A koronavírus-járvány hatásai domináltak a hitelpiacon idén a második negyedévben; a kereslet csökkent, a banki kínálati feltételek szigorodtak, az állami hitelprogramok egy része még nem fejtette ki teljesen a hatását főleg a vállalati hiteleknél - mondta a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elemzője csütörtökön online sajtótájékoztatón.
Olyan vendégéjszakákért is, amiken Trump ott sem volt. Sőt, most kiderült, hogy Ivanka Trump és családja olyankor is meglátogatott egy Trump-hotelt az elnöki testőrséggel, amikor az a koronavírus miatt egyébként zárva volt.
Mindenkivel előfordul már, hogy este, amikor benézett a hűtőszekrénybe, nem talált mást benne csak tojást és egy kis zöldséget. Ilyenkor sem kell elkeseredni, mennyei vacsorát varázsolhatunk az asztalra.
A vállalati hitelezési dinamika ugyan jelentősen lassult, azonban az alacsony GDP arányos hitelállomány miatt számottevő növekedési tartalékok azonosíthatók e téren. A járvány kirobbanása óta a jegybanki és állami programok tartották fenn a hitelezési dinamikát. A Növekedési Hitelprogram Hajrát szeptember 11-ig már 7658 vállalat vette igénybe 548 m
A cukorbetegség nem minden esetben jelentkezik egyértelműen. Megmutatjuk, mik azok a kevésbé ismert tünetek, amelyek az állandó szomjúságérzet mellett szintén arra utalhatnak, hogy valami nincs rendben a vércukorszintünkkel.
Nem kevesebb, mint 115 előadó, két egész napos plenáris ülés és 15 tematikus szekció – ezt kínálja mához egy hétre, 2020. szeptember 24-25-én az online térben a hazai közgazdász szakma legnagyobb éves konferenciája, az 58. Közgazdász-vándorgyűlés. A konferenciát szervező Magyar Közgazdasági Társaság a koronavírus kockázatait és terjedési mutatóit l
A minőségi elvárás nem lehet a luxustermékek fogyasztóinak kiváltsága - vallja a Bárány-család által vezetett Master Ciood. A hazai baromfiipar vezető szereplője 113 év tudásával és tapasztalatával újította meg kívül-belül az ország egyik kedvenc virslijét, a Füstlit, valamint a teljes Füstli- és Füstlizer-termékcsaládot.
A törlesztési moratórium miatt jövő januártól nem növekszik az ügyfelek törlesztőrészlete, s nem lesz az eredeti feltételekhez képest – mint az téves hírekben szerepel - „jóval több” az érintett fogyasztók összes terhe sem. A moratórium miatt viszont a hitelek törlesztő részleteit egyéb céljaikra fordíthatták az ügyfelek, s ezzel jelenértéken számí
A 66 éves férfi egészségi okokra hivatkozva kért óvadékot a bíróságtól, azt mondta, a pár héttel ezelőtti letartóztatása óta már háromszor is volt kórházban.
"Esküszöm önöknek, semmiféle hazugság nem volt a választásokon, nem lehet 80 százalékban meghamisítani egy voksolást" - mondta az elnök, aki sorra börtönzi be politikai ellenfeleit.
Sokunk találkozott vagy éppen küzd azzal a problémával, hogy valamilyen, a gyermekkorában tapasztalt esemény a későbbi időszakban is rendszeresen előjön, szinte megkeseríti az életét. Mit tehetünk, hogy ezek ne nyomják rá a bélyegüket az életünkre?
„Az Oroszországra való nyomásgyakorlás korszaka, amely akkor kezdődött el, amikor a Szovjetunió széthullásának folyamata, amelynek folyamán a Nyugat úgy gondolta, hogy Oroszország a zsebében van, visszafordíthatatlanul véget ért” – mondta az orosz külügyminiszter.
A koronavírus hatására újra kezd középpontba kerülni a már száz éve létező UVC/germicid lámpás fertőtlenítési technológia. Tesztek bizonyítják, hogy 99,9 százalékos csírátlanítási hatást elérő UVC fény jelentősen tudja csökkenteni a vírusok, baktériumok elszaporodását. A járvány idején kiemelt fontosságú az irodaházak, közösségi terek levegőjének é
A fertőzöttek számának növekedése miatt Szlovénia újabb szigorításokat vezet be a járvány megfékezésére: kötelező lesz a maszk viselése zárt és nyitott térben egyaránt, valamint az iskolákban 7. osztálytól felfelé, továbbá hőmérsékletet kell mérni a munkahelyeken, és a szórakozóhelyeknek 22 órakor be kell zárniuk - jelentette be Jelko Kacin kormány
Az idei Turisztikai Világnapra időzítve újra megnyitja kapuit a megújult Dreher Sörmúzeum Kőbányán, amely szeptember 23-tól az ország egyik legjelentősebb söripari szakgyűjteményével várja a látogatókat. Az érdeklődők többek között izgalmas tárlatvezetésen és sörkóstolón vehetnek részt.
Nem szedte a gyógyszereit, ezért gyilkolta meg a feleségét egy érdi férfi. Zsolt végzetes sebeket ejtett egy késsel Zsuzsannán, miután álmából felriadva magának az ördögnek hitte. Papírpénzt szórt a testére, és megpróbálta felgyújtani. Mégis felmentették, kényszergyógykezelés vár rá.
Nem könnyű pontosan megbecsülni, hányan is dohányoznak Magyarországon. Megközelítő számadatok szerint a felnőtt férfiak 34-46 százaléka, a nők 18-28 százaléka dohányzik. Ezzel Európa országai között a középmezőnyben foglalunk helyet.
A világon egyedülálló okos gabonaszondát dobott piacra egy magyar fejlesztőkből álló startup. A síktárolókban bekövetkező nedvesedéssel a kezdetek kezdete óta küzdenek a gazdák, de a GrainMonitor olyan automatizált megoldást kínál a problémára, ami néhány éve még elképzelhetetlen volt. A technológia alkalmazását agrármérnökök javaslatai alapján dol
Újra boldogság költözött a Lesi és a Körtvélyessy család életébe: tegnap megérkezett Lilike, L.L. Juniorék kislánya. A rapper, aki egy éve élete legnagyobb fájdalmát élte át, sírva és nevetve ölelte magához a babát.
A koronavírus hatására újra kezd középpontba kerülni a már száz éve létező UVC/germicid lámpás fertőtlenítési technológia. Tesztek bizonyítják, hogy 99,9 százalékos csírátlanítási hatást elérő UVC fény jelentősen tudja csökkenteni a vírusok, baktériumok elszaporodását. A járvány idején kiemelt fontosságú az irodaházak, közösségi terek levegőjének é
Megérkezett a Paramount Pictures filmjének, a Monster Problems előzetese, amely valami egészen újat mutat majd a romantikus vígjáték műfajában. Félreértés persze ne essék, a Love and Monsters ugyanis ettől még kalandban és akcióban gazdag produkciónak ígérkezik. A történet szerint a gimis szerelmespár, Joel és Aimee elveszítik egymást egy váratlan
Napjaink egyik legnépszerűbb pénzügyi terméke az un. Babaváró Hitel, nem véletlenül, hiszen az állami támogatott konstrukció révén nagyon kedvezményesen és gyorsan juthatsz akár 10 millió forinthoz, amit szabadon költheszt lakásra, autóra, gyermeked nevelésére stb. És felejtsd el a tévhitet, hogy 3 gyerek kell a hitelhez! Nézzük át röviden, miért i
Ha azt olvassuk egy hirdetésben, hogy eladó egy „bauhaus stílusú” ingatlan, pontosan tudjuk, mit képzeljünk magunk elé. A két világháború között felhúzott, díszítetlen homlokzatú, mégis elegáns, lapostetős épületet, szalag-, kör- vagy sarokablakokkal, helyenként lekerekített erkélyekkel, esetleg némi üvegtéglával. A művészettörténészek ezeket a ház
A Vodafone támogatásával elindult a 2020-as Brain Bar – igaz, rendhagyó formában – az idei előadásokat, online lehet figyelemmel követni a Brain Bar Facebook oldalán. A háromnapos szakmai fesztivál legérdekesebb előadásait megosztjuk az olvasóinkkal. Jentetics Kinga, a PublishDrive tulajdonosa többek között arról mesélt, mikor és miért döntött úg
2021. január elsejétől országszerte betiltják az avar és a gallyak égetését, számos önkormányzat azonban a kérdést már korábban rendeleti úton szabályozta, így az ország jelentős részére most is érvényben van a tilalom. De mihez kezdjünk az őszi kerti munkák során felhalmozódott zöldhulladékkal? A Stihl szakértői erre is tudják a választ.
Az 5G nem csupán egy ráncfelvarrás, egy egyszerű frissítés a vezeték nélküli hálózatok technológiájában, hanem az átalakulás felé vezető út. Minden út az első lépésekkel kezdődik, és a Dell Technologies most egy újabb ilyen lépést tett meg afelé, hogy egyre több emberhez és helyre eljuthasson az 5G technológia. Mostantól Európában is elérhető a máj
Félrevezető sötétnek hívni valamit, ami valójában nem sötét, hanem láthatatlan. Neve inkább onnan eredhet, hogy ha felnézünk az űrbe, a csillagok között sötétséget látunk. Valójában, amikor belebámulunk az ég sötétjébe akkor nem rá-, hanem átnézünk ezen a misztikus anyagon. A Sötét Anyag helyett beszédesebb elnevezés lenne a Láthatatlan Anyag. Akko
Az elmúlt napokhoz képest néhol akár 10, másutt pár fokkal hűvösebb, de napsütéses idő várható a hétvégén - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Pályázatonként 60 ezer eurós támogatást nyújt az EUCF (Városokkal városokért) nemzetközi szervezet azoknak az önkormányzatoknak és önkormányzati társulásoknak, amelyek beruházási koncepciót dolgoznak ki településük fenntartható energetikai projektjeire. A pályázat az Európai Unió Horizont 2020 kutatási és innovációs programjának részeként valósul m
Emlékszem, első ízben gyerekként láttam valamelyik csatornán, szerintem több mint 20 éve. Annyi maradt meg a filmből, hogy a polip berántja a babakocsival a gyereket a vízbe, és azt kell mondanom, hogy sajnos az újranézés után sem ragadt meg belőle sokkal több. Néhány érdekesebb jelenettől eltekintve ugyanis harmatgyenge produkcióról beszélünk, ame
Háromszor többen keresnek rá a táppénz, karantén, koronavírus szókapcsolatokra Magyarországon most, mint a nyár közepén. Vagyis ahogy nő a hivatalos esetszám, úgy érdekli egyre jobban az embereket az is, hogy számíthatnak-e pénzbeli ellátásra egy esetleges hatósági intézkedés esetén – derül ki az employer brandinggel és digitális megoldásokkal is f