2020. június 14. vasárnap

jún. 14
14:15
Leszakadt az ég Budapesten: fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat (Alternatív Energia)
Az egységeknek a kidőlt fák és a leszakadt ágak eltávolítása, illetve megrongált épületrészek adnak folyamatos munkát.
jún. 14
14:15
Moszkva szeptemberre tervezi a koronavírus elleni vakcina gyártásának beindítását (Kripto Akadémia)
A védőoltás állami bejegyzése augusztusra várható, amikorra befejeződik a klinikai tesztelés.
jún. 14
14:17
Életekbe kerülő halogatás (Alternatív Energia)
Több daganatos beteg már igen előrehaladott állapotban jutott el onkológushoz az utóbbi hetekben, ennek oka egy lapunknak nyilatkozó szakember szerint egyrészt, hogy a veszélyhelyzet miatt korlátozták az elérhető vizsgálatokat, és mivel nem mindig volt egyértelmű a daganatgyanú, elmaradt a kivizsgálás, másrészt, hogy a magyarok egyébként is halogat
jún. 14
14:18
Milyen gyakran cserél gazdát egy lakás Magyarországon? - Íme, azok a területek, ahol a leggyorsabban mennek el (Portfolio)
Gondolkoztál már azon, hogy egy átlagos lakás milyen gyakran cserél gazdát, és vajon az ország melyik térségeiben adják el gyakrabban lakásaikat a tulajdonosok? A választ a lakásállomány forgási sebessége adja meg, ami nem csak a tranzakciószámok alapján értékeli az ország egyes településeit, vagy a főváros kerületeit, hanem a területi meglévő laká
jún. 14
14:18
Majka mélyen megdöbbent, miután benyitott a hálószobába, ezt látta (Ripost)
Erre nem igazán számított a rapper!
jún. 14
14:18
Jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció (Igényesférfi.hu)
Várhatóan egy hónapig tart majd a konzultáció.
jún. 14
14:20
Jolly szerint ezért nem gáz, hogy simán "lenyúlta" Bangó Margit dalát (Ripost)
Bár a mulatós zenész az ügyről szóló legújabb posztjában arra utal, hogy lezártnak tekinti a vitát, mégis folytatja...
jún. 14
14:21
A baloldal kergette adósságba az önkormányzatokat (Demokrata)
A baloldal volt az, aki válság idején pénzt vett el az önkormányzatoktól – reagált a nagyobbik kormánypárt.
jún. 14
14:24
Mennyire vagy vizuális típus? Teszteld fotografikus memóriádat az alábbi játékos kvízzel! (Joy)
A nagy művészekre jellemző, hogy fotografikus memóriával vannak megáldva, és egy képet látva még a legapróbb részleteket is fel tudják idézni rövid időn belül. Vajon te is közéjük tartozol? Most letesztelheted játékos kvízünkön!
jún. 14
14:24
Tizenöt éve nem voltak ennyien egy mérkőzésen (Sport365)
A találkozóra az enyhe idő miatt a családtagjaikat is magukkal vitték.
jún. 14
14:24
Újabb iszlamista támadás Észak-Nigériában (Képmás)
A terroristák még a kormányzati épületeket is megrohamozták.
jún. 14
14:27
Német lap: Ismét emelkedik az illegális határátlépések száma a Frontex szerint (HírTV)
A fő migrációs útvonalakat együttvéve 4300 engedély nélküli határátlépést jegyeztek fel májusban.
jún. 14
14:27
Új hírek érkeztek a Gladiátor 2 háza tájáról! (Mafab)
Korábban már felmerült annak lehetősége, hogy elkészüljön a Gladiátor második része, noha a produkció előkészületei számos akadályba ütközött. Nem csupán arról volt szó ugyanis, hogy komoly gondokat
jún. 14
14:27
Még mindig több százan fertőződnek meg naponta Ukrajnában (Demokrata)
Továbbra sem lassul számottevő mértékben a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában.
jún. 14
14:29
Iszlamista fegyveresek több mint hatvan embert megöltek Nigériában (HírTV)
Iszlamista fegyveresek megöltek legalább húsz katonát és több mint negyven civilt.
jún. 14
14:30
Durva fotó: Jégeső csapott le Budapestre (Ripost)
Bár az előrejelzésekből lehetett tudni, hogy vasárnap nem folytatódik a napos, nyári idő, de azért erre nem számítottunk!
jún. 14
14:33
A görbe lapos, a bolygó felforr (Menedzsment Fórum)
Egészen februárig az emberiség legkomolyabb krízise a klímaváltozás volt, hogy aztán ez egy csapásra háttérbe szoruljon, és átadja a reflektorfényt a koronavírusnak. A tomboló világjárvány most minden mást elhomályosít, és várhatóan mély gödörbe löki a világgazdaságot, teljes iparágakat juttat a tönk szélére. A termelés beszakadásával azonban a glo
jún. 14
14:33
Kiderült, mikor kerül a postaládákba az új nemzeti konzultációs kérdőív (Infostart)
Erről Dömötör Csaba beszélt, aki kifejtette: Brüsszel újból erőteljes nyomásgyakorlásba kezdett annak érdekében, hogy Magyarország változtassa meg alaptörvénye bevándorlást tiltó szabályait.
jún. 14
14:33
Visszaáll a rend a BKK járatain, de nem teljesen – részletek (Promotions)
Hétfőtől újra nyitják az első ajtót a fővárosi buszok és trolik, visszaáll az első ajtós felszállási rend a BKK járatain, de a szájmaszk használata továbbra is kötelező.
jún. 14
14:33
Folyamatosan dolgozott a katasztrófavédelem Budapesten (Demokrata)
A Budapestet is érintő viharos időjárás miatt fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat.
jún. 14
14:36
Durva jégesővel érkezett a vihar, elöntötte a víz a Keleti aluljáróját, leállt több vonalon a vonatközlekedés (Háziállat)
Ma délelőtt már szóltunk, hogy nagy vihar várható, meg is érkezett az ítéletidő. A fővárosban heves jégeső volt, az agglomerációban is többfelé szakad az eső, dörög, villámlik. Gondok vannak a vasúti közlekedéssel, a Keleti pályaudvar aluljáróját elöntötte a víz. Cikkünket a vihar idején folyamatosan frissítettük. FRISS CIKK: Ilyent még nem láttál!
jún. 14
14:36
Élete képét lőtte a szurkoló, ám nem lett jó vége (Könyves Magazin)
Hiába rohant be a pályára, hogy szelfizzen Messivel, a rendőrségnek más elképzelései voltak.
jún. 14
14:38
Leszakadt az ég Budapesten, sok helyre riasztották a katasztrófavédelmet (Háziállat)
A Budapestet is érintő viharos időjárás miatt fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat.
jún. 14
14:42
Korózsnak nem kell lemondania az álmentős videó miatt, a választók harmada bizonytalan (ATV)
Az ATV ezen a héten is készített egy összefoglaló videót, amelyben megmutatják a hét legfontosabb híreit.
jún. 14
14:42
Frontex: Ismét megnövekedett a bevándorlók száma (Képmás)
A koronavírus miatti csökkenést követően ismét növekedésbe kezdett az illegális bevándorlás mértéke.
jún. 14
14:45
A líbiai helyzet rendezését sürgette Ferenc pápa (HírTV)
A líbiai helyzet békés rendezésének érdekében nemzetközi fellépést szorgalmazott Ferenc pápa.
jún. 14
14:48
Nem mindennapi változást észleltek a magyar kukoricaföldeken (Infostart)
Májusban pár nap időjárása miatt az ország több pontján elváltozott a kukorica színe - derült ki az InfoRádióban Petőházi Tamással, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökével készült beszélgetésből.
jún. 14
14:48
Csányi Sándor új pozíciót vállalt (Portfolio)
Hat felsőoktatási intézményben már zajlik a modellváltás folyamata, hozzájuk hamarosan csatlakozik egy hetedik, emellett integrációkkal megújul az agrár-felsőoktatás is - tudtuk meg a héten. A Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója lett, aki a Kisalföld újságnak rövid nyilatkozatot is
jún. 14
14:48
Fidesz: A baloldal volt az, aki válság idején pénzt vett el az önkormányzatoktól (ATV)
"A baloldal volt az, aki válság idején pénzt vett el az önkormányzatoktól" - így reagált a Fidesz az MSZP közleményére.
jún. 14
14:48
Leszakadt az ég Budapesten (Háziállat)
A Budapestet is érintő viharos időjárás miatt fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője vasárnap kora délután az MTI-vel.
jún. 14
14:48
Nemzeti konzultáció - A konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik (BorsOnline)
A nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik és várhatóan egy hónapig tart, a válaszok feladási határideje augusztus 15. - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
jún. 14
14:54
Csányi Sándor újabb pozíciót vállalt (Portfolio)
Hat felsőoktatási intézményben már zajlik a modellváltás folyamata, hozzájuk hamarosan csatlakozik egy hetedik, emellett integrációkkal megújul az agrár-felsőoktatás is - tudtuk meg a héten. A Soproni Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke Csányi Sándor, az OTP Bank Zrt. elnök-vezérigazgatója lett, aki a Kisalföld újságnak rövid nyilatkozatot is
jún. 14
14:54
Hosszú időre kidőlt a magyar válogatott játékosa (Sport365)
Nagy Dominik a Paok elleni mérkőzés bemelegítésekor sérült meg.
jún. 14
14:54
Putyin: Romboló jellegű, ami az USA-ban történik (Képmás)
Az orosz elnök szerint Trump hatalomra kerülése óta válságban van az Egyesült Államok.
jún. 14
14:56
Az oroszok szeptemberben már tömegesen gyártani fogják a koronavírus-vakcinát (Portfolio)
A Covid-19 betegség elleni vakcina tömeges gyártása a tervek szerint szeptemberben fog beindulni - jelentette ki Tatyjana Golikova orosz miniszterelnök-helyettes az orosz sajtóban vasárnap közölt jelentések szerint.
jún. 14
14:58
Koronavírus: Romániában ismét 300 fölött a napi megbetegedések száma (Portfolio)
Romániában vasárnapra ismét 300 fölé ugrott az új típusú koronavírusos megbetegedések napi száma. Legutóbb május 9-én jegyeztek háromszáz fölötti értéket.
jún. 14
15:00
Öt kontinens országaiban élő magyarok énekelték a NOX slágerét, hogy megmutassák: összetartoznak (SzMo)
Taso Róbert operatőr ötletét sokan támogatták, így jöhetett létre ez a különleges klip.
jún. 14
15:03
Duda: Fejet hajtunk minden nemzet elvesztett hozzátartozói előtt (Demokrata)
Auschwitz emléke óva int az elképzelhetetlen gonoszság, az emberi kegyetlenség megismétlésétől – jelentette ki Andrzej Duda.
jún. 14
15:06
Egész nyáron nem lesz nyugtuk az utasoknak ezen a vonalon: változik a vonatközlekedés (Pénzcentrum)
Egész nyáron korlátozásokra kell számítani a ceglédi elővárosi, a debreceni és a szegedi fővonalakon is a Nyugati pályaudvarra vezető vasúti szakasz felújítása miatt - közölte a MÁV. A ceglédi vonal pályahálózatának karbantartására
jún. 14
15:06
Sudár Orsolya: Orbán vonzódása Horthy-hoz (Tiszta Jövő)
Orbánnak Horthy nem csupán hős, hanem előszó saját uralmához.
jún. 14
15:06
Fakanállal hódít a török Jason Momoa (BorsOnline)
Törökország jelenleg legtöbbet foglalkoztatott és legsármosabb színésze a Life TV képernyőjén rabolja el partnernője és a tévénézők szívét. Tavaly év végén Budapesten keresett menedéket.
jún. 14
15:12
Kullancs elleni védőoltás (WebBeteg)
A helytelenül kullancs elleni védőoltásként emlegetett készítmény alatt valójában a kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás (kullancsencephalitis) elleni vakcinákat értik. Kétféle védőoltás létezik.
jún. 14
15:12
Ismét emelkedik az illegális határátlépések száma (Portfolio)
A koronavírus-világjárvány miatti áprilisi mélypont után májusban jelentősen emelkedett az Európai Unió (EU) külső határán regisztrált illegális belépések száma a közösség határ- és partvédelmi szervezetének (Frontex) még nem nyilvános adatai szerint, amelyeket a Berliner Morgenpost című német lap ismertetett vasárnapi számában.
jún. 14
15:15
Liam Neeson a padlóra került, újabb tragédia árnyékolja be életét (Femcafe)
Az Elrabolva című film és megannyi mozisiker sztárjáért aggódik a családja és a kollégái.
jún. 14
15:18
Az M5-ös autópályán biciklizett egy férfi (SzMo)
A szabálysértésről videó is készült.
jún. 14
15:21
Koronavírus - továbbra is vásárol védőfelszereléseket Magyarország (Infostart)
A járványügyi intézkedések lazításának folyamatossága csak akkor tartható fenn felelősséggel, ha közben a védekezéshez szükséges eszközök beszerzése is folyamatosan zajlik - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap a Facebook-oldalán.
jún. 14
15:24
Szijjártó elárulta: továbbra is zajlik a védőfelszerelések beszerzése (Piac és Profit)
A járványügyi intézkedések lazításának folyamatossága csak akkor tartható fenn felelősséggel, ha közben a védekezéshez szükséges eszközök beszerzése is folyamatosan zajlik - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Facebook-oldalán.
jún. 14
15:24
Júliusban már nézők előtt játszanának az olaszok (Sport365)
Gabriele Gravina bízik a szurkolók mielőbbi visszatérésének lehetőségében.
jún. 14
15:27
Hamarosan mindenkihez megérkeznek a konzultáció ívei (Demokrata)
A nemzeti konzultációs kérdőívek kézbesítése jövő héten kezdődik és várhatóan egy hónapig tart.
jún. 14
15:30
Dobrev Klára nagyon kiakadt: szerinte a kormány annyira gyáva, hogy még a gyengeségét sem ismeri be (ATV)
"A kormány ismerje be, hogy az EU pénze nélkül képtelen lenne kezelni a válságot!" - írja Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője közleményben.

Keresés