Az énekesnő Tina Turnerként lépett színpadra a Sztárban sztár című műsorban. Ezúttal is elvarázsolta a zsűrit azzal, mennyire tehetséges, na meg, hogy milyen dög van benne.
A határainkon a belépésekre vonatkozó korlátozó intézkedések fennmaradnak, tekintettel arra, hogy a vírus utánpótlását el kívánjuk vágni - jelentette ki Szijjártó Péter az ATV kérdésére, hogy október 1-től is fennmarad-e a határzár. A külügyminiszter egyértelművé tette: a visegrádi országok polgárai számára továbbra is élnek a könnyítések.
Több mint nyolcvan embert igyekeznek a kambodzsai egészségügyi hatóságok felkutatni és letesztelni, miután egy koronavírussal fertőzött magyar férfi idő előtt elhagyta a karantént - közölte a kambodzsai egészségügyi minisztérium.
Az országos tisztifőorvos az Operatív Törzs hétfői tájékoztatóján kijelentette, hogy a közösségi terjedés miatt sajnos már nem áll meg gócpontokban a fertőzés.
Nagyot emelkedett ma a Mol árfolyama, miután a társaság múlt pénteken bejelentette, hogy részvény visszavásárlási programot indít. A hazai olajtársaság részvényárfolyama 6,5 százalékos pluszban is járt ma.
Uniós támogatásból egymilliárdos pályázatot írt ki a kormány az elektromos rásegítésű biciklivásárlás támogatására. Révész Máriusz, a kerékpározásért és az aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos szerint az egész világ a biciklik térnyerésének irányába halad. Azt is megjegyezte, hogy a kerékpározás kérdése itthon keresztbe metszi a pártpolitik
Az Egészséges Budapest Program (EBP) keretében 8,3 milliárd forint értékben kaptak orvostechnológiai és informatikai eszközöket a központi régió egészségügyi ellátói - közölte az emberi erőforrások minisztere hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Nagyot emelkedett ma a Mol árfolyama, miután a társaság múlt pénteken bejelentette, hogy részvény-visszavásárlási programot indít. A hazai olajtársaság részvényárfolyama 6,5 százalékos pluszban is járt ma.
Jó ideje elestek bevételeiktől Bódi Gusztiék, most a tartalékaikból éltek. A mulatós sztár elmondta, nem halmoznak fel fölöslegesen, hiszen hosszú időre úgysem lehet előre felkészülni élelmiszerek tekintetében. Bódi Gusztiék
A pénzintézet emlékeztet, e-mailen soha nem kérnek adatokat ügyfeleitől az internetes bankfiókjaikkal kapcsolatban, erre vonatkozó információkat semmiképp ne szolgáltassanak ki.
Az operatív törzs tájékoztatóján szóba került a maszkhasználat átlagos időtartama, a gyerekek láza és iskolai tartózkodása és a betegség csúcspontja utáni lehetséges kúrák is.
Az elmúlt napokban éles korrekció bontakozott ki számos eszköz piacán. A főbb aggodalmak között van a koronavírus ismételt fellángolása miatti gazdasági lassulás és az amerikai költségvetési stimulus pártpolitikai okokból való elakadása. A nagy félelem az, hogy a gazdaságok ismét lejtőre kerülnek, és nem kapnak gazdaságpolitikai segítséget.
A Nemzetközi Öttusa Szövetség (UIPM) törölte a sportág idei felnőtt világbajnokságát, melyet eredetileg Kínában, majd a februári módosítás nyomán Mexikóban rendeztek volna meg.
„Itt a második hullám. Hogyan készülhetnek fel a munkaadók? Tanulniuk kell az elmúlt fél évből!” – ezzel a felütéssel rendezte meg online konferenciáját a Profession.hu. A legfontosabb tapasztalat, hogy a magyar cégek és munkavállalók kölcsönös lojalitásukról tettek tanúbizonyságot a koronavírus első hulláma alatt: a szolidaritás és a megoldáskeres
Ülést tartott a gazdaságvédelmi operatív törzs, a testület átfogó adóügyi könnyítésekről döntött – jelentette be a Facebookon Varga Mihály pénzügyminiszter. Összességében - a Portfolio értékelése szerint egyelőre - nem beszélhetünk nagyon jelentős intézkedéscsomagról, a koronavírus-válság által sújtott gazdaság megmentéséről.
Több mint nyolcvan embert igyekeznek a kambodzsai egészségügyi hatóságok felkutatni és letesztelni, miután egy koronavírussal fertőzött magyar férfi idő előtt elhagyta a karantént - közölte a kambodzsai egészségügyi minisztérium.
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/09/28/1885/
Hétfőn ülésezett a Gazdaságvédelmi Operatív Törzs, ahol átfogó intézkedésekről született döntés - jelentette be ezt a pénzügyminiszter Facebook-oldalán.
Most, hogy miniszteri szintűvé válik a családpolitika képviselete a magyar kormányban, összekötődik az otthonteremtéssel és új forrásokkal is kiegészül a gyermekvállalás támogatása. Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy látja, érdemes minden jobbító gondolatot összegyűjteni.
Amerika vezető infektológus szakértője elárulta, hogy D-vitamin-készítményeket szed, hogy megőrizze immunrendszere egészségét. Dr. Anthony Fauci, az allergia és a fertőző betegségek kezelésével foglalkozó amerikai nemzeti intézet (National Institute of Allergy and Infectious Diseases) igazgatója egy Instagram Live interjú keretében nyilatkozott.
Egyre inkább úgy tűnik, hogy a szeptember egy nagyon rossz hónap lesz a részvénypiacok szempontjából – ez kiváltképp igaz a bikapiacot leginkább éltető technológiai részvények esetében. Rekord értékű visszaesést láthatunk egyelőre a FAANG részvények piaci kapitalizációinál, bár az is igaz, hogy az elmúlt hónapokban elképesztőt raliztak a technológi
A tavaszi időszakban a gócpontok kialakulása volt jellemző, most egyértelműen a közösségi terekben terjed a vírus - hangzott el az operatív törzs tájékoztatóján. 405 személlyel szemben intézkedtek rendőrök a kormányrendelet múlt
Az egészségügyi szakértő a Klubrádióban arról beszélt: ősrégi, elavult, ma már használhatatlan koncepciót követ az egészségügyi kormányzat, amikor néhány nagy intézménybe koncentrálja a koronavírusos betegek ellátását, és oda vezényel orvosokat, ápolókat.
Hamarosan egész Európában elérhető lesz a Huawei legújabb mobilja a P Smart 2021, de ezúttal is Google Szolgáltatások nélkül maradunk. Bemutató nem volt, de a napokban több európai országban is elérhetővé vált a Huawei P Smart 2021. A készüléket Ausztráliában, Horvátországban, Észtországban és Szlovéniában már meg lehet vásárolni. Egyébként ez a má