.
szept. 7
0:06
Nemzetek Ligája élőben: Magyarország-Oroszország (Infostart)
Két, az első mérkőzésén nyerni tudó válogatott találkozik a Puskás Arénában, a Nemzetek Ligája őszi sorozatának második fordulójában. Magyarország tizenegye az oroszokat fogadja.
szept. 7
0:06
A siket diákok miatt átlátszó maszkokat készít a tanároknak a francia kormány (444.hu)
A 14 napos karantén felére csökkentését is fontolgatja a francia kormány.
szept. 7
0:06
A súlyos vereséget végül elkerülte, de kikapott a válogatott Oroszországtól (444.hu)
A 46. percben 0-3 volt a meccs, 2-3 lett a vége. Első tétmeccsét elvesztette a Puskás Arénában a válogatott.
szept. 7
0:06
Már 26,7 millió regisztrált koronavírus-fertőzött van a világon (Hírklikk)
Már 26 782 582 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 878 237, a gyógyultaké pedig 17 843 929 – a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szombati összesítése szerint.
szept. 7
0:06
Koronavírus - A fertőzöttek száma 495-tel nőtt Magyarországon, nincs újabb elhunyt (Növekedés)
Újabb 495 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést, az elhunytak száma nem változott - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
szept. 7
0:10
Rendkívüli szünetet rendeltek el itthon négy óvodában és hat iskolában (Infostart)
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának közleménye szerint ugyanakkor csaknem 6000 intézményben rendben folyik az oktatás.
szept. 7
0:10
Jön Haisen, millióknak kell költözniük Japánban (Infostart)
Ez egy héten belül a második tájfun, amely eléri a japán szigeteket.

Keresés