2020. szeptember 23. szerda

szept. 23
4:15
Akár havi 20 euróért megszerezhető a Citroën elektromos kisautója (Növekedés)
.
szept. 23
4:30
Vágányzár a Balatonnál jövő nyárig (Infostart)
Az R-Kord és a Vasútvill mintegy 55 kilométernyi vasútvonal villamosításán, illetve több állomás felújításán dolgozik Szabadbattyán és Balatonfüred között.
szept. 23
4:33
Már 80 ország kapott mentőövet az IMF-től a koronavírus miatt (Növekedés)
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) eddig mintegy 80 országnak nyújtott pénzügyi segítséget a koronavírus-járvány okozta gazdasági bajok elhárítására, és további több mint 30 ország érdeklődött az alap pénzügyi programjai iránt. Az érdeklődés érthető, hiszen egy évszázadban legfeljebb egyszer fordul elő ekkora pandémia, amely próbára teszi a kormányok és
szept. 23
4:36
Az Egyesült Államokban elérte a 200 ezret a járvány halálos áldozatainak a száma (Hírklikk)
Elérte a 200 ezret a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma az Egyesült Államokban – jelentette kedden a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház.
szept. 23
4:39
Brain Bar: vajon mit tesz Sara Polak? (Mínuszos)
A Vodafone támogatásával elindult a 2020-as Brain Bar – igaz, rendhagyó formában – az idei előadásokat, online lehet figyelemmel követni a Brain Bar Facebook oldalán. A háromnapos szakmai fesztivál legérdekesebb előadásait megosztjuk az olvasóinkkal. Sara Polak archeológus és antropológus, a cseh mesterséges intelligencia (MI) kezdeményezés jelenle
szept. 23
4:39
Impulzushegesztés a Fronius TransSteel Pulse segítségével (newtechnology.hu)
A Fronius a TransSteel készülékcsaládot impulzus funkcióval bővíti ki. Az impulzus ív gyors hegesztési sebességeket tesz lehetővé, nagyobb anyagvastagságok esetén is. Emellett az utómunkák mennyisége is csökken, mivel az impulzus ív kevesebb hegesztési fröcskölést okoz. Az impulzus mód lehetővé teszi a nehezen ellenőrizhető és fröccsenéssel járó át
szept. 23
4:48
Még csak bemelegít az ősz, kiadták a figyelmeztetéseket (Infostart)
A száraz, eseménytelen időjárás helyét záporokkal, zivatarokkal tarkított napok veszik át - közölte a meteorológiai szolgálat.
szept. 23
4:51
Palvin Barbi megmutatta formás lábait (Promotions)
Igazán rendes a népszerű modellünk, hiszen most a lábfetisisztákra is gondolt.
szept. 23
4:57
Csatlakozz a Tippmix sportfogadói közösségéhez! – elindult a Szerencsejáték Zrt. legújabb kampánya (Márkamonitor)
Elindult a Szerencsejáték Zrt. sportfogadási termékeinek népszerűsítésére tervezett négyhetes integrált marketingkampány. A termékfókuszú kampány célja, hogy magyarországi sportfogadói közösséget építve aktivizálja és bővítse játékosbázisát. A közösséghez való csatlakozásra Anger Zsolt Jászai Mari-díjas színész buzdítja a fogadókat, aki személyiség
szept. 23
5:03
Sebességváltás: a B20 és az IEA az energiaátmenet megvalósítását sürgeti (NRGreport)
A koronavírus következtében nemcsak a globális energiaigény esett vissza, magával rántva az olajárakat, de pozitív hatásként a szén-dioxid kibocsátás is csökkent. A járványt követő gazdasági válság azonban visszavetette a beruházási kedvet, ami az energiaátmenet elérését egyaránt veszélyezteti. A B20, a G20 országok globális üzleti közössége és az
szept. 23
5:06
Szigorodtak a szabályok, jó pár autó rosszabb minősítést kaphat (Infostart)
Szigorodtak a szabályok az Euro NCAP töréstesztjein, amelyeken az Európában forgalmazott autók biztonságosságát vizsgálják. Más másként szimulálják a baleseteket is.
szept. 23
5:06
Koronavírus: Pataky Attila túl van a nehezén (ATV)
Az EDDA frontembere pénteken még a kórházban feküdt, de a hét elejére jobban lett.
szept. 23
5:09
Orlando Bloomnál keresve sem találni sportosabb apukát - Újszülött kislánya mellett sem engedi el magát (Joy)
Még csak néhány hete adott életet Katy Perry első gyermekének, de azóta már igyekeznek úgy szervezni a napjaikat Orlando Bloommal, hogy mindketten tudjanak néha kicsit magukkal is foglalkozni.
szept. 23
5:09
Nyerő Páros: a párok a legféltettebb titkaikról vallottak (Márkamonitor)
A második játéknapon a fiúké volt a főszerep és bizony a párjuk bánta, ha nem bizonyították eléggé, hogy ismerik kedveseik észjárását. Az este a párok titkairól szólt. Azt senki sem gondolta volna, hogy ez a játék ennyire érzelemgazdag lesz.     Rácz Jenő már gyereket szeretne Dóritól. „Valamelyikünk nagyon szeretne már gyereket, de a másik
szept. 23
5:09
Külföldön már grafént tesznek az arcmaszkokba – baktériumok ellen biztos véd, a COVID ellen talán… (Növekedés)
Az immár követhetetlenül sokféle arcmaszkok között már a század csodaanyagaként emlegetett grafénnal készült maszkok is megtalálhatók. Az egyatomos vastagságú szénréteggel azért érdemes a védekezésnél számolni, mert nemcsak a baktériumok sejtfalát pusztítja el, de a vírusok ellen is jó. A használatot legfeljebb a grafén viszonylag magas ára gátolha
szept. 23
5:30
Koronavírus: kiderült, mi lesz, ha most kicsit többet iszunk (Infostart)
Persze nem mindegy, hogy mit, de aki nem visz be elég folyadékot, kitettebb lesz ennek a járványnak is. A szakértők elmondják, miért.
szept. 23
5:30
Koronavírust kiszagoló kutyák álltak szolgálatba egy finnországi repülőtéren (Kripto Akadémia)
Illatazonosításban jártas kutyák segítségével próbálják kiszűrni a vírushordozókat.
szept. 23
5:39
Év végéig havidíjmentes nettel és személyes tanácsadóval is segíti a kisvállalkozások digitalizációját a Telekom (Márkamonitor)
Száznapos évvégi hajrára biztatja a kkv-kat a Telekom, amelynek során arra hívja fel a figyelmet, hogy már kis digitális fejlesztésekkel is eredményeket és pozitív változást érhet el egy kis- és közepes vállalkozás.    Magyarországon a kkv-k a vállalkozási szférában foglalkoztatottak közel kétharmadának biztosítanak munkalehetőséget, ezért támogatá
szept. 23
5:39
Napi horoszkóp: a Hold a nyilasban jár, de vajon ez milyen hatással lesz rád? (Promotions)
Nem kell félned semmitől, mert most is segítünk, hogy mire kell figyelnie a csillagjegyednek.
szept. 23
5:39
Orosz hackerek öltek meg egy német beteget (Mínuszos)
Orosz hackerek hajthattak végre informatikai támadást a németországi Düsseldorf egyetemi klinikája ellen – jelentette a Deutschlandfunk. A szeptember 11-re virradóra végrehajtott támadásban a DoppelPaymer nevű kártékony szoftvert vetették be, amelyet régóta használnak Oroszországban működő hackercsoportok. A nyomozás előzetes megállapításai alapján
szept. 23
5:39
Távoli irányítás a tengeren (newtechnology.hu)
Ha az ipar digitális átalakításáról beszélünk, nem feltétlenül a tengeri ipartechnológiák jutnak az eszünkbe. Pedig a blockchain, a szélenergia és a távoli irányítás új területeket nyit meg a tengeri munkákban is. Az Usv hajók gyártása és tervezése ennek köszönhetően felgyorsul. Ezek a gépek az óceán felszínén végzik el feladataikat, miközben a műv
szept. 23
5:39
Sokáig szenvedhet még az olajipar - Interjú az Aegon Alapkezelő vezető elemzőjével (Növekedés)
Tartósan alacsony szinteken maradhat a kőolaj árfolyama, mely az olajipari vállalatokra és a MOL-ra nézve meglehetősen kedvezőtlen. A finomítói marzsok ráadásul összeomlottak, míg a járvány miatt a kereslet jelentős része eltűnt – mondta a növekedés.hu-nak adott interjújában Helena Naffa, az Aegon Alapkezelő vezető elemzője.
szept. 23
5:39
Idén az Ipar Napjai kiállítás társrendezvénye is várja a látogatókat (Transpack)
Az Ipar Napjai és az Automotive Hungary közös szakkiállításon a járműgyártás egészét lefedő programok várják a látogatókat.
szept. 23
5:39
Érkezik az új generáció Toyota Hilux (GépMax)
A piac egyik legnépszerűbb pick-up-ja generációváltáson megy át. Takarékos fogyasztású, nagyobb teljesítményű motort is kap.
szept. 23
5:42
Cukiság a maximumon! Honda e teszt (Autónavigátor)
Nem a Honda e az első szériagyártású modell, amit digitális, kamerákkal és kijelzőkkel megoldott visszapillantóval adnak, hiszen az a szintén
szept. 23
5:48
Ez sem tipikus: Mészáros Lőrinc gyerekei egy cégükből sem vettek fel osztalékot (Menedzsment Fórum)
Megtört 2019-ben a szárnyaló lendület Mészáros Lőrinc gyermekeinek zászlóshajó cégénél. Más érdekeltségeik ugyanakkor elég jól hoztak a konyhára. Osztalékot azonban egyik cégükből sem vettek ki a beszámolók szerint.
szept. 23
5:48
Közel volt a tömegkarambol az M3-ason (Infostart)
Egy porschés mutatta be a veszélyes manővert.
szept. 23
5:48
Szerdai sport: A Fradi nagy lépést tehet a BL-főtábláért (Sport365)
A zöld-fehérek Norvégiában lépnek pályára.
szept. 23
5:48
A felhők mellett még kisüt a nap (Háziállat)
A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között valószínű.
szept. 23
6:00
Újra terítékre került az iráni háború, de nem mindegy, mit hoz a november (Portfolio)
Az amerikai elnökválasztás közeledtével és az izraeli-arab kiegyezéssel ismét előtérbe került Irán kérdése, ráadásul napvilágot látott egy titkosszolgálati jelentés is, melyből kiderül, hogy a perzsa ország merényletet tervez egy amerikai nagykövet ellen. Egyre több elemző aggódik amiatt, hogy Trump egy Irán elleni háborúval próbálja majd menteni a
szept. 23
6:00
Ezt is elintézte a járvány: örökre eltűnhetnek a boltokból a magyarok kedvenc könyvei (Pénzcentrum)
Elhozhatja-e a digitalizáció, az e-könyvek népszerűségének folyamatos növekedése a papíralapú könyvek halálát? Kivesznek-e a hagyományos könyvek, átveheti-e a helyüket teljesen az e-könyv? Miért kerül ugyanannyiba egy elektronikus
szept. 23
6:06
Tragikus az év, a magyar gyümölcs közel felére keresztet lehet vetni (Infostart)
A tavaszi fagyok miatt évtizedek óta nem tapasztalt gyenge termést hozott az idei év. Ezzel magyarázhatóak az egekben lévő gyümölcsárak – mondta az InfoRádiónak a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Kertészeti Osztályának elnöke.
szept. 23
6:06
Megjött a Takarék Csoport étvágya, két újabb bankot is megvehet (Privátbankár)
A Duna Takarék Bank és a Polgári Bank megvásárlásáról már folynak a tárgyalások - értesültünk megbízható forrásból. Információnkat sem a Takarékbank, sem az egyik kiszemelt pénzintézet nem erősítette meg, de nem is cáfolta, érdeklődésünkre egységesen annyit közöltek, most mással vannak elfoglalva.
szept. 23
6:09
Megastadionok – Európa lenyűgöző stadionjai (Márkamonitor)
A National Geographic bemutatja Európa tizenkét legkülönlegesebb arénáját. Most beleshetünk virtuálisan a Wembley-be vagy a Kresztovszkij arénába; de ellátogathatunk Rómába vagy épp Bakuba is. Hogyan épültek és mitől különlegesek a megastadionok?    Egy rekordok könyvébe illő, 315 méter hosszú és 133 méter magas acélív… Egy gigantikus tetőszerkezet
szept. 23
6:12
Mi a hátránya a hiteltörlesztési moratóriumnak? (ATV)
Meghosszabbítja a kormány a hiteltörlesztési moratóriumot. A szakértő szerint bár egyes érintettek számára gyakorlatilag automatikusan jár majd a hosszabbítás, a bankok még várják a részletszabályozást, ezért az később fog kiderülni, mi lesz pontosan a bankok és a kérvényezők feladata, ha szeretnének élni a hosszabbítás lehetőségével.
szept. 23
6:12
Dokumentumok bizonyítják, hogy Orbán apjának cégétől vették a köveket az ultradrágán épülő M4-eshez (444.hu)
Orbán Viktor apjának óriási profitot termelő bányacége azután is szállított az M4-es építkezésre, hogy problémákat talált a kormány és az EU is – derül ki a Direkt36 birtokába került dokumentumokból.
szept. 23
6:12
Trump és Biden egymásnak feszült, mikor jelöljék ki az új alkotmánybírót (ATV)
Várhatóan a hétvégén bejelenti a jelöltjét az amerikai alkotmánybíróság megüresedett helyére Donald Trump, amiről a republikánus többségű szenátus kész a választások előtt szavazni. A demokrata párt több tagja úgy vélte, hogy ha a szenátus megszavazza az új jelöltet, akkor ők megnövelnék a bíróság tagjainak létszámát.
szept. 23
6:18
Az oroszok elfoglalnák a Vénuszt (Infostart)
Az életre mutatró jelet találtak a bolygón, így felértékelődött a jelentősége, Oroszország azonnal lépett.
szept. 23
6:18
Doppingbotrány: a lehető legszigorúbb vizsgálat indul egy magyar sportolóval szemben (ATV)
Egy magyar ökölvívó pozitív doppingmintát adott, amelyet követően a hazai sportági szövetség (MÖSZ) a lehető legszigorúbb vizsgálat lefolytatását rendelte el a keddi elnökségi ülésen.
szept. 23
6:18
Akár 28 fok is lehet ma, de jön az eső (Háziállat)
A következő hajnal viszont ködös is lehet. Szerdán több órára kisüt a nap. Szórványosan, először az ország nyugati és középső részén, estétől pedig keletebbre is előfordulhat zápor, zivatar. A Dunántúlon helyenként megerősödik a déli szél, és zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok köz
szept. 23
6:24
Fontos határidő közeleg  – egy hete maradt a cégeknek (Piac és Profit)
A koronavírus miatt kialakult helyzetben idén rendhagyó módon nem május végén, hanem szeptember végére tolódott a társasági adó, kisvállalati adó és iparűzési adó bevallási és befizetési határideje. Mi több, az éves beszámolók leadásának végső időpontja is jövő szerdára esik.
szept. 23
6:24
Több órás napsütés várható (Háziállat)
Szerdán is marad a meleg.
szept. 23
6:30
Szoboszlai betalált, előnyben a Salzburg (Infostart)
A Szoboszlai Dominiket foglalkoztató Salzburg 2-1-es győzelmet aratott a Maccabi Tel-Aviv vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája-selejtező utolsó fordulójának első mérkőzésén.
szept. 23
6:30
Le Monde: Putyin azt mondta Macronnak, Navalnij önmagát mérgezhette meg (444.hu)
A megmérgezett ellenzéki gúnyosan fogadta ezt a változatot.
szept. 23
6:36
A külügy is „érzékenyített” újságírókat (Alternatív Energia)
Szijjártó Péter tárcája is szervezett olyan rendezvényt, amihez hasonló miatt „külföldi beavatkozást” emleget és kritizálja más országok nagykövetségeit.
szept. 23
6:36
Esőket, erős lehűlést hoz a hétvége (Háziállat)
Szerdán gyakran lesz gomolyfelhős az ég, és két hullámban (reggel, illetve késő délutántól) várhatók záporok,...
szept. 23
6:36
A Facebook lekapcsolt egy Kínához köthető oldalt, ami az amerikai elnökválasztást akarta befolyásolni (444.hu)
Elsősorban délkelet-ázsiai országokban próbálták Joe Biden malmára hajtani a vizet.
szept. 23
6:38
Okkal „libernyákozik” Orbán: aktivizálnia kell a táborát (Alternatív Energia)
Az ellenzéki szavazók egységét és aktivitását mutatja a Publicus Intézet augusztus végi reprezentatív közvélemény-kutatása.
szept. 23
6:39
Ingatlanpiac: az elkövetkezendő hónapokban megnövekedik az értékesítők szerepe (Márkamonitor)
Riasztó számok érkeznek nap mint nap a koronavírus-fertőzöttek számáról, amely az őszi-téli hónapokra nem éppen fényes kilátásokkal kecsegtet. A tavaszi lezárásokat a magyar gazdaság is alaposan megsínylette, ezért az év végi hónapokra érdemes mindenféle üzleti tevékenységet alaposan megtervezni és átgondolni, legyen szó akár cégekről, akár magánsz
szept. 23
6:39
Egyiptom 405 ezer tonna orosz búzát vásárolt (Agrofórum)
A búza 0,7 százalékkal drágult, a kukorica ára 0,2 százalékkal csökkent, míg a szójabab kurzusa 0,1 százalékkal kúszott feljebb Chicagóban. Európában a vevők kerültek inkább fölkénybe, hiszen a malmi búza, a kukorica és a takarmánybúza is többe került a nap végén, igaz a repce árjegyzése stagnált.

Keresés