2020. szeptember 14. hétfő

szept. 14
21:33
A szerencsi csokoládégyár 282 millió forint támogatást kap bővítésre (ProfitLine)
A kormány 282 millió forinttal támogatja a Szerencsi Bonbon Kft. csaknem 600 millió forintos beruházását, amellyel 130 munkahelyet sikerül megmenteni a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei településen - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn, a támogatási okirat átadása alkalmából tartott ünnepségen Szerencsen.
szept. 14
21:33
Sima győzelemmel kezdett Dimitrov (Sport365)
A bolgár teniszező a római salakpályás tenisztornán remekelt.
szept. 14
21:36
Óriási baki: Chris Evans a nemi szervéről posztolt véletlenül (Femcafe)
Óriási port kavart a felvétel.
szept. 14
21:39
Tömegesen szűrnek egy budapesti iskolában - Már 30 koronavírus-fertőzöttet találtak (Portfolio)
21 gyerek és 9 tanár koronavírustesztje lett pozitív a fővárosi Lauder Javne Iskolában - közölte a 24.hu megkeresésére Horányi Gábor igazgató, aki részletesen beszámolt az intézmény által alkalmazott protokollról is.
szept. 14
21:39
30 koronavírus-fertőzöttet találtak a Lauder Javne iskolában (ATV)
Huszonegy tanuló és kilenc tanár koronavírusos a Lauder Javne közösségi iskolában – tudta meg a HVG.
szept. 14
21:41
Rossz hír a koronavírusról: négy spanyol is újrafertőzödött, egyikük intenzívre került (Portfolio)
Az elmúlt hetekben több olyan hír is érkezett, miszerint korábban már a koronavírus-fertőzésen igazoltan áteső emberek újra elkapták azt, azaz a feltételezett védettség – ha volt is – csak rövid ideig tartott ki. Most arról érkezett hír, hogy négy korábbi koronavírusos páciens is újrafertőződött a kelet-spanyolországi Katalóniában.
szept. 14
21:45
Kormányzati tétlen, miközben a WHO azt jósolja, októberben és novemberben jön az igazán cudar járványidőszak (Alternatív Energia)
Hatástalannak tűnnek az olyan hivatalos ajánlások, miszerint az emberek takarják el az arcukat, vagy aki köhög, az ne bulizzon. Bár az is igaz, hogy ezekre az intelmekre nagyon sokan fittyet hánynak.
szept. 14
21:47
Elbúcsúztatta Orbán Viktor a nemzetbiztonsági főnököt (Alternatív Energia)
Vezért cserél az Alkotmányvédelmi Hivatal.
szept. 14
21:48
Chris Evans véletlenül kiposztolta a nemi szervét (Promotions)
Állítólag egyáltalán nem kell szégyenkeznie a világsztárnak.
szept. 14
21:51
Eldőlt: akár 15 ezres bírság is járhat Budapesten a rossz maszkviselésért (Portfolio)
Szigorodnak a koronavírus-járvány második hulláma miatt a maszkviselési szabályok Budapesten, a maszkviselési kötelezettség megsértőire 15 ezer forintig terjedő bírságot is kiszabhatnak majd - döntött a Fővárosi Közgyűlés hétfői rendkívüli ülésén.
szept. 14
21:51
Elhunyt Selmeci Sarolta (Sport365)
A TG Nürtingen kézilabdázója 28 évet élt.
szept. 14
21:51
„Sajnos egy diktatúrát nem lehet gyorsan megdönteni, de tovább kell küzdenünk” - folytatódnak a tüntetések Fehéroroszországban (ATV)
Másfél milliárd dollárnyi kölcsönt ad Oroszország Fehéroroszországnak, a két elnök közötti tárgyalások eredményeként. A két ország vezetői abban is megállapodtak, hogy Minszk külföldi beavatkozás nélkül oldja meg a konfliktust. Az orosz elnök szerint alkotmányos reformot kell végrehajtani az országban.
szept. 14
21:54
Zente egyik kedvenc szettjét ajánlotta fel édesanyja licitálásra, hogy segítsen egy beteg ikerpárnak (SzMo)
Zsejke és Barni anyukája így írt a kicsikről: 'A diagnózis teljesen megsemmisített minket, nagyon nehéz volt felállni, s megtalálni az utunkat, de azóta minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a kicsiknek mindent megadjunk, és versenyt fussunk az idővel, lassítsuk a romlás folyamatát...'
szept. 14
21:57
Elhunyt Selmeci Sarolta (Sport365)
A TG Nürtingen kézilabdázója 28 évet élt.
szept. 14
22:00
Gyász: 28 éves korában elhunyt a magyar kézilabdázó (Femcafe)
Daganatos megbetegedés következtében 28 éves korában elhunyt Selmeci Sarolta, a német Tg Nürtingen kézilabdázója.
szept. 14
22:03
Ingyenes koronavírus-tesztet biztosít szurkolóinak a Bayern München (Sport365)
A budapesti Szuperkupa-mérkőzésre érkező drukkereknek biztosítja az ingyenes tesztet a csapat.
szept. 14
22:09
Indul az új ösztöndíjrendszer a szakképzésben (ProfitLine)
Az idei tanévtől, a megújuló szakképzéssel együtt, elindul az új szakképzési ösztöndíjrendszer is, amelynek célja, hogy minden tanuló számára biztosított legyen a támogatás, ugyanakkor a juttatások hiányzás- és eredményfüggők legyenek - mondta Pölöskei Gáborné, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) szakképzésért felelős helyettes államti
szept. 14
22:09
Putyin: Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek (Portfolio)
Moszkva másfél milliárd dollár állami hitelt nyújt Minszknek - jelentette be Vlagyimir Putyin orosz elnök, amikor hétfőn Szocsiban fogadta fehérorosz hivatali partnerét, Aljakszandr Lukasenkát.
szept. 14
22:09
Az első hat percben eldőlt minden a mérkőzésen (Sport365)
A Wolverhampton simán nyerte a meccset.
szept. 14
22:09
28 évesen elhunyt Selmeci Sarolta (ATV)
Daganatos megbetegedés következtében 28 éves korában elhunyt Selmeci Sarolta, a német TG Nürtingen kézilabdázója.
szept. 14
22:15
Kell-e cumi a gyereknek? (WebBeteg)
Mindnyájunk szemefénye, a várva várt csillag a család egén a baba, kinek nevelése már megszületése előtt kezdődik, amikor kopogtat és mi döntünk: vállaljuk!
szept. 14
22:21
A brit kormány nem akarja használni a Brexit-megállapodást átíró törvényt (Portfolio)
Boris Johnson brit miniszterelnök szerint London egyáltalán nem kíván élni azokkal a jogkörökkel, amelyeket a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) feltételrendszeréről szóló megállapodás egyes pontjait potenciálisan felülíró törvénytervezet nyújtana.
szept. 14
22:30
Bobó és Barbi igazi mintaszülőként nevelik a tompaorrú krokodilkölyköket (Promotions)
A szüleik által nevelt kicsinyeket már a látogatók is megfigyelhetik.
szept. 14
22:33
Elbukott a "mocskos provokáció", a moszkvai Vörös téren maradhat Lenin bebalzsamozott holtteste (Kripto Akadémia)
Az orosz építészek szerint az egykori bolsevik vezér földi maradványainak közszemlére tétele történelmi hiba.
szept. 14
22:33
A török élvonalba igazolt a magyar kapus (Sport365)
Megyeri Balázs a Göztepe SK csapatánál írt alá.
szept. 14
22:36
Még Katy Perry szája is tátva maradt attól, amelyet egykori ellensége küldött neki (Joy)
Miután két évvel ezelőtt véget vetett a két énekesnő a köztük lévő viszálynak újra kebelbarátnők lettek.
szept. 14
22:39
Nagyot zuhant a G20-csoport GDP-je (ProfitLine)
Rekordmértékben csökkent a világ 19 legnagyobb gazdaságát és az Európai Uniót tömörítő G20-csoport hazai összterméke (GDP) a második negyedévben az új koronavírus-járvány féken tartását célzó intézkedések következtében.
szept. 14
22:51
Index: a Fidesz környékéről érkezett, de Ákos tudja, hogy ő most újságíró (Alternatív Energia)
Szankóczy András, az Index vezető szerkesztője Balogh Ákos Gergelytől nem vár politikai irányt, és sokszínű szerkesztőséget szeretne.
szept. 14
23:03
Djokovic nagy leckét kapott (Sport365)
A teniszező úgy érzi, soha nem fogja elfelejteni, amit az amerikai nyílt teniszbajnokságon tett.
szept. 14
23:09
Faktoring piaci eredmények 2020 első félévében (ProfitLine)
Az idei első félév a vírus és az annak nyomán bekövetkezett gazdasági visszaesés ellenére meglepően jó eredményt hozott. Az összesített forgalom 20%-kal nőtt 2019 azonos időszakához képest, 1262 milliárd forintról 1515 milliárd forintra. Afinanszírozási (hitel) állomány 7%-kal nőtt, 286 milliárd forintról 294 milliárdra.
szept. 14
23:12
Nagyvállalati hitelfinaszírozási program (KKV Magazin)
A világjárvány okozta krízis sokrétű és maradandó gazdasági hatást gyakorolhat a KKV-kra és a nagyvállalati szektorra egyaránt, illetve ugyanilyen komoly kihívás elé állíthatja a már érettebb startupokat, sok esetben az induló vállalkozásokat is. A Hiventures felismerve, hogy a vállalatok mérettől függetlenül nehéz helyzetbe kerülhetnek, meglévő te
szept. 14
23:24
Kate Moss lánya nem sok mindent hagyott a képzeletre (Joy)
Lila Moss úgy tűnik merészségét is anyukájától örökölte!
szept. 14
23:27
Trump bemondta: a globális felmelegedés lehűléssel fog végződni (Portfolio)
Donald Trump amerikai elnök tagadja a klímaváltozást, és "klímagyújtogató" - állította hétfőn Joe Biden demokrata párti elnökjelölt a wilmingtoni otthonában mondott beszédében.
szept. 14
23:29
Felmentette Orbán Viktor az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatóját (Portfolio)
A hétfői Magyar Közlönyben megjelent, Orbán Viktor által jegyzett miniszterelnöki határozat szerint szeptember 15-i hatállyal felmentik Kiss Zoltánt.

2020. szeptember 15. kedd

szept. 15
0:03
Vizsgálat indult Hamilton ellen: a világhírű Forma-1-es versenyző a rasszizmus ellen küzd (Blikk)
Lewis Hamilton egy póló miatt került bajba.
szept. 15
0:03
Szakértő: a Mercedes idén verhetetlen (Infostart)
Egyesélyessé vált a Forma-1-es világbajnokság, Lewis Hamilton nagyon elhúzott a riválisaitól – jelentette ki ki Vámosi Péter, a Racingline.hu főszerkesztője a Toszkán Nagydíj után.
szept. 15
0:03
Kate Winslet elfordult Woody Allentől: ezért akadt ki az Oscar-díjas rendezőre a színésznő (Blikk)
Mégis, mi a fenét képzeltem, hogy ezzel a két rendezővel dolgoztam? – fakadt ki a Vanity Fairnek adott interjújában Kate Winslet (44), utalva Az öldöklés istene (2011) és Az óriáskerék (2017) című mozifilmekre, amelyeket Roman Polanski (87), illetve Woody Allen (84) irányításával forgatott. Bár ők mindketten Oscar-díjas filmrendezők, kínos szexbotr
szept. 15
0:03
Íme, a budapesti állatkert rosszcsont kisgorillája, Indigo (Blikk)
Egy mászófa tetején elmélkedik az élet dolgairól Indigo (3), a babagorilla, itt gyűjti az erőt a rosszalkodáshoz.
szept. 15
0:03
Oops I forgot… tippek a csend kitöltéséhez angolul (HR Portál)
Néhány praktikus angol szófordulat, ha nem jut eszedbe a megfelelő szó tárgyaláson vagy állásinterjún a Juventus Nyelviskola blogjáról.
szept. 15
0:03
Bővült a Magyar Teátrumi Társaság (ProfitLine)
Három új taggal bővült a Magyar Teátrumi Társaság (MTT) hétfői, 23. közgyűlésén, amelynek a járványhelyzet és az érzékeny színház is témája volt - közölte a szervezet az MTI-vel.
szept. 15
0:03
Szijjártó: Soha nem hoztam olyan döntést, amely korrupt szándékokkal lett volna kikövezve (444.hu)
Hiába kérték, nem adott magyarázatot a jachtozásra a külügyminiszter.
szept. 15
0:03
Neymar: Egyedül azt sajnálom, hogy nem vágtam pofán azt a seggfejt (444.hu)
A brazil szupersztár szerint a marseille-i Gonzalez azt mondta neki a tockos előtt, hogy “Kurva anyád, te majom.”
szept. 15
0:03
Anyagilag megreccsent a magyar kármelita rend, szállodának adnák el az egyik rendházukat (444.hu)
Az ezer négyzetméteres, 23 szobás, konyhás, éttermes épületet annyiért hirdetik, amennyibe egy nagyobb, menő helyen lévő budapesti lakás kerül.
szept. 15
0:03
Kiengedték a kórházból Berlusconit (444.hu)
Kétoldali tüdőgyulladást okozott nála a koronavírus.
szept. 15
0:03
Jó hír: a Covid-19 elleni védekezés miatt enyhe lehet az influenzaszezon (Növekedés)
A déli félteke 2020-ban kihagyta az influenzaszezont – ezzel a címmel közölt cikket a The Economist. A WHO adatai egyértelműen megerősítik, hogy az idei szezonban alig betegedtek meg, örvendetes mellékhatásaként a koronavírus-járvány elleni erőfeszítéseknek.
szept. 15
0:06
A veszteségminimalizálás útjára léptek a balatoni kempingek (Infostart)
A magyar vendégek sokat köszörültek a külföldiek ejtette csorbán. A szezon október 11-ig meghosszabbodik.
szept. 15
0:06
Friss kutatás: a szájvíz elpusztítja a koronavírust, de… (Infostart)
… mindennapi körülmények között nem alkalmas a védekezésre.
szept. 15
0:06
Újabb fertőzöttek a Vörösmarty Színházban (Infostart)
Teljes szeptemberi műsorát elhalasztja a székesfehérvári teátrum.
szept. 15
0:06
Időközi választások: kikapott a Fidesz-KDNP jelöltje (Hírklikk)
Öt településen rendeztek vasárnap időközi önkormányzati választást. A választások között több is volt, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban.
szept. 15
0:07
Ferenczi István: „Azért játszhatok, mert karbantartom magam” (Blikk)
Ferenczi Istvánt, az NB II-es Siófok erőnléti edzőjét és focistáját kérdeztük.

Keresés