Pénteken, május elsején eleinte többfelé várható kisebb eső, zápor, helyenként zivatar. Délutánra kelet, délkelet felé tolódik a csapadék tengelye, amely ezzel egy időben fokozatosan meg is szűnik.
Hamarosan indul a Semmelweis Egyetem vezetésével zajló kutatási projekt, amely 18 ezer fő bevonásával készít reprezentatív felmérést itthon a járvány kiterjedéséről. A KSH most térképen közzétette a kutatás mintatelepüléseit és a szűrést végző egyetemek illetékességi területeit.
Mivel az ibuprofén magas napi összdózisa olyan fokozott szív- és érrendszeri kockázattal jár, ami már orvosi kontrollt igényel, ezért a problémák megelőzésének érdekében egy május 1-től életbe lépő határozatban vényhez kötik az ilyen készítményeket, illetve napi adagjukat maximum 1200 mg-ra korlátozzák.
Pozitív várakozással tekintenek a kijárási korlátozások bejelentett vidéki enyhítésére a balatoni vendéglátósok, már megkezdték a teraszok előkészítését, várják a részletszabályokat.
A sokáig koronavírus-mentesnek vélt Tádzsikisztánban is megjelent a járvány: a fővárosból, Dusanbéból és térségéből 15 fertőzöttet jelentett a közép-ázsiai ország vezetése csütörtökön.
A szakmai zsűri döntése szerint az idei Hazai Attila Irodalmi Díjat Kiss Tibor Noé kapja – jelentette be a névadó születésnapján, rendhagyó módon online a Hazai Attila Alapítvány.
Hosszú távú, öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá az MVM Csoport és a Budapesti Értéktőzsde. A két szervezet közös célja a magyar gazdaság fenntartható fejlesztése, illetve a gazdasági növekedés környezeti, társadalmi és vállalatirányítási aspektusainak fokozott érvényesítése.
Nem fizet osztalékot a 4,8 milliárd forintos szabad eredménytartalékának terhére az Alteo Energiaszolgáltató Nyrt., a koronavírus-járvány lehetséges gazdasági hatásainak enyhítése, pénzügyi stabilitásának fenntartása miatt - erről döntött a cég igazgatósága.
A sokáig koronavírus-mentesnek vélt Tádzsikisztánban is megjelent a járvány: a fővárosból, Dusanbéból és térségéből 15 fertőzöttet jelentett a közép-ázsiai ország vezetése csütörtökön.
Becsapták a munkavállalókat a Continental makói üzemében, ahol a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetésére személyre szabott indokokkal vették rá a dolgozókat úgy, mintha maguk kezdeményezték volna a munkaviszonyuk megszüntetését...
Lezajlott az AutoWallis igazgatósági ülése, amelyen elfogadta az igazgatóság a közgyűlési előterjesztéseket. A határozatok értelmében bővül a társaság igazgatósága és egy új igazgatósági tagot is választottak.
Minden fontosabb soron csökkenést kellett, hogy elkönyveljen az INA az idei első negyedévben, sőt a profitja még negatívba is csúszott. A koronavírus és a szaúdi-orosz olajháború nagyon nehéz környezetet teremtett a Mol horvát leányvállalatának, sőt még kibertámadás is érte a társaságot.
A megkérdezettek többsége gondolja azt, hogy a koronavírus a járvány lecsengése után is változni fog az életükön - ez derül ki a Pulzus Kutató legfrissebb felméréséből, amelyet az ATV megbízásából készített.
A május elsejei hosszú hétvégére ismét több település, illetve településrész lezárását rendelték el a fővárosban és a környékén a koronavírus-járvány miatt, élve a kormány által az önkormányzatoknak biztosított joggal.
Simonovits András közgazdász úgy gondolja, a mostani koncepció csupán választási célokat szolgál, szerinte valójában teljesen más konstrukcióra van szükség.
A kijárási korlátozások lazítása vidéken hétfőn lép életbe, most a településvezetőknek még lehetőségük van arra, hogy akár szigorúbb intézkedéseket is bevezessenek.
A Pénzügyminisztérium által benyújtott, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait adóintézkedésekkel mérséklő törvényjavaslat szinte minden gazdasági szereplőt érint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-odalán csütörtökön közzétett videóban.
A Pénzügyminisztérium által benyújtott, a koronavírus-járvány gazdasági hatásait adóintézkedésekkel mérséklő törvényjavaslat szinte minden gazdasági szereplőt érint - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a Facebook-odalán csütörtökön közzétett videóban.
A koronavírus-járvány okozta gazdasági sokkhatás következtében még a nyár folyamán is rengeteg ember veszítheti el a megélhetését - mutat rá egy friss felmérés. Kiemelten veszélyeztetettek ebből a szempontból a diploma nélküli dolgozók...