Nincs szebb dolog a házasságnál! Ezt a mondást igazolja a közösségi oldalára posztolt fotóival Lékai-Kiss Ramóna (35), aki egy csokor őszinte pillanatképpel szemléltette, hogyan is telnek a mindennapjaik férjével, a válogatott kézilabdázó Lékai Mátéval (31) az önkéntes karantén ideje alatt.
Lord, Help Me, azaz Istenem, segíts! címmel szeptemberben jelenik meg Emme Muniz első könyve, amely két szempontból is rendhagyó. Írója 12 éves, aki két világhírű popsztár, Jennifer Lopez (50) és Marc Anthony (51) gyermeke.
Kiszel Tünde lánya, Hunyadi Donatella (19) a Vogue magazin oldalán pózol, az édesanyja pedig nagyon büszke a sikerre. Pedig tavaly Kajdi Csaba a modellügynökségéből eltanácsolta őket. Nagy port kavart tavaly januárban, hogy köntörfalazás nélkül beszélt arról, lehetetlen együtt dolgozni Donatellával, főként annak édesanyja miatt.
A Drága Örökösökben is játszó Koltai Róbert és Gaál Ildikó évek óta együtt dolgoznak, a munkakapcsolatból először barátság, majd idővel szerelem lett, ma pedig már együtt is élnek – olvasható a BEST magazin legfrissebb számában, amit az nlcafe.hu szemlézett, és amelyben képeket is közöltek a boldog párról.
A CNET szerint a szemüveg párásodása mögött az áll, hogy a szájmaszk eltéríti a leheleted, így az nem magad elé, hanem felfelé irányul, ami a betegségek terjedésének megakadályozása szempontjából roppant hasznos tud lenni, a tájékozódás szempontjából viszont már kevésbé.
Soha ennyi időt nem töltött még a férjével Pécsi Ildikó, aki a koronavírus-járvány kirobbanása óta ki sem mozdult gödöllői házából. Az első néhány hét komoly aggodalommal telt, hiszen eközben a férje, Szűcs Lajos még kórházban volt. Március végén azonban hazaengedték és azóta jelentősen javult az állapota.
Lehet utána csinálni! A világsztár túl a hetvenen is fantasztikusan néz ki, de ezért nagyon sokat is tesz. A következő videóból az is látszik, hogy nem veszi félvállról az edzést sem!
Radics Gigi mindig is fiatalon szeretett volna anyuka lenni. Szerelme még nem kérte meg a kezét, de már tudja, hogy hatalmas magyaros esküvőt szeretne.