2020. szeptember 3. csütörtök

szept. 3
7:06
Visszasírja Salvinit az olaszok többsége (HírTV)
Az olaszok 65 százaléka visszasírja azt az időt, amikor Matteo Salvini volt a belügyminiszter - derült ki egy közvélemény-kutatásból.
szept. 3
7:06
Ennyi évet kell dolgoznia egy magyarnak, hogy saját lakást vehessen (HR Portál)
A lakásárak és az átlagos bruttó fizetések alapján megvizsgálták, melyik országban meddig kell dolgozni egy saját lakásért.
szept. 3
7:06
Hogyan tehetjük biztonságosabbá a TikTok fiókunkat? (ProfitLine)
A TikTok három évvel ezelőtt robbant be a köztudatba, azóta pedig töretlen népszerűségnek örvend, hiszen mára a második legnépszerűbb social média platformmá nőtte ki magát. Az alkalmazás több mint 150 országban elérhető, és több száz millió aktív felhasználóval rendelkezik világszerte. Emberek milliói készítenek, osztanak meg, és néznek videókat n
szept. 3
7:06
140 kilométeres sebességgel pusztított a tájfun Dél-Koreában (ATV)
Japán és Kína után csütörtökön Dél-Koreára csapott le a Majszak tájfun, melynek szele óránként 140 kilométeres sebességgel is tombolt.
szept. 3
7:06
43 emberrel és 6000 marhával a fedélzeten süllyedt el egy hajó a Kelet-kínai-tengeren (444.hu)
A hajó vészjelzést adott le, amikor a Maysak tájfun lecsapott rájuk.
szept. 3
7:06
Iszak Eszti még sosem mutatkozott így a nyilvánosság előtt (Femcafe)
A 32 éves műsorvezető csak most az egyszer fotózkodott így.
szept. 3
7:09
Megtépázta Dél-Koreát a Majszak tájfun (Demokrata)
A villanyvezetékeket leszaggató, oszlopokat, fákat kidöntő szél miatt több mint 120 ezer otthon maradt áram nélkül.
szept. 3
7:12
Ezért lehet hasznos a magyar válogatott mai törökországi meccse (Infostart)
Marco Rossi, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya azt mondta alig több, mint 24 órával a törökök elleni idegenbeli mérkőzés előtt, hogy az esélyek nem mellettünk szólnak. Nehéz lenne vitatkozni vele.
szept. 3
7:12
Már pár héten belül nagyon lecsökken a gyógyultak zömében az antitestek száma (HírTV)
A vérvizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a betegségből kilábaltak 17 százalékának szervezete egyáltalán nem termelt antitestet.
szept. 3
7:12
Mi a teendő, ha elfelejtette bevenni a fogamzásgátló tablettát? (WebBeteg)
A fogamzásgátló tabletta a legnagyobb hatékonysággal véd a nem kívánt terhességgel szemben. Hatékonysága akkor maximális, ha megfelelően szedjük, betartunk pár egyszerű, de fontos szabályt.
szept. 3
7:12
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tizenkét hallgatója kapta el a koronavírust (ATV)
Tizenegyen otthoni karanténban vannak, egy diákot ápolnak kórházban.
szept. 3
7:12
Nem csak az Orbán-fotó miatt rúgták ki Rózsát, Curtis újra visszacsúszott az éjszakai életbe - Friss hírek 2020. szeptember 03. 07:02 (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/03/1560/
szept. 3
7:15
Négyszer több szabálysértési feljelentés a járvány miatt (Alternatív Energia)
Egyre kevésbé tartják be az emberek a fertőzés terjedése ellen hozott intézkedéseket.
szept. 3
7:15
Hajlamosabbak lettek a korrupcióra a munkavállalók az egészségügyi veszélyhelyzet óta (Márkamonitor)
A globális krízis hatására kialakult gazdasági lassulás világszerte kockázatot jelent a vállalatok etikus működésére – derül ki az EY közel 3600 cégvezető és beosztott megkérdezésén alapuló nemzetközi felméréséből. A szervezetek munkavállalói és beszállítói ugyanis hajlamosabbá váltak a szabályok megszegésére annak érdekében, hogy megőrizzék az egé
szept. 3
7:15
Koronavírus: Kiderült, miért kaphatjuk el újra és újra a betegséget (Life)
Koronavírus: Kiderült, miért kaphatjuk el újra és újra a betegséget
szept. 3
7:17
Megbecsülést követelnek a hivatalnokok – Országos szervezésű helyi akciók zajlanak (Alternatív Energia)
Helyi önkormányzati sztrájkok láncolatával akarja tárgyalóasztalhoz kényszeríteni a kormányt a szakszervezet, de a belügy csak levelezni akar.
szept. 3
7:18
Jogsi nélkül vezetett a 18 hatvani lány: ezt ígérte a rendőröknek, ha nem büntetik meg (BorsOnline)
Büntetését akarta elkerülni az engedély nélkül vezető 18 éves nő.
szept. 3
7:18
Kifelé kapaszkodik a koronavírus-válságból Kína (Portfolio)
Stabilan növekedett a kínai szolgáltatóipar teljesítménye augusztusban - derül ki a Caixin Insight Group kínai kutatóintézet és az IHS Markit londoni székhelyű pénzügyi-gazdasági adatszolgáltató közös felméréséből. A Caixin/Markit csütörtökön közzétett adatai szerint a kínai gazdaság több mint felét kitevő szolgáltatóipar beszerzésimenedzser-indexe
szept. 3
7:18
Szeptemberben indul a szezon a hazai síiskolákban (Síelők)
A tanévvel együtt kezdődik a beiratkozás a hazai síiskolákban is! Tudtad, hogy Magyarországon már 30 tanpályás síiskola működik, melynek nagy része Budapesten és környékén található? És hogy egy őszi kurzus alatt csemetéd teljesen felkészülhet a valódi havas lejtőkön való csúszásra? Itt vannak a legfontosabb infók!
szept. 3
7:18
Vezető európai politikusok követelik, hogy vizsgálják ki Navalnij megmérgezését (ATV)
Szerdán közölték, hogy a Novicsok elnevezésű harci idegmérgek csoportjába tartozó anyagot mutattak ki Alekszej Navalnij szervezetében, a német hadsereg (Bundeswehr) egy különleges laboratóriumában végzett vizsgálat eredménye alapján nem fér kétség ahhoz, hogy az orosz ellenzék vezérét megmérgezték.
szept. 3
7:18
Mexikóban halt bele a legtöbb egészségügyi dolgozó a koronavírusba (444.hu)
1320 egészségügyi dolgozó vesztette életét.
szept. 3
7:18
Hét településen tartanak időközi önkormányzati választásokat vasárnap (HírTV)
A választások között több olyan is van, amelyet a veszélyhelyzet miatt nem tudtak megtartani az eredetileg kiírt tavaszi időpontban.
szept. 3
7:21
Az SZFE Doktori Tanácsa: Vidnyánszkyt a kirekesztő beszédmódja alkalmatlannak mutatja bármilyen oktatási intézmény vezetésére (SzMo)
Szerintük az egyetem kuratóriumának elnöke olyan szavakkal illette Karsai György professzort, amelyek a nemzetből és a keresztény kultúrkörből való kitaszítással egyenértékűek.
szept. 3
7:21
Nyakunkon ugrál a második hullám - Jön a home office? (Life)
Nyakunkon ugrál a második hullám - Jön a home office?
szept. 3
7:21
Közel egymilliárd forint fejlesztési forrást kap Békés megye (Demokrata)
Békés megyébe a TOP-keretben tervezett 58 milliárd forint helyett már 71 milliárd érkezett.
szept. 3
7:24
Ismét lehet 30 fok a hétvégén (Háziállat)
Pénteken szinte zavartalan napsütés várható. Csapadék nem lesz, de hajnalban foltokban pára, köd előfordulhat. Hajnalban 8-14 fokot mérhetünk. Délutánra 23-28 fokig emelkedik a hőmérséklet. Szombaton folytatódik a napos, száraz időjárás. Legfeljebb fátyolfelhők szűrhetik meg a délutáni napsütést. A csúcshőmérséklet 26 és 30 fok között alakulhat. Va
szept. 3
7:24
Honvágy gyötri Harry herceget, a szíve visszahúzza Angliába (Femcafe)
Legszívesebben látogatást tenne a királyi családnál.
szept. 3
7:27
Dwayne Johnson egész családja vírusos lett - kiderült, hogy vannak a gyerekek (BorsOnline)
Elkapta a koronavírust Dwayne Johnson, a Szikla. A színész saját Instagram-oldalán je
szept. 3
7:27
Harrison Ford megható sorokkal búcsúzott Chadwick Bosemantől (Promotions)
A két színész A 42-es című filmben dolgozott együtt, ahol egész jól összebarátkoztak.
szept. 3
7:27
Királydomb (Demokrata)
A királydomb földje szent. Nem egyszerűen akárhonnan összehordott halom. Az ország minden megyéje elküldi saját földjéből a maga részét: a haza ez kicsinyben.
szept. 3
7:27
Mexikóban halt meg a járvány miatt eddig a legtöbb egészségügyi dolgozó (Demokrata)
Csaknem százezer ápoló és orvos, továbbá egyéb kórházi dolgozó bizonyítottan lett fertőzött.
szept. 3
7:30
Jogsi nélkül vezetett a 18 éves hatvani lány: ezt ígérte a rendőröknek, ha nem büntetik meg (BorsOnline)
Büntetését akarta elkerülni az engedély nélkül vezető 18 éves nő.
szept. 3
7:30
Döntöttek a vízilabda Magyar Kupa befejezéséről (Infostart)
Szeptember utolsó hétvégéjén fejezik be a férfi vízilabda BENU Magyar Kupa küzdelmeit.
szept. 3
7:30
Koronavírus - most nagyobb a fiatalok felelőssége (WebBeteg)
Az elmúlt hetekben folyamatosan emelkedik az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, és az látszik, hogy most inkább a fiatalok körében terjed a vírus - mondta az országos tisztifőorvos.
szept. 3
7:30
Kína agresszívabb, mint az oroszok, ha az amerikai választásról van szó (Portfolio)
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szerdán este újabb korlátozásokat jelentett be kínai diplomaták ellen, William Barr, az igazságügyi tárca vezetője pedig arról nyilatkozott újságíróknak, hogy Peking agresszívabb az amerikai választási folyamat befolyásolásában, mint Moszkva.
szept. 3
7:30
Levetette a Szegedi Tudományegyetem a Színművészetit támogató molinót (ATV)
A szeged.hu arról ír, a Szegedi Tudományegyetem nem engedte meg a diákoknak, hogy szolidaritásukat fejezzék ki egy molinóval a Színház- és Filmművészeti Egyetem mellett.
szept. 3
7:30
Egyáltalán nem biztos, hogy megnyugodhat, aki már átesett a koronavíruson (ATV)
Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte - fedezték fel Izraelben plazmadonorok vizsgálata során.
szept. 3
7:33
Fecsó most tényleg kicsinálta a kedvesét (Ripost)
Kamerák előtt fakadt sírva a Love Bistro Vivije.b Fecsó barátnőjénél azért szakadt el a cérna, mert kedvesének semmi sem volt jó, amit csinált.
szept. 3
7:33
A Barcelona döntött, ezt tervezik Lionel Messivel (Ripost)
Szerdán találkozott az argentin sztár édesapja a klub elnökével, Josep Maria Bartomeuval.
szept. 3
7:33
Lopják a betegeket az álmentősök (Ripost)
Cikkünk nyomán figyelmeztetést adott ki az Országos Mentőszolgálat: álmentősök veszélyeztetik a betegek életét, engedély és képesítés nélkül szállítják őket. A Ripost most újabb részleteket tudott meg arról, hogyan vadásznak maguknak megbízót – szó szerint ellopják őket a hivatásos betegszállítóktól!
szept. 3
7:33
Koronavírusos a Nemzeti Közszolgálati Egyetem több hallgatója is, egyiküket kórházban ápolják (SzMo)
Eddig 12 diáknál mutatták ki a fertőzést, egyikük kivételével mind otthon gyógyulnak.
szept. 3
7:36
Jogsi nélkül vezetett a 18 éves hatvani lány: ezt ajánlotta a rendőröknek, ha nem büntetik meg (BorsOnline)
Büntetését akarta elkerülni az engedély nélkül vezető 18 éves nő.
szept. 3
7:36
Rács mögé került a késsel fenyegetőző nyaklánctolvaj (Blikk)
Késsel fenyegetve tartotta meg a zsákmányát a nyaklánckitépő, gyorsított eljárásban fegyházra ítélték. Az ügyészség súlyosításért fellebbez.
szept. 3
7:36
Még a héten drasztikus döntést hozhat a három balti kisállam (Infostart)
A járvány erősödése miatt megszűnhet a szabad utazás a három balti kisállam között.
szept. 3
7:36
Száraz fű égett Táborfalván (Blikk)
Száraz fű égett Táborfalva külterületén, mintegy negyven-ötven hektár bokros, fás területet érintve.
szept. 3
7:36
Így alakul a munkanélküliség az EU-tagállamokban júliusban - ábrán mutatjuk (ProfitLine)
Munkanélküliség az EU-tagállamokban (2020. július)
szept. 3
7:36
Koronavírus: rossz híreket közöltek izraeli tudósok (Portfolio)
Már pár héten belül nagyon visszaesik a koronavírus-fertőzésből kigyógyultak zömének szervezetében az antitestek jelenléte - fedezték fel Izraelben plazmadonorok vizsgálata során.
szept. 3
7:38
Bangó Margit: Hiányzik az ölelés (BorsOnline)
A művésznő dédunokája, a kis Tina továbbra is mindenben segíti a vírushelyzetben különösen veszélyeztetett énekesnőt. Bangó Margitnak hiányzik az ölelés.
szept. 3
7:39
Csak néhány hétig maradnak a szervezetben a koronavírus-antitestek (Menedzsment Fórum)
Egy izraeli vizsgálat szerint. Mely azt is megállapította, hogy a gyógyultak 17 százalékának szervezete egyáltalán nem termelt antitestet.
szept. 3
7:39
Salma Hayek 54 éves lett, a szülinapi szettje pedig tényleg lehengerlő! (Joy)
Vannak nők, akik akkora mázlisták, hogy teljesen mindegy, hány évesek, pont ugyanannyira szexisek 20, mint 50 évesen. Salma Hayek is közéjük tartozik!

Keresés