A következő hetekben a nagy európai országokban is kinyitnak (vagy már ki is nyitottak) az iskolák. A tanintézményekben kicsi a fertőzésveszély, zárva tartásuk hosszabb távon a gyerekeknek ártana. Az alacsony rizikó ellenére számos iskolában a tanórákon is kötelező lesz maszkot viselni – kérdés, lehet-e így normálisan tanítani és tanulni.
Miután az amerikai tőzsdék ismét rekord magasságokba emelkedtek, kihívást jelenhet a befektetők számára, hogy megtalálják azokat a részvényeket, amelyek előtt van még tér a további ralizáshoz. A kulcs most abban lehet, hogy a befektetőknek olyan cégek részvényeit kell megtalálniuk, amelyek jelentős növekedési potenciállal rendelkeznek a bővülő piac
Drámaian visszazuhant az újonnan bejegyezett önálló és egyéni vállalkozások száma a koronavírus-járvány magyarországi megjelenésének következtében. Három hónapig tartó gödör után úgy látszik, nyárra már a tavaly év végi adatokat is meghaladják az új cégbejegyzések.
Méltatlan körülmények között kell várakozniuk a Debreceni Egyetem onkológiai részlegén a betegeknek: hétfőn is hosszú sorok alakultak ki, a szabad ég alatt vártak órákat bejutásra a betegek.
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető összehívta a Koreai Munkapárt politikai bizottságát, amelyen az újfajta koronavírus-járvány elleni harcról és a közelgő tájfun elleni védekezésről tanácskoztak,
A bécsi Krone arról számolt be, hogy a Liverpool elleni barátságos-felkészülési mérkőzés után a 19 éves magyar válogatott játékos bejelentette, hogy marad az RB Salzburgnál.
Több mint 8,3 millió Freepik és Flaticon felhasználó e-mail címéhez és hashelt jelszavához szereztek hozzáférést ismeretlen elkövetők. (A Freepik a világ egyik legnagyobb online grafikai gyűjteménye.) A cég elmondása szerint a 8,3 millió felhasználó közül 4,5 millió felhasználónak kizárólag az e-mail címét szerezték meg, ugyanis ők a Google, a Face
Kim Dzsong Un észak-koreai vezető összehívta a Koreai Munkapárt politikai bizottságát, amelyen az újfajta koronavírus-járvány elleni harcról és a közelgő tájfun elleni védekezésről tanácskoztak - jelentette szerdán a phenjani rezsim hivatalos szócsövének számító KCNA hírügynökség.
Augusztus utolsó napjai meleg és jórészt száraz idővel telnek. 35 fokkal tetőzik a hőség a hétvégén, majd vasárnap estétől egy markáns hidegfrontnak köszönhetően ízelítőt kapunk az őszi időből.
Lehetségesnek tartja az emberi erőforrások minisztere a járványügyi adatok alapján, hogy Magyarországon szeptember 1-jén a hagyományos formában kezdődjön meg a nevelés-oktatás.
Augusztus utolsó napjai meleg és jórészt száraz idővel telnek. 35 fokkal tetőzik a hőség a hétvégén, majd vasárnap estétől egy markáns hidegfrontnak köszönhetően ízelítőt kapunk az őszi időből.
A napvédő készítményekkel és a napozással kapcsolatban számos tévhit kering a köztudatban a rendszeres felvilágosító kampányok ellenére, amik a napsugárzás káros hatásaira és bőrünk megfelelő védelmének fontosságára hívják fel a figyelmet. Az egyik legveszélyesebb tévhit például az, hogy létezik egészséges barnaság. Ennek és még öt további tévhitne
Az álláskeresők száma a koronavírus-járvány megjelenése óta havi összevetésben júliusban csökkent először, 2,8 százalékkal. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 365 800 álláskereső szerepelt, ami 10 500-zal kevesebb a júniusinál.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/26/1474/
Korábban a komplett képviselő-testület feloszlatta magát, és a döntésüket a helyi sóder- és homokbánya nyitásával kapcsolatban kialakult helyzettel indokolták.
Lionel Messi kedden közölte a Barcelona vezetőivel, távozni akar, mégpedig ingyen. Lehet, hogy csúnya véget ér egy példátlanul sikeres, két évtizedes időszak,
Wisconsinban lényegében elszabadult a pokol, miután hátba lőttek egy férfit, tüntetések kezdődtek, a demonstrációkkal párhuzamosan azonban elszabadult az utcai erőszak és a fosztogatás - a fekete közösség kívülről érkező fehérekről beszél.
A magyarországi kábeltévés szolgáltatók közvetlen betáplálás (kódolás) esetén is csak úgy sugározhassák a filmeket, ha megfizetik a jogdíjat az előadóművészeknek is – javasolja az Előadóművészi Jogvédő Iroda Egyesület (EJI) küldöttgyűlése. A küldöttgyűlés határozatban kéri az Európai Parlamentet és az Európai Unió Tanácsa Magyarország támogatásával
A kereskedelemben és a vendéglátásban az online pénztárgépek adatai szerint az újranyitás után egyre inkább élénkül a kereslet - mondta a Izer Norbert adóügyi államtitkár a Magyar Nemzetnek, hozzátéve: a forgalomnövekedés, a béremelkedés, a munkahelyek számának alakulása és az ütemesen érkező állami bevételek együtt azt mutatják, hogy hatékony volt
Az álláskeresők száma a koronavírus-járvány megjelenése óta havi összevetésben júliusban csökkent először, 2,8 százalékkal, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (Nfsz) nyilvántartásában a júliusi zárónapon 365 800 álláskereső szerepelt, 10 500-zal kevesebb a júniusinál.
Délelőtt felhők zavarhatják, illetve szűrhetik a napsütést, délutánra viszont ezek jórészt távoznak - derül ki az Agrárszektor szerdai (2020.08.26.) országos középtávú előrejelzéséből. Jó lenne kimenni a földekre, de nem tudja vigyen-e magával gumicsizmát? Permetezne, de lehet, hogy lesz szél? Eljött a betakarítás ideje, de nem biztos benne, hogy e
Sportolás, fürdés, kikapcsolódás – Bécs belvárosától alig öt metrómegállóra több tíz kilométernyi, közvetlenül elérhető partszakasz csábítja a folyóhoz az osztrák főváros lakóit.
A brit miniszterelnök mosolykampányt indított, hogy rendben megindulhasson az oktatás, ám ha ez elbukik, akkor végső esetben büntetéssel vehetik rá az aggódó szülőket, hogy iskolába járassák gyermekeiket.