A legtöbb fertőzött még mindig Budapesten és Pest megyében van, tegnap óta ismét emelkedett a számuk. Szintén nőtt a regisztrált betegek száma Veszprém, Vas, Baranya, Nógrád, Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár, Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében.
A nagy kánikulában a strandon töltöd a hétvégét, de lelkiismeretfurdalásod van, hogy nem követed a Forma-1 eseményeit? Ne aggódj, velünk semmiről sem maradsz le!
Összehasonlításul: egy licitáló 119 ezer dollárt (35 millió forint) fizetett egy ritka 1958-as koncertplakátért, amelyen a rock and roll akkori nagyágyúi szerepelnek.
A koronavírus járványt "pszichózisnak" minősítő elnök folyamatosan veszíti el a köznép és az elit támogatását, és hatodik elnöki ciklusa borítékolhatóan egy vesszőfutás lesz. A hazai kormány a poszt-szovjet térségben Azerbajdzsán mellett a belarusz rezsim mellett is ott legyeskedik. Káncz Csaba jegyzete.
Itt a legfrissebb előrejelzés. Alapvetően napos időre számíthatunk kevés fátyol- és gomolyfelhővel. Ugyanakkor a déli óráktól intenzívebbé válik a gomolyfelhő-képződés, és helyenként zápor, zivatar kialakulhat. Az északkeleti, északi szél mérsékelt lesz, csupán zivatarok környezetében fokozódhat átmenetileg viharossá a szél. A legmagasabb nappali
És erről lenyűgöző fotókat készített Troy Moth fotográfus, aki körbejárta az egész szigetet, hogy összejöjjön ez a portfólió. Izlandi lónak lenni jó. Izland meg gyönyörű még mindig.
A 80-as években egészen más volt a divat, mint manapság, emiatt pedig a világsztárokról is készült néhány fotó, amire talán nem a legbüszkébbek. Jöhet egy kis nosztalgia?
Szórakoztató podcast hírek a legérdekesebb filmekről, televíziós- és streaming csatornák választékából, a színházi életről, könyvekről, és a kulturális életről. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/film-zene-szorakozas/2020/08/09/1312/
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP).
Emelkedő forgalom mellett erősödött a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 35 952,53 ponton zárt pénteken, 1260,79 ponttal, 3,63 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
A koronavírus-válság kapcsán a közvélemény fókuszába került az Európai Unió és annak válságkezelési eszközei. Több kritika érte az EU-t a lassú reakció miatt, a valóban kicsit késve meghozott döntéseit viszont esszenciális jelentőségűnek tekinthetjük. Az intézkedések nem véletlenül születtek meg ilyen lassan, és az sem meglepő, hogy végül kellően g
Több statisztikai adat is megjelenik a következő héten, közülük kiemelkedik a fogyasztói árindex júliusi adata és az idei második negyedéves bruttó hazai termék (GDP).
A világon 19 571 989 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 725 914, a gyógyultaké pedig 11 884 565 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem vasárnap reggeli összesítése szerint.
Időközi országgyűlési-képviselőválasztás lesz október 11-én a tiszaújvárosi-szerencsi választókerületben. Az ellenzék egy jelöltet kíván indítani a fideszes Koncz Zsófiával szemben.
Katasztrófával fenyeget a hónapok óta blokád alatt álló líbiai olajterminálokban a csordultig teli olajtározók és az egyre növekvő katonai jelenlét - figyelmeztetett szombaton Musztafa Szanalla, a líbiai állami olajtársaság (NOC) vezérigazgatója.
A menopauza idején bekövetkező hormonális változások következtében a csontállomány csökkenése fokozódik, ilyenkor beszélünk csontritkulásról. A csontok azonban fiatalabb korban, helytelen életmód vagy bizonyos betegségek következtében is törékennyé válhatnak. Mire ügyeljünk, és hogyan előzhetjük meg a csontok idő előtti leépülését?
Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója szerint kicsi az esély arra, hogy sikerül egy olyan nagymértékben hatékony vakcinát előállítani a koronavírusra, ami legalább 98 százalékos garanciát nyújt a fertőzés ellen.
Vasárnapra 43-mal nőtt Magyarországon a regisztrált fertőzöttek száma. A koronavirus.gov.hu adatai szerint 595 aktív fertőzött van, ebből 200 Budapesten.
Olaszország a 3. negyedévben közel 15%-os gazdasági növekedést fog produkálni - nyilatkozta Roberto Gualtieri pénzügyminiszter. Amennyiben a várakozás bejön, a koronavírus által egyik legnagyobb mértékben sújtott európai gazdaság gyorsan ledolgozza a járvány sokkját.
Anthony Fauci, a Fehér Ház járványügyi főtanácsadója szerint kicsi az esély arra, hogy sikerül egy olyan nagymértékben hatékony vakcinát előállítani a koronavírusra, ami legalább 98 százalékos garanciát nyújt a fertőzés ellen.