A vártnál kisebb mértékben nőtt az ipari termelés júliusban Németországban, és éves szinten még mindig 10%-os lemaradásban van. A vártnál gyengébb teljesítményt az építőiparban tapasztalt szezonális hatások okozhatták, az autóipar viszont 7%-kal tudott nőni. A harmadik negyedévben az ipari termelés - ha a jelenlegi trend kitart - akár 10%-kal is me
A SonntagsZeitung szerint a Credit Suisse-nél nemcsak egyik volt vezetőjük után kémkedtek, hanem volt amerikai és ázsiai kolléga után is – számol be a hírről a Bloomberg.
Parádés győzelmet szerzett a Forma-1-es Olasz Nagydíjon Pierre Gasly. Az AlphaTauri versenyzője rengeteg mindent megélt az elmúlt bő 1 évben, első F1-es diadala pedig igazán érzelemdúsra sikeredett. Íme a fotók a monzai győzelemről!
Minden eddiginél magasabbra, napi 268 ezer főre ugrott a koronavírus világszintű terjedési üteme a 7 napos mozgóátlagunk alapján, és ebben néhány ország újra, vagy folyamatosan romló járványügyi helyzetének kiemelt szerepe van. India járványgörbéje még mindig csak felfelé tart, de már Indonéziáért is kezdhetünk aggódni, közben az amerikai és brazil
Egy hatalmas soltvadkerti birtokon él Brosius-Szomor Dóra férjével és a két gyermekükkel, Hunterrel és Edennel. Az állattartással foglalkozó család kedvence Chicken, a csirke, aki szinte harmadik testvérként játszik a gyerekekkel. A Ripost meghívást kapott a Vad-kertbe.
Édesanyja korai halálát sosem tudta feldolgozni John Lennon, aki minden nőben egy kicsit az anyját kereste. De a későbbi békeaktivista állítólag nemegyszer meg is alázta viselkedésével szerelmeit.
A korábbi négy óvoda és hat iskola mellett további öt oktatási intézményben rendeltek el rendkívüli szünetet koronavírus-megbetegedés miatt - közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Még a 2008-2009-es világgazdasági válság idején sem volt olyan borzalmas negyedéve a magyar gazdaságnak, mint a koronavírus-járvány első hullámakor: az idei második negyedévben 13 százalékot meghaladó mértékben zuhant a teljesítmény.
A várakozásokkal ellentétben nem kerül be az S&P 500-ba a Tesla, a világ egyik vezető benchmarkjába a gyógyszeriparban tevékenykedő Catalent, az online webáruház Etsy és a technológiai szektorban jelenlévő Teradyne fog bekerülni. A leváltott cégek a következők: H&R Block Inc., a Coty Inc. és a Kohl’s Corporation.
A korábbi négy óvoda és hat iskola mellett további öt oktatási intézményben rendeltek el rendkívüli szünetet koronavírus-megbetegedés miatt - közölte Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelési államtitkára hétfő reggel a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország című műsorában.
Mondhatni történelmi pillanat volt a Jeep Wrangler 4xe bemutatása, hiszen a már gyártásban lévő Renegade 4xe és a Compass 4xe után ezzel a márka klasszikus típusából is elkészült a legfejlettebb és (bizonyos körülmények között) leginkább környezetbarát kivitel.
Gyorsított eljárásban állította bíróság elé a Kaposvári Járási Ügyészség azt a rablással vádolt testvérpárt, akik értékeinek megszerzése érdekében az éjjeli órákban törtek rá a férfi ismerősükre az egyik somogyi faluban.
Pénteken folytatódott az eladási hullám a tengerentúli tőzsdéken, azonban a kereskedés végére sikerült érdemben ledolgozniuk az esés nagy részét az amerikai indexeknek. Ázsiában vegyesen teljesítettek a tőzsdék hétfőn, Európában emelkednek a vezető indexek. A tengerentúli tőzsdék a munka ünnepe miatt ma zárva tartanak.
Ha jelen vagy a közösségi médiában, akkor szinte biztos, hogy már te is használtad a szialidia nevű felhasználó ötletes és bátorító üzeneteit és Gif-jeit. A fiatal világutazó, aki legalább annyira elkötelezett a művészetek, mint az emberek megsegítése iránt, őszinte mélyinterjúban mesélt motivációiról és jövőbeli terveiről.
A koronavírus-járvány idején nagyobb hangsúlyt kap az influenzaoltás, mert így legalább az egyik betegség ellen védeni lehet a veszélyeztetetteket - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Merleky Béla, a Semmelweis Egyetem rektora úgy vélte, hogy akár 100 ezer koronavírussal fertőzött is lehet az országban. Megmutatjuk, hogy jöhet ki ez a szám.
576 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 8963 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy krónikus beteg, így az elhunytak száma 625 fő, 3961-an pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 4377 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 42%-a budap
Beoltotta dolgozóit és családtagjaikat tesztelés alatt álló koronavírus-vakcinájával a Sinovac Biotech kínai oltóanyaggyártó - adta hírül vasárnap a South China Morning Post (SCMP) című hongkongi lap a cégre hivatkozva.