Ezt azzal kapcsolatban mondta az igazságügyi miniszter, hogy rémhírterjesztés miatt két férfit is előállított a rendőrség. Varga szerint előfordul, hogy a hatóság téved. Szerinte azért szigorúbb az EU Magyarországgal, mert nem bírják elfogadni, hogy a magyar kormány kétharmados felhatalmazással rendelkezik.
Egymás után vonják vissza a német tartományi kormányok az európai uniós társországokból érkezőknek a koronavírus-járvány miatt kéthetes házi karantént előíró rendeletüket, a sort a legnépesebb tartomány, Észak-Rajna-Vesztfália nyitotta meg pénteken.
Európában egyedülállóan sikeresen kezeljük az új koronavírus-járványt, köszönhetőn az időben meghozott kormányzati korlátozó intézkedéseknek, a kórházak és az Emberi Erőforrások Minisztériuma közötti folyamatos együttműködésnek...
Közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) és az MKB Bank Nyrt. (MKB), hogy megvizsgálják egy hazai tulajdonú bankcsoport létrehozásának keretrendszerét, a bankok közti szinergiák, valamint az együttműködésükben rejlő jelentős működési és költségoptimalizálási potenc
A Volkswagen leállította a Golf nyolcadik generációjának kiszállítását szoftverhiba miatt – jelentette be a vállalat szóvivője pénteken a Reuters beszámolója szerint.
A koronavírus-járvány után újabb csapás sújtja Milánót. Az észak-olaszországi ipari központ víz alá került az éjjel lehullott nagy mennyiségű eső miatt. A Fülöp-szigeteket pedig egy erős tájfun érte el. Az áradások és földcsuszamlások miatt kétszázezer embernek kellett elhagynia az otthonát.
Ha az olvasó a kezébe veszi az új kiadást, azonnal látja, hogy a Romsics Ignác által szerkesztett könyv mennyi helyen csonkította meg az eredeti emlékirat szövegét és ezzel szellemét.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) vizsgálja a koronavírus és egy ritka gyulladásos gyerekbetegség kapcsolatát - közölte pénteken Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, a WHO főigazgatója.
Kína kutatók erős bizonyítékot találtak arra, hogy az új koronavírus természetes eredetű és nem laboratóriumból kiszabadult, ember alkotta vírus. A szakemberek a SARS-CoV-2 vírussal közeli rokonságban álló RmYN2 jelű vírustörzset...
Melissa Etheridge fia, Beckett Cypher, akit korábbi élettársával, Julie Cypherrel közösen neveltek fel, ópiátfüggőséghez köthető okokból hunyt el, olvasható az énekesnő szerdai közleményében. Beckett 21 éves volt. Az evamagazin.hu cikke.
Csökken az aktív és a kórházban ápolt fertőzettek száma, így a kórházi ellátás újraindításának hétfőtől újabb üteme következhet, a koronavírusos betegek ellátásra felkészített kórházi ágyak harmada újra feltölthető más betegekkel - közölte pénteken az Emberi Erőforrások Minisztériuma.