A Lego Csoport a magyarországi gyárában is speciális védőszemüvegek gyártásába kezdett a koronavírus elleni küzdelem jegyében. A legyártott eszközöket az országos egészségügyi hatóságok rendelkezésére bocsátják, igény esetén pedig az egyes intézményekhez is eljuttatják.
A kormány által az önkormányzatoknak biztosított jogánál fogva a főpolgármester ismételten elrendelte, hogy a hétvégére legyen lezárva a Margitsziget - közölte a Főpolgármesteri Hivatal. A húsvéti és az előző múlt hétvégi...
Kétszáznyolcvanöttel emelkedett a koronavírus-járvány halálos áldozatainak egy nap alatti száma Olaszországban - közölte csütörtök este az olasz polgári védelmi hatóság.
A fővárosi önkormányzatnak közétkeztetési cége úgy döntött, hogy az iskolai bezárásokkal felszabadult kapacitásukat rászoruló otthonok ellátására fordítják. Ehhez a céghez látogatott el ma Gyurcsány Ferenc.
Márciusban 2488 cégalapítás került közzétételre Magyarországon, ami még a 2019-es havi átlagot is meghaladja - közölte az Opten a legfrisebb adatok alapján.
Járványveszély idején különösen fontos a magyar-szerb együttműködés, hiszen a kapcsolatok erősítése mindkét félnek kedvez - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter, miután hivatalában fogadta Siniša Mali szerb pénzügyminisztert.
A közösségi közlekedés átalakításával is reagál több nagyváros önkormányzata a koronavírus-járványra, emellett védőfelszereléseket juttatnak, illetve előírják viselésüket országszerte több településen.
2020.05.01. Kissé lehűl az idő az ünnepi hosszú hétvégén. Az OMSZ előrejelzése szerint Szekszárdon és környékén péntek hajnalban 12, napközben 19, szombat hajnalban 7, napközben 20, vasárnap hajnalban 6, napközben 18 fok körül alakul a hőmérséklet. Az előrejelzés alapján pénteken élénk, időnként erős, szombaton mérsékelt és élénk, vasárnap élénk, i
Egy korábbi utasítás szerint az ország három gimnáziumában is - a Horváth Mihály Gimnáziumban, a Makói József Attila Gimnáziumban és a Csongrádi Batsányi János Gimnáziumban is - utólag kellett volna visszavágni a már felvett diákok létszámát. Bár az utasítást visszavonták, maradtak feltételek.
Kamatdöntő ülést tart ma az EKB. Bár az elemzői konszenzus szerint a jegybank kibővítheti rendkívüli járványügyi eszközvásárlási programját (Pepp), azonban ennek időzítéséről megoszlanak a vélemények.
A vírushelyzet miatt hozott intézkedések cégmérettől és tevékenységi körtől függetlenül igen komoly kihívások elé állítják a vezetőket, mivel szinte minden területet alapjaiban befolyásolnak. A 20. K&H családi vállalatok klub tudástára ezért abban nyújt segítséget a családi vállalkozások számára, hogy könnyen átlátható szakmai információkat és gyor
A Brain Bar alapítója, Böszörményi-Nagy Gergely az OTP Bank vezérigazgatójával, az MLSZ frissen újraválasztott elnökével, Csányi Sándorral beszélgetett, aki a magyar gazdaság kilátásairól, a világgazdasági helyzetről, a krízis tanulságairól és a futball jövőjéről is megosztotta gondolatait a hallgatókkal. A legfontosabb kérdéseketet az alábbiakban
A bolti vásárlás háttérbe szorulásával előtérbe kerültek az online kereskedési formák. Jelentős versenyhátrányba kerülhet manapság az, aki a fizikai üzlethelyiség mellett vagy helyett nem áll rá a webkereskedelemre. Nem árt azonban...
Ölelésre bátorítják a kicsi gyerekeket a svájci hatóságok, mert felülvizsgálva a koronavírus miatt korábban hozott óvatos, tiltó határozatukat, most úgy vélik, a 10 év alattiak ölelése biztonságos - mármint az idősre nézve.
Megvásárolta a Magyar Posta Zrt. két leányvállalatán keresztül a Díjbeszedő Csoport három tagvállalatának - Díjnet Zrt., Díjbeszedő Faktorház Zrt. és Díjbeszedő Informatikai Kft. - a Takarék Invest Kft. tulajdonában álló részesedését, a tranzakció csütörtökön zárult.
A magyar gazdaságnak nincs strukturális problémája, ezért a kormány abban bízik, hogy legalább annyi munkahelyet sikerül teremteni, mint amennyi megszűnt a gazdaság kényszerű leállása miatt. Erről Orbán Balázs, a Miniszterelnökség miniszterhelyettese beszélt az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
Valódi sajtóbirodalmat épített ki rövid idő alatt a Horthy-korszak kezdetén Bangha Béla. A ma nyolcvan éve elhunyt jezsuita páter a katolikus hit védelmére és terjesztésére vállalkozott. Fontos célja volt a keresztény családokat szerinte két oldalról bomlasztó ateista szocializmus és materialista kapitalizmus elleni harc – és mind a két ellenfél el
Lengyelország hétfőtől megnyitja a határ menti forgalmat a munkavállalók, illetve a belső uniós határok közelében tanulók számára, és az érintettekre nem vonatkozik majd a határátlépés után egyébként kötelező kéthetes házi karantén - jelentette be csütörtökön Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.
Elérte a 3 231 701-et csütörtök este a világban a koronavírus-fertőzöttek száma, a halottak száma 229 447, a gyógyultaké pedig meghaladta az egymilliót a Johns Hopkins egyetem összesítése szerint. Nyugat- és Közép-Európa egyes országaiban a járványgörbe lassú laposodást mutat.
Törökországban csütörtökön elérte a 120 204-et az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma, miután az elmúlt 24 órában újabb 2615 esetet regisztráltak - derült ki a Fahrettin Koca török egészségügyi miniszter Twitter-fiókján megosztott táblázatból.
Karácsony Gergely főpolgármester a sebességkorlátozási terve kapcsán azt is említette, hogy ez még elődje, Tarlós István mobilitási programjában is szerepelt. Erről Tarlós István nyilatkozott élőben az ATV Egyenes Beszéd műsorában.
A koronavírus-járvány kapcsán kihirdetett veszélyhelyzet miatt, a folyamatos áruellátás érdekében a nehéz tehergépkocsik visszavonásig hétvégi korlátozás nélkül közlekedhetnek a hazai utakon. A kamionstop a munkaszüneti napokon, így...
A fájdalomcsillapítás története az ember történelmének igen fontos része. Már az időszámításunk előtti sumér és ókori görög kultúrából is vannak írásos emlékei a fájdalomcsillapításnak.
Az országos tisztifőorvos határozatából kiderült az is, hogy a kórház nem különített el olyan betegeket, akik szorosan érintkeztek koronavírussal fertőzött más beteggel vagy dolgozókkal.