Karanténba megy a temetés után a kelenföldi gyilkos öngyilkosság áldozatának férje. Mint arról a Bors is beszámolt, egy 45 éves férfi egy 15 emeletes toronyház dohányzóerkélyéről vetette ki magát, és rázuhant a kapun éppen akkor kilépő Erzsébetre. Mindketten azonnal meghaltak. A szörnyűséget a családanya két gyermeke és a férje is végignézte.
Németország a nyugati szövetségesekkel tárgyal a Moszkvával szembeni lehetséges szankciókról. Ez azután hangzott el, hogy egy katonai labor szerint “kétségtelen bizonyíték” van rá, hogy a Novicsok idegméreggel próbáták megölni Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezetőt. A német kórház a Porton Down-i brit katonai labortól is véleményt kért. Moszkva
A Skanska Magyarország befejezte a XIII. kerületben sikeresen működő Nordic Light irodakomplexum harmadik, egyben utolsó fázisát. A teljesen bérbeadott ingatlant már egy évvel a befejezése előtt megvásárolta a JR AMC, egy dél-koreai befektetési alap, legnagyobb bérlője a Roche Szolgáltató (Európa) Kft. A Nordic Light Trio fejlesztése során a fennta
Csütörtöktől tesztüzemben a nagyközönség számára is elérhető Magyarország legsokoldalúbb sportközpontja, a Városligeti Sportcentrum. A 36 ezer négyzetméteres területen több mint egy tucat sportág űzhető.
Nyolc év börtönre ítélt egy partnereit életveszélyes koktéllal elkábító és kifosztó nőt a Budapest Környéki Törvényszék csütörtökön kihirdetett elsőfokú, nem jogerős ítéletével - tudatta a törvényszék honlapján közleményben.
A csecsemők és kisgyerekek vírusos bélfertőzésének egyik leggyakoribb oka a rotavírus-fertőzés. A vírusok erősen fertőzőképesek, és könnyen terjednek, a kisgyerekek pedig általában hajlamosak a gyomor-bélrendszeri fertőzésekre. De lehet ellene védekezni!
Tegnap délután jelentette be a német Commerzbank, hogy megválik eddigi auditorától, az EY-tól, gyaníthatóan a Wirecard botrányt övező problémákkal összefüggésben. A múlthét folyamán egy másik német cég, a befektetési alapkezeléssel foglalkozó DWS jelentette be, hogy mégsem az EY fogja végezni könyvvizsgálatát a jövőben, hanem megtartja az eddigi au
Már most nagyon magasak a fertőzöttségi számok, és hol van még a vége! Nyakunkon az ősz és a tél, a felsőlégúti fertőzések virágkora. Az elmúlt napok fertőzöttségi adatai valóban magasak, ám Jakab Ferenc az ATV Start
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/09/03/1563/
Az agilis módszertan egyfajta divat lett a nagyvállalatok körében, de az átállás vegyes eredményeket hozott. Az egyik legnagyobb kihívás az átállás kapcsán a szervezeten belüli ellenállás kezelése, illetve az, hogy nem mindig nyújtott érdemi támogatást a vezetőség. A Porfolio Financial and Corporate IT 2020 konferencián olyan vállalatok vezetői osz
Komoly változások történnek a Williams Forma-1-es csapatánál azt követően, hogy az istállónak nemrég új tulajdonosa lett: Claire Williams távozik a csapatfőnök-helyettesi posztról, és a teljes Williams család elköszön a Forma-1-től.
Nyár. A pénzünk nem sok, de azért vágytunk sós vizet szagolni, talán megmártózni benne, esetleg romantikázni és bedobni egy kultúrkoktélt. Ezért céloztuk meg Thesszalonikit. A vírusfenyegetés közepette kis híján feladtuk az egészet, ám végül hibátlan élmény született. Az Éva magazin írása.
A nemzeti érdekek meghatározásából áll össze az Európai Unió (EU) hatékony működése, ezért kiemelten fontos a magyar érdekek képviselete - hangsúlyozta a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE).
A biztosítók díjbevétele kissé nőtt az első félévben, a kárkifizetések volumene viszont csökkent, főleg az autós biztosításoknál. A cégek az első félévben rekord profitot értek el a nem életág eredményessége miatt.
Augusztusban már a harmadik egymást követő hónapban emelkedtek, hathavi csúcsra ugrottak a világpiaci élelmiszerárak a szemes termények, növényi olajok és a cukor drágulása miatt.
A Siemens Smart Infrastructure által bevezetett új Desigo Pxc4 és Pxc5 épületautomatizálási szabályzók nagy teljesítményű, energiahatékony eszközökké alakítják az épületeket. A Desigo épületautomatizálási szabályzók új generációja számtalan előnyt kínál kis és közepes méretű épületek maximálisan rugalmas és skálázható automatizálásához. A licensz n
Még várják az érdeklődők jelentkezését a Budapesti Corvinus Egyetem és a Pannon Egyetem kutatási és innovációs menedzser szakirányú képzésére – jelentette be Schanda Tamás. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium miniszterhelyettese, parlamenti és stratégiai államtitkára hozzátette, a hazai innovációs rendszer megújításának egyik legfontosabb cé
Satu közeli szigornak nevezte Orbán Viktor azokat a koronavírus-helyzet súlyosbodása miatt szükségessé vált belépési korlátozásokat, melyek szeptember elsejétől vannak érvényben a magyar határon. Összegyűjtöttük a legfontosabb információkat arról, hogy a szigorítások után hogyan léphetünk be az országba külföldről, és arról is, hogy ha el kell utaz
Rendkívüli közgyűlést tartott az Akko Invest, melyen a részvényesek új igazgatósági és audit bizottsági tagot választottak. Az új tag Székely Gábor, aki komoly tőkepiaci és tranzakciós tapasztalattal érkezik a befektetési társasághoz.
Ki ne állt volna sorba az vevőszolgálaton azért, hogy a jótállási jegyét lepecsételjék? Ki ne töltött volna órákat annak kiderítésével, hogy melyik márkaszervizbe kell vinnie az elromlott terméket? És sorolhatnánk még a hasonló
Édesanyaként és művészként is átérzi, milyen fontos a sérült gyermekek fejlődése, amit – többek között – művészetterápiával lehet elérni. Ebben segít a Civil út alapítványnak.
Rohamos növekedésnek indult a profi befektetők által többnyire aktívan kezelt, pusztán kriptoeszközökbe fektető hedge fundok kezelt vagyona: míg tavaly duplázódott a piac, idén akár már háromszoros, négyszeres növekedés sem elképzelhetetlen. A Covid-válság bebizonyította, hogy a bitcoinnak helye van a befektetési portfóliókban és a szabályozói bizo
Júliusban a nyers és a naptárhatástól megtisztított adatok szerint egyaránt 0,4 százalékkal haladta meg a kiskereskedelmi üzletek forgalma az egy évvel korábbit. Ezzel a vásárlási kedv júliusra elérte az egy évvel ezelőtti szintet.
Voltak jó pillanatai? Igen. Voltak megrázó pillanatai? Igen. Jó volt a film? Nem!Kristen Stewart a szememben sosem lesz jó színész, az Alkonyatban és a Rideg világban sem mutatta meg rejtett színészi képességeit. Ezzel a fehér, rövid hajjal pedig inkább néz ki aktivistának, mint filmszereplőnek. A film játékideje és története egy vonatra hasonlít,