A támadások politikai pártok országos és tagállami szervezeteinek, továbbá republikánusoknak és demokratáknak dolgozó konzultációs cégeknek a számítógépes rendszereit érintették.
A gazdaság koronavírus-járvány miatti tavaszi teljes leállása rengeteg ember munkahelyét szüntette meg. Bár a munkaerőpiaci statisztikák összetettsége és bonyolultsága nehezen lehetett pontosan felmérni az okozott károkat, a nemrég közzétett negyedéves adatok már tisztázzák a képet.
Szokásos péntek reggeli rádióinterjúját adja fél nyolc után a miniszterelnök a Kossuth Rádióban. A beszélgetés fókuszában vélhetően az egyre erőteljesebben terjedő koronavírus-járvány, és az azzal kapcsolatos kormányzati intézkedések lesznek.
A voksoláshoz kapcsolódó legalább 200 szervezetet támadtak meg - írta a The Wall Street Journal az internetes honlapján a Microsoft bejelentésére hivatkozva csütörtökön.
Az idén 51 pályázóból 19 cég nyert 2,5 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást az Irinyi-terv iparstratégiai programban, a forrás felhasználásával 7 milliárd forint értékű beruházás valósul meg - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára csütörtö
A Coca-Cola Magyarország legújabb fejlesztésének köszönhetően 36 százalékkal csökkent az üveges termékek vendéglátó egységekbe való szállításakor felhasznált zsugorfólia mennyisége. Ez a csomagolási innováció fontos állomás a vállalat körforgásos gazdaságra való törekvéseinek és a Hulladékmentes Világ vízió megvalósításának. A végfelhasználók job
Politikai pártok országos és tagállami szervezeteinek, továbbá republikánusoknak és demokratáknak dolgozó konzultációs cégek számítógépes rendszereit érintették. A hackerek – a Microsoft szerint – az orosz kormányzathoz köthetők.
Pénteken csökkent a gázolaj ára a hazai kutakon, a holtankoljak.hu információi szerint a 95-ös benzin literenkénti átlagára változatlan maradt, míg a gázolajé 3 forinttal csökkent.
Csaknem 10 ezer új fertőzöttel ismét megdőlt a koronavírus-járvány regisztrált napi esetszám-rekordja Franciaországban - közölte csütörtök este az egészségügyi minisztérium.
A nyári főszezonnak számító júliusban annak ellenére is jócskán drágultak a szállodák tavalyhoz képest, hogy a koronavírus-járvány miatt kevesebb vendégük volt - derül ki a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége (MSZÉSZ) legfrissebb ágazati elemzéséből.
Félrevezető módon próbál parkolóhelyeket felszabadítani a Budai Várban, a miniszterelnöki hivatal közelében a kancelláriához tartozó Várkapitányság Nonprofit Zrt. – értesült lapunk.
Mintegy 110 ezer friss diplomát állítottak ki a felsőoktatási intézmények a nyelvvizsgákkal összefüggő engedményeknek köszönhetően - jelentette be közösségimédia-oldalán az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) parlamenti és stratégiai államtitkára.
Magyarország sikeresen bocsátott ki kötvényeket 500 millió eurónyi jenben a japán piacon – jelentette be Varga Mihály. A pénzügyminiszter kiemelte: a kötvények egyharmada zöld kötvény, ezzel Magyarország az első külföldi szuverén kibocsátó, aki a szigetországban eredményesen lépett a jen zöld kötvények piacára.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/09/11/1650/
A közösségi portál közölte: a választásokba vetett közbizalom aláásásának elkerülése érdekében eltávolíthatják vagy törölhetik a vitatott tartalmú bejegyzéseket.
Az úszók után a labdarúgók felkészítésével is foglalkozó Shane Tusup újabb sportág felé nyithat: a teniszező Babos Tímeát is edzené. Úgy látszik, az amerikai fenegyerek a magyar sportolók nagy kedvence lett.
A Kamaraerdei Úti Idősek Otthonában 29-en fertőződtek meg koronavírussal, egy gondozott a kórházba szállítása után meghalt - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. Az 572 lakó közül 25 ember, a mintegy 300 dolgozó közül 4 esetében
A rapper kisfia sokkot kapott a nőnek öltözött apjától. Curtis nem akar Emilio sorsára jutni, aki hozzá hasonlóan nem jeleskedik az angol nyelv rejtelmeiben.
A jelenlegi, szocialista polgármester, Csorbai Ferenc megpróbálta átvilágítani a Duna-parti lakóházat megrendelő városgazdálkodási céget, de a fideszes többségű közgyűlés ezt nem hagyta. A városvezető most feljelentést tesz.