Időben célszerű gondoskodni a téli időszakban magukra hagyott nyaralóépületek biztosításáról, a nyaralóövezetek kiürülésével párhuzamosan ugyanis jelentősen megnő mind a betörések kockázata, mind az elemi károk és meghibásodások által okozott károk helyreállítási költsége - hívta fel a figyelmet a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövet
A magyarországi gazdaságfehérítés legutóbbi, 2018-ban bevezetett csodafegyvere hatékony volt - olvasható ki az Európai Bizottság legfrissebb, európai áfarésre vonatkozó felméréséből. Magyarországon volt ugyanis a legnagyobb mértékű áfarés-csökkenés 2018-ban és a kedvező trend a bizottság becslése szerint folytatódott 2019-ben is.
Kiss Endi szíve szerint minden idejét a lányaival töltené, de a karantén alatt rájött, mennyire fontos, hogy iskolába járnak. A Hooligans dobosa igyekezett apából tanár bácsivá alakulni, de a matek sehogy sem ment neki.
A koronavírus-járvány harmadik hulláma is elkerülhetetlen - vélik szerbiai járványügyi szakértők, akik szerint arról kell gondoskodni, hogy a téli hónapokban ne legyen egyszerre sok koronavírus- és influenza-fertőzött - közölte a szerbiai közszolgálati televízió pénteken.
A koronavírus-válság miatt leginkább sújtott iparágak szereplőinek és azok dolgozóinak valódi és nagy segítség volt a bértámogatási program - fejtette ki a Portfolio-nak Fajcsák Gábor. Az RSM adóüzletágának vezetője ugyanakkor arról is beszélt, hogy a túlkomplikált szabályozás miatt sokan nem merték maguk elindítani a támogatási folyamatot. A szaké
A miniszterelnök azt mondta, nem kell a tavaszihoz hasonló szigorú korlátozásokra készülni, mert „a cél most nem az, hogy mindenki maradjon otthon, hanem hogy megvédjük Magyarország működőképességét”.
Kis erősödéssel kezdett péntek reggel a forint az euróval szemben, így a 357-es szintet közelíti a jegyzés. Egyelőre főleg a nemzetközi hangulat mozgatja az árfolyamot, a tegnapi EKB-döntés után az euró csak átmenetileg tudott szárnyra kelni.
A kormányfő a szokásos reggeli rádióinterjújában fejtette ki: a fővárosnak vannak tartalékai, mozgósítani kell, hogy segítsék a legnehezebb helyzetben lévő területeket.
A tegnapi nap délelőttjén még jó hangulatban telt a kereskedés, az amerikai határidős piacok is emelkedést vetítettek előre. Az amerikai piacnyitástól távolodva elromlott a hangulat, nagyobb mínuszok alakultak ki. Ázsiában vegyes volt a kép, ma reggelre úgy tűnik megnyugodtak a piacok, a DAX határidős piaca már enyhe emelkedést vetít előre.
A koronavírusos megbetegedések erőteljes növekedése miatt a korábbiaknál szigorúbb szabályokat vezet be a Magyarországról érkezőkkel szemben az Egyesült Királyság.
Rövid időn belül a második sikeres zöld kötvénykibocsátását hajtotta végre Magyarország. Ezúttal jenben bocsátottak ki – 500 millió eurónak megfelelő összegű – kötvényeket, amelynek egyharmada zöld kötvény.
A dizájner drogok használatába az emberek már nem belecsúsznak, hanem beleszületnek – állítja Dávid Ferenc deviancia-szociológus, a Kék Pont Alapítvány projekt koordinátora a Népszavának adott interjúban.
A korábbi súlyos visszaesések után jelentősen nőtt a brit gazdaság teljesítménye júliusban, továbbra is messze elmarad azonban a koronavírus-járvány előtt mért szintektől.
718 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 10 909 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 631 fő, 4014-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 6264 fő. Az aktív fertőzöttek 43%-a, az elhunytak 59%-a, a gyógyultak 42%
Nem látja indokát Palkovics László, hogy visszavonja Vidnyánszky Attila vagy a kuratórium megbízását - az innovációs miniszter az atv.hunak az SZFE sztrájkfenyegetése kapcsán kijelentette: nem neki kell velük tárgyalni, semmi újat nem tudna mondani. Szakmai vitákat kell lefolytatniuk, de “nem velem, egy mérnökemberrel, egy minisztérium élén”.
718 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 10 909 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 631 fő, 4014-en pedig már meggyógyultak.
Szombattól karanténra kötelezi a brit kormány a Magyarországról és Portugáliából Angliába utazókat. A brit közlekedési minisztérium bejelentése alapján azoknak, akik szombaton brit idő szerint hajnali négy óra - közép-európai
Hamarosan már telefon kamerájával is mérhetjük pulzusunkat, csak egy megfelelő Xiaomi mobil és a Mi Health applikáció legfrissebb verziója kell hozzá. Tavaly júniusban a Xiaomi elindította új egészségkövető alkalmazását amit Mi Health néven vezettek be. Az applikáció indításakor még meglehetősen egyszerű volt, akkoriban csak néhány funkciót tartalm
Gyerekkorunkból még megvan az a pillanat, mikor zsebpénz reményében visszaváltottuk az üvegeket? A rendszer visszahozatala megszünteti vajon a hulladékhegyeket?
718 embernél mutatták ki a fertőzést, ezzel 10 909 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt egy idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 631 fő. 718 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új