Romániában meghaladta a 7400-at hétfőn a kórházban ápolt koronavírusos betegek száma, és minden korábbinál több, 506 súlyos beteg szorult intenzív kórházi kezelésre.
Közleményük szerint Barna Zsolt kinevezésével tovább erősödik a Magyar Bankholding Zrt. vezetése, Vida József elnök-vezérigazgató, valamint Balog Ádám és Bencze András igazgatósági tagok mellett.
Kedden kezdődik a tanév, ilyenkor a reggeli és a délutáni órákban is bedugul Budapest. Most ráadásul több olyan felújítás is zajlik, amely akadályozza a közlekedőket.
„Nem kellene félnünk. Kölcsönösen biztosítottuk egymást, hogy a határok lezárása a legutolsó lépés lesz, amit megteszünk” - hangzott el a három ország egy-egy közjogi méltóságának részvételével tartott egyeztetésen.
Ferkó Csabi nem fogja vissza magát új dalában: a zuglói rapper megmondja a magáét Csirke család című klipben. Nem kíméli a számára nem szimpatikus embertípusokat, avagy – ahogyan ő fogalmaz – a madarakat.
Szerinte életidegen a javaslat. Közben a miniszterelnök-helyettes kiszámolta: ha nem jön egymillió külföldi az 55 milliárdos vadászkiállításra, akkor is rentábilis lesz.
Európa bajban van, mert még mindig nem sikerült meghatároznia új helyét a nemzetközi gazdaságban - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök a 15. Bledi Stratégiai Fórumon hétfőn.
Húsz kilóval lett kevesebb, viszont újabb családtagokkal bővült Emilio (44) famíliája. Az új jövevényeket saját realityműsorukban mutatják majd meg: friss évaddal jelentkezik a Drága családom.
Az év legmelegebb napjával ért véget a nyár utolsó hétvégéje, Mezőkovácsházán 37,4 fokot mértek, de az ország legtöbb részén is 34-35 fok volt jellemző.
Átmenetileg el lehet engedni a költségvetési hiányt és az államadósságot, de 2022 után kötelező lesz visszafordulni az egyensúly és növekedés bevált receptjéhez – hangsúlyozta a jegybankelnök hétfőn megjelent írásában. Matolcsy György (65) kiemelte, hogy a magyar gazdaságtörténetben példátlan pénzügyi forrásbőség lép fel az EU-ból.
A lengyelek és a szlovákok is beléphetnek szeptember elseje után Magyarországra negatív koronavírusteszttel – közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfő este a Facebook-oldalán.
A tisztább és biztonságosabb közlekedés érdekében a szeptember 1-jétől érvénybe lépő új szabályok révén szigorodik a korábbi típusjóváhagyási és a teljes európai piacfelügyeleti rendszer, fokozódik a vizsgálatok minősége és függetlensége, valamint erősödik az uniós piacon már forgalomban lévő gépkocsik ellenőrzése - közölte az Európai Bizottság.
Szeretem Gerard Butlert. ahogy halált megvető bátorsággal védelmezi az éppen aktuális fehér vagy fekete bőrű elnökét Washingtonban, Londonban vagy vidéken, pecázás közben a rosszfiúkkal vagy a drónjaikkal szemben. A Támadás a Fehér Ház ellen 3. – A védangyal bukása című akciófilmben azonban már ő is célkeresztbe kerül. (Szombat, RTL Klub, 21.00)
Mérföldkő a magyarországi szakképzés történetében a 2020/21-es tanév, átalakul a szakképzés intézményi szerkezete, struktúra- és szemléletváltás kezdődik az oktatásban - hangsúlyozta Palkovics László innovációs és technológiai miniszter hétfőn, az online megtartott országos szakképzési tanévnyitón.
Bár az elmúlt években nem születtek meg azok a válaszok, amelyek Európát versenyképessé tették volna, Lengyelország vezetésével Közép-Európa gazdasága sikertörténetet ígér - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a szlovéniai Bledben.
Magával ragadó, őszinte szerzeménnyel jelentkezett az ezerarcú énekes-dalszerző - megérkezett a „Találkoznánk”, amit ezúttal a népszerű rapperrel, Pribelszkivel közösen jegyez.