Minimálisan gyengült a forint az euróhoz és a dollárhoz képest, erősödött viszont a frankkal szemben szerda reggelre a kedd estihez viszonyítva a bankközi piacon.
Japánban augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban nőtt a gyáripari termelés havi szinten, miközben hatodik hónapja mérséklődött a kiskereskedelmi forgalom csökkenése.
A Színház- és Filmművészetért Alapítvány szerint „az SZFE polgárai közül tucatnyian meggátolták Szarka Gábort abban, hogy belépjen az egyetem épületébe, és aktívan közreműködhessen az átadás-átvétel folyamatában.”
Még az Android 11 sem érhető el mindenki számára, de már befutott az első hír a jövőre érkező Android 12-vel kapcsolatban. Az utóbbi időkben az Epic games miatt nagyon sokat lehetett hallani az alkalmazásboltok üzletpolitikájáról. Kezdetben a legtöbb panasz egyébként az App Store-ról érkezett, de ugyanekkor a Google féle Play Áruháznak is vannak ha
Az elmúlt napok emelkedése után tegnap már mérsékelten estek a vezető amerikai részvényindexek, a befektetők egy része profitot realizált a hét egyik legfontosabb eseménye, az amerikai elnökválasztási vita előtt. A vita lezajlott, a bizonytalanság pedig tovább nőtt, a határidős részvényindexek állása alapján további esés jöhet az amerikai és az eur
Már 33 560 877 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 066 564, a gyógyultaké pedig 23 297 593 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai összesítése szerint. Egy nap alatt 278 ezer ember fertőződött meg világszerte, 231 ezer pedig meggyógyult. Koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreink percről p
A Regeneron biotech vállalat korai teszteredményei szerint a koronavírus betegek kezelésére gyártott antitest-készítmény hatásosnak tűnik: csökkenti a vírus jelenlétét a betegek szervezetében és enyhíti a tüneteket.
A Kalifornia északnyugati vidékén fekvő Napa-völgyben új erőre kaptak, és nagyon gyorsan terjednek a bozóttüzek. Mintegy 4500 hektárnyi területen keddre virradóra - az éjjel folyamán - több mint 34 ezer embert kellett kiköltöztetni az otthonából, és a tűzoltóság további 14 ezer embert értesített, hogy álljon készenlétben a költözésre.
Már 33 560 877 ember fertőződött meg világszerte a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 1 066 564, a gyógyultaké pedig 23 297 593 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem szerdai összesítése szerint. Egy nap alatt 278 ezer ember fertőződött meg világszerte, 231 ezer pedig meggyógyult. Koronavírussal kapcsolatos legfrissebb híreink percről p
Kismértékű gyengüléssel kezdett szerda reggel a forint az euróval szemben, így továbbra is 365 felett jár a jegyzés. Úgy tűnik, hogy a piacnak csak egy apró jel kell, hogy új történelmi mélypontra essen a magyar deviza, feltűnően nem tud magára találni napok óta.
Aki még szereti a kézbe vehető olvasnivalót, a magazinok illatát, annak szól az Autónavigátor.hu Magazin. Leginkább saját fotóinkból összeállítva, egyedi
A koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős operatív törzs a szokásos időben, 11:15-kor ma is megtartja online sajtótájékoztatóját, amit élőben tudósítunk.
Pontosan tudom, hogy milyen volt jogállamiság nélkül a kommunista Csehszlovákiában élni, sosem támadtam a magyar embereket, sőt, minden elismerésem az övék a döntéseikért; a demokrácia pedig azt jelenti, hogy a kormányok cselekedeteit igenis lehet bírálni, mert senki sem állhat a kritikák felett – lényegében ezekkel a mondatokkal vágott vissza Vera
Az Európai Bizottságnak pártatlannak kell lennie, nem bírálhat kormányokat. Erről Gyöngyösi Márton, a Jobbik EP-képviselője beszélt az ATV Start című műsorában, miután Orbán Viktor levelet írt Ursula von der Leyennek, az Európai Bizottság elnökének, Vera Jourová bizottsági alelnök leváltását követelve.
Németországban a kiskereskedelmi forgalom augusztusban havi szinten a vártnál lényegesebben nagyobb mértékben nőtt, ami felerősítette azokat a reményeket, hogy a koronavírus-járvány okozta sokk után a háztartások fogyasztása erőteljes gazdasági fellendülést eredményezhet a harmadik negyedévben.
Összesen 34 gyanúsítottat, köztük az IMF egykori ügyvezető igazgatóját, Rodrigo Ratót is felmentették a spanyol Bankia pénzintézet 2011-es, később katasztrofálisnak bizonyult tőzsdei részvénykibocsátása során gyanított számviteli és pénzügyi csalások vádja alól.
12 milliárd dolláros hitelcsomaggal segítené a Világbank a szegényebb országok koronavírus-vakcinához való hozzájutását – számol be a hírről a Reuters.
A mobil járványkórházat tavasszal rekordidő alatt építették fel. A napokban a kiskunhalasi kórház főigazgatója pedig azt mondta, hogy a járványügyi előrejelzések szerint hamarosan meg is kell nyitni.
Szeptember utolsó hetében egy atlanti eredetű hidegfront egyszerre véget vetett a késői nyárnak. A hidegfront a lehűlés mellett bőséges csapadékkal áztatta a határt, mely a korábbi többhetes szárazságtól az aszály jeleit mutatta. A nappali hőmérséklet azóta nagyot zuhant, így ritkán kúszik a hőmérő 20 Celsius fok fölé, éjszaka pedig 10 fok körüli a
Piramisjátékozásért öt évre börtönbe küldtek egy volt Wall Street-i kereskedőt, aki 19 millió dolláros (közel 6 milliárd forint) kárt okozott befektetőinek – írja a Daily Mail.
Vegyesen zártak a vezető ázsiai börzék szerdán, és trendhiány jellemezte a még nyitva tartó tőzsdéket is a térségben, miközben a szöuli börze zárva volt nemzeti ünnep miatt.
A teljes munkaidőben foglalkoztatottak keresete továbbra is kitartóan emelkedik Magyarországon a KSH adatai alapján, azonban a nemzetgazdasági bértömeg nem alakul ilyen kedvezően. Az adminisztratív adatközlés szerint a foglalkoztatás sem alakul olyan jól, mint ahogy a munkaerő-felmérés mutatja.
Magyarországon is piacra dobja sikercipőjét a Lild: a sajátmárkás darab egy vicc nyomán született, Németországban és több európai országban is megőrülnek érte az emberek. Nem csak a cipő érkezik, egy egész kollekcióval támad a boltlánc. Hétfőtől
Hét éves lejáratú, fedezetlen, névre szóló, Regulation S szerinti benchmark melletti eurókötvények kibocsátását tervezi a MOL. A tervezett kötvénykibocsátás volumenéről egyelőre nincs információ.