A legújabb előrejelzések szerint végre mutatkozik némi esély arra, hogy megszakadjon a száraz időszak. A jövőhétre záporokat és zivatarokat is ígérnek a meteorológusok.
Olyan munkanélküliekkel beszéltünk, akik a járvány okozta leállás miatt vesztették el állásukat. Egyikükön sem segített egyelőre a gazdaságmentő csomag.
Online lakásszínházat rendezett be a debreceni Vojtina Bábszínház lakáspróbatermében a Csokonai Nemzeti Színház két művésze: Lehőcz Zsuzsa és Takács Dániel, akik élő adásban közvetítik előadásaikat.
Donald Trump azt mondta, nem éri meg az időt és az erőfeszítést, hogy sajtókonferenciákat tartson – az amerikai elnök úgy tűnik megsértődött, miután a sajtó és szakemberek is kipellengérezték elképesztő kijelentései miatt. Trump ugyanis korábban azt mondta: a fertőtlenítőszereket injekció formájában lehetne használni, hisz pillanatok alatt kiütik a
Meghalt 10 krónikus beteg, és 57-tel, 2500-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap reggel.
Nem volt alapbetegsége annak a 41 éves tatabányai beteghordónak, aki a koronavírus első ismert egészségügyben dolgozó áldozata – ezt az elhunyt férfi felesége mondta az RTL Híradónak.
A New York-i Little Italy bérházainak árnyékából indult Al Pacino élete sokáig nélkülözött minden csillogást és könnyedséget. Környezete nem sok jót jósolt a színészi ambícióval megáldott kölyöknek, akiből már életében legenda lett. Al Pacino 80 éves!
Könnyen, és ingyen alkalmazható házi praktikák és fortélyok, amelyek lehetővé teszik számunkra, hogy ezeket az élelmiszereket sokkal tovább, fonnyadás mentesen eltarthassuk!.
Kampánytanácsadói szóltak neki, hogy fehér házi sajtótájékoztatói, melyeken veszélyes ötletek sorát osztja meg hallgatóságával, inkább kontraproduktívak.
Nemcsak a kínálat, hanem a kereslet is visszaesett, és mert sokan veszítik el a munkájukat a járvány idején, nem is várható, hogy gyorsan fellendüljön. De hangozzék bármilyen vonzón, az árcsökkenés súlyos gazdasági gondok jele.
A jövő héten többször várható csapadék - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az Mti-nek.
A mélyszegénységben élő falusi közösségeket hetek alatt súlyos helyzetbe hozta a járvány, pedig még be sem tört hozzájuk a fertőzés. Az adományozás akadozik, az alkalmi munkák megszűntek. Ahol nem telik ételre, ott fertőtlenítőszert sem tudnak venni. A kormány eddig érdemben nem intézkedett, éhező családok ezrei maradtak magukra.
A kijárási korlátozásokat ezért csak fokozatosan oldják fel, első körben csak a lakókörzetüket hagyhatják el az olaszok, a tartományok között még korlátozva lesz a mozgás.
Csődhullámtól tart az utazásszervező és utazásközvetítő vállalkozások németországi érdekképviselete (Deutscher Reiseverband -DRV) a koronavírus-járvány miatt, a szakmai szövetség vasárnapi közleménye szerint előfordulhat, hogy tagjainak többsége nem éli túl a válságot.
Országszerte szombat estig 140 esethez riasztották a katasztrófavédelem egységeit a viharos erejű széllökések miatt - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság helyettes szóvivője az Mti-vel.
Ha szeretitek Olaszországot, továbbra is be kell tartanotok a társadalmi távolságtartást - szólította fel a lakosságot Giuseppe Conte kormányfő vasárnap esti sajtótájékoztatóján, hangsúlyozva, hogy nagyon hosszú és nehéz időszak következik, melyben a gazdasági újraindulást a "járvánnyal való együttéléssel" kell egyeztetni.
Több vállalkozó is újra munkába állt, mert úgy érzik, hogy nem engedhetik meg maguknak, hogy ne dolgozzanak. Nyitnak az edzőtermek, vendégeket fogadnak a vendéglátó- és a szépségipar dolgozói.