A koronavírus-járvány miatti korlátozó intézkedések feloldásával elkezdődtek a nemzetközi bérmunkák előkészületei, és hamarosan ismét teljes kapacitásra kapcsolhat a magyarországi filmipar – mondta a Világgazdaságnak Káel Csaba, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztosa.
A Szakképző Centrumnak jeleztem hogy nem vállalom az Mt. hatálya alatt a továbbfoglalkoztatásomat. Jelezték nekem közalkalmazotti jogviszonyom 2020.06.30.napján megszűnik és 8 hónap végkielégítésre vagyok jogosult a Kjt. szabályai szerint. A végkielégítést nem átlagkeresettel, hanem távolléti díjjal fogják kifizetni. Idén decemberben töltöm be a
Magyarország jövő évi költségvetése a gazdaságvédelem költségvetése lesz, és jó alapot biztosít arra, hogy hazánk ismét a növekedés útjára lépjen – mondta Hollik István.
Különleges évfordulót ünnepelt a hét végén Csonka András (55). A színész 1990. június 14-én kezdett bele hivatalosan is élete nagy kalandjába, akkor kapta meg ugyanis a színészdiplomáját.
Életét veszítette Ekaterina Katuseva a hétvégén egy ukrajnai ultramaratonon. A 33 éves nő nyolc órát feküdt az aszfalton, amíg rátalált a felkutatására indult csapat.
Belgiumban tovább csökkent az új esetszám, az elmúlt 24 órában 71 ember esetében lett pozitív a koronavírus-teszt. Hollandiában a fertőzöttek száma több mint egy hete lényegében azonosnak mondható. A luxemburgi egészségügyi minisztérium harmadik hete nem jelentett a koronavírushoz köthető halálesetet.
A hét első felében egy sekély ciklon örvénylik a Kárpát-medence közelében. Gyakori felhősödés várható és több alkalommal kell intenzív esőzésre, záporokra, zivatarokra számítani.
Egy autót is elnyelhetett volna, akkora gödör keletkezett, amikor beomlott az út vasárnap délután Debrecenben. A várost átszelő főúton jelenleg is egy 50 köbméteres lyuk tátong.
Alig három hét múlva újra elkezdődik az első nagy hollywoodi produkció, a Jurassic Park-filmsorozat legújabb része, a Jurassic World: Dominion forgatása a brit főváros legnagyobb stúdiójában, a Pinewoodban.
Ritka vendég az orosz sorozat a hazai képernyőkön. Pedig az orosz tévések is otthonosan mozognak valamennyi filmműfajban. Bizonyíték rá A provokátor című orvoskrimi-széria, amelynek epizódjai péntek esténként 21.00-tól az AXN-en láthatóak. (Ismétlés: szombat-vasárnap éjjel)
Hazánkban nyár elején gyakoriak, akár két-három naponta követhetik egymást a különböző időjárási frontok. Cikkünkből kiderül, milyen tüneteket okozhat, ha érzékenyek vagyunk rájuk, s mit tehetünk, hogy könnyebben viseljük.
Azt hitték, az ég dörög a hatalmas vihar miatt, pedig egy családi ház robbant fel Nagylókon, Fejér megyében. Az ott élő férfi saját lábán menekült ki az utcára. Azt hitte, nem sérült meg, ám később derült ki, hogy teste negyven százaléka megégett a gázrobbanásban. A házban akart új életet kezdeni, ami így most lakhatatlan lett.
Vírus ellen védő „szkafanderfelsővé” alakítható hátizsákot dobott piacra egy kanadai cég. A VYZR Technologies tervezői olyan hétköznapi problémák ellen ajánlanak különböző, trükkösen átalakítható ruházati elemeket, mint a szmog, de már a Covid–19 járvány ellen is találtak megoldást.
– Sipos Tomi, az Irigy Hónaljmirigy oszlopos tagja nem tétlenkedett a karantén szűk három hónapja alatt. Igazi izomkolosszussá gyúrta ki magát, ráadásul szakmailag is újragondolta a karrierjét: a mulatós műfaj izgalmas vizeire evezett és fölvette a Jattos Tomi művésznevet. Persze, mindezt csak a móka és az IHM legújabb paródiavideója miatt.
Gyúró – Gyerekes családot kellett kimenteni a tűzoltóknak a Fejér megyei Gyúróban a vasárnapi felhőszakadás miatt. A településen áthaladó Szent László-patak ugyanis gyors sodrású folyóvá áradt és elöntötte az alacsonyabb fekvésű házakat. Az egyik házból három kisgyereket, köztük egy csecsemőt, valamint az édesanyjukat kellett kimenteni.
A bankkártyákkal az első negyedévben belföldön lebonyolított vásárlási forgalom a múlt év azonos időszakához képest darabszámban 13 százalékos, értékben pedig 23 százalékos emelkedést mutatott, és 1754 milliárd forintot ért el. Az online kártyás vásárlások darabszáma 38 százalékkal, értéke pedig 50 százalékkal nőtt - állapította meg hétfőn közzétet
Csendesen csordogál a patak Pintér Lajos (78) nyugdíjas kőműves kertjének közepén. A takaros konyhakertben nyílegyenes sorokban nő az újkrumpli, a hagyma, a petrezselyem. Nyoma sincs már a vasárnapi pusztító felhőszakadásnak, ami akkora villámárvizet okozott, hogy hasonlóra sem emlékeznek a helyiek.
A vizes, dagadt, ödémás láb jelensége mögött több ok is meghúzódhat, így mindenképpen szakorvoshoz kell fordulni a pontos diagnózisért. Dr. Vaskó Péter, a Kardioközpont specialistája az egyik lehetséges okra, a szívelégtelenségre és az ödéma kezelési lehetőségeire hívta fel a figyelmet.
Tóth Gabi (32) nem tud elég hálás lenni a férjének, Krausz Gábornak, akiben megtalálta élete szerelmét, és kiderült, hogy a séf tökéletes édesapa is. Az énekesnő nem titkolja, a szülés után depressziós tünetei voltak, s mint kiderült, párja is nehezen élte meg kislánya születését.
Az Ingatlan.com cégcsoportot is érintette a koronavírus-járvány, a bevételeinket csak átmenetileg, a jövőbeni munkavégzésünket és működésünket viszont végérvényesen - mondta a növekedés.hu-nak Keleti József, a cégcsoport operatív és értékesítési igazgatója, aki 17 év után nemrégiben igazolt át a Bisnode Magyarországtól az Ingatlan.com-hoz. Úgy véli
Újra rátalált a szerelem Nagy Krisztiánra (22), mégsem lehet felhőtlen az énekes boldogsága. Krisztián korábban kétszer is bekerült az X-Faktor élő show-jába, ám az adás előtt mindkétszer feladta a versenyt, a pszichés problémákkal küzdő fiú nem bírta a mentális terhelést. Tervei szerint idén minden máshogy lesz.
Közel 2,5 millió magánszemély és 285 ezer vállalati adós élt eddig a márciusban bevezetett törlesztési moratóriummal, amelynek köszönhetően közel 2000 milliárd forint maradt a családoknál és a cégeknél.