2020. június 14. vasárnap

jún. 14
13:24
Hát ilyet! Beszaladt a pályára, hogy fotózkodhasson Messivel, most meg törölheti - Frissítés (Sport365)
Alaposan ráfázott a szurkoló.
jún. 14
13:24
Bejegyezték Szanyi Tibor új pártját, az Iszomm-ot - már parlamenti képviselőjük is van (ATV)
Jogerősen is bejegyezte a bíróság az MSZP-ből kilépett Szanyi Tibor új pártják, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalmat, vagyis az ISZOMM-ot, így országgyűlési képviselettel rendelkező párt született, hiszen Székely Sándor, a párt egyik alapítója, országgyűlési képviselő. Az alapítók között van Kalmár Szilárd, illetve Szanyi is.
jún. 14
13:27
Moszkva szeptemberre tervezi a vakcina gyártásának beindítását (HírTV)
A Covid-19 betegség elleni vakcina tömeges gyártása a tervek szerint szeptemberben fog beindulni.
jún. 14
13:30
A parlament megszünteti a veszélyhelyzetet (Portfolio)
Két napot ülésezik az Országgyűlés a jövő héten. A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak.
jún. 14
13:30
A lengyel hadsereg véletlenül megszállta Csehországot májusban (SzMo)
Apróbb „munkahelyi” félreértés történt.
jún. 14
13:33
Uborka, citrom, alma: itt a lista arról, hogy mit nem szabadna hűtőben tárolnunk (Femcafe)
Fogadjunk, hogy te sem tudtad, mi mindent nem ajánlatos a hűtőben tárolni.
jún. 14
13:33
Elszomorító fejlemény a tengerek szennyezésével kapcsolatban (Demokrata)
A vízben eltöltött több mint két évtized után is vadonatújnak hat két műanyag hulladék, amelyet német kutatók találtak a tenger fenekén.
jún. 14
13:36
7 dolog, ami károsítja az immunrendszert (WebBeteg)
Az immunrendszer a szervezet védekező mechanizmusa, a fertőzések elleni védekezésben részt vevő sejtek, szövetek és szervek együttese. Prof. Dr. Balázs Csaba, immunológus, endokrinológus segítségével megtudhatjuk, hogy melyek azok a körülmények vagy szokásaink, amelyekkel gátoljuk az egészséges működését.
jún. 14
13:36
Kiadták a figyelmeztetést: zivatar és felhőszakadás jöhet (Háziállat)
Néhol 50 milliméter feletti csapadékmennyiség, jég és szélvihar sem kizárt.
jún. 14
13:36
Hivatalosan is bejegyezték Szanyi Tibor Iszomm nevű pártját (SzMo)
Az előválasztáson az összes választókerületben indulni fognak.
jún. 14
13:39
Messi-rekord és csúnyán megbüntetett szurkoló (Infostart)
Nem mindennapi eseményeket is hozott a La Liga szombati napján a Mallorca-Barcelona zárt kapus mérkőzés. Messi 12. bajnoki szezonja óta szór legalább 20 gólt, egy szurkoló pedig beszökött a pályára, de - számára - szomorú vége lett a dolognak.
jún. 14
13:39
Baloldali radikálisok fosztogattak Párizsban (HírTV)
Erőszakba torkollt Párizsban egy bűnöző emlékére rendezett felvonulás.
jún. 14
13:42
Az olasz jobboldal nem segít a kormánynak még több támogatást kijárni az uniós mentőcsomagból (Kripto Akadémia)
Brüsszel reformokat követel, a kormányfő videokonferenciát tart, az ellenzék provokációt emleget.
jún. 14
13:42
A héten 2800 lélegeztetőgép érkezett Magyarországra (Portfolio)
A járványügyi intézkedések lazításának folyamatossága csak akkor tartható fenn felelősséggel, ha közben a védekezéshez szükséges eszközök beszerzése is folyamatosan zajlik - hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter vasárnap Facebook-oldalán.
jún. 14
13:42
Szijjártó: Fel kell készülnünk az esetleges második hullámra (Igényesférfi.hu)
A külgazdasági- és külügyminiszter a megfelelő védekezéshez szükséges eszközök beszerzésén munkálkodik.
jún. 14
13:45
Szerelmes lett az Exatlon Hungary versenyzője, Krausz Gábor színt vallott (Promotions)
Ezen a héten is elhoztuk a legolvasottabb híreket, kezdve Pap Dorci új szerelmétől, Rita Ora és Vajna Timi intim fotóján keresztül egészen Krausz Gábor őszinte megnyilvánulásáig.
jún. 14
13:45
Egyetlen karakterrel megszüntethetjük a reklámokat YouTube-on (GSMring)
Manapság már megszokott, hogy egy YouTube videó előtt idegesítő reklámok jelennek meg. Most mutatunk egy trükköt, amivel ezek könnyen eltüntethetőek. A YouTube, mint tudjuk a legnépszerűbb videó megosztó a világon. Lényegében bárhol is vagyunk ingyenesen tudjuk használni az oldalt. Viszont ehhez egy kis kompromisszumot kell kötnünk, ezek pedig a fe
jún. 14
13:45
Újabb védekezéshez szükséges eszközök érkeztek Magyarországra (Demokrata)
A járványügyi lazítások csak akkor tarthatók fenn felelősséggel, a védekezéshez szükséges eszközök beszerzése is folyamatosan zajlik.
jún. 14
13:48
Nem csitul a koronavírus-járvány a szomszédban (Portfolio)
Továbbra sem lassul számottevő mértékben a koronavírus-fertőzés terjedése Ukrajnában, vasárnap egy nap alatt 648 új esetet azonosítottak, amely ugyan 105-tel kevesebb a megelőző napi, eddigi legnagyobb növekménynél, mégis jelentősen meghaladja a korábbi átlagot - derült ki az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) által közzétett adatokból
jún. 14
13:48
Hatalmas felhőszakadás csapott le Budapestre (Háziállat)
Vízesés lett a Nyugati téri aluljáró lépcsőiből. Jégesőre is számítani lehet az országban. Küldjön fotót vagy videót az égszakadásról!
jún. 14
13:48
Szeptemberre tervezi Oroszország a vakcinák gyártását (Képmás)
Koronavírus elleni vakcinát tervez gyártani ősszel Moszkva.
jún. 14
13:54
Koronavírus: komoly kockázatot jelent a spórolás (Piac és Profit)
Egy százfős vállalkozás esetén kevesebb, mint egymillió forintba kerülne az összes alkalmazott egyszeri, megbízható koronavírustesztje. A cégek többsége mégsem hajlandó költeni a munkatársak biztonságára, még annak ellenére sem, hogy egyetlen megbetegedés akár két hét bevételkiesést is jelenthet.
jún. 14
13:54
Dobrev Klára: Szövetségesek szerzése helyett Orbán folyamatosan elszigeteli Magyarországot (Igényesférfi.hu)
A DK politikusa szerint a kormányfő gyáva szembenézni a problémákkal.
jún. 14
13:57
Akkora vihar volt Budapesten, hogy még az egyik pláza liftjeiben is esett (SzMo)
Olvasónktól kaptuk a videót.
jún. 14
13:57
Biztató fejlemények Oroszországban (Demokrata)
A Covid-19 betegség elleni vakcina tömeges gyártása a tervek szerint szeptemberben fog beindulni Oroszországban.
jún. 14
14:00
Jégtől fehér utcák, hömpölygő vízáradat - a budapesti vihar képeken, videón (Infostart)
Vasárnap reggel már másodfokúra emelt riasztás volt életben felhőszakadás és zivatar miatt több megyére, köztük a fővárosra is - nem hiába.
jún. 14
14:00
Horvát győzelemmel tért vissza az élet az uszodába (Sport365)
Az első hivatalos vízilabda-mérkőzés volt a járvány kitörése óta.
jún. 14
14:00
Fényezni az oroszok is tudnak, ha akarnak (Autónavigátor)
A Fekete-tengertől alig száz kilométerre, a Krasznodarszk vidékén fekvő Armavir városában immár 17 éve alkotja megosztó optikai kitjeit az SCL
jún. 14
14:00
Továbbra sem lassul a vírus Ukrajnában (Képmás)
Az elhunytak száma közelít az ezerhez.
jún. 14
14:03
Több mint 220 ezer magyar nő szenved el fizikai vagy szexuális bántalmazást a partnerétől, mégsincs hatékony védelmi háló az áldozatok számára (Glamour)
Az áldozat nem kap védelmet az eljárás alatt, így rengeteg bántalmazott nő kénytelen visszavonulót fújni
jún. 14
14:03
Újabb zöld követelést fogalmazott meg az LMP (Demokrata)
Az LMP azt várja a kormánytól, hogy ne akadályozza a zöldenergia-termelést és oldja fel a szélturbinák telepítésére vonatkozó korlátozást.
jún. 14
14:03
Elhamarkodott lazítások Ausztráliában? (Demokrata)
Tovább lazítanak Ausztrália két legnagyobb államában a koronavírus-járvány megfékezése érdekében bevezetett korlátozásokon.
jún. 14
14:06
400 millió koronavírus elleni vakcinát szállíthat Európába egy nagy gyógyszercég (SzMo)
Ha működik az ellenanyag, idén decemberben megkezdhetik a terjesztését.
jún. 14
14:09
Jól jártak a cukor árának emelkedésével (Agrofórum)
A világ második legnagyobb cukorgyártó vállalata a francia Tereos cégcsoport három év után számolt be nyereséges gazdálkodású évről. Ennek eléréséhez a cukor drágulása nagyban hozzájárult.
jún. 14
14:09
Gyurcsányné a kormány „beismerését” követeli (Demokrata)
A DK szerint Orbán Viktor miniszterelnök ahelyett, hogy barátokat, szövetségeseket szerezne, folyamatosan elszigeteli Magyarországot.
jún. 14
14:12
A jég hátán is megélni - emberek, akik munkáját ellehetetlenítette a járvány, de mégis újrakezdték (ATV)
Képzeljük el, hogy holnap úgy ébredünk fel, hogy a munkánk, a szakmánk, amivel eddig foglalkoztunk hirtelen a múlté és ha fenn akarjuk tartani a családunkat, akkor azonnal valami egészen másba kell fognunk. Lehet, hogy olyasvalamibe, ami korábban meg sem fordult a fejünkben. A Heti Napló riportjában olyan embereket mutat be, akiknek ezt egyik napró
jún. 14
14:12
Hatalmas vihar csapott le Budapestre (Háziállat)
Legalább fél órán át tombolt.
jún. 14
14:12
Leszakadt az ég Budapesten: sok a dolga a katasztrófavédőknek (Pénzcentrum)
A Budapestet is érintő viharos időjárás miatt fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat - közölte a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság helyettes szóvivője vasárnap kora délután. Kolozsi Péter
jún. 14
14:12
Több tízmillió forintot kaphatsz egy megosztásért, ha annak köszönhetően adják el a vácdukai kastélyt (SzMo)
Szerencséje lehet annak, akinek a posztjába véletlenül belebotlik egy kastélyvásárlásra készülő milliárdos.
jún. 14
14:15
Kiszámolták: nem Pest megye volt a legnagyobb bajban a járvány alatt (Menedzsment Fórum)
Komárom és Fejér megye is rosszabb mutatókat produkált százezer lakosra vetítve. Az ország ipari központjai állnak az élen.
jún. 14
14:15
Leszakadt az ég Budapesten: fél óra alatt több mint hetven helyszínre riasztották a tűzoltókat (Alternatív Energia)
Az egységeknek a kidőlt fák és a leszakadt ágak eltávolítása, illetve megrongált épületrészek adnak folyamatos munkát.
jún. 14
14:15
Moszkva szeptemberre tervezi a koronavírus elleni vakcina gyártásának beindítását (Kripto Akadémia)
A védőoltás állami bejegyzése augusztusra várható, amikorra befejeződik a klinikai tesztelés.
jún. 14
14:17
Életekbe kerülő halogatás (Alternatív Energia)
Több daganatos beteg már igen előrehaladott állapotban jutott el onkológushoz az utóbbi hetekben, ennek oka egy lapunknak nyilatkozó szakember szerint egyrészt, hogy a veszélyhelyzet miatt korlátozták az elérhető vizsgálatokat, és mivel nem mindig volt egyértelmű a daganatgyanú, elmaradt a kivizsgálás, másrészt, hogy a magyarok egyébként is halogat
jún. 14
14:18
Milyen gyakran cserél gazdát egy lakás Magyarországon? - Íme, azok a területek, ahol a leggyorsabban mennek el (Portfolio)
Gondolkoztál már azon, hogy egy átlagos lakás milyen gyakran cserél gazdát, és vajon az ország melyik térségeiben adják el gyakrabban lakásaikat a tulajdonosok? A választ a lakásállomány forgási sebessége adja meg, ami nem csak a tranzakciószámok alapján értékeli az ország egyes településeit, vagy a főváros kerületeit, hanem a területi meglévő laká
jún. 14
14:18
Majka mélyen megdöbbent, miután benyitott a hálószobába, ezt látta (Ripost)
Erre nem igazán számított a rapper!
jún. 14
14:18
Jövő héten kezdődik a nemzeti konzultáció (Igényesférfi.hu)
Várhatóan egy hónapig tart majd a konzultáció.
jún. 14
14:20
Jolly szerint ezért nem gáz, hogy simán "lenyúlta" Bangó Margit dalát (Ripost)
Bár a mulatós zenész az ügyről szóló legújabb posztjában arra utal, hogy lezártnak tekinti a vitát, mégis folytatja...
jún. 14
14:21
A baloldal kergette adósságba az önkormányzatokat (Demokrata)
A baloldal volt az, aki válság idején pénzt vett el az önkormányzatoktól – reagált a nagyobbik kormánypárt.
jún. 14
14:24
Tizenöt éve nem voltak ennyien egy mérkőzésen (Sport365)
A találkozóra az enyhe idő miatt a családtagjaikat is magukkal vitték.
jún. 14
14:24
Újabb iszlamista támadás Észak-Nigériában (Képmás)
A terroristák még a kormányzati épületeket is megrohamozták.

Keresés