Vannak a nyárnak olyan napjai, amikor csak hűtött helyiségben elviselhető a hőmérséklet. De mi van, ha nincs légkondi a lakásban? Szerencsére van megoldás, amit ráadásul fillérekből megúszol!
A Balaton Európa legbiztonságosabb tava - mondta a Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság vezetője az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP).
Szerencsére ma már milliónyi olyan színező létezik, ami már az első mosás után garantáltan eltűnik a hajból és nem is roncsolja azt. Problémád maximum abból származhat, hogy a színezők maradandó foltokat okoznak a különböző felületeken. Nem árt tehát elővigyázatosan pingálnod a hajad! Az Éva magazin írása.
Csütörtökön tette közzé a KSH az ipari termelésre vonatkozó adatokat, amely szerint 2020 júniusában ennek volumene 7,8 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított adatok alapján a termelés 12,2 százalékkal csökkent. Mint írták, jelentős visszaesés volt a legnagyobb súlyú járműgyártásban.
A Red Bull ifjú versenyzője, Max Verstappen azt mondja, nagyon örül annak, hogy Nico Hülkenberg ilyen remek teljesítményt tudott nyújtani a 70. évforduló Nagydíjának szombati időmérőn.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat Facebook-oldalán azt írja, a tegnapi maximumok 34-35 fok körül alakultak a legmelegebb helyeken, tehát a várakozásoknak megfelelően - kivéve Budakalászon.
Emelkedett a koronavírussal fertőzöttek száma a Nyugat-Balkánon vasárnap az egy nappal korábbihoz képest: míg szombatra ezer alatt maradt az új fertőzöttek száma, vasárnapra 1082-vel emelkedett az igazolt fertőzöttek és 29-cel a halottak száma.
A Pénzügyminisztérium adóügyekért felelős államtitkára közölte: erről tanúskodik, hogy míg áprilisban 169 ezer, addig júniusban 191 ezer fogalkoztatott után érvényesítettek a járványnak legjobban kitett ágazatokra vonatkozó adókedvezményt.
Bár sokat kopott a félelemérzetünk a vírus kitörése óta, a bizonytalanság mértéke nem szűnt. A nejem például már nem mossa át egyenként a boltban vett élelmiszereket, én pedig gond nélkül vágom zsebre a maszkomat, mert a férfizsebnél nincs sterilebb hely a világon. A kézfogást a busz vagy villamos kapaszkodóinak taperolása helyettesíti: próbáltam m
A kormány 700 millió forintos alapot hozott létre, hogy a fesztiválszektor újraindulhasson, és 2021-ben is legyenek fesztiválok - mondta Lobenwein Norbert fesztiválszervező, a Music Hungary Szövetség alelnöke a Magyar Turisztikai Ügynökség Facebook-oldalán pénteken.
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék.