Az Északi Áramlat-2 földgázvezeték tisztán kereskedelmi projekt, amelyet az Európai Uniónak nem kellene átpolitizálnia a Navalnij-ügy miatt - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak szerdán Moszkvában.
Szeptember 30-án éjfélig jelentkezhetnek szakképzésben tanuló diákok a Legyél te is Pénzügyi Junior Klasszis! versenyre. Eddig már közel félezren regisztráltak, négy fős csapatokban a megmérettetésre, amely három fordulóból áll és nemcsak a győztesek részesülnek értékes díjakban. A szervezők és a rendezést biztosító támogatók nem elitversenyt szere
Szeptemberi próbaszüretet tartott a Tokaji Kutatóintézet. Az erről készült beszámoló szerint a hónap első hete alatt nem történt jelentősebb változás a klimatikus tényezőkben a Tokaji Borvidéken. Kis mennyiségben és kevés helyen jelentkezett csapadék. Szeptember 2-án viszont lehűlést tapasztalhattak 20 Celsius fok körüli maximummal, amelyet a hét m
A ma esti fontos Fed-ülés előtt nem teljesen egyértelmű a tőzsdék iránya, Amerikában például a technológiai részvények süllyednek és az ipari részvények emelkednek. Régiónk továbbra is alulteljesítő, Varsóban és Budapesten is süllyedt az index. Nálunk ez az OTP esésének köszönhető. Ismét gyengült a forint, kiújult a Boeing-botrány, leépítenek az eu
Habár a legtöbb menedzseri fizetés egymillió forint felett alakult a koronavírus-járvány közepette is, számos felsővezető keresete csökkent az időszakban. Sőt, a költségcsökkentések miatt a leépítési hullám a vezető beosztású
A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (Bkik) szakértői több mint 6000 budapesti vállalkozás véleményére alapozva készítették el 7+1 pontból álló javaslatcsomagjukat, amellyel szerintük úgy lehetne módosítani a KATA-ra vonatkozó jogszabályokon, hogy az mind a katás vállalkozók, mind a jogszabályalkotók számára elfogadható legyen. A Bkik ezenkívül a
Az Európai Űrügynöknség (ESA) 129 millió eurós megállapodást kötött a NASA-val, amely szerint egy Föld felé tartó aszteroidák elhárítására alkalmas űreszközt fejlesztenének ki - számol be a Reuters.
Szerdán magyar idő szerint este nyolckor teszi közzé kamatdöntését a Fed. A szakértők abban biztosak, hogy a kamat marad a jelenlegi szinten, viszont kiderülhet, hogy a gyakorlatban mit jelent majd aza amerikai jegybank átalakított inflációs célrendszere.
Továbbra is súlyos a koronavírus-járvány Ukrajnában, szerdára ismét új csúcsot döntött az egy nap alatt elhunyt betegek száma, az eddig azonosítottaké pedig megint csaknem háromezerrel nőtt - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi miniszter is megerősített szokásos napi tájé
Orbán Viktor szerda délután közölte, hogy a tesztek ára nem lehet több 19500 forintnál, de a párt szerint ez is nagyon sok, ingyenes tesztet követelnek.
Az előzetes tervek szerint Orbán Viktor napirend előtti felszólalásával kezdődik hétfőn a parlamenti őszi ülésszak. A miniszterelnök - a képviselők elmondása szerint - a járvány kapcsán szabálykövető magatartásra, hiteles viselkedésre hívta fel a kormánypárti honatyákat a frakcióülésen.
Panaszkodnak a biatorbágyi lakók, mert szerintük az önkormányzat a megkérdezésük nélkül tervez megépíteni egy műfüves focipályát. A helyi ellenzék vitatja a beruházás és a terület megszerzésének jogosságát. Beadványukat tavasz óta nem bírálta el az illetékes hivatal. A fakivágások azonban megkezdődtek az érintett területen.
Nagyon úgy néz ki, hogy az USA szankcióinak köszönhetően csúszhat a Huawei Mate 40 készülékek és a Mate X2 nemzetközi bemutatója is. A múlt hónapban még úgy tűnt, hogy szeptember 3-án az IFA kiállításon a Huawei bemutatja legújabb csúcsprocesszorát és halovány reménye volt annak, hogy valamit megtudhatunk a Mate 40 szériáról is. Azonban mint tudjuk
Este és éjszaka főként csak fátyolfelhők lesznek az égen, bár hajnalban az északnyugati határvidéken már lehetnek felhősebb részek is. Csütörtökön a fátyol- és gomolyfelhők mellett többórás napsütés várható. Reggel, délelőtt még inkább csak az Alpokalján, majd a délután folyamán a nyugati és északi megyékben már másutt is lehet elszórt jelleggel
Tesztjelleggel a 82-es trolibusz hétvégente felsővezeték használata nélkül, a járművek önjáró képességét kihasználva meghosszabbított útvonalon, a Mexikói úti kisföldalatti végállomásig közlekedik – közölte a Budapesti Közlekedési Központ (BKK).
"Mercedes-Benz Made is Kecskemét" néven a kecskeméti autógyár felépítését és működését, valamint az autógyártás területén alkalmazott legújabb technológiákat megismertető tantárgyat indított a Mercedes-gyár és a kecskeméti Neumann János Egyetem.
"Latorállamnak és törvényen kívülinek" minősítette szerdán Szíria az Egyesült Államokat azután, hogy médiabeszámolók szerint Donald Trump amerikai elnök az előző nap felfedte: meg akarta öletni Bassár el-Aszad szíriai elnököt 2017-ben.