Belgiumban csütörtöki adatok szerint 660 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak az elmúlt 24 órában. Mindez arra utal, hogy ideiglenes lassulás után a járvány újra erősödik - írja az MTI.
Talán nem sokan tudják, de a 77 éves Harrison Ford pilótaként is igen aktív. Bár már nem kezdő, pár napja mégis hibát követett el, melynek következményei lesznek.
Már dolgoznak egy Campus Eleven elnevezésű nagyszabású programsorozaton is, amelynek a tervek szerint a nyár végén az új nagyerdei strand, a stadion és a víztorony környéke lesz a helyszíne.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatás következtében még a nyár folyamán is rengeteg ember veszítheti el a megélhetését - mutat rá egy friss felmérés. Kiemelten veszélyeztetettek ebből a szempontból a diploma nélküli dolgozók...
A kampányban még „a főutak kivételével” tervezte a sebességcsökkentést, most mégis az „50 km/h feletti legnagyobb megengedett sebességgel érintett útszakaszoknál” kezdi a főpolgármester.
A Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal, a tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg - jelentette a CNA tajvani állami hírügynökség.
Hamarosan indul a Semmelweis Egyetem vezetésével zajló kutatási projekt, amely 18 ezer fő bevonásával készít reprezentatív felmérést itthon a járvány kiterjedéséről. A KSH most térképen közzétette a kutatás mintatelepüléseit és a szűrést végző egyetemek illetékességi területeit.
Van olyan színész kolléga, aki kirakta a számlaszámát a Facebookra – mondta Csonka András a Spirit FM Karantrécs című műsorában. A színművész hozzátette: szomorúnak tartja a jelenséget, és tudja, számos kérdőjel van a szakmában a jövővel kapcsolatban.
A Tajvani Nemzetbiztonsági Hivatal, a tajvani hírszerzés (NSB) vezetője, Csiu Kuo-cseng csütörtökön közölte, hogy Kim Dzsong Un észak-koreai vezető beteg - jelentette a CNA tajvani állami hírügynökség.
A korornavírus-járvány miatt elrendelt németországi korlátozások további lazításáról állapodtak meg csütörtökön a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán.
Gázolt a vonat csütörtök késő délután a Pest megyei Sülysápon, a Balassi Bálint utcai vasúti átjáróban - közölte a katasztrófavédelem. Az MTI úgy tudja, hogy a balesetben egy ember meghalt.
Az MTB Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt. (MTB) 2019-ben a tervezettnél nagyobb, 8,3 milliárd forint egyedi tárgyévi eredményt ért el az Ifrs standardok szerint, 815 milliárd forint mérlegfőösszeg mellett, miközben a Takarék Csoport központi bankjaként aktívan részt vett a 15 pénzintézet egyesítésével létrehozott univerzális kereskedelmi nagybank
A Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2020. január-februári időszakra szóló összesítése alapján a bruttó átlagkereset az előző év azonos időszakához viszonyítva 9,2 százalékos növekedéssel 376 300 forint volt. A következő...
Az amerikai munkanélküliségi adat rosszabb lett a vártnál, ami eséseket okozott az amerikai tőzsdéken. Az EKB ülése után is csalódottság volt érezhető Európában. A BUX azon kevés index egyike, amely pluszban tudott maradni. Az olaj szépen emelkedik, de nem fizet osztalékot a Mol.
Csütörtökön a déli óráktól estig a keleti, északkeleti országrészben (Északi khg., Észak-Alföld, Tiszántúl) a záporok mellett helyenként zivatar is várható.
A koronavírus-járvány miatt elrendelt németországi korlátozások további lazításáról állapodtak meg csütörtökön a szövetségi kormány és a tartományi kormányok vezetőinek tanácskozásán.
Nagy-Britannia túljutott az új típusú koronavírus okozta járvány tetőzésén és a kormány hamarosan ismerteti az ország újraindításának terveit - mondta csütörtöki sajtótájékoztatóján Boris Johnson brit miniszterelnök.
A szénhidrogének ára az idén összeomlott és több évtizedes mélypontra került. Ez pedig a szektorban működő vállalatok számára hihetetlen veszteségeket jelent.
A 38 North nevű, Észak-Koreára szakosodott weboldal két szakértő véleményét kérdezte Kim Dzsong Un feltételezhető egészségi állapotáról. Szerintük nagy az esély arra, hogy az észak-koreai vezetővel előbb-utóbb szívroham vagy stroke fog végezni.