Több anyuka arról számolt be lapunknak, hogy reggelente hányinger kerülheti őket, miközben gyermekeikkel az iskolába igyekeznek. Mindent, de tényleg mindent a nyílt színen végeznek az utcán élő emberek. Elképesztő, mi zajlik a gyerekek szeme láttára!
Kemény időszakon megy keresztül az álompár. A hírek szerint a karantén nem tett jót a kapcsolatuknak, így kérdéses még, mi lesz a tervezett őszi lagzival.
A nyolcvanas évek óta először előzte meg a vinyl (bakelit) lemezeladás a CD-t Amerikában – adta hírül a The Guardian. Az Amerikai Lemezipari Szövetség (RIAA) adatai szerint 2020 első félévében a lemezkiadás 62 százalékának bevétele a vinyl eladásokból származott. “A vinyl lemezek bevétele 232 millió dollár (~70 milliárd forint) volt, ami a teljes f
Legutóbb egy négymilliárd forintos turisztikai pályázatból zárta ki Budapestet, pedig épp a kormányfő rögzítette, hogy ott „szakadt be” az idegenforgalom.
Világszinten megnőtt a cégeket ért internetes támadások száma a járványügyi helyzet alatt – derül ki az ESG IT kutató- és tanácsadócég friss felméréséből. A rendkívüli helyzetben távmunkába költözött cégek ugyan többnyire zökkenőmentesen oldották meg az átállást, de az otthonról dolgozó kollégák eszközeinek védelme számos nehézséget okozott az IT-c
Csaknem két NATO-tagállam közötti háborúig fokozódott az elmúlt hetekre az a régi viszály Görögország és Törökország, illetve Ciprus között, amelynek célja a Földközi-tenger keleti medencéjének gázmezői feletti kontroll és ami miatt a jövő héten rendkívüli EU-csúcson egyeztetnek az uniós vezetők a témáról. Ennek és a Törökország elleni szankciók el
A BKIK-nál az elmúlt időben alapos elemzésnek vetették alá a kata adónemet, majd a közelmúltban elvégzett kutatásban közel 6000 fővárosi vállalkozót kérdeztek meg a kata tervezett módosításáról, valamint a lehetséges megoldási módszerek preferenciájáról. Az adónemmel kapcsolatos egyik legmarkánsabb anomália, hogy miközben 2013-ban a kata adómértéke
A Ferencváros 2-1-re legyőzte a horvát Dinamo Zagreb csapatát a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában, így biztossá vált, hogy valamelyik európai kupasorozat főtábláján lesz érdekelt.
Fehér könyvet adott ki a nyugat-kínai Hszicsiang-Ujgur Autonóm Terület foglalkoztatottsági helyzetéről és az ott érvényes munkajogokról a kínai vezetés csütörtökön, amelyben cáfolta, hogy a zömében muszlim vallású ujgurok lakta területen kényszermunkát alkalmaznának.
Sebastian Vettel, a Ferrari versenyzője úgy érzi, az elmúlt években nagy változásokon ment keresztül az F1-es pilóták közötti kapcsolattartás – és hullámzóan alakult az, hogy mekkora az összhang közöttük.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/17/1725/
A BKIK-nál az elmúlt időben alapos elemzésnek vetették alá a kata adónemet, majd a közelmúltban elvégzett kutatásban közel 6000 fővárosi vállalkozót kérdeztek meg a kata tervezett módosításáról, valamint a lehetséges megoldási módszerek preferenciájáról. Az adónemmel kapcsolatos egyik legmarkánsabb anomália, hogy miközben 2013-ban a kata adómértéke
Szeptember derekára ígérte a kormány gazdaságvédelmi intézkedések második nagy adagját, azonban ennek megszerkesztéséből kihagyták az érdekképviseleteket, akik most azt tervezik, leírnak mindent. Az InfoRádiónak pedig el is mondták.
Jövő hétfőig jelentkezhetnek hazai kis, közepes és nagy cégek az év családbarát vállalata felhívásra - közölte a pályázatot meghirdető Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom szerdán az MTI-vel.
Hogyan fog megváltozni a világ a következő 10 évben? Hogyan fog hatni mindez az építészetre és a mindennapi életünkre? Mire fókuszáljanak a mai fiatalok? A Brain Bar-on tartott beszélgetésben Radha Mistry, a The Future Architect jövőkutatója többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ.
Chicagóban 0,8 százalékkal drágult a búza, a kukorica kurzusa 1,8 százalékkal került feljebb, a szójabab még jobban, 2 százalékkal drágult. Az emelkedő trendből csak a repce lógott ki a maga 0,5 százalékos árcsökkenésével. Európában is alapvetően a pluszok domináltak az agrárpiacon. A malmi búza, a repce és a kukorica ára emelkedett, miközben a tak
A Rakuten Viber kommunikációs alkalmazás különböző fejlesztéseket vezetett be annak érdekében, hogy támogassa a tanárokat, a szülőket és a diákokat az új tanévben. A japán tulajdonú kommunikációs platform nemrégiben feleletválasztós kvíz módot indított a szavazásoknál mind a csoportos beszélgetések, mind pedig a közösségek számára, ezzel segítve a
Az idei év első nyolc hónapjában a DataHouse adatai szerint több mint 511 ezer használt autó cserélt gazdát belföldön, ami a tavalyi rekordévben tapasztalt 527 ezerhez képest mindössze 3 százalékos elmaradást jelent.
Csütörtök reggelre közel 400 ezer fővel, azaz újabb rekord ütemmel már 29,9 millió főre emelkedett a világszerte igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma, 940 ezer felett az elhunytaké és 20,3 milliónál az igazoltan meggyógyultaké. Európában több országnak is jelentősen felerősödött, vagy a tavaszit is meghaladó ütemben terjed a járvány, például