Szigorodnak októbertől a járványellenes intézkedések Szlovákiában, a kormány szerdán dönt a vészhelyzet ismételt kihirdetéséről - jelentette be Igor Matovic szlovák kormányfő a Központi Válságstáb ülése után a Markíza kereskedelmi televízióban, a koronavírus-fertőzöttek számának emelkedésére hivatkozva hétfőn.
Sok mindenre kell odafigyelni a munka-magánélet egyensúly elérése és a fenntartása érdekében. Az életben szüntelenül megjelenő új kihívások, az új koronavírus-járványhoz hasonló váratlan helyzetek, valamint a felgyorsult világ
Chicagóban a búza ára 1,3 százalékkal, a kukoricáé pedig 0,6 százalékkal emelkedett. Ezzel szemben a szójabab ára 0,7 százalékkal lejjebb került. Párizsban viszont határozottan az eladók uralták a piacot, egyedül a malmi búza jelentett kivételt, de a repce, a takarmánybúza és a kukorica ára is mérséklődött a hétfői kereskedésben.
Vételi ajánlással és 354 forintos célárral megkezdte az Opus részvényeinek követését az Equilor. A célár 56 százalékos felértékelődési potenciált jelent a részvények tegnapi záróárához képest.
A Repülőtéri Rendőr Igazgatóság kábítószer kereskedelem bűntett miatt folytat nyomozást, amelynek eredményeként 2020. szeptember 22-e és 25-e között a Terrorelhárítási Központ és a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen, hat embert elfogtak, közülük kettőt kábítószer birtoklása, négyet kábítószer-kereskedelem miatt állítottak elő.
Az őszi időszak a legtöbb vállalat életében az üzleti tervezés kezdetét szokta jelenteni. Az általános gazdasági és különösen a konkrét vállalati kilátások számokra való lefordítása „békeidőben” is komoly kihívást jelent az üzleti terv készítőinek. A jelenlegi krízisben pedig a korábbinál sokkal összetettebb, makrogazdasági szempontból is megalapoz
Csak az EU-s pénzek rendeltetésszerű felhasználása számítana 2021-től, szó sincs már rendszerszintű jogállamisági hiányosságokról, vagy a médiaviszonyok eltorzulásáról abban a lényegében antikorrupciós feltételrendszerben, amelyet a német soros elnökség dolgozott ki és amely alapján az uniós pénzek kifizetésének felfüggesztése, vagy akár megvágása
Már most tudunk mutatni egy ’új’ Kia Sportage-et, de ez még nem a nagybetűs ÚJ modell. A Gravity utónév egy különleges szériát jelent: a kompakt SUV sötét témájú kiegészítőkkel érkezik. A vadiúj, ötödik generációs Sportage érkezése jövő év áprilisára várható.
A koronavírus-járvány átalakította a vásárlási szokásainkat is, ami a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara szerint felelősségteljes magatartásra vall. Lerövidült a boltban töltött idő, csökken az impulzusvásárlások gyakorisága, gyakrabban
A tegnapi nagy rali után a mai kereskedésben Ázsiában vegyes volt a hangulat, egyelőre inkább oldalazást látunk, az indexek megpihennek a nagy emelkedés után. A BUX a nyitás után lefelé vette az irányt, az index mérsékelt esése mellett az OTP lejjebb került.
Az autógyártók időről időre közzéteszik rövid- és középtávú modell-bevezetési terveiket, amelyeket rendszerint megbízhatóan követnek is. Ezekbe persze ritkán adnak egyértelmű
Több mint másfél milliárd forintból megújult és high-tech funkciókkal bővült a fővárosi Diplomata-negyedben található OK Oktatási és Innovációs Központ. Az OTP Fáy András Alapítvány Benczúr utcai székhelye az örökségvédelem jegyében a különleges szecessziós-stílusú építészeti értékeket megőrizve, a múlt hagyományait ötvözi a minden igényt kielégítő
A Morgan Stanley jelentősen rontotta az amerikai növekedési kilátásokat a negyedik negyedévre, a korábbi 9,3% helyett 3,5%-ra módosították az előrejelzésüket, mivel szerintük a második körös élénkítőcsomag elfogadása egyre valószínűtlenebb.
Kedd reggel 366 felett kezdi a napot az euró árfolyama, vagyis belátható közelségben van a forint március végi történelmi mélypontja 370 közelében. Ha nem tud élesen fordulni a forint, akkor akár napokon belül új mélypontot láthatunk.
A koronavírus-járvány kiváltotta aggodalmakkal is visszaélve házalnak tisztességtelen vállalkozások hosszú élettel vagy jelentős egészségjavulással kecsegtető termékeikkel internetes hirdetésekben. A fogyasztóvédelem határozottan fellép a vásárlók tudatos megtévesztésével szemben. A próbavásárlásos hatósági ellenőrzések eredményeként egyre több viz
A Trump adminisztráció első három évében kis mértékben csökkent a szegények és gazdagok közötti jövedelmi egyenlőtlenség, mivel a növekvő jövedelmek és a csökkenő munkanélküliségi ráta segített a szegényebb osztályok felzárkózásában – derül ki a Fed frissen közzétett adataiból.
A hétfőinél jóval mérsékeltebb ütemben, de a keddi nyitásban is folytatódhat az emelkedés a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT) az Equilor Befektetési Zrt. szenior elemzője szerint.
851 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 25 567 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 8 beteg, így az elhunytak száma 757 főre emelkedett, az aktív fertőzöttek száma közelíti a 20 ezer főt - olvasható a koronavírus-járványról tájékoztató kormányzati portálon. A tesztek száma
Hamarosan piacra kerülhet a koronavírus gyorsteszt, ami nagyjából 2000 forintba kerül, és pontosabb lesz a PCR-teszteknél. Új koronavírusteszteket dobhat piacra a közeljövőben két cég, a termékek a terhességi tesztekre hasonlítanak
A foglalkoztatottak átlagos augusztusi létszáma az előző hónaphoz képest 54 ezer fővel, 4 millió 514 ezer főre emelkedett, a tavaly augusztusihoz képest pedig 18 ezer fővel csökkent - jelentette a KSH. Ez megegyezik az előzetesen közölt adatokkal, a foglalkoztatás növekedése a szezonális hatások mellett a gazdasági helyzet javulásával, a közfoglalk
Hétfő reggelre 73-mal, kedd reggelre 62-vel emelkedett a kórházban kezelt koronavírusos betegek száma. A növekedés mértéke jelentős és az egészségügy fokozódó terhelésére utal.
Nem lassít a járvány, az aktív fertőzöttek száma pedig már megközelítette a húszezer főt. Továbbra is a fővárosban van a legtöbb új eset, közel háromszáz fős növekedést regisztráltak.