A grapefruit és a pomelo népszerű gyümölcsök, a belőlük készült italok és szörpök a reggeli ételek gyakori összetevői. Ha viszont gyógyszert is szedünk, akkor fontos tudni, hogy a két gyümölcs gátolhatja bizonyos készítmények felszívódását.
A koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások enyhítésének kérdése nem lehet politikai vita tárgya - hangsúlyozta Karácsony Gergely főpolgármester pénteki Facebook-bejegyzésében.
Bár az élet már beindult, még mindig érdemes óvatosnak lenni, hiszen a veszély még nem múlt el. Ha bevásárolni mész, akkor is ügyelj az olyan alapvető szabályokra, mint a maszkviselés vagy a távolság betartása. Emellett érdemes előre...
Jók a járvány miatt bevezetett digitális oktatással kapcsolatos tapasztalatok a Szegedi Tudományegyetemen – mondta az intézmény kancellárja az InfoRádióban. Arról is beszélt, hogy harmincnál is több orvos- és élettudományi projektet kezdeményeztek a koronavírussal kapcsolatban.
"Gyilkos tempó: a kormány mindent tudott, mégsem mentette meg az idősotthonok lakóit!" - olvasható Korózs Lajos közleményében, az MSZP Facebook-oldalán.
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.
Egyre aktívabbak és elszántabbak az embercsempészek és emberkereskedők a koronavírus-járvány alatt - olvasható a hágai székhelyű Európai Rendőrségi Hivatal (Europol) pénteken közzétett jelentésében.
Szombattól kinyitnak egyes budapesti játszóterek, de a felnőtteknek kötelező lesz az arc eltakarása - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken. Budapesten is elkezdődik a koronavírus-járvány miatt bevezetett korlátozások...
Orbán Viktor miniszterelnök arra számít, hogy a kormány május végén vissza tudja adni a parlamentnek a koronavírus-járvány miatti különleges felhatalmazást. A kormányfő erről pénteken Belgrádban beszélt, az Aleksandar Vucic szerb államfővel folytatott megbeszélés utáni közös sajtótájékoztatón.
A járványügyi veszélyhelyzeti rendelkezésekhez igazodva jövő héttől Pest megyében is szervezhetőek közlekedési vizsgák, az időpontokat a jelentkezések függvényében hirdetik majd ki - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) pénteken az MTI-vel.
Szándéknyilatkozatot írtak alá egy pénzügyi holding létrehozásáról, a második legnagyobb magyar bank jöhet létre. A két intézménynek együtt 1,3 millió ügyfele van.
H. Rózsikát, a magyar jósnőt hallgatják meg Szlovákia egyik legfelkavaróbb bűnügyében. Kiderült ugyanis, hogy a gyilkosság minden résztvevője az asszony kliense volt.
Vizsgálják a lehetőségeket "egy új, jelentős piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét". A Takarékbank és az MKB összesen 1,3 millió ügyféllel, 840 bankfiókkal, 4300 milliárd forintos mérlegfőösszeggel, 2600 milliárd forintos hitelállománnyal és 3100 milliárd forintos betétállománnyal rendelkezik. A két ba
A várakozásoknak megfelelően alakult a csütörtöki véradások száma, országszerte 52 helyszínen 1504-en mentek el vért adni - mondta el Ohnsorge Éva, az Országos Vérellátó Szolgálat (OVSZ) véradásszervezője pénteken az M1 aktuális...
Szombattól kinyitnak egyes budapesti játszóterek, de a felnőtteknek kötelező lesz az arc eltakarása - közölte a Főpolgármesteri Hivatal pénteken az MTI-vel.
Kihasználják az egyelőre még érvényben lévő korlátozásokat és a vatikáni Szent Péter bazilikát alaposan csíramentesítik, különös tekintettel a templom hívek által leginkább látogatott részeire. Olaszországban fokozatosan megkezdték az újranyitást, ami azért is nagyon átgondolandó, mert azóta megugrott az új fertőzöttek száma a vírus által egyébként
A vírus még itt van közöttünk, ezért fontos a kellő óvatosság, de a járványügyi helyzet javulásával hétfőtől újabb egészségügyi ellátásokat vezetnek vissza - mondta az országos tisztifőorvos a koronavírus-járvány elleni védekezésért...
Elképesztő mélypont az EP történetében a Magyarországról és a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében hozott magyar törvényről szóló csütörtöki vita – mondta Hidvéghi Balázs fideszes EP-képviselő pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Peter Piot belga mikrobiológus egész életében a gyilkos fertőzéseket okozó kórokozók ellen harcolt. A koronavírussal azonban nemcsak orvosként, hanem betegként is találkozott, kis híján végzetesen.
Az ellenzéki Polgári Koalíció eddigi jelöltje pénteken visszalépett. Valószínűleg június végén kerülhet sor a koronavírus miatt elhalasztott elnökválasztásra.
Közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. és az MKB Bank, amelybe a két pénzintézet egyenlő tulajdonrésszel lép be. A Magyar Bankholding Zrt. feladata nemzetközi tanácsadók bevonásával megvizsgálni és előkészíteni egy új, jelentős piaci súllyal rendelkező, hazai tulajdonú
Bevásárolta magát az Indotek Group a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Appeninn Nyrt.-be. Az ingatlanfejlesztéssel és szállodaüzemeltetéssel foglalkozó BDPST Zrt. részesedése így 5 százalék alá csökkent a Budapesti Értéktőzsdén jegyzett Appeninn Nyrt.-ben, miután az Indotek Csoport és az OTP Csoport által kezelt két befektetési alap megvásárolta rész