2020. augusztus 25. kedd

aug. 25
4:33
Lefékezhetik a jogszabályozók az önvezető autók fejlesztését (ProfitLine)
Eltérően ítélik meg a mesterséges intelligencia (MI) használatának veszélyeit a törvényhozók és vállalatok – derül ki az EY több mint 280 globális szervezet és 71 szakpolitikus megkérdezésével készült nemzetközi kutatásából. A cégeknek nagyobb figyelmet kell szentelniük a jogszabályalkotók elvárásaira, különbendrasztikusan lelassulhat az új technol
aug. 25
4:39
Díjat nyert a vlogger kamera: Sony az EISA 2020-on II. (Mínuszos)
A Sony idén öt díjat kapott a fogyasztói technológiákra szakosodott Európai Kép és Hang Szövetségtől (EISA). A Sony Vlog Kamera ZV-1 is elismerésben részesült. Az innovatív kompakt kamerát elsődlegesen az influenszer, tartalomgyártó és vlogger közösség számára fejlesztették ki, akik így a kimagasló minőségű 4K-s videófelvétel és az S-Log gammavezér
aug. 25
4:39
900 és 11 ezer forint között lehet majd a koronavírus elleni védőoltás ára (Növekedés)
Őrült tempóban zajlik az új típusú koronavírus elleni védőoltás fejlesztése világszerte. A tét nem csupán az, hogy az emberiség minél előbb meg tudja állítani a vírus terjedését, de az is: kik osztozhatnak majd a dicsőségen és ezzel együtt járó dollármilliárdos haszon. A verseny óriási, miként a befektetések nagyságrendje, számítások szerint globál
aug. 25
4:51
Hullámzó lesz az időjárás - figyelmeztetést is kiadtak (Infostart)
Kedd estig a Kárpát-medencébe nyugatias áramlással nedves, a korábbiaknál kissé hűvösebb levegő érkezik, csapadékra is számíthatunk.
aug. 25
4:51
Halle Berry testén szétpattan a fürdőruha (Promotions)
54 évesen te is szeretnél így kinézni?
aug. 25
4:57
Döbbenetes felvételek: denevérek szállták meg a János Kórház folyosóját (ATV)
A Katasztrófavédelem kért hétvégén segítséget az újpesti Állatmentő Ligától, mert összesen öt denevér költözött be a János Kórház sebészetének folyosójára - számolt be az RTL Klub Híradója.
aug. 25
5:03
Kikre lehet veszélyes a krumpliban található glükoalkaloid? (ProfitLine)
Egyáltalán mi is az glükoalkaloid és miért került most fókuszba a hazai Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalnál is? A glükoalkaloidok a Solanaceae növénycsaládban természetesen előforduló vegyületek. Ebbe a növénycsaládba tartozik pl. a burgonya, a paradicsom és a padlizsán is.
aug. 25
5:06
Nem mind magyar, ami annak látszik (BorsOnline)
Mindannyian segíthetünk a gazdaság újraindításában, fellendítésében azzal, ha ha
aug. 25
5:09
A stressz elhízáshoz vezethet (WebBeteg)
Ha Ön hízásra hajlamos, tanácsos minél előbb szakemberhez fordulnia és a stressz kezeléséhez segítséget kérnie, így nem alakul ki a stressz indukálta, elhízáshoz vezető ördögi kör.
aug. 25
5:09
Eddig nem fogta vissza eléggé az inflációt a koronavírus (Növekedés)
A koronavírus inflációcsökkentő hatásai még csak korlátozottan érvényesültek. A történelmi léptékű gazdasági visszaesés ellenére több régiós országban 4 hónapos csúcsra emelkedett a fogyasztói árindex. Hosszabb távon azonban továbbra is erősebbek a lefelé mutató inflációs kockázatok, így nem várható éles fordulat a monetáris politikában.
aug. 25
5:18
Áldozatai szemébe kell néznie Bróker Marcsinak (BorsOnline)
Szeptember közepétől egymást követő öt alkalommal újra találkoznia kell Bróker M
aug. 25
5:21
Életre szóló leckét kapott Bereczki Zoltán a karantén idején (Joy)
Bereczki Zoltán igazi régi motorosként ül vissza a Sztárban Sztár zsűrijébe, amire ahogy ő fogalmaz „már szüksége volt rá, mint egy falat kenyérre”.
aug. 25
5:24
Unokájával töltötte a hétvégét Pécsi Ildikó (BorsOnline)
Pécsi Ildikó nagyon nehéz időszakon megy keresztül férje elvesztése óta, de szeren
aug. 25
5:33
Országszerte egyre szigorúbban ellenőrzik a járványügyi szabályok betartását a közösségi közlekedésben (ATV)
A BKK, a MÁV, és a Volán járatain is ellenőrzik a maszkviselést, az utóbbi kettőnél pedig a rendőrség is segíti a jegykezelők munkáját. A BKK járatain a járvány kezdetekor az emberek 97 százaléka viselt maszkot, mostanra azonban ez 87 százalékra csökkent. A BKK járműveiről le is szállíthatják az utasokat, ha nem takarják el a szájukat és az orrukat
aug. 25
5:39
Napi horoszkóp: figyeld az eléd kerülő lehetőségeket (Promotions)
Sok csillagjeggyel pozitívan fordulhat meg a világ, de ehhez ki kell használni az elétek kerülő lehetőségeket.
aug. 25
5:39
Hőkamerás drónok röpködnek az osztrák-magyar határon (Mínuszos)
Tesztjelleggel drónokkal figyelik az osztrák-magyar és az osztrák-szlovén határszakaszt augusztus végétől. A projekt célja az illegális bevándorlás, az embercsempészet kiszűrése és megakadályozása – számol be az orf.at nyomán a Cyberpress.hu. Az említett határszakaszokon újszerűnek számító drónok általi kontroll során, az általik közvetített felvét
aug. 25
5:39
A japán cégek többsége törölné vagy tovább halasztaná az olimpiát (Növekedés)
A japán vállalatok több mint fele úgy véli, hogy a koronavírus miatt az idei nyárról egy évre elhalasztott tokiói olimpiát újra el kellene halasztani vagy egyszerűen törölni kellene a játékokat.
aug. 25
5:45
Lerepülő kerék pattogott a forgalmas felüljárón (Infostart)
Kevésen múlott a súlyos baleset Budapesten
aug. 25
5:45
Keddi Sportműsor: Szoboszlaiék a Liverpool ellen lépnek pályára (Sport365)
A labdarúgás mellett többek között jégkorong, kézilabda, valamint tenisz és darts a kínálatban.
aug. 25
5:45
Őszinte vallomás: Ezért osztotta szét a gázsiját Keresztes Ildikó (Ripost)
Keresztes Ildikó fél éve nem állhatott egy színpadon a teljes zenekarával, de most, hogy hétfőn megkezdődtek a raktárkoncertek, újra együtt zenélhetett a kollégáival.
aug. 25
5:45
Zongorázás közben villantott tangát a szőke csaj (Ripost)
Nem gondolta, hogy hangszeren való játék közben is lekaphatják...
aug. 25
5:47
Birkái mérgezték meg Gáspár Zsoltit (Ripost)
Gáspár Zsolti pár évvel ezelőtt még minden belsőséget megevett, aminek súlyos következményei lettek: begyulladt a hasnyálmirigye és intenzívre került, ahol hat napon keresztül küzdöttek az életéért. Azóta vega lett.
aug. 25
5:49
Külföldön készül a Sport szelet, magyar a szovjet pezsgő: erre figyelj, ha magyar árut akarsz venni! (Ripost)
Mindannyian segíthetünk a gazdaság újraindításában, fellendítésében azzal, ha hazai termékeket választunk. Erre buzdítja a magyarokat Orbán Viktor miniszterelnök is. Ugyanakkor nem minden magyar, ami annak látszik, és ez fordítva is igaz. A Ripost segít eligazodni.
aug. 25
5:51
Érthetetlen: sokkolóan keveset költött munkanélküliekre az Orbán-kormány júliusban (Menedzsment Fórum)
Akár azt is kijelenthetjük, hogy évtizedes mélypontot jelent az az összeg, amit a hetedik hónapban ellátásokra költött az Orbán-kormány. A 781 milló forint töredéke még annak a költségvetési forrásnak is, amit békeidőben, kevés munkanélküli és nyilvántartott álláskereső mellett erre a célra fordított.
aug. 25
5:54
Hamarosan nyitják a pénzcsapot – a kiválasztott cégekre akár százmilliók várhatnak (Piac és Profit)
Komoly lehetőségre készülhetnek a korábban már elismert hazai kis- és középvállalkozások, augusztus végén nyílik a legújabb pályázat.
aug. 25
5:57
Magyarországig érhetnek a kolosszális török gáztalálat hatásai (Portfolio)
Akár a magyar gázellátásban is változást hozhat néhány éven belül a pénteken bejelentett hatalmas török gáztalálat, főleg, ha az valóban egy még nagyobb készlet részét képezi. Nettó exportőri pozícióba kerülve Törökország számos országban találhat vevőt a gázra, amihez hamarosan a Moszkva által erősen szorgalmazott, elsősorban az orosz gáz továbbít
aug. 25
6:03
Szeptembertől nem érdemes a külföldben gondolkodni? (Infostart)
A magyarok többnyire belföldön nyaraltak, de azért akadtak, akik a horvát tengerparton, Görögországban vagy Olaszországban pihentek a nyáron – mondta az InfoRádió Világszám című utazási magazinjának szerkesztő-műsorvezetője.
aug. 25
6:03
Fehéroroszország elsőként kap az orosz vakcinából (ProfitLine)
Fehéroroszország elsőként kap majd az Covid-19 elleni orosz vakcinából - közölte a fehérorosz sajtó, miután hétfőn ismét telefonon beszélt egymással Vlagyimir Putyin orosz és Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök.
aug. 25
6:09
Miért fontos nekünk az amerikai elnökválasztás? (Portfolio)
November negyedikén tartják az amerikai elnökválasztást, amelyet itthon is fokozott figyelemmel követünk. Ne éljünk azonban tévhitben - az eseményre nem szabad olyan szemmel nézni, mint egy tőlünk független, távoli történésre. Mert az amerikai elnökválasztás kimenetelét mi, magyarok is a bőrünkön fogjuk érezni, akármi is lesz az eredménye. Csak néh
aug. 25
6:09
Nagyon nagy baj lesz az amerikai adósságból (444.hu)
Leon Cooperman befektető figyelmeztet: hamarosan kipukkadhat a Fed által fújt spekulatív óriásbuborék, és nem marad, aki fizesse a számlát a buli végén. Ja: 27 000 milliárd dollár a cech.
aug. 25
6:12
7-8 százalékkal nőhet a hazai GDP? (Privátbankár)
Az első féléves 6,1 százalékos zuhanás és a kormány által a harmadik negyedévre várt, nem számszerűsített további visszaesés alapján nagyjából ekkora gazdasági bővülésre lenne szükség 2020 utolsó negyedében ahhoz, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) 0,3-2 százalékos idei növekedési prognózisa teljesüljön. Feltéve, hogy az MNB nem változtat az előrejel
aug. 25
6:15
Hallgat arról Havasi Bertalan, hogy végeztek-e Orbánon vírustesztet - a háttérben egy rejtélyes utazás (Alternatív Energia)
Egy luxusrepülő és egy luxusjacht útja keresztezte egymást.
aug. 25
6:15
Nincs változtatás az iskolakezdési protokollon, a csengőrendnek is szerepe lehet (ATV)
Nem látta indokoltnak az EMMI, és a Müller Cecília által vezetett NNK sem, hogy változtassanak az iskolakezdési protokoll ajánlásain. A 1,5 méteres távolság a közösségi terekben javasolt, a maszkviselés felső tagozattól, és nem tanórán, de a csengőrendnek is szerepe lehet a járvány elleni védekezésben.
aug. 25
6:21
Komoly kihívója van a világ legveszedelmesebb betegségének (Infostart)
Évente 25 ezer ember hal meg úgynevezett szuperbaktériumok okozta megbetegedésben Európában. Az ilyen, antibiotikumoknak különösen ellenálló kórokozók száma pedig egyre nő.
aug. 25
6:21
Dávid Ferenc: valójában 7-8 százalékos lehet a munkanélküliség itthon (ATV)
A DK gazdasági szakértője szerint a munkanélkülieket számon tartó statisztikákba nem számolják bele azokat, akik nem fordultak a munkanélküli hivatalhoz, valamint azokat a fiatalokat sem, akik külföldről jöttek haza, és nem dolgoznak itthon.
aug. 25
6:27
Magyar Levente: a német külügyi államtitkár vádaskodása elfogadhatatlan (Demokrata)
A német szocdem külügyi államtitkár Magyarországról tett kijelentése elfogadhatatlan, minden alapot nélkülöző vádaskodás – jelentette ki Magyar Levente.
aug. 25
6:39
NKA: újra elérhető a közgyűjteményekben az Arcanum Digitális Tudástár (Mínuszos)
Újra elérhető a jelentősebb hazai és határon túli közgyűjteményekben az Arcanum Digitális Tudástár (ADT) a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásának köszönhetően – közölte a szervezet. “A Nemzeti Kulturális Alap kiemelten fontosnak tartja a magyar kulturális örökség digitalizálását és minél szélesebb körű elérhetőségének biztosítását. Ez a törekv
aug. 25
6:39
Különleges, virtuális sétát szerveznek a Cirko-Gejzír moziba (Promotions)
A Vizuális Világ Alapítvány különleges, virtuális sétát szervez a budapesti Cirko-Gejzír moziba augusztus 27-én.
aug. 25
6:45
Koronavírus - aggasztó eredményt hozott egy kutatás (Infostart)
Újra megfertőzött a koronavírus egy hongkongi férfit négy és fél hónappal azután, hogy az illető felépült a Covid-19-ből.
aug. 25
6:45
Fellendítheti a gazdaságot a belföldi turizmus (ATV)
A tavaszi korlátozások után a magyarok növekvő bizalommal fordultak a vidéki Magyarország úti céljai felé, és a legtöbben külföld helyett a falusi turizmusban kerestek nyaralási lehetőségeket - mondta a Magyar Nemzetnek a Falusi és Agroturizmus Országos Szövetségének alelnöke.
aug. 25
6:45
Hullámvasúton az időjárásunk (Háziállat)
Hat megyére adott ki figyelmeztetést zivatarra az Országos Meteorológiai Szolgálat.
aug. 25
6:48
Hiába ágál Budapest, mégis milliárdos osztalékelőleget kénytelen utalni a külföldi tulajdonosoknak (Alternatív Energia)
A főváros vezetése évek óta vitatja az osztalékszámítás szabályait, mégis fizet a francia - egyébként kisebbségi - tulajdonosoknak, mint a katonatiszt.
aug. 25
6:48
Szabad szemmel: Orbán kénytelen, Putyinról a legrosszabbat feltételezik, és még a Duna sem fagy be (Kripto Akadémia)
És közben Szerbia szép csendben végez a Balkán szögesdrótosításával.
aug. 25
6:48
Váratlan fordulat: vele töltötte a hétvégét a gyászoló Pécsi Ildikó (Ripost)
Minden jel arra mutat, hogy a háború már a múlté.
aug. 25
6:48
Áldozatai szemébe kell néznie Bróker Marcsinak (Ripost)
Szeptember 15-én folytatódik a jelenleg házi őrizetben lévő D. Sándorné pere. A Bróker Marcsiként elhíresült nőt több mint 12 milliárd forintos csalással vádolják. Minden bizonnyal több károsultjával is szembe kell néznie a tárgyaláson.
aug. 25
6:48
Kilenc világbajnok jöhet a Puskás Arénába a Szuperkupáért (Ripost)
Jön a Bayern és a Sevilla sztárparádéja! Remélhetőleg a magyar szurkolók előtt rendezik meg szeptember 24-én a budapesti csúcsmeccset.
aug. 25
6:48
Borúra derű, esők után strandidő várható (Ripost)
Kedden még többfelé felhős, szerdán már napsütéses idő várható a Köpönyeg.hu előrejelzése szerint.
aug. 25
6:50
"Göd csak egy csúnya kivétel" - Fekete-Győr András Gyurcsányról, matekról, polipról (Alternatív Energia)
Az ellenzék akár 54 körzetben is nyerhet 2022-ben, 27-28 helyen pedig akár a Momentum lehet a befutó – állítja az ellenzéki párt elnöke.
aug. 25
6:51
Második hullám: a csehek egyszerre szigorítanak és lazítanak (Menedzsment Fórum)
Bár szeptembertől több helyen is kötelező lesz a maszk, a korábban beharangozottnál kevésbé lesz szigorú a szabály Csehországban. A kötelező karantén idején rövidítenek, és megoldják, hogy többen mehessenek rendezvényekre.
aug. 25
6:51
Bevetették a Nemzeti Gárdát a wisconsini Kenoshában (HírTV)
A városban gyújtogatások és erőszakba torkolló tüntetések kezdődtek a rendőri erőszak ellen.

Keresés