2020. szeptember 13. vasárnap

szept. 13
11:48
Lettország lett a nyertese, hogy „banánhéjra lépett” a ravasz ír (Infostart)
Lettország lett a nyertese az ír biztos felelőtlenségének. Ugyanis, miután Phil Hogan lemondott európai bizottsági posztjáról amiatt, mert nem tartotta be hazája járványügyi szabályait, az általa vitt kereskedelmi portfóliót a balti állam biztosa veszi át. Dublin ezentúl a pénzügyi területet viszi az Európai Bizottságban.
szept. 13
11:48
Hatpárti egyeztetést kezdeményez a Klubrádió ügyében az MSZP (Alternatív Energia)
A kormány nem bírja a kritikát, igyekszik minden szabad hangot elhallgattatni – hangsúlyozta a párt elnöke.
szept. 13
11:48
Gyurcsány: Miért kell 20-50 ezer forintot fizetni a tesztekért, amit az emberek pénzén vettek? (SzMo)
A DK elnöke is reagált Orbán Viktor szombat esti beszédére.
szept. 13
11:50
Konzultációs fecnikkel szórta tele Rogán udvarát a Momentum (videó) (Alternatív Energia)
Az aktivisták így emlékeztették a propagandaminisztert: a kampányra fordított kétmilliárd forintból kórházak, iskolák is vehettek volna fertőtlenítőszert.
szept. 13
11:51
Rogán lakhelyén akciózott a Momentum, a miniszter szomszédainak nem tetszett (ATV)
A Momentum aktivistái az elmúlt hetekben összegyűjtött konzultációs ívek egy részét Rogán Antal kertjébe öntötték – közölte a párt. Úgy tudjuk, az ívek Rogán szomszédainak kertjében landoltak, akik ezért kihívták a rendőrséget.
szept. 13
11:51
Nem sikerült a finálé Györe Lászlónak (Sport365)
A német Hanfmann ellen három játszmában kapott ki a szerbiai magyar versenyző.
szept. 13
11:54
Második hullám: megkongatták a vészharangot Ausztriában (Privátbankár)
Az osztrák kancellár az Ausztriában élőket figyelmeztette a koronavírus-járvány második hullámára.
szept. 13
11:57
Így ünnepelte 1000. versenyét a Ferrari Firenzében (F1világ)
1000. Forma-1-es versenyét futja ezen a hétvégén, Mugellóban a Ferrari csapata. Bár az eredmények tekintetében sok jóra nem számíthat a Scuderia, a maranellóiak természetesen igyekeznek méltó módon megünnepelni a jeles alkalmat.
szept. 13
12:00
Hatalmas leleplezés várható a Sztárban sztár vasárnap esti adásában! (BorsOnline)
Komoly leleplezésre készül a TV2 a Sztárban sztár vasárnap esti adásában: ekkor je
szept. 13
12:00
Magyar szavazó szavazzon magyar jelöltre! (Demokrata)
Szavazásra buzdította az országban élő magyarokat a közelgő romániai önkormányzati választásokon Pászkán Zsolt külpolitikai szakértő.
szept. 13
12:03
Novemberben tartják a Kutatók Éjszakáját (ProfitLine)
Az eddig megszokott szeptember végi időponttól eltérően idén november 27-28-án rendezik a Kutatók Éjszakája nevű rendezvénysorozatot - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.
szept. 13
12:06
Megható fotóval emlékezett meg Paul Walker születésnapjra a lánya (Ripost)
Idén lett volna 47 éves a jóképű színész, Paul Williams Walker. Lánya egy régi fotóval emlékezett meg róla.
szept. 13
12:06
Razzia indul a gyorshajtók és a mobilozók kiszűrésére (Autónavigátor)
Miként arról a police.hu hírt adott, az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata (ROADPOL) 2020. szeptember 14-e és 20-a között elnevezéssel hirdetett
szept. 13
12:06
Együtt, imádságban reflektáljunk a járvány okozta megrázkódtatásra! (Demokrata)
Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek fontosnak nevezte, hogy együtt, imádságban reflektáljunk a nagy megrázkódtatásra.
szept. 13
12:12
Elindult a végső visszaszámlálás: már csak napjai maradtak 270 ezer magyar fiatalnak (Pénzcentrum)
Fontos határidő közeleg a mintegy 270 ezer felsőoktatási hallgató számára - tájékoztatott a Diákhitel Központ. Azon diákok juthatnak hozzá október 15-ig a rendkívül kedvező kamatozású Diákhitel1-hez, akik szeptember 15-ig akár elektronikusan
szept. 13
12:12
Reagált az EU, hogy Izrael és Bahrein megkezdte a diplomáciai kapcsolatok felvételét (ATV)
Az Európai Unió üdvözli a diplomáciai kapcsolatok felvételét Izrael és Bahrein között, de továbbra is elkötelezett az izraeli-palesztin konfliktus kétállami megoldása mellett - közölte szombati nyilatkozatában Josep Borrell, az unió kül - és biztonságpolitikai főképviselője.
szept. 13
12:12
Emlékszel még? Így néz ki most a Marimar színésznője! (Life)
Emlékszel még? Így néz ki most a Marimar színésznője! - Fotó
szept. 13
12:14
Újabb elképesztő történelmi tények, amelyek tuti összezavarják az elméd (Life)
Újabb elképesztő történelmi tények, amelyek tuti összezavarják az elméd
szept. 13
12:15
Nagyon durván összekaptak a britek és az EU, a kizuhanásra is készülnek a felek (Portfolio)
Miután a brit kormány beterjesztette az uniós kilépési egyezményt sértő belső piaci törvénytervezetet szerdán, drámai fordulatot vett a négy éve tartó Brexit tragikomédia.
szept. 13
12:21
Karácsony: Nincs szabad százmilliárdunk, nem vehetjük át a kormány feladatait (Alternatív Energia)
A főpolgármester szerint értelmetlen Orbán számháborúja, ráadásul Budapestnek nem tartalékai, hanem adósságai vannak.
szept. 13
12:21
Döntőbe jutott a Los Angeles Lakers (Sport365)
Közel 120 pontot szerezve verték a Houstont.
szept. 13
12:21
Megújult a töltött paprika, így lesz az ősz sztárja! (Ripost)
A töltött paprika magyaros változatát az egész ország szereti. Néha azonban érdemes újítani, kísérletezni. Mutatunk egy új variációt, amely egészen biztosan az ősz sztárja lesz a konyhában.
szept. 13
12:24
Boldog békeidők – ilyen volt a magyar turizmus a járvány előtt (Piac és Profit)
Tavaly több mint 2 milliárd forintot hagytak nálunk az országba látogató külföldi turisták. Amikor még senki sem tudta mi az a koronavírus, a magyarok is egyetlen év alatt 25 millió alkalommal látogattak külföldre. 2019 óta nagyot változott a világ, ahogy Orbán Viktor miniszterelnök is fogalmazott, az idei turisztikai szezonnak kampó. Hogy milyen v
szept. 13
12:24
Meggyilkolták a gyönyörű édesanyát, három pici gyereket hagyott hátra (Ripost)
Féltékeny barátja végzett a nővel, miután kiderült, hogy vissza akar menni gyermekei apjához.
szept. 13
12:24
Karácsony Gergely: A fővárosnak nincs pénze arra, hogy a kormány feladatait átvegye (SzMo)
A főpolgármester is reagált Orbán Viktor szombati kijelentésére, mely szerint a fővárosnak kell fizetnie a budapesti turizmus fellendítését.
szept. 13
12:33
Az ő ruháikat fogjuk viselni a következő években (Femcafe)
Csütörtökön startolt el a 2020-21-es őszi-téli kollekciókat bemutató Budapest Central European Fashion Week: az esemény a frissdiplomás tehetségeket felvonultató Young Talents show-val vette kezdetét, majd Zsigmond Dora Menswear és Nubu trunk show-jával folytatódott. Ezen a napon nyitotta meg kapuit a rendezvény alkalmából felállított pop-up store
szept. 13
12:36
A Konyhafőnök döntőjét valaki a pult felgyújtásával kezdi (Promotions)
Sárközi Ákosnak kettő, míg Rácz Jenőnek négy versenyzője vághat bele a hétfőn induló döntőbe.
szept. 13
12:39
Letartóztatták a Ufc bajnok Conor Mcgregort! (Sport365)
Szexuális zaklatással vádolják az ír ketrecharcost.
szept. 13
12:42
Furcsa képet osztott meg Erős Antónia kisfiával, Matyival (Life)
Furcsa képet osztott meg Erős Antónia kisfiával, Matyival - Fotó
szept. 13
12:42
Magyar óvodát és bölcsődét adtak át Zilahon (Demokrata)
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épített magyar óvodát és bölcsődét adtak át az erdélyi Zilahon.
szept. 13
12:42
Babos a selejtező második fordulójában búcsúzott (Demokrata)
Babos Tímea két sima játszmában kikapott a római tenisztorna női selejtezőjének második fordulójában.
szept. 13
12:48
Száguld a járvány Ukrajnában (Infostart)
Vasárnapra is csaknem 2500 új beteget regisztráltak, velük együtt a járvány kezdete óta azonosított fertőzöttek száma pedig meghaladta a 154 ezret - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból, amelyeket az egészségügyi minisztérium is megerősített.
szept. 13
12:48
Az ENSZ segít megfékezni a járványt a Jordániába menekült szíriaiak körében (ATV)
Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) komoly erőfeszítéseket tesz annak érdekében, hogy megfékezze a koronavírus-járvány terjedését a jordániai menekülttáborokban élő szíriaiak körében, akiknél a múlt héten igazolták az első fertőzéses eseteket - közölte a szervezet szombaton.
szept. 13
12:48
2 kiló homokot szeretett volna hazavinni a tengerpartról, most börtön várhat rá (SzMo)
Csak egy kis szuvenírt szeretett volna otthonra a Szardínián nyaraló turista. Nem tudta, hogy ez szigorúan tilos.
szept. 13
12:54
Kihagyta a kihagyhatatlant a belga játékos (444.hu)
A 17 éves játékos inkább már a következő meccsre koncentrál.
szept. 13
12:54
Óriási hibát követett el a Momentum: rendőrségi ügy lehet belőle (Demokrata)
Félresikerült a Momentum akciója, a szomszédokat zargatta Gyurcsány Ferenc ifjú segédcsapata.
szept. 13
13:00
Hölvényi György: amerikai műanyaggal árasztanák el Afrikát (Infostart)
Aggasztók a nagy olajcégek afrikai elképzelései, mivel mindez szembe megy azzal a törekvéssel, hogy csökkenjen a világban a műanyag előállítása – mondta az InfoRádiónban Hölvényi György EP-képviselő.
szept. 13
13:03
Magyar óvodát és bölcsődét adtak át az erdélyi Zilahon (HírTV)
A magyar kormány 300 millió forinttal járult hozzá az építéshez.
szept. 13
13:03
Tovább remekel Érdi Mári (Sport365)
A magyar versenyző továbbra is bizonyítja, hogy a világ legjobbjai között van.
szept. 13
13:06
Halállal végződött a vita – Négy liter bor vezetett a vecsési késeléshez (BorsOnline)
Késeléssé fajult egy baráti italozásból kibontakozó vita Vecsésen
szept. 13
13:06
Nem lassul a járvány terjedése Ukrajnában, stabilan ötezer felett az új fertőzöttek száma Oroszországban (Kripto Akadémia)
Horvátországban elérte a 13 533-at az azonosított fertőzöttek száma.
szept. 13
13:06
Ha minden diáknál mérnek lázat, akkor délben el is kezdődhet az iskola (Pénzcentrum)
Nem lesz kis mutatvány, hogy az iskolák megfeleljenek annak az előírásnak, miszerint október 1-től a kizárólag láztalan diákot lehet beengedni az oktatási intézményekbe. A lázmérés vagy rengeteg időt elvesz, vagy brutál nagy apparátus
szept. 13
13:06
Gyurcsány és a Momentum együtt provokálnak (BorsOnline)
Gyurcsány Ferenc és társult segédcsapata, a Momentum megint akciózott. Teljesen egyértelmű, hogy a baloldal a járvány második hullámában is pont ott folytatja, ahol abbahagyta. A nemzeti konzultációban megfogalmazott vélemények pedig nem érdeklik őket. Ezt posztolta Dömötör Csaba. Az LMP amúgy mossa kezeit - írja a Ripost.
szept. 13
13:08
Röhejesen melléfogott a Momentum, ezek ennyire hülyék? (BorsOnline)
Az ellenzéki párt aktivistái Rogán Antalék társasháza helyett a konzultációs íveket rossz helyre öntötték, ami miatt a szomszédok kihívták a rendőrséget. Nem először tette magát baloldali párt ennyire nevetségessé.
szept. 13
13:09
Karácsony: Budapestnek nincs pénze a koronavírus-válságra, ez a kormány feladata (Portfolio)
Nincs szabad 100 milliárdunk, 150 milliárdos mínuszban vagyunk - írta a Facebook-on Karácsony Gergely főpolgármester, reagálva Orbán Viktor miniszterelnök szavaira.
szept. 13
13:09
Új módszer? - Erre kötelezné a családon belüli erőszakot elkövetőket az LMP (ATV)
Az LMP a családon belüli erőszakot elkövetőket egy olyan folyamatban való részvételre kötelezné, ami azt szolgálja, hogy tanulják meg kezelni indulataikat vagy gyógyuljanak ki betegségükből.
szept. 13
13:09
Nem tudod ki Anzselika Habpatron? Azonnal kattints! (Ripost)
Elég, ha annyit mondunk: Köszönjük Emese!? Ugye tudod, ki az a Stefanovics Angéla? De a YouTube-csatornáját is ismered?
szept. 13
13:09
Ezt látni kell, óriási gólt lőtt a magyar válogatott sztárja (Ripost)
A Dunaszerdahely hazai pályán 3–2-re legyőzte a Rózsahegyet (Ruzomberok) a szlovák labdarúgó-bajnokságban.
szept. 13
13:11
Felrobbant az internet: Chris Evans megmutatta a férfiasságát (Ripost)
Éppen egy családi eseményről posztolt a színész, amikor bekövetkezett a hatalmas baki.
szept. 13
13:12
A Konyhafőnökből kiesett Ötves János valóban szakács lett Sárközi Ákos éttermében (SzMo)
A séf felajánlotta versenyzőjének, hogy ha akar, dolgozhat nála.

Keresés