Az európai emberek közel fele megfertőződött, ezért további intézkedéseket kell bevezetni, hogy a járvány második hullámát visszaszorítsák az országok.
A peronról lógott a sínekre egy forgalomból kivont autó. Már a leheletén is érezték a rendőrök az alkoholt, aztán a vérvétel is bebizonyította, hogy ivott.
Amíg az elmúlt években a nyarak uborkaszezonnak számítottak az álláskeresők körében, addig idén kimondottan aktív maradt a “fehérgalléros” munkakeresés a karantén feloldását követően is.
Folytatódhat a következő hónapokban a kiskereskedelmi forgalom mérsékelt növekedése, bár a csütörtökön közzétett júliusi adat némi csalódást keltett az MTI-nek nyilatkozó elemzők körében, akik azt remélik, hogy a harmadik negyedévi gazdasági növekedést nem húzza vissza a belső fogyasztás alakulása.
Egy Facebook-bejegyzésben azt írták, hogy csütörtökön és pénteken rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el a mohácsi iskolában, hétfőtől pedig távoktatásban részesülnek a diákok.
Ebben a koronavírusos időszakban szinte minden iparág szembesül az egzisztenciális kihívással: úgy kellene csökkenteni drasztikusan költségeit, hogy a világjárvány fordulópontja után elegendő forrás álljon majd rendelkezésre a növekedés gyors visszaállításához. A Roland Berger „Költségkompresszió” című tanulmánya segítségével a vállalatok gyorsan,
31 helyet lépett előre a Semmelweis Egyetem a Times Higher Education (THE) legfrissebb rangsorán. Az egyetem továbbra is a világ legjobb 500 felsőoktatási intézménye között szerepel, a hazai intézmények közül az első helyezést elérve - derül ki az egyetem közleményéből.
End-to-end digitalizáció, mesterséges érzelmi intelligencia, felhőszolgáltatások, robotizált folyamatautomatizálás – példák azokra a technológiákra, amelyek az ügyfélélményt új szintre helyezhetik, elsősorban ezekről volt szó a Portfolio mai konferenciájának egyik panelbeszélgetésében.
Tavasszal még 64 év volt a koronavírus-fertőzöttek átlagéletkora, mostanra viszont ez 31 évre csökkent, a halálozások száma ezért is nem emelkedett. Jakab Ferenc úgy látja, ez 4-5 hét múlva viszont változhat.
Az IDC terminológiájában személyes számítástechnikai eszközök gyűjtőnév alatt futó szegmens idén ugyan valamicskét bővül, de ennek a 2021-es eladások látják a kárát.
Németország a nyugati szövetségesekkel tárgyal a Moszkvával szembeni lehetséges szankciókról. Ez azután hangzott el, hogy egy katonai labor szerint “kétségtelen bizonyíték” van rá, hogy a Novicsok idegméreggel próbáták megölni Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt. A német kórház a Porton Down-i brit katonai labortól is véleményt kért. Moszkva
A Skanska Magyarország befejezte a XIII. kerületben sikeresen működő Nordic Light irodakomplexum harmadik, egyben utolsó fázisát. A teljesen bérbeadott ingatlant már egy évvel a befejezése előtt megvásárolta a JR AMC, egy dél-koreai befektetési alap, legnagyobb bérlője a Roche Szolgáltató (Európa) Kft. A Nordic Light Trio fejlesztése során a fennta
A csecsemők és kisgyerekek vírusos bélfertőzésének egyik leggyakoribb oka a rotavírus-fertőzés. A vírusok erősen fertőzőképesek, és könnyen terjednek, a kisgyerekek pedig általában hajlamosak a gyomor-bélrendszeri fertőzésekre. De lehet ellene védekezni!
Tegnap délután jelentette be a német Commerzbank, hogy megválik eddigi auditorától, az EY-tól, gyaníthatóan a Wirecard botrányt övező problémákkal összefüggésben. A múlthét folyamán egy másik német cég, a befektetési alapkezeléssel foglalkozó DWS jelentette be, hogy mégsem az EY fogja végezni könyvvizsgálatát a jövőben, hanem megtartja az eddigi au
Már most nagyon magasak a fertőzöttségi számok, és hol van még a vége! Nyakunkon az ősz és a tél, a felsőlégúti fertőzések virágkora. Az elmúlt napok fertőzöttségi adatai valóban magasak, ám Jakab Ferenc az ATV Start
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/09/03/1563/
Az agilis módszertan egyfajta divat lett a nagyvállalatok körében, de az átállás vegyes eredményeket hozott. Az egyik legnagyobb kihívás az átállás kapcsán a szervezeten belüli ellenállás kezelése, illetve az, hogy nem mindig nyújtott érdemi támogatást a vezetőség. A Porfolio Financial and Corporate IT 2020 konferencián olyan vállalatok vezetői osz
Az ősz „bejelentkezését” követő melegedés és a hétvégére visszatérő kánikula megterheli a szervezetet és gyengíti az immunrendszer védekezőképességét, amelynek megfelelő működésére pedig most nagy szükségünk lenne.
A nemzeti érdekek meghatározásából áll össze az Európai Unió (EU) hatékony működése, ezért kiemelten fontos a magyar érdekek képviselete - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).