2020. június 16. kedd

jún. 16
3:48
Elképesztő: fenyegetéssel és trükkökkel csalt ki milliókat gyanútlan áldozataiból a dunaszentgyörgyi álördögűző – Most rablás miatt ül rács mögött (Blikk)
Még a saját rokonai sem tudják, hány ügyben nyomoznak F. Melinda ellen, aki magát ördögűzőnek, halottlátónak, jósnőnek mondva milliókat csalt ki hiszékeny emberektől.
jún. 16
4:06
10-es, 30-as vagy 50-es? Ugye Te sem tudod, hogy mit jelent a naptejen lévő szám? (ProfitLine)
Mikor ott állunk a boltban a naptejes-napolajos polc előtt, számos kérdés vetődik fel bennünk: hányas faktorszámú naptejet vegyünk? Melyik a jobb a krém, a lotion vagy spray típusú? Melyik napolaj márkát válasszam? Mi a naptej védelem (faktorszám) jelentése? 10-es, 20-as, 30-as vagy inkább 50-es napolajat válasszak?
jún. 16
4:09
Így még sosem láthattuk Köllő Babettet (Promotions)
Köllő Babett kislánya, Milla egy különleges portrérajzot készített édesanyjáról.
jún. 16
4:09
A járvány rettegett második hulláma több helyen is felütötte fejét (Növekedés)
A hétvégén Romániában és Bulgáriában is romlott a helyzet.
jún. 16
4:18
Nem csillapodik az időjárás: erre számíthatunk ma (Háziállat)
A nap első felében még többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak helyenként és rövid időre szakadozhat fel a felhőtakaró
jún. 16
4:36
Nem hezitálhat sokáig, aki új lakásba költözne (ProfitLine)
2020 áprilisában az építőipari termelés volumene a KSH nyers adatai szerint 2,1%-kal elmaradt az egy évvel korábbi, magas bázistól. Az épületek esetében 1,4%-kos csökkenés történt, ám az épületek építésére kötött szerződések volumene 4,7%-kal emelkedett.
jún. 16
4:39
MNB: jelentősen nőtt a bankkártyákkal lebonyolított forgalom az első negyedévben (Mínuszos)
A bankkártyákkal az első negyedévben belföldön lebonyolított vásárlási forgalom a múlt év azonos időszakához képest darabszámban 13 százalékos, értékben pedig 23 százalékos emelkedést mutatott, és 1754 milliárd forintot ért el. Az online kártyás vásárlások darabszáma 38 százalékkal, értéke pedig ötven százalékkal nőtt — állapította meg a Magyar Nem
jún. 16
4:39
Összeomlott a gyémántpiac (Növekedés)
A drágakövek beszállítói láncai lefagytak, nincs kínálat és a kereslet is zuhanórepülésben van. A békeidőben évi 80 milliárdos piac 25 százalékkal csökkenhet az idén.
jún. 16
4:42
Most egy ciklon okoz galibát - nem ússzuk meg figyelmeztetés nélkül (Infostart)
A Kárpát-medence időjárását egyre inkább egy ciklon alakítja, amelynek középpontja a keleti országrész fölött helyezkedik el. Továbbra is több helyen fordulhat elő zápor, főként keleten zivatar, de egyes részeken akár kiadósabb eső is eshet.
jún. 16
4:54
Saját vendégei beszélték ki Bochkor Gábor párkapcsolatait - így reagált a műsorvezető (ATV)
Saját vendégei beszélték ki Bochkor Gábor korábbi párkapcsolatait az ATV-n látható #Bochkor című műsor adásában, melynek egyik fő témája az volt: valós-e az az állítás, hogy egy csinos nő csakis jóképű férfival jön össze.
jún. 16
4:57
1,2 millió euróért kelt el Pierce Brosnan festménye – kitalálod, hogy ki van rajta? (Promotions)
Kiderült, hogy az egykori James Bond-színész festőként is nagyon tehetséges.
jún. 16
5:06
Koronavírus - veszélyes mutációra bukkantak (Infostart)
Nagy figyelmet fordítanak erre, mert dominánssá nőheti ki magát.
jún. 16
5:09
Több mint 100 000 palack ajándék üdítővel segíti a Coca-Cola, hogy újra egymásra találjanak a fogyasztók és a vendéglátóhelyek (Márkamonitor)
A korlátozások ideje alatt az úgynevezett azonnali fogyasztásra vásárolt termékeket értékesítő, hazai Coca-Cola partnerek mintegy háromnegyedénél gyakorlatilag megállt a fogyasztás. A Coca-Cola kötelességének érezte, hogy segítsen a gazdasági szempontból egyik legerőteljesebben sújtott iparágon: a vendéglátáson. Hogy a kényszerszünet után újra össz
jún. 16
5:09
Milyen szintekig erősödhet a forint? Elemzőket kérdeztünk (Növekedés)
Meddig erősödhet még a hazai fizetőeszköz, milyen tényezők mozgatják most az árfolyamot? Milyen szinteken alakulhat az euró/forint kurzus az év végén? Erről kérdeztük az MKB és a Takarékbank vezető elemzőit.
jún. 16
5:12
Élet inkontinenciával - Tünetek és tippek (WebBeteg)
Az inkontinenciával élők számos módon próbálják eltitkolni a betegségüket, jóval kevesebb folyadékot fogyasztanak, sötét, bő ruhákat viselnek, illetve mindig tudják, hol van a legközelebbi WC.
jún. 16
5:24
Újfajta óriásplakátok jelennek meg az utak mellett - itt vannak a helyszínek (Infostart)
Közzétette a helyek listáját is Magyar Közút Nonprofit Zrt.
jún. 16
5:24
Victoria Beckham szerint ennél a ruhadarabnál semmi sem árulkodik jobban egy nő önbizalomhiányáról (Joy)
Victoria Beckham a régi stílusát elemezgette!
jún. 16
5:30
Keddi sportműsor: Budapest Honvéd–Ferencváros (Sport365)
NB1 és spanyol bajnoki a kínálatban.
jún. 16
5:36
Már elérhető a Bútorok második élete, az Ikea használt bútorok visszavételét célzó szolgáltatása (ProfitLine)
Az Ikea újabb lépést tesz a körkörös működés felé, és június 15-én Magyarországon is elindítja a Bútorok második élete elnevezésű használt bútor szolgáltatását. A lehetőség mindenki számára nyitott, hogy visszavigye használt, de biztonságos és jó állapotban lévő Ikea bútorait. A kezdeti időszakban a soroksári Ikea áruház fogadja és értékesíti majd
jún. 16
5:42
Mészárosék elárulták: 854 milliót nem fizetnek be a büdzsébe a TAO miatt (Menedzsment Fórum)
Egész szokatlan sorral bővült néhány Mészáros Lőrinc és családjához szorosan kötődő társaság kiegészítő melléklete, amelyben eddig még nem ismert információt fedtek fel.
jún. 16
5:42
Szentkirályi-vezér: betétdíjas lehet a PET-palack, tárgyalnak a törvényjavaslatról (Pénzcentrum)
A Szentkirályi is nagyban egyeztet a kormánnyal arról, hogy betétdíjasok legyenek a PET-palackok Magyarországon, a cég már több európai országban is segédkezett a vonatkozó rendeletek kidolgozásában, amelyeket azóta be is vezettek. Balogh
jún. 16
5:42
Kisbabát mentett meg a villámárvíztől a hős Róbert (Háziállat)
Nagy Róbert önkéntes tűzoltó a karjában és a hátán hozott ki egy csecsemőt, két kisgyereket és édesanyjukat a hömpölygő villámárvízből. A hős önkéntes a Lokálnak elmesélte, mit éltek át.
jún. 16
5:42
Brazíliában indult el először a whatsappos Facebook Pay (FinTechRadar)
Libra projekt helyett végül egy általános, az összes Facebook-szolgáltatásban működő fizetési megoldást fejleszt a cég. Most kezdődnek a chates tesztek.
jún. 16
5:42
Itt van már az e-mailben kötött szerződések kora (KKV Magazin)
Egy járványhelyzet miatt elfogadott jogszabály most kifejezetten megengedi a társaság és a magánszemély tagok közötti e-mailes kommunikációt, az kimeríti az írásbeliség követelményét, a tagok szavazhatnak is elektronikus úton a társaság taggyűlésén. A magyar jogrendszer azonban még mindig nem rendezi egyértelműen, miként is tekintendő az e-mail-ben
jún. 16
5:42
Napi horoszkóp: jó, vagy kellemetlen meglepetésben lesz részed? (Promotions)
Elég sok csillagjegyre vár roppant bonyolult nap, de segítünk, hogy ne uralkodjon el a káosz.
jún. 16
5:42
Egy fantasztikus kutatás kiderítette, hogy fel kell készíteni a gyerekeket az online tér veszélyeire (Mínuszos)
Fel kell készíteni a gyerekeket az online tér veszélyeire – hangsúlyozta Pöltl Ákos píár szakember egy televíziós műsorban. Pölt és társai általános iskolások körében végeztek kutatást. Elsőként a közösségi médiában rejlő veszélyekről tájékozódtak, hiszen – mint kiemelte – ez a legaktuálisabb és legakutabb veszély. A kutatás során kiderült, hogy a
jún. 16
5:42
Várakozáson felüli az érdeklődés az elektromosjármű-vásárlást támogató pályázaton (newtechnology.hu)
Felülmúlta a várakozásokat az érdeklődés a tisztán elektromos autók és segédmotoros kerékpárok beszerzésének támogatására hétfőn reggel 8-kor megnyílt, 5 milliárd forint keretösszegű pályázaton, már az első órákban csaknem 900-an nyújtottak be pályázatot, az igényelt támogatás mértéke meghaladta a 4 milliárd forintot – mondta az Innovációs és Techn
jún. 16
5:42
Csehország adót vet ki az online világcégekre (Növekedés)
A cseh kormány úgy döntött, hogy 5 százalékos adót vet ki az internetes óriások, így az Amazon, a Facebook és a Google helyben keletkező jövedelmeire - számol be az english.radio.cz hírportál. A digitális adó célja kettős: több milliárd koronával gazdagítani az államkincstárt és azonos feltételeket biztosítani a hazai versenytársak részére.
jún. 16
5:48
Drift és egykerekezés a legújabb rendőrségi videóban (Infostart)
A gyorshajtás és a piros lámpa már megszokott, új attrakciók jöttek a civil autós rendőrségi videóban.
jún. 16
5:48
Esős, borult időnk lesz (Háziállat)
Kedden csak délután számíthatunk napsütésre.
jún. 16
5:54
Álnevek és kamu e-mail címek: milliós kárt okoztak az internetes csalók (ATV)
Mindössze 150 forint térült meg abból a milliós kárból, amit egy dunaújvárosi csoport okozott internetes trükközéssel. Nem létező tárgyakat hirdettek meg egy oldalon, előre kellett nekik fizetni. A dunaújvárosi trió ellen a Tolna megyei rendőrök nyomoznak, már közel 200 esetet sikerült feltárniuk.
jún. 16
6:06
Napokon belül itt a világvége állítja a kutató. A Nasa ezt a nyilatkozatot adta ki: (Blikk)
Kiderült eddig miért hitték a 2012-es évet.
jún. 16
6:06
Kontraproduktívnak és feleslegesnek tartják a nyugdíjas idősávot (Infostart)
A nyugdíjas szervezetek sem támogatják már a 65 év felüliek vásárlási idősávjánák megtartását. A kormány szerdán dönt az ügyben.
jún. 16
6:12
A veszélyhelyzet megszüntetéséről is szavaz ma az Országgyűlés (ATV)
Az Országgyűlés ma tizenkét előterjesztésről szavaz, köztük a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról.
jún. 16
6:12
Két fekete férfit felakasztva találtak, egymástól 80 kilométerre, 10 napon belül (444.hu)
A hatóságok szerint nincsenek külső beavatkozásra utaló jelek, de egyikük családja sem hiszi el, hogy öngyilkosak lettek volna. Mindkét férfit köztéren, fára felakasztva találták meg Dél-Kaliforniában.
jún. 16
6:12
K&H; Alapkezelő: abszurd helyzet után megjött az első pofon és jöhet még több is (Márkamonitor)
Eddig úgy vásároltak a piaci szereplők, mintha kötelező lett volna, a negatív hírek ellenére a legfontosabb részvényindexek meredeken emelkedtek március óta, most azonban kiderült, hogy az amerikai jegybank sem mindenható – mondta Hajósi Péter, a K&H Alapkezelő befektetési igazgatója az elmúlt napok eseményeiről. Azt is kezdik felismerni a piacokon
jún. 16
6:12
Forgatáson alázták meg Jane Levyt, mert „túl kicsi a melle” (Promotions)
A gyönyörű színésznőt nagyon kellemetlen helyzetbe hozta egy pofátlan rendező.
jún. 16
6:18
Koronavírus: elképesztő módon zajlik a vakcinafejlesztés (Infostart)
A jelenlegi járványt okozó koronavírus elleni vakcinajelöltek közül tíz már emberi kipróbálás alatt van. Az oltóanyag-fejlesztés korábban nem látott gyorsasággal zajlik. Melyek a legaggasztóbb problémák, amelyekkel a kutatók szembesülnek, és miben reménykedhetünk mégis? A kérdéseket Ferenci Tamás biostatisztikus válaszolta meg az mta.hu számára írt
jún. 16
6:18
Észak-Korea katonákat vezényelne a két Korea közötti demilitarizált zónába (444.hu)
Kim Dzsongun húga, Kim Jodzsong riadóztatta a hadsereget.
jún. 16
6:21
Vándorlás a munka után - egész régiók ürülnek ki (Alternatív Energia)
Az elmúlt hét évben folytatódott a szegényebb régiók „kiürülése”: a lakosság nyugatra – leginkább Budapestre, Pest megyébe, valamint Győr-Moson-Sopron megyébe – költözik.
jún. 16
6:24
Patai Mihály: azért dolgozunk, hogy a fogyasztónak olcsóbb legyen a bankolás (Piac és Profit)
Tulajdonképpen hazatért. 44 éve a Magyar Nemzeti Bankban (MNB) kezdte a pályafutását, pontosan egy éve pedig a jegybank alelnöke. Az elmúlt évtizedekben megfordult a pénz- és tőkepiac valamennyi szegmensében, mindenütt elismert vezetőként. Patai Mihály első nagyobb jegybanki projektje, az azonnali fizetési rendszer bevezetése sikeres. Következő cél
jún. 16
6:24
"Ordítva kértem segítséget, de elszaladtak" - megszólalt a vasárnapi viharban elhunyt tótvázsonyi nő férje (ATV)
Pintér Lajos volt az a férfi, akinek a feleségét elsodorta a vasárnapi viharokban megduzzadt, kertjében csordogáló patak.
jún. 16
6:30
Koronavírus-járvány: ma szavaznak a veszélyhelyzet sorsáról (Blikk)
Az országgyűlés ma tizenkét előterjesztésről szavaz, köztük a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról.
jún. 16
6:30
Hol vegyünk most befektetési céllal lakást? – Ilyen hozamokra számíthatsz Budapest kerületeiben (Portfolio)
Az elmúlt évek során egyre nagyobb üzletággá nőtte ki magát a lakáskiadás Magyarországon. Különösen Budapest belvárosa vált a befektetők kedvelt célterületévé, ami a lakáspiac számokat is átalakította. Az utóbbi időben viszont az ingatlanpiaci szakértők elmondásai alapján is mintha megtört volna a lendület és ez nem csak a koronavírus-járványnak vo
jún. 16
6:30
A Helsinki Bizottság azt várja, hogy Strasbourg mondja ki Kásler és az EMMI felelősségét (ATV)
Április közepén Kásler Miklós miniszter utasítására néhány nap alatt a kórházi ágyak 50, majd 60 százalékát kellett szabaddá tenni. Rengetegen maradhattak szakszerű ellátás nélkül, köztük egy idős nagybeteg, aki hat napig szenvedett otthonában, majd miután visszavitték a kórházba, meghalt. Az elhunyt lánya a Magyar Helsinki Bizottság segítségével a
jún. 16
6:36
A veszélyhelyzet megszüntetéséről szavaznak a képviselők (Infostart)
A képviselők emellett döntenek az idei költségvetés módosításairól, az örökbefogadások megkönnyítéséről és a különleges gazdasági övezetekről, elfogadják a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulójára emlékező politikai nyilatkozatot, illetve megemlékeznek Nagy Imre és mártírtársai újratemetéséről.
jún. 16
6:42
Különleges nap a Parlamentben: ma véget vethetnek a rendeleti kormányzásnak (Privátbankár)
Az Országgyűlés ma tizenkét előterjesztésről szavaz, köztük a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról.
jún. 16
6:42
Nem, még ma sem kezdődik el a hosszú, forró nyár (Háziállat)
Egy kisebb ciklon helyezkedik el középpontjával felettünk, emiatt a záporok, zivatarok mellett eső is várható. A nap első felében még többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, inkább csak helyenként és rövid időre szakadozhat fel a felhőtakaró – írja a meteorológiai szolgálat honlapja. Délutántól azonban gomolyosodik a felhőzet, és a legtöbb
jún. 16
6:42
Halálbüntetések sorsáról döntöttek az USA-ban (ATV)
Tizenhét évi kihagyás után, július 13-ától ismét végrehajtják a szövetségi szintű halálbüntetéseket az Egyesült Államokban - jelentette be hétfő este Wiliam Barr igazságügyi miniszter.
jún. 16
6:42
Alec Baldwin lánya a fenekét mutogatta instán, a színész nem hagyta szó nélkül (Promotions)
Elég kellemetlen szituáció alakult ki a családon belül.

Keresés