Kevesebb, mint félmilliárd forintra tett szert az adóhatóság augusztus 20-áig ingóságok és ingatlanok értékesítéséből, mint az előző év azonos időszakában. Ami alapvetően annak tudható be, hogy a végrehajtások mintegy öt hétre kiterjedő felfüggesztése miatt több mint 40 százalékkal kevesebb aukciót tudott tartani az adóhatóság. Fordított a helyzet
Jens Weidmann, a Bundesbank elnöke arról nyilatkozott, hogy amint a gazdaság magához tért, az EKB-nak meg kell szüntetnie a mostani rendkívül laza monetáris környezetet, azon belül is elsősorban az eszközvásárlási programot.
A gazdaság egészéhez hasonlóan a szórakoztató- és médiaiparban jelenleg érezhető nehézségek nem egyenletesen oszlanak el az iparágon belül. Legkritikusabban azokban a szegmensekben jelentkeznek, amelyeket a COVID-19 szó szerint ellehetetlenített
Moszkva elutasította csütörtökön azt a vádat, hogy az orosz állam áll Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus német szakemberek által megállapított megmérgezése mögött, a fehérorosz vezetés pedig Varsót és Berlint vádolta meg az incidenssel.
Hiánypótló kiadvánnyal jelentkezett és talán a lehető legjobbkor - a koronavírus újabb hazai felfutását látva - az Innovációs és Technológiai Minisztérium Gazdaságstratégiáért és Szabályozásért Felelős Államtitkársága. A járványmatematikai modellező és epidemiológiai csapat - többek között sorában Röst Gergely matematikussal és Oroszi Beatrix járvá
Pénteken a munkaidő végéig folytatódik az önkormányzati dolgozók háromnapos sztrájkja, amihez több mint ötezer köztisztviselő csatlakozott országszerte.
Az utóbbi napokban látott rekordnál lesz még sokkal magasabb aúj fertőzöttek száma Magyarországon – mondta az ATV-nek Jakab Ferenc virológus. A szakember szerint ugyan a halálozások száma még nem ugrott meg, de 4-5 hét múlva ez is változhat.
Az első hullámot követő viszonylag nyugodt nyár után jelentős esetszámmal köszöntött be a második hullám. A lapunknak nyilatkozó Győrfi Pál szerint az Országos Mentőszolgálat jól bírja a megnövekedett munkát, pedig már a 80 ezret közelíti az elvégzett PCR-koronatesztek száma.
A főpolgármester számolt be az intézkedésekről. Úgy vélte továbbá, hogy minél több koronavírustesztet kellene elvégezni Magyarországon, és a kormánynak át kellene gondolnia az ingyenes teszteléssel kapcsolatos eljárást.
Nem csak a részvény, de a nyersanyag és devizapiacokon is eladási hullám söpört ma végig. Az esés mértéke nem drámai, de széles bázisú, az eszközök széles körét érinti, és sok esetben hetek, hónapok óta nem látott mértékű.
A lapnak exkluzív interjút adott többek között dr. Jakab Ferenc, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője, és a Dr24 tulajdonosai, Kóka János és Lancz Róbert. A magazin utánajárt annak is, mennyiben járult hozzá a politika a Hungarikum és vezetője, Keszthelyi Erik sikereihez.
Magyarország egyik legnépszerűbb vlogger-influenszere, B.Nagy Réka anno a saját bőrén tapasztalta meg, milyen kegyetlenek is tudnak lenni a gyerekek egymással.
A Piac&Profit legfrissebb, tegnap megjelent számában exkluzív interjú olvasható többek között dr. Jakab Ferenccel, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetőjével, és a Dr24 tulajdonosaival, Kóka Jánossal és Lancz Róberttel. A magazin utánajárt annak is, mennyiben járult hozzá a politika a Hungarikum és vezetője, Keszthelyi Erik sikereihez.
Vissza kell állítani a katonai hivatás presztízsét, szükség van korszerű, ütőképes, erős Magyar Honvédségre, tekintettel a világban zajló folyamatokra - közölte a honvédelmi miniszter Szolnokon.
Lakóautó kínálatát erősítette most a Volkswagen egy olyan modellel, amivel könnyebben közelíthetünk meg akár szűkebb ösvényeken is egy-egy kívánt táborhelyet.
Év végéig számos bank tervezi, hogy a vállalatok számára is megnyitja az azonnali fizetési rendszer használatát - mondta az InfoRádiónak Barhta Lajos, a a Magyar Nemzeti Bank Pénzügyi infrastruktúrákért felelős ügyvezető igazgatója.
A Szent István Egyetem intézkedéseinek részét képezi a további gólyatáborok, illetve a tanévnyitó ünnepségek teljes elmaradása, az előadások tekintetében a teljes távoktatásra történő átállás, illetve a külföldről érkező
Előrébb lépett a világ legjobb felsőoktatási intézményeinek listáján 31 hellyel a Semmelweis Egyetem, és azon 50 egyetem között van, amelyik egy év alatt a legtöbbet javított az eredményein.
Azok, akik egész nap folyamatosan ülnek a munkájuk miatt, jelentős terhelésnek teszik ki a hátizmaikat, nyakcsigolyáikat, valamint egész gerincoszlopukat.
Jelenbleg nagyjából egyharmad esélye van annak, hogy az év végéig nem tud megállapodni egy új kereskedelmi szerződésről az Egyesült Királyság és az Európai Unió – vélik a JP Morgan elemzői. A Reuters által idézett anyagban kiemelik, hogy a két fél utóbbi időszakban nehézségekkel terhelt kapcsolata alapján ez az esély csak tovább emelkedhet.
Az Európai Unió tagállamai nem törekedtek eléggé az Európai Tanács 2011 és 2018 közötti "országspecifikus" gazdasági ajánlásainak végrehajtására, azoknak alig egynegyedét hajtották végre, míg csaknem egyharmaduk kapcsán nem vagy alig történt előrelépés - közölte az Európai Unió luxembourgi központú számvevőszéke csütörtökön. A testület megállapítot
A most megjelent Piac&Profitnak exkluzív interjút adott többek között dr. Jakab Ferenc, a Koronavírus-kutatási Akciócsoport vezetője, és a Dr24 tulajdonosai, Kóka János és Lancz Róbert. A magazin utánajárt annak is, mennyiben járult hozzá a politika a Hungarikum és vezetője, Keszthelyi Erik sikereihez.