Rémálomszerű tanévkezdéstől tartanak a művészeti egyetemek vezetői, miközben az online oktatással és többlépcsős felvételi eljárásokkal mindegyik intézmény helyt állt az elmúlt hónapokban.
A libanoni nép dühe most meglepő módon nem a külvilág, hanem saját oligarcháik és a végtelenül korrupt politikai osztály ellen irányul. A Hezbollah több száz kilogramm ammónium-nitrátot tárolt Dél-Németországban, amelyet a Moszad tippje alapján az év elején foglaltak le a hatóságok. Káncz Csaba jegyzete.
Gareth Bale nem akar, Sergio Ramos nem tud játszani a Real Madridban a Manchester City elleni, ma esti BL-nyolcaddöntőben. Pedig a királyi klubnak minden erőre szüksége lenne, mert Zinédine Zidane irányításával még nem volt ilyen nehéz helyzetben a Bajnokok Ligája egyenes kieséses szakaszában. Februárban, az Estadio Bernabéuban Pep Guardiola legény
Letartóztattak egy férfit, aki vasvillával és baltával támadt szomszédjára, a bántalmazott nő több sérülést szenvedett - közölte a Budapest Környéki Törvényszék pénteken az MTI-vel.
A hazai biztosítói piacon az Allianz Hungária az elsők között vezette be azokat a digitális technológiákat, amelyek egyszerűbbé, kényelmessebbé, gyorsabbá, és nem utolsó sorban papírmentessé teszik az ügyintézést, valamint az értékesítési folyamatokat. A vállalat ügyfeleinek ma már mintegy hatvan százaléka online intézi biztosítási ügyeit, és egyr
Mi történt a technológia világában? Elmondjuk röviden! Számos hazai hírcsatorna IT, mobiltechnológiát, robotikát érintő tartalmait foglaljuk össze pár perces podcast adásainkban. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/tech-hirek/2020/08/07/1295/
A Forma-1-es világbajnoki sorozat irányítói helyt adtak a Renault panaszainak, Vámosi Péter szerint azonban még koránt sincs vége az ügynek, sőt, egy salamoni döntést vizionál.
Júliusban a vártnál nagyobb mértékben nőtt a foglalkoztatás és nagyobbat csökkent a vártnál a munkanélküliségi ráta az Egyesült Államokban a washingtoni munkaügyi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Labor Statistics jelentése alapján.
Ahhoz képest, hogy a statisztikák szerint mekkora a baj, meglehetősen rezignáltan veszik tudomásul a szektroban érintett vállalkozások a most zajló folyamatokat. Budapesten mindenféle túlzás nélkül állítható, hogy megszűnt a turizmus, de a Balatonon sincs minden rendben.
Iskolakezdésig már nem várhatók további szigorítások a koronavírus elleni intézkedésekben, csak akkor, ha jelentős gócok alakulnak ki – mondta az ATV Startban Szlávik János, a Dél-Pesti Centrumkórház infektológus főorvosa. Arról is beszélt a szakember, hogy a vírus elleni vakcina már megvan, több oltóanyagot már most embereken tesztelnek.
Kétmillió fölé emelkedett az igazolt koronavírus-fertőzöttek száma Indiában péntekre, 24 óra alatt 62 538 új megbetegedést és 886 halálesetet regisztráltak az egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint.
Sokrétű vizsgálatokat folytatnak a Marson azok az űreszközök, amelyeket múlt héten indítottak el, és várhatóan 2021 februárjában szállnak le a vörös bolygón, az élet jelei után kutatva. Az Eötvös Lóránd Kutatási Hálózat Csillagászati és Földtudományi Intézetének csillagásza az InfoRádióban azt mondta: a NASA már lényegében az emberek utazását is el
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden jelentette be, hogy kilenc új ütközéscsillapító forgalomtechnikai utánfutót szerzett be. A berendezés célja, hogy védje a gyorsforgalmi utakon dolgozó munkatársakat egy munkaterületen történő baleset során. Az első baleset pénteken meg is történt, melynek során döbbenetes képeket rögzített a társaság egyik kamer
Jövőképet kell adni a gyermekvédelem rendszerében élőknek - hangsúlyozta pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériumának szociális ügyekért felelős államtitkára, miután látogatást tett a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság 12 millió forintból felújított XVII. kerületi Bokréta lakásotthonában.