A DK elnöke a külügyminiszter jachtos útjáról mondta el az álláspontját, hogy akkor lesz a magánügyből közügy, ha az állammal kapcsolatban álló emberekkel folyik össze a privát élet.
A 2020-2025-ös időszakra vonatkozó Nemzeti fenntartható építésgazdasági stratégia várhatóan október elejéig kerül a kormány elé, abban az ágazati szereplők igényeire reagálva nagy hangsúlyt kívánnak fektetni a képzett munkaerő biztosítására, a kiszámítható állami iparpolitikai támogatási rendszer kialakítására, az építőipari cégek technológiai fejl
Több megyében is fel kell készülni. Éjszaka csak kevés felhő lesz felettünk, de északkeleten párássá válhat a levegő, ködfoltok is képződhetnek. Szerda délelőtt felhők zavarhatják a napsütést, délutánra viszont ezek jórészt távoznak. Estefelé az északkeleti határszélen valamint az Alpokalján a gomolyfelhőkből már kialakulhat egy-egy zápor, esetleg
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk. A felolvasott hírek itt érhetőek el: https://podcast.hirstart.hu/friss-hirek/2020/08/25/1471/
Ahogy arról már korábban írtunk, Lionel Messi állítólag hivatalosan is jelezte, hogy távozna a klubtól, felbontaná az amúgy 2021. június 31-ig érvényes szerződését. De nem biztos, hogy egyszerűen megy majd a váltás, akár a bíróságig is eljuthat az ügy.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa elutasította azt az amerikai javaslatot, hogy állítsanak vissza minden, Irán elleni ENSZ-szankciót Teherán nukleáris programja miatt - jelentette be a testület soros elnöke, Indonézia képviselője kedden New Yorkban.
„Az ilyen cselekedeteknek teljesen elfogadhatatlannak kell lenniük minden olyan társadalomban, ami tiszteletben tartja az alapvető emberi méltóságot” – hangsúlyozta Zuzana Čaputová.
Új irodaházat épít Debrecenben, az egykori Magyar Gördülőcsapágy Művek (MGM) területén a Dryvit Profi Kft. - jelentette be a beruházás keddi projektindító rendezvényén a cég ügyvezetője.