Lisszabon ad otthont a Bajnokok Ligája döntő tornájának, míg az Európa-liga hátralévő meccseit Németországban rendezik meg német és olasz sajtóértesülés szerint. Úgy tudni, Budapesten, a Puskás Arénában kerülhet sor a labdarúgó Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésre.
A brit háztartások szokásos fogyasztási kiadásaiknak csaknem a negyedét nem tudták elkölteni a koronavírus-járvány megfékezését célzó korlátozások bevezetése óta, áll a brit statisztikai hivatal (Ons) csütörtökön ismertetett tanulmányában.
Áprilisban példátlan ütemben, 20,4 százalékkal zuhant az előző havi szinthez képest a brit hazai össztermék (Gdp) a koronavírus-járvány átszűrődő reálgazdasági hatásai miatt, közölte pénteken a brit statisztikai hivatal (Ons).
További lépéseket kell tenni azért, hogy a külföldi vállalatok hozzáférjenek Kína piacaihoz, és a kölcsönösség és az egyenrangúság elve alapján kezeljék őket az ázsiai országban, mondta Angela Merkel német kancellár Li Ko-csiang kínai miniszterelnökkel csütörtökön folytatott megbeszélésén a német szövetségi kormány szóvivőjének tájékoztatása szerin
A Magyarországon bejegyzett Aero Investment Partners Zrt. veszi meg a katonai kiképző és könnyű harcászati gépeket gyártó cseh Aero Vodochodyt, közölte a cseh vállalat csütörtökön az MTI-vel.
A British Airways megválik sokmillió fontot érő műgyűjteménye néhány darabjától, hogy pénzhez jusson és ne kelljen elküldenie dolgozóit, számolt be róla csütörtökön a Bbc News.
Megérkeztek a részletes adatok minden idők legnagyobb, a magyar ipari termelést érintő visszaeséséről. A gazdaság motorja, az autógyártás teljesen lefulladt, a teljesítmény tavalyhoz képest 80 százalékkal zuhant - jelenleg nem is a legfajsúlyosabb feldolgozóipari ág Magyarországon a járműgyártás. A nagyobb súlyú ágak közül az élelmiszeripar úszta m
Idén is jól szerepeltek a hazai ingatlanmágnások a frissen megjelent 100 Leggazdagabb magyar kiadvány listáján. A 100 leggazdagabb magyar becsült vagyona 4568,1 milliárd forintra csökkent 64,9 milliárd forinttal, miután a 2019-es céges beszámolók mellett a márciusi-májusi árfolyammozgásokat is figyelembe vették. Bár a 100 leggazdagabb közül mindöss
A Vácról Balassagyarmatra tartóknak Nagyorosziban pótlóbuszra kell szállniuk - majd a busz és a vonat is elindul Balassagyarmat felé. Az egyik utasokkal. A másik üresen.
Hatalmas eséssel fejezték be a csütörtöki kereskedést mind az európai, mind a tengerentúli tőzsdék. Reggel még úgy tűnt, hogy az esés folytatódni fog, azonban a délelőtt második felére felpattantak az európai tőzsdék. A magyar tőzsde is ledolgozta a korábbi esést, a blue chipek közül az OTP teljesít a legjobban.
A törvényjavaslat célja, hogy minden gyermek családban nőhessen fel - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, nevelőszülőknél tett látogatás után.
Zenéjük egy generáció forrongó indulatait fejezte ki, maga volt a hisztérikus láza- dás. Ma már a Beatles a világ kulturális örökségének része, tagjai milliomosok lettek, az angol közélet befogadta, majd piedesztára emelte őket. Ennek első felvonása volt, hogy 55 éve a brit királynő kitüntette a négy gombafejűt.
Izraelben folyamatosan emelkedik a koronavírussal újonnan fertőzöttek száma, csütörtökön - április óta először - több mint 200-at diagnosztizáltak egy nap alatt, de a súlyos esetek száma egyelőre alig nőtt - jelentette a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet pénteken.
Az otthoni munka bizalom kérdése, a koronavírus miatti bezárkózás pedig bebizonyította a vállalatvezetőknek, hogy igenis bízhatnak az alkalmazottaikban. A koncentrációt, írást, olvasást igénylő munkaköröknél hosszabb távon is megmaradhat a távmunka, ezen kívül velünk maradhat még az egészségügyi, a pénzügyi szektor és az oktatás digitalizációja is.
Megérkeztek a részletes adatok minden idők legnagyobb, a magyar ipari termelést érintő visszaeséséről. A gazdaság motorja, az autógyártás teljesen lefulladt, a teljesítmény tavalyhoz képest 80 százalékkal zuhant - jelenleg nem is a legfajsúlyosabb feldolgozóipari ág Magyarországon a járműgyártás. A nagyobb súlyú ágak közül az élelmiszeripar úszta m
Az internetezők 14 százaléka szokott az okostelefonjával fizetni, a fiataloknak azonban már a 20 százaléka teszi ugyanezt - derül ki egy kutatásából. Sokan azonban nem is tudnak róla, hogy így is vásárolhatnának, az érintettek 37 százaléka
A tegnapi csúnya, sok tőzsdén március óta nem látott zuhanás után ma kezdetben nagy bizonytalanság jellemezte az európai tőzsdéket. Egyes indexek pluszban, mások mínuszban voltak, de azután fordulat következett, és mostanra egy százalék körüli plusz a jellemző. Az amerikai határidős indexek is emelkedést vetítenek előre. A hazai index a nyertesek k
A kórházainkban 290 főt ápolnak koronavírus-betegként, 20-an vannak még lélegeztetőgépen - jelezte Müller Cecília az operatív törzs pénteki tájékoztatóján. Arról is beszélt, hogy Budapesten a szennyvízminták a fertőzöttség lecsengését mutatják.
Fiatalkorúak is vannak az új koronavírusosak között. Már egész Budapestre rálátnak egy speciális vizsgálattal, ebből megállapították, hogy várható-e itt a járvány terjedése. A módszert vidéken is elkezdték alkalmazni. Egy rendkívüli rendőrségi bejelentés után megyei fertőzöttségi adatokat is közölt Müller Cecília.
Ismét tájékoztat az Operatív Törzs. Cikkünk folyamatosan frissül.Az országos tisztifőorvos nevével visszaélve csaló emaillel az NNK nevében próbálnak meg információt kicsalni ismeretlenek egészségügyi szakemberektől, intézményektől.
A járványhatás a lakáshitelek piacán is megjelent: a bankok több mint 69 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket áprilisban, ez pedig 18 százalékos csökkenésnek felel meg éves szinten. Erre a visszaesésre számítani lehetett a járványhoz köthető korlátozások, a bizonytalanabbá váló gazdasági környezet miatt.
A La Liga – legalábbis időben – az OTP Bank Liga mögött jár, csütörtök este játszották az első mérkőzés a koronavírus-járvány miatti felfüggesztést követően. A Sevilla–Betis (2-0) városi rangadó után a Marca tíz különlegességre, újdonságra hívta fel olvasói figyelmét.