Szombaton 2046 új koronavírus-fertőzést mutattak ki a laboratóriumok Csehországban, ami a járvány kezdete óta az eddig legmagasabb hétvégi napi szám - derült ki az egészségügyi minisztérium honlapján vasárnap délelőtt közölt kimutatásból.
Összesen 80 millió forint értékű befektetési ajánlattal zárult a koronavírus járvány gazdasági hatásaira válaszul indított Reload Hungary Inkubációs Program, így négy magyar startup elindulását segíti az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus Inkubátor. Lezárult a tizenegy tagú HU.B (Hungarian Bridges) ernyőszervezet első kezdemény
Egymástól több ponton is eltér a bankok gyakorlata a magánszemélyek által felvett építési hiteleknél – figyelmeztet a Duna House szakértője. A cég azt jósolja, hogy a jövőben várhatóan növekszik a felvett hitelek nagysága, ezért még alaposabban kell felkészülni a törlesztési menetrend megtervezésére.
Donald Trump amerikai elnök közölte szombaton, hogy támogatja a kínai tulajdonban lévő TikTok videomegosztó alkalmazás egyesült államokbeli működését ezután is lehetővé tevő elvi megállapodást, amelyet az Oracle és a Walmart amerikai cég kötött meg újabban a kínai tulajdonossal, a Bytedance-szel.
Kutatások bizonyítják, hogy a koffein csökkenti a depressziót és a béldaganatok kialakulásának kockázatát, növeli a sportteljesítményt, ugyanakkor igaz az is, hogy felelőtlenül fogyasztva növeli a stresszt, a csontritkulás és a szívproblémák esélyét, olyannyira, hogy még hirtelen szívmegálláshoz is vezethet. De akkor mennyi is az annyi, mennyit igy
Miután visszapattantak a tőzsdék a márciusi mélypontról, a világ gazdagjai most kapva kapnak a lehetőségen, hogy részvényeik egy részét értékesítve dollármilliárdokat realizáljanak. A jegybankok – az amerikai jegybankkal az élen – azonban a különböző stimulusokkal továbbra is támogatják a ralit, a tőzsde irányába terelve a befektetni vágyókat.
Március óta van teljes látogatási tilalom a börtönökben. Kertész Ágnes 507 napja van bent, ebből körülbelül 200 nap úgy telt el, hogy se a párját, se az édesanyját, se a gyerekét nem láthatta élőben. A Heti Napló riportja.
Magyarország az amerikai jelöltet, Donald Trump elnök kabinetfőnök-helyettesét, Chris Liddellt támogatja az OECD főtitkári pozíciójáért zajló versenyben - közölte a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap hivatalos Facebook-oldalán.
Megjelent egy részletes tájékoztató a koronavirus.gov.hu oldalon, amelyben kitérnek azokra a magatartási szabályokra, amiket érdemes, fontos betartani annak érdekében, hogy elkerüljük a szigorúbb intézkedéseket.
Lezárult a mezőhegyesi Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. teljes személyi állományának tesztelése, a csaknem 900 ember közül ötnél mutatott pozitív eredményt a vizsgálat - tájékoztatta a cég vasárnap az MTI-t.
Sok ezer lomizó került nehéz helyzetbe a koronavírus-járvány miatt: a határok lezárásával nem tudnak árut beszerezni, és a vásárlók is elmaradnak, pedig a legszegényebbek sokszor csak a használtcikk-piacokon tudnak vásárolni.
Csaknem háromezer új beteget regisztráltak az elmúlt 24 órában, a napi halálesetek számát tekintve pedig Ukrajna már második az európai országok között.
„Míg van 16 ezer lélegeztetőgépünk és 10 ezer üres kórházi ágyunk, speciálisan képzett szakápolóból kevesebb mint 2000 van – de senki nem figyel rájuk, pedig ők viszik a hátukon az össztársadalmi felelősséget” – írja dr. Máté-Horváth Nóra.
Oláh Gergő egész gyerekkora a spórolásról szólt, túlélésről szólt, mára azonban nem kell nélkülöznie és félretennie minden forintot. Úgy gondoja, nem igaz az a közhely, hogy a pénz nem boldogít, mert pénz nélkül nem könnyű.