A Microsoft a kereső felhasználásából nyert információból próbál egyre részletesebb képet festeni a társadalomra nehezedő szociális és gazdasági nyomásról.
Nem túlzás, lázban tartja a világsajtót Lionel Messi bejelentése, amellyel tudatta a Barcelona vezetőivel távozási szándékát. Az elmúlt lassan tizenkét órában újabb és újabb részletek derülnek ki.
Vegyesen zárták a keddi kereskedést az amerikai tőzsdék, miután felemás gazdasági adatok érkeztek az USA-ból, bár az S&P 500-nak ennek ellenére is sikerült új történelmi csúcson zárnia. Ázsiában nem volt határozott az irány, Európában is mérsékelt elmozdulással indulhat a szerdai kereskedés.
Ősszel talán már a hetedik osztályos, 12 éves fiúk is megkaphatják a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást; az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) a Világgazdasággal azt közölte, hogy egy részben uniós, részben hazai költségvetésből finanszírozott, 17,9 milliárd forintos keretösszegű projekt három évre biztosítja ennek lehetőségét.
Délelőtt felhők zavarhatják, illetve szűrhetik a napsütést, délutánra viszont ezek jórészt távoznak. Estefelé az északkeleti határszélen valamint az Alpokalján a gomolyfelhőkből már kialakulhat egy-egy zápor, esetleg zivatar. A délnyugati szelet többfelé élénk, az Észak-Alföldön erős lökések kísérhetik. Este a Dunántúlon viszont északnyugatira ford
Közel 24 millióra nőtt szerdán az igazoltan koronavírussal fertőzöttek száma a világon a Johns Hopkins Egyetem adatai szerint. A vírusban elhunytak száma eddig 819 554 fő. Egy nap alatt tehát mintegy 246 ezer új beteget regisztráltak világszerte, ami azt mutatja, továbbra sem csitul a járvány.
A kereskedelemben és a vendéglátásban az online pénztárgépek adatai szerint az újranyitás után egyre inkább élénkül a kereslet - mondta a Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek, hozzátéve: a forgalomnövekedés, a béremelkedés, a munkahelyek számának alakulása és az ütemesen érkező állami bevételek együtt azt mutatják, hogy hatékony volt
Kedden az MNB kamatdöntése előtt érezhetően gyengült a forint az euróval szemben, majd a jegybank üzeneteit megnyugtatónak értékelte a piac, hiszen Virág Barnabás leszögezte, hogy nincs lehetőség a kamat további csökkentésére. Erre pedig vissza is húzták a forintot, mely így 353 körül kezdi a szerdai napot.
Európában újra felerősödött a járvány az elmúlt egy hónapban, és Dél-Amerika több országában továbbra is gyorsuló ütemben terjed a vírus. Sőt, Afrika egyes térségeiben is jelentősen nőtt a regisztrált esetek száma az elmúlt egy hónapban.
A Fővárosi Törvényszék első fokon helyreigazításra kötelezte az oldalt ami a párt közleménye valótlanul híresztelte, hogy Gréczy Zsolt zaklatta egy ismert zenész barátnőjét.
Nemcsak Írországban sértette meg a koronavírus-járvány miatti karanténszabályokat és egészségügyi iránymutatásokat Phil Hogan, az Európai Bizottság kereskedelmi ügyekét felelős ír biztosa, hanem Brüsszelbe visszaérkezve is, sőt a Bizottság elnökének adott magyarázkodó leveléből is kihagyott információkat, így valójában a kirúgás határára került – í
Kína és az Egyesült Államok jelenleg ezer szállal kötődnek egymáshoz, és sok időnek kell eltelnie, hogy a két ország gazdaságilag függetlenedjen egymástól. A politikai kapcsolatok eközben romlanak, és a Kínát visszaszorítani akaró országok különös dilemmával néznek szembe, ma már ugyanis nem kézenfekvő, hogy Amerika felkarolja őket.
A Cápák között című műsor fiatal üzletasszonya exkluzív interjúban mesélt márkájáról, a divatról, az influencer-lét kihívásairól és arról, miért kap kiemelt szerepet az életében a rászorulók megsegítése.
Még idén ősszel konkretizálódhat a balatonvilágosi egykori pártüdülő, a Club Aliga területével kapcsolatos beruházási tervek nagy része. A terület egyes részeinek fejlesztése már idén végbement: az idei szezonra megújult a strand, ami a jövőben is térítésmentesen nyitva áll a helyi lakosok előtt - szerepel az Appeninn Nyrt. közleményében.
73 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5288 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 614 fő, 3734-en pedig már meggyógyultak.
Alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az esetszámok ugyanis tízes nagyságrendben mozognak, míg más országokban százával, ezrével betegednek meg - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
Alacsonynak számít az új koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, az esetszámok ugyanis tízes nagyságrendben mozognak, míg más országokban százával, ezrével betegednek meg - közölte a Dél-pesti Centrumkórház infektológiai osztályának főorvosa szerdán az M1 aktuális csatornán.
Tegnap ismét vásárolt az OTP saját részvényeiből, ezúttal a tegnapelőtti naphoz hasonlóan 70 ezer darabot vett, ezzel idén már 69,2 milliárd forintot költött a bank erre a célra.
Éles, de egyértelmű üzenetet kapott az irányítása alá kerülő egyetem szenátusától Vidnyánszky Attila, egyre több népszerű színész szólal meg az ügyben.
Az eredeti tervnél 1710 milliárd forinttal magasabb, 3600 milliárd forint lehet idén az államháztartás központi alrendszerének pénzforgalmi hiánya – derül ki az Államadósság Kezelő Központ frissített finanszírozási tervéből. Az adósságkezelő emiatt nem tervez extra devizakötvény-kibocsátást, vagyis az összeget elsősorban a lakossági és a nagybani f
A kereskedelemben és a vendéglátásban az online pénztárgépek adatai szerint az újranyitás után egyre inkább élénkül a kereslet - mondta Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek, hozzátéve: a forgalomnövekedés, a béremelkedés, a munkahelyek számának alakulása és az ütemesen érkező állami bevételek együtt azt mutatják, hogy hatékony volt a