Az Audi Hungariánál ma legördült a gyártósorról a másfélmilliomodik autó, egy gyöngyházfényű sötét burgundi színű Audi Q3 Sportback Mhev, amely hamarosan megérkezik Németországba új tulajdonosához. A mild-hibrid technológiával felszerelt autó 1,5-literes Tfsi motorja szintén Győrben készült. Az Audi Hungariánál 1998-ban indult a járműgyártás az Aud
Hosszú hónapokra bénítja le ismét a budapesti szállodaipart a koronavírus-járvány második hulláma. Flesch Tamás szerint az ágazatnak ismét szüksége lenne egyfajta mentőcsomagra, különben az újraindulás is nehéz lesz.
Pluszban nyitottak a New York-i tőzsde irányadó indexei pénteken, miután a nem sokkal korábban közölt augusztusi amerikai munkanélküliségi adat a vártnál jóval kedvezőbb lett.
Szombat estig nem várható változás, akkor azonban hullámot vető front érkezik nyugati és északi határainkra. A hétvége mindkét napján az ország döntő részén nyári napos idő várható.
Az utóbbi napok gyengülése után már 360 közelében kezdte a pénteki napot a forint az euróval szemben. Az amerikai tőzsdék tegnapi zuhanása nem túl jó előjel a piaci hangulatot illetően, így már a 360-as lélektani határt is megugrotta
Péntek délután fél ötig már 817 diák írta alá a Corvinus Egyetem állásfoglalását, így kifejezve szolidaritását a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett.
Az ismert karmester arról is mesélt, milyen élményt adhat a siketeknek egy koncert, a vírushelyzet hatásáról, és hogy miért van nehéz helyzetben az iparág.
Lélekben már érdemes készülni a poloskainvázióra: ahogyan szép lassan bandukolunk az őszbe, az esték hűvösebbek lesznek, rovarok pedig elkezdenek telelőhelyet keresni. A szakértő szerint pár héten belül újra megindulhatnak a poloskák
Személyautóval ütközött és meghalt egy motoros Budapest XIX. kerületében az Üllői úton péntek délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
A magyar gazdaság Európa egyik hátul kullogó gazdaságából Európa legjobban növekvő gazdaságává vált - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter pénteken Berettyóújfaluban, amikor a Mezei-Vill Kft.-nek átadta a versenyképességi támogatásról szóló szerződést.
A Kite Zrt. Operatív Törzse az elmúlt napok fokozottan emelkedő koronavírusos megbetegedéseinek esetszámai, valamint egy központi kollégájuk közvetlen érintettsége miatt újabb korlátozó intézkedések bevezetéséről határozott.
A Facebookon terjed egy hirdetés, amely azt állítja, hogy Csányi Sándor OTP-vezér és Gattyán György üzletember után Mészáros Lőrinc, Felcsút volt polgármestere is vallott arról, hogy a meggazdagodás titka egy bitcoin-kereskedőprogram. Természetesen a hirdetés ebben az esetben is teljes átverés.
Az egész évben folyamatos, biztonságos primőrkínálat biztosítása érdekében a kertészeti ágazat az eddigi támogatások mellett 30 milliárd forintos keretösszegű további fejlesztési forrásra számíthat – jelentette be az Agrárminisztérium mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára Szentesen, a Ix. Magyar Paprika Napja szakmai rendezvén
Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla - közölte maga az üzletember és felesége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Házasságuk egyezséggel történő lezárását kezdeményezi a bíróságnál Mészáros Lőrinc és Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla - közölte maga az üzletember és felesége az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében.
Kutatók több csoportja is komoly eredményeket ért el az egyre nagyobb problémát jelentő álfelvételek elleni harcban. Módszerük az orvostudományban használt technológián alapszik.
Az MKB Bank működésének alapeleme - a kényelmes és minőségi szolgáltatások minél egyszerűbb biztosítása mellett - a biztonság garantálása. Ügyfeleink biztonsága érdekében rendszeres tájékoztatást nyújtunk az adathalász-támadások
Pénteken hivatalossá vált, hogy elválik Mészáros Lőrinc és felesége Mészárosné Kelemen Beatrix Csilla. Az ország harmadik leggazdagabb embere és párja jelentős vagyont halmozott fel, aminek egyelőre nem tudni a további sorsát.