2020. szeptember 9. szerda

szept. 9
6:24
A koronavírustól tartva nem ment a miskolci edzőtáborba a birkózó, egy évre eltiltotta a válogatottól a szövetség (444.hu)
Megszólaltak a sportolók, akiket megbüntetett a birkózó szövetség. Van, aki sérüléssel igazoltan orvosnál volt, van, aki az egyetemi ügyeit intézte. Németh Szilárdtól várnak segítséget.
szept. 9
6:30
Felfüggesztették az oxfordi koronavírus-vakcina tesztjeit, miután egy tesztalanynak súlyos egészségügyi problémái lettek (444.hu)
A brit-svéd tulajdonú cég szerint a beteg várhatóan meggyógyul.
szept. 9
6:36
Felfüggesztették az egyik ígéretes vakcina tesztelését (Infostart)
Probléma lépett fel, de az AstraZeneca szerint rutinintézkedésről van szó.
szept. 9
6:36
Idén nyáron az olaszok három százaléka utazott külföldre (ProfitLine)
Az olaszoknak csak három százaléka töltötte idei nyári szabadságát külföldön az idegenforgalmi hivatal keddi adatai szerint, miközben az olaszországi repülőterek száznegyven millió utast veszítettek.
szept. 9
6:39
A gyerekek naponta hatszázszor, mi legfeljebb ötször nevetünk (Márkamonitor)
„Let’s Be Kids”, azaz „Legyünk együtt gyerekek” elnevezésű kampányával a felnőttkori játék pozitív hatásait hangsúlyozza a világ egyik legismertebb játékmárkája, a Fisher-Price. A kezdeményezés arra ösztönzi a felnőtteket, hogy nézzék a világot gyerekszemmel, vagyis optimizmussal és humorral, miközben tudományosan is alátámasztja a felnőttkori játé
szept. 9
6:42
Csődhullámtól félnek a német vendéglátóiparban (Menedzsment Fórum)
A második világháború óta a legnagyobb bevételkiesés keletkezhet és csődhullám kezdődhet a német idegenforgalomban és vendéglátóiparban az ágazat országos érdekképviseletének adatai szerint.
szept. 9
6:42
Somogybabodi száguldás: 204-gyel ment, most jön 130-cal (Infostart)
Kicsit sietett egy autós, de ez elég sokba került neki.
szept. 9
6:42
A kormány lépett utoljára, korábban ellentmondó központi lépések követték egymást (Alternatív Energia)
Miután több, köztük fővárosi szociális otthonban már elrendeltek kijárási és látogatási tilalmat az intézményvezetők, Müller Cecília is hozott egy ilyen döntést.
szept. 9
6:42
Hatalmas tűz ütött ki a leszboszi menekülttáborban (444.hu)
Egyelőre még nem lehet tudni, hogy mi miatt csaptak fel a lángok.
szept. 9
6:42
Óriási titkot őrzött a Beckham házaspár (Promotions)
Már fél év eltelt, de még csak most derült fény David és Victoria Beckham titkára.
szept. 9
6:42
A TikTok is segít a gyűlöletbeszéd felszámolásában (Mínuszos)
A TikTok videomegosztó közösségi hálózat is csatlakozik az Európai Unió önkéntes, online terjesztett magatartási kódexéhez, amely a gyűlöletbeszéd felszámolását célozza – közölte az Európai Bizottság. Vera Jourová, az Európai Bizottság értékekért és átláthatóságért felelős alelnöke pozitív lépésnek nevezte, hogy a kínai tulajdonú közösségi hálózat
szept. 9
6:42
Az Audi Hungaria méhészete a legjobb fenntarthatósági projektek között (newtechnology.hu)
Az Audi Hungaria Zrt. Győr városával együttműködve csatlakozott az Európai Unió Horizon 2020 kutatási és innovációs program támogatásával megvalósuló Naturvation projekthez, amely tudományterületeken átívelően kívánja elősegíteni az innovatív természetalapú megoldások széles körű és rendszerszintű alkalmazását. A projekt részeként elkészült a 100 e
szept. 9
6:48
Koronavírus: Angliában a jövő héttől nem gyűlhet össze hatnál több ember (Portfolio)
Hat főben korlátozza a jövő héttől Angliában a brit kormány azoknak a számát, akik épületekben és szabadtéren összegyűlhetnek, miután az utóbbi napokban jelentősen emelkedett az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma.
szept. 9
6:48
Akciófilmbe illő pillanatok a Gyömrői úton: három embert fogtak el a rendőrök (ATV)
A három férfit lakásbetöréssel gyanúsítják.
szept. 9
6:48
Istenkáromlás vádjával halálra ítéltek egy keresztényt (Demokrata)
Halálra ítélt a pakisztáni igazságszolgáltatás egy keresztény férfit.
szept. 9
6:48
Csaknem kilencszázezren belehaltak a járványba (Demokrata)
A halálos áldozatok száma több mint 896 ezer világszerte. Grafikon a cikkben.
szept. 9
6:54
Máris baj van az egyik koronavírus-vakcinával, fel is függesztették a tesztelést (Portfolio)
Felfüggesztették biztonsági megfontolásokból az AstraZeneca brit-svéd tulajdonban lévő gyógyszergyár koronavírus elleni vakcinájának tesztelését, miután az egyik tesztalanynál feltételezhetően súlyos egészségügyi probléma lépett fel - adta hírül a Stat News kedden.
szept. 9
6:54
Fehérorosz cégeket szeretne átcsábítani Lengyelország (Demokrata)
Fehérorosz technológiai cégeket ösztönöz Varsó arra, hogy áthelyezzék székhelyüket.
szept. 9
7:00
Navalnij aktivistáit is megtámadták (Infostart)
Hárman kórházba kerültek Novoszibirszkben.
szept. 9
7:00
Egy új kutatás állítja: másként jelentkezik a gyerekeknél a koronavírus, mint eddig hittük (ATV)
A Queen's University Belfast egyetem friss tanulmányában azt írják, hogy 992 gyermeken végeztek el vizsgálatokat, az eredmény pedig azt mutatta, hogy a gyerekek 97 százaléka a hasát fájlalta.
szept. 9
7:00
Fehérorosz cégeket szeretne átcsábítani Lengyelország (Demokrata)
Fehérorosz technológiai cégeket ösztönöz Varsó arra, hogy áthelyezzék székhelyüket.
szept. 9
7:02
Macron: nem szabad a magánéletben sem elengednünk magunkat (Demokrata)
Az államfő arra kérte a franciákat, hogy legyenek elővigyázatosabbak a magánéletben is a koronavírus-járvány erősödése miatt.
szept. 9
7:03
Szigorítás: 6 főnél több nem gyűlhet össze épületekben és szabadtéren egymás közelében Angliában (SzMo)
A rendelkezés vonatkozik a magánlakásokra is, nem terjed ki ugyanakkor az iskolákra, a munkahelyekre, a szervezett csapatsport-eseményekre, valamint az esküvőkre és a temetésekre.
szept. 9
7:06
Soros katonája (Demokrata)
Michael Roth német külügyi államtitkár a jelek szerint Manfred Weber és Frans Timmermans nyomdokába lépett.
szept. 9
7:09
A G7 az orosz ellenzéki politikus megmérgezésének kivizsgálását sürgette (HírTV)
A G7-es országcsoport külügyminiszterei közös nyilatkozatban szólították fel kedden Oroszországot a vizsgálat lefolytatására.
szept. 9
7:09
A koronavírus sem gyengítette az ingatlanpiacot (Márkamonitor)
Az elmúlt két évben harmadával nőttek az ingatlanárak országszerte, ám a felújított, korszerű fűtéssel, szigeteléssel ellátott otthonok ára még ennél is nagyobb mértékben emelkedett. A fővárosban átlagosan közel 3, a vidéki városokban 1,5 millió forinttal ér többet egy korszerű, szigetelt családi ház a Covid-19 járvány tavaszi lecsengése után, az é
szept. 9
7:12
Cukorbeteg gyerekek - Speciális kérdések az életmódról (WebBeteg)
Az elmúlt években egyre gyakrabban és egyre fiatalabb életkorban kerül felismerésre az 1-es típusú, köznyelvben fiatalkori, diabetes mellitus. Speciális kérdések merülhetnek fel a betegek ellátását érintően.
szept. 9
7:12
Brutális támadás: vasrúddal és karddal bántalmaztak egy családot Gyöngyösorosziban (ATV)
A gyöngyösoroszi társaság négy tagját elfogták a rendőrök.
szept. 9
7:12
Bűzös folyadékkal támadtak rá Navalnij ellenzéki aktivistáira (444.hu)
Három embert kórházba kellett szállítani.
szept. 9
7:12
Célegyenesben Izrael és az Egyesült Arab Emírségek kibékülése (Demokrata)
Ez a megállapodás elemzők szerint nagy külpolitikai sikert jelent az újraválasztásáért küzdő Donald Trumpnak.
szept. 9
7:15
Megint drágult a Biodóm (Alternatív Energia)
Újra árat emelt a miniszterelnök barátjaként ismert Garancsi István cége, a Market Építő Zrt., legutóbb egy baktérium-szennyezett kútra hivatkozott.
szept. 9
7:15
Szabad szennel: Vidnyánszky olyan, mint egy diktatúra szűk látókörű minisztere, Orbán meg víruslutrit játszik (Kripto Akadémia)
A járvány csak az első körben kedvezett az autoriter vezetőknek, mára lényegében mindegyiküket csapdába ejtette.
szept. 9
7:15
Buszjavító és karbantartó központ nyílt Székesfehérváron (HR Portál)
Átadták a Homm Kft. autóbusz-javító és -karbantartó központját Székesfehérváron. A legnagyobb magyar magánkézben lévő buszvállalat első regionális központja 550 millió forintból épült és 30 új munkahelyet teremtett.
szept. 9
7:17
Ellenzi a többség a gumibotos iskolaőrséget (Alternatív Energia)
Az iskolaőri rendszert az emberek 22 százaléka támogatja, s csak 5 százalék volt azok aránya, akiknek nem volt határozott álláspontja.
szept. 9
7:18
Nagy korlátozásról döntött a brit kormány (Infostart)
Az utóbbi napokban jelentősen emelkedett az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma, emiatt kellett lépni.
szept. 9
7:18
Taylor Swift történelmet ír (Promotions)
Taylor Swift beállította Whitney Houston rekordját, miután már 46 héten vezette valamelyik lemeze a Billboard 200 listáját.
szept. 9
7:18
Gázháború a Földközi-tengeren (Demokrata)
Megindult a nemzetközi harc a kelet-mediterrán térség energiaforrásaiért. Vezethet-e háborúhoz a gázmezőkért való versenyfutás?
szept. 9
7:21
„Erőszakkal a hátsó ülésre lökték” – Kalesznyikavát el akarták távolítani az országból fehérorosz ellenzékiek szerint (SzMo)
A két férfit előző nap vették őrizetbe Marija Kalesznyikava ellenzéki vezető házában, ahová utóbbi eltűnése után mentek, hogy kiderítsék, valóban elrabolták-e őt.
szept. 9
7:24
Ötszáz néző előtt játszhat a Szeged (Sport365)
Az újonc Veszprémi Kkft lesz az ellenfelük.
szept. 9
7:30
Különleges járművek indulnak Veszprém felé, kiadták a figyelmeztetést (Infostart)
Csapatmozgásra és katonai gépjárműforgalomra kell számítaniuk az autósoknak, akik nem hajthatnak az úgynevezett zárt menetoszlop közé.
szept. 9
7:30
Appeninn elemzés (ProfitLine)
.
szept. 9
7:30
Jövő héttől maximum hat ember lehet együtt épületekben és szabadtéren Angliában (Növekedés)
Hat főben korlátozza a jövő héttől Angliában a brit kormány azoknak a számát, akik épületekben és szabadtéren összegyűlhetnek, miután az utóbbi napokban jelentősen emelkedett az újonnan kimutatott koronavírus-fertőzések száma.
szept. 9
7:33
Lemaradtunk valamiről? Bradley Cooper és Irina Shayk nyilvánosan ölelkeztek (Joy)
Bradley Cooper és Irina Shayk elvileg idén tél végén szakítottak, február óta nem is látták őket együtt. Most azonban készültek róluk közös képek, nem is akármilyenek.
szept. 9
7:36
Átlépte a 900 ezret a járvány áldozatainak száma (Infostart)
27,7 millió fertőzöttről tudni világszerte.
szept. 9
7:36
Olaszország a legmagányosabb európai ország a koronavírus-járvány kitörését követően (ProfitLine)
Európa országai lassan kezdik megszokni az életet a koronavírus-világjárvány árnyékában. Olaszország – a világjárvány által legjobban sújtott országok egyike –lazított a társadalmi távolságtartási intézkedéseken, ám a világjárvány rányomta bélyegét a lakosok mentális egészségére: a Kaspersky új kutatása szerint az olasz Európa legmagányosabb nemzet
szept. 9
7:36
Rekordalacsony volt tavaly a gyermekhalandóság, de a koronavírus átírhatja a számokat (ATV)
Rekordalacsony szintre csökkent tavaly a gyermekhalandóság, de a koronavírus-járvány veszélybe sodorhatja az évek során elért eredményt - közölte az UNICEF.
szept. 9
7:39
Rekordalacsony szintre csökkent tavaly a gyermekhalandóság (HírTV)
A koronavírus-járvány veszélybe sodorhatja az évek során elért eredményt.
szept. 9
7:39
Az Emirates már több mint 1,4 milliárd dollárt visszatérített utasainak (Márkamonitor)
Március óta több mint 1,4 millió jegyár visszatérítési igényt teljesített az Emirates utasai felé, 1,4 milliárd dollárt (420 milliárd forintot) meghaladó összegben, mely az összes igény 90 százaléka. Ez a szám magában foglal minden június végéig, a világ minden tájáról beérkezett kérelmet, kivéve néhány olyan esetet, melyeknél további felülvizsgála
szept. 9
7:39
8 halálozásból egy a légszennyezéshez köthető Európában (SzMo)
A kutatók úgy találták, hogy az Európai Unióban 630 ezer idő előtti halálozás volt környezeti tényezők számlájára írható 2012-ben. A légszennyezés évente 400 ezer halálozásban játszott szerepet.
szept. 9
7:42
Tovább csökkent az üzemanyagok ára a hazai kutakon (Portfolio)
Szerdán csökkent az üzemanyagok ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára 2 forinttal-, a gázolajé pedig 6 forinttal csökkent.

Keresés