2020. április 3. péntek

ápr. 3
16:45
Bejelentette a koronavírust a baranyai városvezető - majd visszavonta (Infostart)
Pécsváradon megismétlődött a néhány nappal ezelőtti, mohácsi eset. A polgármester "a papírokra" hivatkozott.
ápr. 3
16:48
A Pentagont is kezdi lebénítani a koronavírus-járvány (Privátbankár)
130 millió amerikai szerint a járvány már a biblikus végítélet jele. A Pentagon most szembesül azzal, hogy milyen szintű politikai feszültséget okoz egy atommeghajtású anyahajó legénységének befertőződése. Káncz Csaba jegyzete.
ápr. 3
16:48
Most jött: elhagyta a házi karantént Angela Merkel (Blikk)
Steffen Seibert kormányszóvivő tájékoztatóján elmondta, hogy Angela Merkel valamennyi koronavírus-tesztje negatív, szervezetében nem mutatták ki a kórokozót. Így ismét a berlini kancellári hivatalban folytatja munkáját, amelyet otthoni tartózkodása alatt sem szakított meg.
ápr. 3
16:48
Angela Merkel elhagyta a házi karantént (Portfolio)
Elhagyta a házi karantént Angela Merkel, a német kancellár péntektől ismét a hivatalában dolgozik - jelentették be pénteken Berlinben.
ápr. 3
16:48
Lassan megszűnnek az éjszakai fagyok (Háziállat)
A következő napokban is anticiklon lesz a meghatározó térségünkben, ezért folytatódik a száraz, napos idő. Erősödik a nappali felmelegedés, olyannyira, hogy egy hét múlva néhol már 24, 25 fok is lehet. Ezzel együtt szelídülnek, majd lassan megszűnnek az éjszaki fagyok.
ápr. 3
16:50
Jól vizsgázott az azonnali fizetési rendszer az első hónapban (Portfolio)
Az azonnali fizetési rendszer első hónapjában jól vizsgázott, az azonnali tranzakciók az esetek 64,4 százalékában kevesebb mint egy másodperc alatt lezajlottak, és csupán az esetek 1,3 százalékában lépte át az 5 másodpercet a tranzakció feldolgozási ideje - derül ki a Giro Zrt. közleményéből.
ápr. 3
16:51
Ismét a lányával lép fel Ákos - és egyéb online meglepetésekkel is készül (Infostart)
Anna lányával közös koncert a solymári nappaliból, születésnapi meglepetés-produkció és nagyszombati online premier. Különleges programokkal és a már szokásos szerdai HD-koncertfilmmel készül a következő napokban Kovács Ákos az otthonmaradóknak.
ápr. 3
16:51
Több mint 91 ezren jelentkeztek felsőoktatási képzésre idén (Alternatív Energia)
Még mindig az ELTE a legnépszerűbb intézmény.
ápr. 3
16:51
Nem jósolnak szép jövőt az orosz gazdaságnak (TőzsdeFórum)
Az egy hónapos karantén 1,5-2 százalékponttal csökkenti az orosz GDP-t.
ápr. 3
16:54
Döbbenetes részletek derültek ki a gödöllői gyilkosságról (BorsOnline)
Távmeghallgatással ülést tartották annak a 39 éves nőnek az ügyében, aki szerda e
ápr. 3
16:54
Szandi elárulta, mivel töltik az idejüket a négy fal között - sőt új dalát is megmutatta (Blikk)
A hírességek életét is teljesen felborította a járvány miatti helyzet, ám Szandi (43) és családja egyetlen percig sem unatkoznak otthon, a négy fal között. Az énekesnő a gyermekeivel kapcsolatos foglalatosságok mellett többnyire zenéléssel és tornával tölti az idejét.
ápr. 3
16:54
Vége: globálisan betiltja az arcmaszkok és fertőtlenítők reklámozását a Facebook (Blikk)
A Facebook letiltott minden olyan hirdetést, ahol koronavírussal kapcsolatos terméket árultak. Ilyen terméknek minősül például a kézfertőtlenítő, törlőkendő, arcmaszk vagy éppen a koronavírus elleni teszt is, adott hírt a theguardian.com.
ápr. 3
16:54
Minden, amit a járulékelengedésről tudnod kell: gyakorlati válaszok (Pénzcentrum)
A koronavírus-járvány miatt elrendelt veszélyhelyzet gazdasági hatásainak enyhítése érdekében a Kormány március 18-án rendeletet alkotott, amely a különösen veszélyeztetett ágazatokban csaknem teljes egyéni járulékmentességet biztosít...
ápr. 3
16:54
Szijjártó: óriási szégyen lenne, ha a Fidesz tagságáról most szavaznának a Néppártban (ATV)
Szijjártó Péter a Spirit FM Harcosok klubja című műsorában kifogásolta, hogy miért nem keresték személyesen azelőtt azon országok külügyminiszterei, akik most aggályosnak tartják a demokráciát Magyarországon.
ápr. 3
16:54
Mindössze 18 olyan ország van, ahol eddig nem jelent meg a koronavírus (ATV)
A globalizáció miatt valószínűleg nem marad majd érintetlen sarka a Földnek.
ápr. 3
16:54
Szijjártó: 240 magyart hoznak haza Észak-Amerikából csütörtökön (HírTV)
Még mindig van világszerte mintegy kétezer olyan magyar ember, aki szeretne hazatérni, de egyelőre nem tud.
ápr. 3
16:54
Van egy ruhadarab, ami senki ruhatárából sem hiányozhat: kitalálod, melyik az? (Glamour)
Nemtől és korosztálytól függetlenül, nélkülözhetetlen
ápr. 3
16:56
Koronavírus: A tűzzel játszik Svédország? (ATV)
Miközben már több mint 300-an haltak meg Svédországban a koronavírus miatt, a skandináv országban normális mederben zajlik az élet.
ápr. 3
16:57
Fociban és új sportágában is magyar bajnok Hahn Árpád a háza padlásán golfozik (BorsOnline)
Hahn Árpád egyedüli az országban, aki két „labdás” sportágban egyaránt magyar bajnok, mégpedig futballban és golfsportban.
ápr. 3
16:57
30 százalékkal csökkent a balesetek száma Magyarországon a járvány kitörése óta (SzMo)
Kevesebb autó van az utakon, így kevesebb lett a baleset is.
ápr. 3
17:00
Döbbenetes részletek derültek ki a gödöllői gyilkosságról: az áldozat volt a gyilkos nő gyermekeinek vér szerinti apja, nem a férje (BorsOnline)
Távmeghallgatással ülést tartották annak a 39 éves nőnek az ügyében, aki szerda e
ápr. 3
17:00
Íme Amerika 10 legtakarékosabb benzinmotoros autója (Autónavigátor)
Kétségtelenül a hibridek és a villanyautók jelentik a hatékonyabb megoldást, ha a fogyasztást és a károsanyag kibocsátást nézzük. Viszont, ha
ápr. 3
17:03
Szó szerint életbevágóan fontos lenne a véradás (Infostart)
A koronavírus-járvány alatti véradás fontosságára hívta fel a figyelmet az Országos Vérellátó Szolgálat szakmai főigazgató-helyettese. Nagy Sándor az InfoRádiónak azt is elmondta, hogy minden korábbi óvintézkedést megszigorítottak.
ápr. 3
17:03
Josep Borrell: Segíteni kell többek közt Afrikának, mielőtt a helyzet irányíthatatlanná válna (Képmás)
Az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője szerint Afrika problémája Európa problémájává válik.
ápr. 3
17:06
Döbbenetes részletek derültek ki a gödöllői gyilkosságról: nem is a gyilkos nő férje volt közösnek hitt gyermekeik apja, hanem az áldozat (BorsOnline)
Távmeghallgatással ülést tartották annak a 39 éves nőnek az ügyében, aki szerda e
ápr. 3
17:06
Rendkívüli beszédet tart Ii. Erzsébet királynő a járvány miatt (Blikk)
Erzsébet királynő is megszólal a világjárvány kapcsán vasárnap este nyolc órakor, adta közzé a királyi család Facebook-oldalukon.
ápr. 3
17:06
Már a vitaminokat is hamisítják (ProfitLine)
Folyamatosan nő a kereslet az étrend-kiegészítők iránt, így emelkedik az internetes vásárlások száma is a szektorban, amire már a hamisítók is felfigyeltek. A hamis, esetenként életveszélyes szerek visszaszorítása érdekében jött létre a Biztonságos Étrend-kiegészítő Program, amely a piacra kerülő termékek bevizsgálásával garantálni tudja, hogy a Pr
ápr. 3
17:06
Virtuális bajnokságot szervez Michelisz (Sport365)
Az e-sport kedvelőinek szeretne adni egy esélyt.
ápr. 3
17:06
Fidesz üzent Brüsszelnek: Több tiszteletet Magyarországnak! (444.hu)
"Ne akadályozzák a vírusellenes védekezést!"
ápr. 3
17:09
Sorra érkeznek a kórházakba a védőeszközök (Igényesférfi.hu)
Az eszközök elosztása az Operatív Törzs utasításai alapján történik, szigorú katonai rendben.
ápr. 3
17:12
Angela Merkel elhagyta a házi karantént (Infostart)
A német kancellár péntektől ismét a hivatalában dolgozik, ahol szigorúan betartják a koronavírus-járvány lassítását szolgáló szabályokat, a munkatársak legalább másfél méter távolságot tartanak egymástól.
ápr. 3
17:12
Út a külvilágba - Az autizmus kezelési lehetőségei (WebBeteg)
Az autizmusnak nincs teljes gyógyulást eredményező terápiája, a legtöbb eredményt jelenleg gyógypedagógiai módszerektől, ezen belül is a viselkedésterápiáktól várhatjuk.
ápr. 3
17:12
ENSZ: több országban is élelmiszerhiány fenyeget (Portfolio)
Szerte a világban százmilliókat fenyeget áruhiány, elsősorban Afrikában, ahol az emberek nagyban függenek az élelmiszerimporttól és az azok finanszírozásához szükséges exporttól - figyelmeztetett pénteken az ENSZ.
ápr. 3
17:12
Bors: 11 napig járhattak-kelhettek az országban a fertőzött úszók (ATV)
A Bors információi szerint nem egyből vonultak önkéntes karanténba azok az úszók, akik külföldön edzőtáboroztak. A Kőbánya versenyzői három nappal hazatérésük után még edzettek a Kőér utcai uszodában.
ápr. 3
17:12
Már megint drágább lett az Eurojackpot Magyarországon (Pénzcentrum)
Pontosan egy hete írtuk meg, hogy változott a népszerű Eurojackpot ára itthon, előtte még 700 forintba került az alapjáték, múlt pénteken már 720 forintba. Az azóta eltelt egy hét alatt pedig tovább emelkedett az ára - szúrta ki a Pénzcentrum. Íme...
ápr. 3
17:15
Hosszú akarata, Cseh elnyűhetetlensége, Milák korszaka - magyarokról áradozik az amerikai szaklap (Infostart)
Úszóversenyek híján nem marad más a szaksajtónak, mint a helyzetelemzés. De emiatt sem kell, hogy szégyenkezzenek a magyar úszók. Elemzés az egy évvel elhalasztott olimpia fényében.
ápr. 3
17:16
Dér Heni példamutatóan segít az idős embereknek (Promotions)
Dér Heni bevásárlással segíti az idős, rászoruló embereket.
ápr. 3
17:18
A második világháború óta nem látott mértékben csökkenhet idén a szén-dioxid-kibocsátás (Portfolio)
A második világháború vége óta nem látott mértékben csökkenhet idén a világ szén-dioxid-kibocsátása a koronavírus-járvány okozta gazdasági leállások következtében - mutatott rá a globális üvegházhatásúgáz-kibocsátás számszerűsítésével foglalkozó szervezet, a Global Carbon Project (GCP) elnöke.
ápr. 3
17:21
Borrell: Fel kell gyorsítani a legsebezhetőbb országoknak szánt segítségnyújtást (HírTV)
Josep Borell szerint a koronavírus-járvány legyőzése érdekében elengedhetetlen az összefogás az afrikai országokkal.
ápr. 3
17:24
Home office: hogyan védekezzünk adatvédelmi visszaélések ellen? (Piac és Profit)
A vállalkozások jelentős része az elmúlt hetekben kénytelen volt otthoni munkavégzésre átállni. Az ezzel együttjáró kommunikációs problémákat ráadásul sok esetben eddig nem használt új technológia alkalmazásával tudták csak megoldani. A home office és az új megoldások használata azonban olyan információbiztonsági és adatvédelmi kockázatokkal járnak
ápr. 3
17:24
Megrendülve jelentette be a családja: elhunyt a népszerű énekes (Ripost)
Bill Withers szívbetegségben hunyt el. 81 éves volt.
ápr. 3
17:24
Sorra érkeznek a kórházakba a védőeszközök (Ripost)
Védőfelszerelést kaptak az egészségügyi dolgozók, több kórházba is kiszállították pénteken az eszközöket.
ápr. 3
17:24
Több mint 91 ezren jelentkeztek a felsőoktatásba: ekkor hirdetik ki a ponthatárokat (Pénzcentrum)
A 2020 szeptemberében induló felsőoktatási képzésekre összesen 91 460-an nyújtottak be érvényes jelentkezést. A jelentkezők többsége állami ösztöndíjas formában kíván továbbtanulni, a legnépszerűbb egyetem továbbra is az ELTE....
ápr. 3
17:24
Hihetetlen vagyon, Ronaldo ebben is az első lesz (Ripost)
Ronaldo azzal együtt lépi át az egymilliárdos határt még az idén, hogy az ő fizetése is kevesebb lett a koronavírus-járvány miatt.
ápr. 3
17:24
Fekete-Győr András: Orbán Viktorék úgy viselkednek, mintha egy akciófilm forgatásán lennének (Igényesférfi.hu)
Remélem, marad azért energiájuk a magyar egészségügyi dolgozók tesztelésének és teljes körű védelmének biztosítására.
ápr. 3
17:24
10 ezer könyvet adományoz a Libri 13 budapesti kórháznak (SzMo)
A vállalat segíteni szeretné azokat a nehéz helyzetbe került betegeket és kórházi dolgozókat, akik a rendkívüli napokban a kórházban betegeskednek, illetve éjt nappallá téve dolgoznak.
ápr. 3
17:24
A Google szerint Pest megye a legfegyelmezetlenebb (Bitport)
A keresőóriás összegereblyézte a rendelkezésére álló adatokat, és azokból országokra, sőt kisebb régiókra lebontott statisztikákat gyártott. Ezekből jól látszik a korlátozó intézkedések hatása, de az is, hogy lenne min javítani nálunk is.
ápr. 3
17:26
Elképesztő teória, kitálaltak az egykori versenytársak Molnár Csilla győzelméről (Ripost)
Még ma is sokakat érdekel, vajon mi vezethetett Molnár Csilla halálához, illetve, hogy vajon bunda volt-e az egyébként nagyon szép, fonyódi diáklány győzelme. Egykori társnői szerint igen, hiszen az 1985-ös szépségkirálynő-választás döntősei előre tudták, hogy az ő fejére kerül majd a korona.
ápr. 3
17:30
Két iskola csap össze, és ez sok beteget veszélybe sodorhat (Infostart)
Széles körű kutatást indított egy nyugat-franciaországi egyetemi kórház, aminek keretében tudományosan akarják megvizsgálni, hogy a hidroxiklorokin hatásos-e a koronavírus ellen. A kezdeményezés azonban orvosetikai problémákat is fölvet.
ápr. 3
17:30
Sportmackóban tolja a karantén idején az Ihm (Blikk)
Karantén és önkéntes házi őrizet ide vagy oda, az Irigy Hónaljmirigy így, a „távolból” is próbálja a rajongókkal tartani a kapcsolatot és persze időnként valami meglepetéssel elkényeztetni őket. A Sipos-tesók egy hete erkélykoncertet tartottak, közben Kabai Laci, Varga Győző és Vazul néni, alias Sipos Peti videói is nagy sikert arattak az online té

Keresés