2020. szeptember 8. kedd

szept. 8
8:36
A hét kérdésére Budai J. Gergő, a Vodafone igazgatóságának alelnöke válaszol (Bitport)
Esetenként 50 százalékos forgalomnövekedést kellett kezelni a járványhelyzet alatt.
szept. 8
8:39
Rosszul vannak a férfiak attól, ha ezeket viseli egy nő a randin (Femcafe)
Nem minden trend nyeri el a férfiak tetszését.
szept. 8
8:42
Elhunyt a Temptations 49 éves volt énekese (Infostart)
Elhunyt Bruce Williamson, a világhírű amerikai soul zenekar, a Temptations volt énekese. A művész, aki 49 éves volt, vasárnap egy Las Vegas-i kórházban halt meg koronavírus következtében.
szept. 8
8:42
Valter Attila bízik benne, hogy az olasz körversenyen állhat rajthoz (Sport365)
A Tour de Hongrie-győztes kerékpáros nagy álma a Giro d'Italia.
szept. 8
8:42
Több százezer embert oltottak már be két koronavírus-vakcinával Kínában (SzMo)
A kínai gyártó szerint azok közül, akik megkapták a vakcinát senki sem fertőződött meg később.
szept. 8
8:42
Ez volt Köllő Babett anyósának véleménye a mellvillantós ruháról (Life)
Ez volt Köllő Babett anyósának véleménye a mellvillantós ruháról - Videó
szept. 8
8:42
Rekordszámú, 10 magyar film kerül a mozikba idén ősszel, mutatjuk, melyek azok! (Mafab)
A nyár folyamán újraindultak a magyar mozik, a több hónapos szünet után elsőként bemutatott Pesti balhé című vígjátékra Lóth Balázs rendezésében már mintegy 70 ezren váltottak jegyet. Az ősz folyamán további izgalmas, a Nemzeti Filmintézet támogatásával készült új magyar filmek érkeznek a mozikba. A filmkínálatban lesznek romantikus vígjátékok, tör
szept. 8
8:42
Még be tudnak indítani Pamela Anderson mellei? – válogatás (Promotions)
Pamela 53 évesen is szuperszexi, de egy Salma Hayek, vagy Naomi Campbell sem veszített semmit a varázsából.
szept. 8
8:42
Poco X3 NFC – megérkezett a középkategória új királya? (GSMring)
A tegnapi napon bemutatkozott a Poco X3 NFC, ami a legújabb Qualcomm lapkával debütált, de nem csak ez az egy ütőkártyája van a készüléknek. Már most kijelenthetjük, hogy a Poco X3 NFC egy nagyon jó vételnek fog számítani, persze azért nem árt megvárni az első véleményeket sem az eszközről. A mobilban egy Gorilla Glass 5
szept. 8
8:42
Rossz éve volt a repcének, és jó az árpának (Agrárágazat)
Betakarítás: elfagyott a barack, kevés a repce, több szegmensben csökkentek a termésátlagok.
szept. 8
8:45
Elrabolták, majd elfogták az egyik ellenzéki vezetőt Minszkben (HírTV)
Elfogták a fehérorosz-ukrán határon Marija Kalesznyikava ellenzéki vezetőt - ezt a belorusz állami média jelentette.
szept. 8
8:45
1700 fölé zárt a MOL (TőzsdeFórum)
Korábbi letörési szintjét próbálja visszahódítani az olajvállalat árfolyama.
szept. 8
8:47
Lezárják a nemzeti parkokat Kalifornia déli részén a tűzvészek miatt (HírTV)
További tüzekre számítanak.
szept. 8
8:47
Újra mindenkori csúcsa felé fordult a Richter (TőzsdeFórum)
95 forint választja el mindenkori legmagasabb értékétől a gyógyszergyártó árfolyamát.
szept. 8
8:48
Elköltözött Felcsútról Mészáros Lőrinc felesége, nem is akárhova (Alternatív Energia)
Jelenleg Orbán Viktor közelében lakik.
szept. 8
8:48
Titkos hatalmak, ufók, esetleg a zsidók - kavarognak a vírus körül az összeesküvés-elméletek (Kripto Akadémia)
Németországban megdöbbentően sokan hisznek a különféle összeesküvés-elméleteknek a koronavírus kapcsán. Ennek elsődleges oka épp a kormány jó válságkezelése.
szept. 8
8:48
Van egy szervezet, ami arra készül, amire eddig még senki az ESG befektetéseknél (Portfolio)
Az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO) arra vállalkozik, amire eddig még senki: egységesítené a vállalatok által alkalmazott ESG-szempontrendszereket a világban, hogy könnyebb legyen az összehasonlításuk – írja a Financial Times.
szept. 8
8:48
Nézze meg, hogy tesztelik Szijjártó Pétert! (ATV)
A külügyminiszter Abu-Dzabiból jelentkezett be, ahol egy koronavírus-teszttel kezdte a programot.
szept. 8
8:48
Vajna Tímát is „durván” ledöntötte a lábáról a koronavírus (Infostart)
Mentőt akart hívni, annyira rosszul volt Andy Vajna özvegye, aki egyelőre ki sem lép otthonából, szerelmével sem találkozik, írja a Bors.
szept. 8
8:49
Támaszától korrigált tovább a BUX (TőzsdeFórum)
Alacsony forgalom mellett tudott erősödni hétfőn a hazai index.
szept. 8
8:51
Hajszálnyit mozdult a forint értéke (TőzsdeFórum)
Vegyesen alakult, alig változott a forint a főbb devizákkal szemben.
szept. 8
8:54
Forradalmasítaná az ESG-besorolást egy nemzetközi szervezet (Portfolio)
Az Értékpapír-felügyeletek Nemzetközi Szervezete (IOSCO) arra vállalkozik, amire eddig még senki: egységesítené a vállalatok által alkalmazott ESG-szempontrendszereket a világban, hogy könnyebb legyen az összehasonlításuk – írja a Financial Times.
szept. 8
8:54
Egymásnak feszült Bereczki Zoltán és Köllő Babett (Life)
Egymásnak feszült Bereczki Zoltán és Köllő Babett
szept. 8
8:54
773 millió forintból indulhatnak agrárfejlesztések a Szent István Egyetem közreműködésével (Agrofórum)
A Szent István Egyetem és a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ több pályázata is támogató szakmai véleményt kapott a piacvezérelt kutatás-fejlesztési és innovációs projekteket támogató pályázaton, a várhatóan elnyerhető összeg mintegy 773 millió forint.
szept. 8
8:54
A harmat kedvez a repcének, a nyárias nappalok a kukoricának (Mezőhír)
Lopódzkodik az ősz, közeleg egy újabb betakarítás.
szept. 8
8:57
Gyönyörűek, de halálosak: Tavak a világ körül, amelyek meg is ölhetnek (Femcafe)
Szépek, de rendkívül mérgezők.
szept. 8
8:57
Továbbra sem szavaz a Fideszről az Európai Néppárt (SzMo)
Nem tűzték napirendre a Fidesz tagságát a párt szeptember végi politikai közgyűlésén.
szept. 8
9:00
Már az 5 ezret közelíti az aktív koronavírusosok száma az országban (Menedzsment Fórum)
Most 341 főnél mutatták ki a vírust, és elhunyt egy újabb idős beteg.
szept. 8
9:00
Koronavírus - 341 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt egy idős, krónikus beteg (WebBeteg)
341 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 9304 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.
szept. 8
9:00
Tungsram-vezér: Nagy pofont kapott a globalizáció a koronavírus-járványtól (Portfolio)
A globalizáció "nagy pofont kapott" a koronavírus-járványtól; a gyártók arra kényszerülnek, hogy átgondolják: érdemes-e továbbra is az eddig legnépszerűbb Kínában tartani az ellátási láncukat. Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója szerint Európa és Magyarország több szempontból is nyertese lehet ennek a folyamatnak - írta a keddi Magyar Nemz
szept. 8
9:00
341 új fertőzöttet azonosítottak itthon, és elhunyt egy beteg (ATV)
341 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 9304 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 626 fő, 3972-an pedig már meggyógyultak.
szept. 8
9:00
Ha lesz oltás, lesznek nézők is (Sport365)
Spanyolországban jelenleg semmi esély arra, hogy a drukkerek fokozatosan visszatérhessenek.
szept. 8
9:00
Az ujgur „átnevelő táborokat” üzemeltető kormányszervnek is köszönetet mond a Disney az új Mulan stáblistáján (444.hu)
A jelek szerint az amerikai cég az új filmjének egy részét abban a tartományban készítette el, ahol százezreket zártak táborokba az elmúlt években.
szept. 8
9:00
341 fővel emelkedett a fertőzöttek száma, újabb magyar áldozata van a járványnak (Pénzcentrum)
341 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 9304 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma.  Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 626 fő, 3972-an
szept. 8
9:06
Friss koronavírus-adatok: jelképes határt lépett át a járvány Budapesten (Infostart)
Az aktív koronavírus-fertőzöttek száma 329-cel emelkedett egy nap alatt. Sokan kerültek kórházba.
szept. 8
9:06
Mire számíthatnak ma a befektetők? (ProfitLine)
Pozitív kezdésre lehet számítani kedden a főbb európai értékpapírpiacokon. A tőzsdén kívüli forgalomban kialakult árfolyamok alapján a vezető tőzsdéken, a londoni, frankfurti és párizsi piacokon az árfolyamindex mérsékelt, 0,2 százalék körüli emelkedése várható a kereskedés kezdetén.
szept. 8
9:06
Megtorpant a magyar export kilábalása júliusban (Portfolio)
Júniushoz képest júliusban kissé kevesebb volt a magyar export euróban számított értéke (8,542 milliárd euró után 8,509 milliárd euró) és így a kivitelünk még mindig 5,6%-kal elmaradt az egy évvel ezelőttinél – derült ki a KSH mai előzetes adataiból. Ugyanígy az importnál is látszik a tavaszi zuhanásból való kilábalás megtorpanása. Összességében a
szept. 8
9:06
Továbbra sem szavaz a Fideszről az Európai Néppárt (SzMo)
Nem tűzték napirendre a Fidesz tagságát a párt szeptember végi politikai közgyűlésén.
szept. 8
9:06
Íme a legfrissebb hazai koronavírus adatok: ennyivel emelkedett (Life)
Íme a legfrissebb hazai koronavírus adatok: ennyivel emelkedett
szept. 8
9:08
Hamvaiból éledt újjá a magyar turizmus, de nagyon hiányoznak a külföldi vendégek (Portfolio)
Júliusban már erősödött a magyar turizmus az előző hónapokhoz képest, miután a járvány első hullámában elrendelt legfontosabb korlátozások feloldódtak. A belföldi turizmus élénkült elsősorban, miközben a külföldi vendégek továbbra is elmaradtak. A vendégéjszakák száma júliusban 42%-kal csökkent éves alapon. Összességében a nyáron a szálláshelyek be
szept. 8
9:08
10 meglepő tény a születésnapos Pinkről (Life)
10 meglepő tény a születésnapos Pinkről
szept. 8
9:09
Koronavírus: 341 új fertőzöttet azonosítottak, meghalt egy idős beteg Magyarországon (SzMo)
Az aktív fertőzöttek száma 4706 fő.
szept. 8
9:10
Koronavírus Magyarországon: megérkeztek a friss adatok (Portfolio)
341 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést, ezzel 9304 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg - közölte a kormányzati portál. Az aktív fertőzöttek száma két hét alatt az ötszörösére nőtt Magyarországon, és az elmúlt egy hétben háromszor annyi új fertőzöttet találtak, mint
szept. 8
9:12
Újabb hollywoodi sztár üzent az SZFE-nek (ATV)
Helen Mirren, Cate Blanchett, Eddie Redmayne és Pawel Pawlikowski után újabb színész állt ki a Színház- és Filmművészeti Egyetem függetlensége mellett.
szept. 8
9:12
Megható sorokkal üzent Krisztike Curtisnek: ő még mindig szerelmes? (Life)
Megható sorokkal üzent Krisztike Curtisnek: ő még mindig szerelmes?
szept. 8
9:12
„Iszonyúan fájt mindenem" – Vajna Timi koronavírusos (Promotions)
Vajna Timi olyan gyenge, hogy bármit csinál, tíz perc után le kell ülnie, mert nem kap levegőt.
szept. 8
9:12
341-gyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon (Demokrata)
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és újabb 341 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
szept. 8
9:15
Vita a csapatrádión, főnöke utasította rendre Ocont (F1világ)
Meglehetősen komolynak tűnő vitába keveredett az Olasz Nagydíj leintése után csapatával, a Renault-val Esteban Ocon a csapatrádión – a francia versenyző elégedetlen a monzai versennyel.
szept. 8
9:15
Döntöttek az orvosok, azonnal kórházba került L.L. Junior felesége (Ripost)
Most már tényleg bármelyik pillanatban jöhet a baba.
szept. 8
9:15
5 fatális hiba, ami még a legjobb kapcsolatokat is tönkreteszi (Femcafe)
Lehet, hogy meg fogsz most lepődni, de akár az oxitocin hiánya is okozhatja a kapcsolat végét. Ezeket a szempontokat mindig tartsd szem előtt!

Keresés